Egy CIA-s kriptográfust követhetünk nyomon, akinek sikerül kizsarolnia az ügynökségétől, hogy kiképezze, majd hagyja neki, hogy egy terroristacsoport után eredjen, ami korábban Londonban végzett a feleségével.
Az amatőr (2025) 44★
Szereplők
Várólistára tette 127
Kiemelt értékelések
Az amatőr (2025) 74%
Ez megint egy olyan feldolgozás, ami kedvelt csinált az eredetihez.* Mivel főhősünk hihetetlen nagy IT zseni, ezért ezen a téren bizonyára zongorázni lehet a különbséget, illetve ennek a cselekmény alapjait is érintenie kell. Szóval kíváncsivá tett.
Noha a történetben nincsenek nagyobb kanyarok, hanem csak megy előre kegyetlenül, viszont nagyon szépen mesélték el, és Rami Malek kiváló. Az eléggé furcsa, törékeny, de meg nem törhető figurát élettel tölti meg.
Érdekes az ilyen filmeknél, hogy simán kívül is rekedhetsz az univerzumán. El tudom képzelni azt az unalmat, amint megint szembejön egy bosszútörténet, melyet a megözvegyült és még mindig nagyon-nagyon szerelmes férfi vitelez ki. Meg a sóhajaimat, hogy persze, a hátsó szobából csak úgy kilépsz az utcára, a profik közé… De itt jön be az elmesélés mikéntje, a szerepet megformáló színész karaktere, filmes jelenléte. És akkor nincsenek sóhajok, homlokráncolások. Én izgalmasnak és megkapónak találtam.
Az amatőr (2025) 74%
Nem vagyok Rami Malek nagy rajongója, de a kockaszerepet jól hozza, ez egyúttal a film tanúsága is: ne szórakozz az IT-s sráccal! :)
Morpheus pedig ismét nagyot alakított, a kiképzés még mindig megy neki. :)
Ahhoz képest, hogy egy 1981-es film remake, nagyon nem lehet rossz szavam a forgatókönyvre sem, a kellő pontokon volt feszültség a vége pedig meglepett, én mint szakmabeli (IT) nem így intéztem volna. :D
Az amatőr (2025) 74%
annyit nyújt, amennyit elvár tőle az ember – nem többet és nem kevesebbet
kis chill akciófilm, jó színészekkel megspékelve, revenge plottal és egy nagyon autista Rami Malekkel
Az amatőr (2025) 74%
Én jól szórakoztam, az akció része látványos és szerintem a megoldások kifejezetten kreatívak. Rami Malek iszonyatosan jól hozta az autista coded karaktert, nagyon szerettem ahogy játszik. Imádtam hogy itt végre egy „bosszút állok az asszonyért” akciófilm ahol tényleg úgy éreztem hogy fontos szerepe van a meghalt nőnek is, hogy kísérte a narratívát, nem csak egy egyszerű, manapság már szinte sablonossá vált okot ad a férfi karakternek hogy öldöklésbe kezdjen. Egyedül a vége nem tetszett nemek igazán, hiányzott belőle nekem a katartikus élmény a lezárásból, én ott többet vártam. off De egy sima akciófilmnek teljesen rendben van és főleg azoknak nagyon ajánlom akiknek már kicsit elegük van a mindenkit is lepofozok férfi főhősökből.