Filmek 5-től 7-ig zóna

Mr_Catharsis91
Filmek 5-től 7-ig

Nos akkor jöjjön a következő kör: romantikus filmek. Ez a műfaj is közel áll a szívemhez bár inkább a drámától való jóformán el- és leválaszthatatlan viszonya miatt. Fokozottan igaz erre a műfajra, hogy nem csak érteni, de még inkább érezni kell. Kölyökkutya koromban is sűrűbben találkoztam a kettő szeánszából született művekkel, amelyek aztán meghatározták a zsánerhez való viszonyomat. Ebből a fajtából jó-páran képviseltetik is magukat a listámon. Valamiért ezt a fajtát érzem igazabbnak, reálisabbnak, a magaménak. Az biztos, hogy kevésbé tartom hazugnak, mint az egy tonna cukormázzal nyakon öntött bugyutább testvéreit, amik az egyenlet másik végén vannak és már teljesen belefulladnak a giccsbe, és/vagy komolytalanságba. De ez az én elba*zott depressziós magyarságomból ered :D.
Egyébként a drámának alapvetően ajtó-ablak ez a műfaj, szóval nem is meglepő, ha a kettő együtt jár, jóformán kéz-a kézben. Esetleges spoilerek-ért elnézést.
Lássuk is akkor a legmeghatározóbbakat, kedvenceket, szeretetteket:

1.Szerelemre hangolva (2000)
Képtelenség nem felrakni a listámra. És nem felrakni az első helyre. Ebből a szempontból kevésbé volt nehéz dolgom, mint a westerneknél. Az egyik legfontosabb film, amit valaha láttam és aminek elsöprő hatása végig kísért azóta, amióta láttam. Megkockáztatom azt a kijelentést, hogy Kar-Wai maxra járatta a szadizmusát. Nem engedte a karaktereit, hogy egymáséi legyenek. Az egész filmben remekül van felvezetve, az „egymás közelében vagyunk, mégsem esünk egymásnak” -recept. Az egész olyan kimért, elegáns, finom és érzéki. Itt jöttem rá, hogy mennyire más is lehet a romantikus film, mint a tömeg-romantika, amikből egy már jó-pár lement. A zene nagyon meghatározó volt, a lassított felvételek, ahogyan elkerülik egymást a hőseink.
A végén, ahogyan Chow otthagyja az Angkor Wat-ot. Ahogyan elhalad a kamera előtt és látni az arcán azt a mély csalódottságát és finom dühöt. Abban az arcban benne volt minden, az egész film kvintesszenciája, konklúziója. Mestermű.

2. Mielőtt felkel a Nap (1995)
Habár a másik két rész is tetszett, alapvetően ez volt számomra a legmeghatározóbb a trilógiából. Az egész totálisan életszagú, simán megtörténhetne bármelyikünkkel. Az egész kb. még valós idejű is. Egyszerre vagyunk a karakterekkel, egyszerre lélegzünk, járjuk be az utcákat, agyalunk is kicsit. Linklater ügyesen ragadja meg a nézőt és viszi magával erre az útra. Röpke pillanat volt a film, mégis egyszerre éreztem ürességet mikor vége lett és voltam felemelkedett állapotban, mert kaptam valamit.

3. Szerelmes Shakespeare (1998)
Módfelett kedvelem, mert a bájossága nagyon betalált és bár a pozitívabb romantikus filmek közé tartozik, annyira működőképes formula, hogy lazán bepofátlankodta magát a szívembe. Azóta sem zavartam ki, nem is akarom, nem is tudom.

4. Római vakáció (1953)
Egy másik hasonlóan pozitív kicsengésű romantikus film, ami egyben nagyon szórakoztatott is. Az egy dolog, hogy Hepburn irtózatos cuki nő, de Peck és közte is olyan szép működött a varázs, hogy csak mosolyogni tudtam miközben együtt játszottak.

5. Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)
Vizuálisan nagyon erős alkotás és talán ez volt az egyik olyan film, amiben nagyon kedveltem Carrey-t, hogy végre nem idiótát játszik, hanem meg is villogtat valamit a drámai tehetségéből (azért a vígjátékhoz is ért, meg voltak is korábban komolyabb szerepei: {Ember a Holdon, Truman show} de itt vetkőzi le teljesen a komikus jellemét számomra). Kitörölni valakit az életünkből? Úristen…ez mennyire szörnyű, és az mennyire mikor ezt valaki meg is tudja? A gondolatokból gondolatokba menekülés meg….ehj. Priceless.

6. Távol a mennyországtól (2002)
Kitűnő romantikus-dráma egy „tiltott” szerelemről. Gyönyörű, mert az 50-es évek konvencióit állatja a hőseink közé. Amit még az is megfejel, hogy hőseink közül az egyik fekete és pont délen is vagyunk. Ahogyan Julianne Moore áll a peronon és látni az arcán mindent. Megsemmisítő erejű képsorok, Bernstein kíséretében. Valahol olvastam is valamelyik listán, hogy a 2000-es évek egyik legjobb drámájaként van számon tartva. Hát….bőven azon a listán a helye.

7. Elveszett jelentés (2003)
Hasonlónak tartom a Before-trilógiához, ami az életszagúságát illeti. Simán lehet, hogy ez megtörténjen, ha kiutazunk külföldre. Amíg tartott a film, csak Murray, Johansson meg Tokió létezett. Coppola-kisasszony nagyon jól elkapta az atmoszférát és az érzést.

8. Szólíts a neveden (2017)
Kedvenc LMBTQ-film. Úgy szólt a homoszexualitásról, hogy nem tolta a képembe, nem volt zavaró és simán tudtam azonosulni a karakterekkel. Tiszta szerelmi történet, ahol nem számított a homoszexualitás, mert nem ez volt a lényeg, hanem a szerelem és az érzelmek ereje.

9. Vágy és vezeklés (2007)
Némileg talán kilóghatna a listámról, mert ez több, mint csak romantikus film. Hiszen kapunk mellé háborút és drámát is (drámát amúgy is kapunk, mindig ), szóval erős a hibridizáció. Valahol mégis iszonyúan működik és iszonyúan fáj.

10. Az angol beteg (1996)
Korai filmélményem, és nagyon megmaradt bennem a nyitó képsor, ahogyan Ralph Fiennes az ezüst repülőgépén halad az aranyszínű homokdűnék fölött, a szerelméhez. Ez a fajta kötelék, erő végig-lengi az egész filmet és bár lehet, hogy adaptációként célt téveszt, romantikus-drámaként nálam mégis működött.
Érdekes, hogy azt a fajta erőt, ami a Fiennes/Scott-Thomas karakterét összeköti, pont egy Interstellar c. filmben sikerült az Anne Hathaway álltál játszott karakternek elég jól leírnia, még ha azt sokan giccsesnek is találták, pedig bas*ki…igaz.


Honorable mentions:

01. A szív hídjai (1995)
02. Egy kisebb Isten gyermekei (1986)
03. Testről és lélekről (2017)
04. Szerelem (1971)
05. Távol Afrikától (1985)
06. Carol (2015)
07. A herceg menyasszonya (1987)
08. Fantomszál (2017)
09. Az út haza (1999)
10. Szerelmem, Hirosima (1959)
11. Fel! (2009)
12. Ezerízű szerelem (2013)
13. Szerelem (2012)
14. Her (2013)
15. Időről időre (2013)

Kapcsolódó filmek: Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) · Vágy és vezeklés (2007) · Az angol beteg (1996) · Szerelmes Shakespeare (1998) · Római vakáció (1953) · Elveszett jelentés (2003) · Mielőtt felkel a nap (1995) · Szerelemre hangolva (2000) · Távol a mennyországtól (2002) · Szólíts a neveden (2017)

Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) Vágy és vezeklés (2007) Az angol beteg (1996) Szerelmes Shakespeare (1998) Római vakáció (1953) Elveszett jelentés (2003) Mielőtt felkel a nap (1995) Szerelemre hangolva (2000) Távol a mennyországtól (2002) Szólíts a neveden (2017)

Novecento
Filmek 5-től 7-ig

– Szólíts a neveden (2017) – Különös helyet foglal el a szívemben, számomra nem annyira LMBTQ film, mint inkább az első szerelmet mutatja be, az atmoszférája csodálatos, a vége pedig egyszerűen zseniális
– Mielőtt felkel a Nap (1995) (a folytatásait még nem láttam) – Az első pillanattól megszólított, bár a két színészt nem különösebben kedvelem, az egész mégis elbűvölő
– A szív hídjai (1995) – Az első három film a listámon hasonló témát dolgoz fel: azt az elsöprő, ám jövő néküli szerelmet, ahol mindkét fél tudja, hogy csak rövid idejük adatott együtt, ők mégis megpróbálják ezt a lehető legteljesebben megélni; ezt mindhárom alkotás gyönyörűen dolgozza fel, és mindhárom máshogyan
– 500 nap nyár (2009) – Igazi indie film, emiatt, és az emlékezetes kettéosztott képes jelenet miatt nem maradhatott le a listáról
– Egy nap (2011) – Most már szinte biztos vagyok benne, hogy jobban kedvelem a spoiler romantikus filmeket :D
– Testről és lélekről (2017) – Szerintem ez az a film, ami ebben a zónában közzétett karcaimban a legtöbbször szerepelt a listán, valamiért mindig eszembe jut, mennyire szeretem
– Időről időre (2013) – Nagyon angol, nagyon szerethető, nagyon szórakoztató

(Meg kell még említenem az Igazából szerelmet, mert azzal nagyon elfogult vagyok, a listáról azért hagytam le mégis, mert a többi kevésbé mainstream)

Kapcsolódó filmek: Időről időre (2013) · 500 nap nyár (2009) · Egy nap (2011) · A szív hídjai (1995) · Mielőtt felkel a nap (1995) · Testről és lélekről (2017) · Szólíts a neveden (2017)

Időről időre (2013) 500 nap nyár (2009) Egy nap (2011) A szív hídjai (1995) Mielőtt felkel a nap (1995) Testről és lélekről (2017) Szólíts a neveden (2017)

sipiarpi 
Filmek 5-től 7-ig

A romantikusok:
1. Annie Hall
2. Harry és Sally
3. Idétlen időkig
4. Egy makulátlan elme örök ragyogása
5. Időről időre
6. A homár
7. Mielőtt … trilógia

Kapcsolódó filmek: Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) · Időről időre (2013) · Annie Hall (1977) · Harry és Sally (1989) · Mielőtt felkel a nap (1995) · Mielőtt lemegy a nap (2004) · Mielőtt éjfélt üt az óra (2013) · Idétlen időkig (1993) · A homár (2015)

Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) Időről időre (2013) Annie Hall (1977) Harry és Sally (1989) Mielőtt felkel a nap (1995) Mielőtt lemegy a nap (2004) Mielőtt éjfélt üt az óra (2013) Idétlen időkig (1993) A homár (2015)

Kagegrill 
Filmek 5-től 7-ig

Előre jelzem, nem beszéltem össze arpihajdúval vagy koppintom őt (már egy hete érlelem ezt a karcot), de 7-ből 4 nálam is listás tétel, ha már emlékezetes romantikus filmek. Sorrend nélkül:

– Egy makulátlan elme örök ragyogás: mert kellően deep.
– Idétlen időkig: mert meglepően szórakoztató.
– 500 nap nyár: mert igencsak reális.
– Adèle élete: mert LGBT movie done right.
– Annie Hall: mert Woody Allen a legjobb köreit futja.
– Időről időre: mert valahol guilty pleasure, de mégis érti a dolgát.
– Amélie csodálatos élete: mert szeretni valóan naiv.

Kapcsolódó filmek: Amélie csodálatos élete (2001) · Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) · Időről időre (2013) · 500 nap nyár (2009) · Adèle élete – 1-2. fejezet (2013) · Annie Hall (1977) · Idétlen időkig (1993)

Amélie csodálatos élete (2001) Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) Időről időre (2013) 500 nap nyár (2009) Adèle élete – 1-2. fejezet (2013) Annie Hall (1977) Idétlen időkig (1993)

Mattheusz36 
Filmek 5-től 7-ig

Kedvenc romantikus filmjeim:
a, Brooklyn
b, A mindenség elmélete
c, Elveszett jelentés
d, Kaliforniai álom
e, Lesz ez még így se!
f, Kerülőutak
g, Egy gésa emlékiratai

Kapcsolódó filmek: A mindenség elmélete (2014) · Egy gésa emlékiratai (2005) · Elveszett jelentés (2003) · Lesz ez még így se! (1997) · Brooklyn (2015) · Kerülőutak (2004) · Kaliforniai álom (2016)

A mindenség elmélete (2014) Egy gésa emlékiratai (2005) Elveszett jelentés (2003) Lesz ez még így se! (1997) Brooklyn (2015) Kerülőutak (2004) Kaliforniai álom (2016)

arpihajdu
Filmek 5-től 7-ig

Sziasztok!
Ez amolyan „az első 7 film, ami eszembe jut erről: romantikus” lista lesz, érdekes módon úgy, hogy a 70-es évektől haladunk napjainkig évtizedenként egy, max. két címet említve:
’70-es: Annie Hall
’80-as: Harry és Sally
’90-es: Idétlen időkig, A szív hídjai
2000-es: Egy makulátlan elme örök ragyogasa
2010-es: Időről időre, Rögtönzött szerelem

Épp csak lemaradtak: Lesz ez még így se, Maléna, Don Jon

Kapcsolódó filmek: Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) · Időről időre (2013) · Annie Hall (1977) · Harry és Sally (1989) · A szív hídjai (1995) · Idétlen időkig (1993) · Rögtönzött szerelem (2017)

Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) Időről időre (2013) Annie Hall (1977) Harry és Sally (1989) A szív hídjai (1995) Idétlen időkig (1993) Rögtönzött szerelem (2017)

1 hozzászólás
Gabetto 
Filmek 5-től 7-ig

A kedves, bájos: Aludj csak, én álmodom
a nevetős, szívmelengető: Az 50 első randi
a sírós: Angyalok városa
a kemény, horroros: Drakula (1992)
a klasszikus: Értelem és érzelem (1995)
a vicces: Bazi nagy görög lagzi
az első: My girl – Az első szerelem

Kapcsolódó filmek: Aludj csak, én álmodom (1995) · Az 50 első randi (2004) · Drakula (1992) · Angyalok városa (1998) · Bazi nagy görög lagzi (2002) · Értelem és érzelem (1995) · My Girl – Az első szerelem (1991)

Aludj csak, én álmodom (1995) Az 50 első randi (2004) Drakula (1992) Angyalok városa (1998) Bazi nagy görög lagzi (2002) Értelem és érzelem (1995) My Girl – Az első szerelem (1991)

Kino
Filmek 5-től 7-ig

– Mielőtt lemegy a nap
– A nő
– Rómeó és Júlia (1996)
– Egyszer
– Ghost
– Az utolsó tangó Párizsban
– Pillangó úrfi (ez ráadásul egy olyan színpadi mű alapján készült, ami megtörtént eseten alapszik, csak nyilván megváltoztattak neveket meg dramatizálták itt-ott)

Tiszteletbeli említések: Egy makulátlan elme örök ragyogása, Amélie csodálatos élete, Lolita (1997), Titanic.
Gondolom látszik, hogy sok ami tetszik az a tragikus vonal miatt is tetszik.

Kapcsolódó filmek: A nő (2013) · Ghost (1990) · Rómeó és Júlia (1996) · Mielőtt lemegy a nap (2004) · Az utolsó tangó Párizsban (1972) · Egyszer (2007) · Pillangó úrfi (1993)

A nő (2013) Ghost (1990) Rómeó és Júlia (1996) Mielőtt lemegy a nap (2004) Az utolsó tangó Párizsban (1972) Egyszer (2007) Pillangó úrfi (1993)

2 hozzászólás
charlotte_smtms
Filmek 5-től 7-ig

ROMANTIKUS FILMEK:

Már ott akadt egy kis problémám, hogy pontosan mi is az a romantikus? Hát, nekem nagyjából ezek:

1. A szív hídjai (1995) – Ha a „legklasszikusabb” értelemben vett romantikus filmre gondolok, akkor ez jut eszembe először! Ízléses, még nem túl csöpögős, de elég érzelmes. Már akkor is sírnom kell, ha eszembe jut. :D
2. Mielőtt lemegy a nap (2004) – Az egyik legkedvesebb filmem. Igazából a teljes Mielőtt… trilógiát ide tehetném, de a változatosság kedvéért álljon itt most azok közül is a kedvencem. Nehéz megfogalmaznom, hogy miért megunhatatlan számomra. Olyan jelzők villannak fel, mint „valóságos”, „fájdalmasan szép”… szóval, valami ilyesmiért szeretem annyira (a másik két részével egyetemben).
3. Keserű méz (1992) – Kihagyhatatlan. A szerelem, a szenvedély, az élet… elrugaszkodott, mégis valós, beteges, de ha metaforaként értelmezed, már nem tudsz olyan nagy távolságot tartani „elítélendő” szereplőitől. Mély nyomot hagyott bennem.
4. Betty Blue (1986) – Elgondolkodtató, megható film. Talán nem mindenkinek a romantikus szó jutna eszébe róla, de szerintem a filmnek is ez az egyik üzenete: mindenki másképp érzékeli a világot…
5. A titkárnő (2002) – Fogy a „hely” a listán, itt már erősen mérlegelnem kellett, de arra jutottam, hogy ennek a filmnek is itt a helye. Fura, de szinte ugyanazt ismételhetném, mint amit az előző két filmhez írtam… úgy látszik, valamiért ezeket a sztorikat kedvelem. :) Na meg James Spadert…
6. Az utolsó tangó Párizsban (1972) – Kicsit vívódtam, hogy melyik film kerüljön ide, és egyáltalán, ez felkerüljön-e a listámra, vagy a lenti szekcióba szoruljon… de aztán győzött. Szerintem romantikus, és kiváló.
7. Nyakunkon az élet (1994) – Na, ezen már jó sokat agyaltam, de végül elnyerte a 7. helyet. Láttam már jobb filmet is, romantikusabbat is, mégis nagyon szeretem és rögtön beugrott, mint könnyedebb romantikus alkotás. És Ethan Hawke. Kell még mást mondanom? :) spoiler

+ Még néhány film, amelyek szerintem (részben) romantikusak is, most valahogy mégsem fértek fel a listára: Facérok (1992), Nyár (2018), Vicky Cristina Barcelona (2008)

+ És néhány olyan, amin szerepel a romantikus címke vagy besorolás, én mégsem gondolom őket romantikusnak a legszűkebb értelemben, mert nekem más bennük a hangsúlyos – de mindenképp ajánlom őket megnézésre! Veszedelmes viszonyok (1988), Közelebb (2004)

+1 guilty pleasure: Piszkos tánc (1987) :D

Kapcsolódó filmek: Keserű méz (1992) · A szív hídjai (1995) · Mielőtt lemegy a nap (2004) · Betty Blue (1986) · A titkárnő (2002) · Az utolsó tangó Párizsban (1972) · Nyakunkon az élet (1994)

Keserű méz (1992) A szív hídjai (1995) Mielőtt lemegy a nap (2004) Betty Blue (1986) A titkárnő (2002) Az utolsó tangó Párizsban (1972) Nyakunkon az élet (1994)

Kapcsolódó művészek: James Spader · Ethan Hawke

4 hozzászólás