Egy történelem tanár. Szép lassan elveszti a látását, de annyira akarja azt a katedrát (tényleg mindene), hogy nem árulja el senkinek, hogy lényegében már semmit sem lát. Azzal manipulál a film, hogy időről időre elhomályosul a kép, csak egy kis lukon látunk be/ki, de az sem éles, ami ott van.
    Nagy-nagy leleményeket kell bevetnie a tanárúrnak, hogy amennyire csak lehet, működjön minden. Az csak mellékes, hogy muszáj segítséget kérnie egy csomó mindenben: naplófelelős van, aki írja a naplót, jelenléti ív felelős van, aki felolvassa, stb,… az ilyesmi egy érettségiző gyereknek nagy kegy, imádják. Először csak egy barát tudja, aztán a barátnője spoiler, később kiderül, hogy egy diák is rájött, az átlagosnál problémásabb és érzékenyebb gyerek ő,
    Amitől nagyon lehet szeretni ezt a filmet, az az a derű, amivel ezt az egészet ez az ember végigcsinálja, és a végén elsétál a ködben.
    Sok látássérültet ismerek, semmin nem csodálkoznának.