Kedvencelte 73

Várólistára tette 226


Kiemelt értékelések

LoneWolf 

1. évad:
Ezt egyelőre itt kaszáltam. Ugyan igyekszik viszonylag hű maradni az alapokhoz, valahol pedig még bővíti is annak sztoriját, mégis úgy érzem, hogy közben valami elveszett belőle. Nincs meg az a „varázs”, ami az eredetit igazán maradandóvá tette anno. (Mondjuk én a többséggel ellentétben azt sem találtam különösebben kiemelkedőnek.)
Ahogy mások is írták előttem, pl. túlságosan is spóroltak a fertőzöttek szerepeltetésével, több epizódban csupán egy-egy kósza dögöt láttunk, vagy még azt se, szóval közel sem érződik olyan veszélyesnek ez a világ, mint kellene neki. Az emberek nyugodtan kivárhatnák valahol, hogy ezek szépen kipusztuljanak / elrohadjanak (Asszem mondták is, hogy több példány csak limitált ideig húzza.), aztán lazán „rebootolhatnák” a társadalmat, de ehelyett egymást ölik, meg kínozzák halomra kb. a semmiért. Persze ahhoz türelem kéne, illetve szervezett és békés együttműködés, de erre itt már látszólag senki sem képes. Ha a fertőzöttek jobban „összetartanak”, mint a túlélők, akkor bizony az emberiség megérett a pusztulásra.
Egyébként ezt a poszt-apokaliptikus témát sokkal hatásosabban tálalták anno a Walking Dead korai szezonjai. (Más hasonló művekről nem is beszélve.) A színészi alakítások ugyan egész korrektek, Pedro és Bella is kihozza magából a maximumot, mikor a forgatókönyv épp engedi, de ezen kívül talán még a látványra (környezetre) és a fertőzöttek megvalósítására tudnám azt mondani, hogy picit kiemeli a TLOU szériát az átlagból.
Sajnos tudom, hogy nagyjából mi várható a következő évadban, szóval hacsak itt nem írják át gyökerestül a 2. játék történetét, akkor nyugodt szívvel hagyom ki a folytatást.

3 hozzászólás
Nihilchan 

1. évad: Berántott a hype, ami a sorozatot övezte már a kezdetektől. Az első két epizód nagyon tetszett, szóval teljes mértékben pozitív voltam. Aztán jött a töménytelen mennyiségű unatkozás, egészen a finálé előtti részig. Értem, hogy dráma, de ettől még pokolian eseménytelen volt és körülbelül semmit nem tudtunk meg a világról, azon kívül, hogy a látottak alapján egyáltalán nem tűnt túl veszélyesnek a szituáció. Hiszen bőven spóroltak a fertőzöttek szerepeltetésével. De maradjunk a dráma vonalon; az elején még volt egy két momentum, ami hatott rám, de lényegében az egész hidegen hagyott. Nem érdekelt, mi lesz a szereplők sorsa, nem hatottak meg az ügyes-bajos dolgaik. Pedro Pascal színészi alakítása tetszett, már amikor lehetősége volt játszani, Bella Ramsey-ben én momentán nem látom a kiemelkedő tehetséget. A posztapokaliptikus világok a szívem csücskei, ezért borzasztóan sajnálom, hogy semmit nem adott nekem ez a sorozat. Adaptációként egyébként tényleg jó, csak valahogy a lélek hiányzott belőle számomra. Én itt le is zárom ezt a történetet, nem érdekel a folytatása.

3 hozzászólás
Kiskakukk 

Bár nem hibátlan (mi az, hogy…), de összességében tetszett. Főleg Joel megmozdulásait bírtam, hogy nem szórakozott, simán lehentelt bárkit, aki veszélyt jelentett rájuk. spoiler
Kicsit a Kiéhezettek (2016)hez hasonlít, itt is a dráma dominált, fertőzöttek és apokalipszis ide vagy oda. És ez a sorozat is bebizonyította, hogy vész esetén embertársaink jelenthetik ránk a legnagyobb veszélyt.

_Norbi 

1. évad: Az eleje érdekesen indult, csakúgy mint a hasonló posztapokaliptikus történetek. Számomra érdekesek voltak a karakterek is (csakúgy mint a hasonló posztapokaliptikus történetek kezdetén). Pedro és Bella teljesen korrekt alakítást nyújtottak, rajtuk kívül is volt egy-két érdekesebb szereplő. Csakúgy, mint a hasonló posztapokaliptikus történetek előrehaladtával, itt is kezdett ellaposodni a történet. A világot nem ismerjük meg kicsit sem egy távolabbi perspektívából. A világvégét okozó történés sem kerül igazán a történet középpontjába, csak úgy ott van. Semmilyen központi fő történetszál nem bukkan fel erőteljesen a sorozatban, ami nem valamilyen karakterdrámához kötődne. Csakúgy mint a hasonló sorozatokban. Lehet mondani, hogy ez nem Walking Dead, ebben nincsenek zombik, a szereplők karakterfejlődése sokszintű és változatos, de mégiscsak van egy letarolt világ, amiben lézengenek a „nemzombik” és amikkel részletesen egyáltalán nem foglalkozik a sztori. Csak úgy ott vannak. Az emberek meg eléldegélnek ebben a világban. Drámáznak, ölik egymást, felbukkannak különböző csoportok, aztán szépen lassan itt is leragadnak majd egy farmon egy évadra, ottragadnak egy benzinkúton több rész erejéig, aztán majd jön egy börtönhelyszín több évadon át, jönnek a brutálisabbnál brutálisabb (emberi) főgonoszok, az emberek meg veszekednek egymással, meg saját magukkal de még véletlenül sem kerül sor a világgal való törődésre, építésére. Ne legyen igazam, de amilyen jól indult a sorozat, úgy nyújtotta a red flageket a vége felé, amik nagyon is nemzombis Walkind Dead a farmonbörtönbenerdőbenerődben, ahol élünk vibe-ot adtak neki. Ha ez a forgatókönyv fog folytatódni, bármilyen erős a szereplőgárda nekem felejtős.

Kemiviki 

1. évad: Nem volt tökéletes, de nekem összességében tetszett. Érdekes volt a drámai oldala, jó volt látni ahogy a két főhősünk egy csapattá válik spoiler. Szerintem Pedro és Bella is jól játszott, jó volt közöttük a dinamika.
És lehet én vagyok az egyetlen aki örül hogy nem volt tele a minden is Fertőzöttel. Jó azért így valóban nem tűntek akkora fenyegetésnek, az emberek sokkal nagyobb fenyegetést jelentettek és ők sajnos mindenhol is ott voltak.
A Fertőzöttek kellően rémesek voltak és a hangjuk…
A játékkal nem játszottam, viszont végigjátszást néztem róla és szerintem az utolsó rész kivételével így is egy korrekt sorozatot kaptunk.
Tetszettek a tájak, a helyszínek minden nagyon tökéletes lett.
Ui: Ha véletlenül valaki belefut a játék 2. részének egy olyan végigjátszásába ami magyar felirattal van és nem beszél bele a videós akkor szánjon meg egy linkkel mert sajnos én nem találtam.

eNNBeus

Úgy is, hogy inkább az emberi oldalról közelítette meg a sztorit, és ez nekem tetszett, elbírt volna picit több zombit, egy árnyalatnyival. Joel és Ellie kapcsolati dinamikája tetszett, főleg Joel karaktere volt piszok szimpatikus, de néhol mégis laposnak éreztem a történéseket, nem ütött be igazán csak két rész, a többinél is leginkább vártam hogy megfogjon úgy igazán. Keveset kapunk a kialakult új világból, kihalt utcák, és kb ennyi, ebből is igényeltem volna többet. Az emberi ócskaság, a szokásos bandaháborúk, társadalmi struktúra kapott picit több figyelmet, ezt az oldalát a hasonló apokaliptikus filmeknek én unom, az egymással való csatározások végtelenségét. Alapvetően tetszett a sztori, de ez leginkább a lepusztult környezetnek és Joel karakterének volt betudható. Elliet a végére egész megkedveltem, várom a folytatást, bár az utolsó rész piszok lapos lett

Victorious 

1.évad
Az első két résznél még elég bizakodó voltam, de sajnos utána már eléggé szétcsúsztak a dolgok. 9 részből mondjuk azt 4,5 ami még élvezhető volt, a többi az unamas és az elnyújtott filler között mozgott. Nagyon nem segített neki, hogy kihagyták az akció mondjuk úgy 90%-át, elvétve talán látható volt némi fertőzött. Rálehet fogni, hogy „hát ez leginkább dráma!!!” , de azt is meglehet csinálni úgy, hogy izgalmasabb legyen.
Szereplők tekintetében vegyes volt a felhozatal, de maradjunk csak a főszereplőknél. Pedro Pascalban a bejelentéskor még kételkedtem, de ő kifejezetten hozzám tudott nőni a részek folyamán. Bella Ramsey viszont….sajnálom, de ő neki ez nem sikerült. Nem hiszem, hogy hozni tudja majd a 2.évadot.
Amit nem mondom, hogy annyira várnék, mert azt a játékot már nem tartom sokra.

Jó indulattal egy 7-es a sorozat, de nagyon húzok a 6-os felé. Mindenképpen nagyobb a füstje, mint a lángja.

Emerson 

A játékot nem ismertem, így összehasonlítási alapom nincs, meg nyilván nem is volt meg a rá vagyok kattanva feeling, így eleve hátrányból indultam. Engem végig a TWD fénykorára emlékeztetett ezért kedvemre lubickoltam a nosztalgikus hangulatban. Ellie karaktere viszont kiidegelt, de ugye a TWD-ben is volt egy Judith-unk…
A begombázott zombik sokkal jobban tetszettek mint a lassú „rokonaik”, csak a harapdálást nem értem… (aztán az extra részben felvilágosultam, hogy az látványosabb mint spórát köpdösni… hááát, oké, csak épp logikátlan, főleg amikor a gazdatest ott csattogtatja az álkapcsát a páciens körül holott elég lenne csak leköhögnie)
Nekem kicsit túl idealisztikus volt egy két esemény (2. epizód teljes egésze), meg a (majdnem) tökéletesen működő kis mini rezidenciák, de hát oké, nem a valóságra hajazunk. Csak néha meg a pofánkba lökték a tömény brutalitást és akkor meg néztem, hogy akkor most stílusváltás volt, or what? Ez a hullámvasút valahogy nem jött be.
Nem tudom hány évadra tervezik a teljes sorozatot, de nyilván nézni fogom ha ló nincs jó a szamár is alapon. Csak el ne felejtsem, hogy ’25-ben jön a folytatás…

Pandalány 

A kedvenc filmes podcastem készítői imádták a játékot és a sorozatot is, így engedtem a nagy hypenak és megnéztem. Sokkal félelmetesebbre számítottam, de az emberi gonoszság, a sok halál benne ijesztőbb volt számomra, mint maguk a zombik.
Érdekes volt az ember pszichológiáját látni, de egy ilyen apokaliptikus világot is. Egyszerre emlékeztetett a Beavatottra, az Éhezők viadalára és egy katasztrófa filmre.
Biztosan meg fogom nézni a következő évadot is.

csokidani 

Nem volt rossz az elso evad; teny, hogy nagyon nézette magat. Az is erzodik, hogy van benne penz es minoseg, de a varazshoz ez keves es ez nem is tortent meg.
Volt 1-2 gyengebb resz (pl az utolso is, vagy ami a ket lany sztorijarol szolt), de osszessegeben azert egy jo, de nem kivalo sorozatrol van szo. Masodik evad mindenkeppen nezos lesz.


Népszerű idézetek

rapchee 

Bill: I was never afraid, before you showed up.

1. évad 3. rész – Hosszú, hosszú ideig
Coralie 

Ellie: Hogy működik?
Joel: Ez egy szívócső. Amikor a folyadék… a gravitációval szemben halad, mert a nyomás…
Ellie: Fogalmad sincs.
Joel: De működik.

1. évad 4. rész – Kérlek, fogd a kezem
3 hozzászólás
Bogesxd 

Joel: Long way or short way?
Tess: I mean, it's the long way or the „we're fucking dead” way.
Ellie: Well, I vote long way, just based on that limited information.

1. évad 2. rész – Fertőzött
E_W

Úgy érezheted, elértél egy út végéhez, és nem látod a folytatást. De ha nem adod fel… találsz új célt, amiért küzdhetsz.

1. évad 9. rész – Keresd a fényt
negoti 

Ellie: Van hátul valami rossz?
Joel: Csak Te.
Elie: Haha!

1. évad 2. rész – Fertőzött
Zsomary 

Nem harcolhatsz mindenkivel. Ki kell választanod a fontosakat.
(Riley mondja Ellie-nek)

1. évad 7. rész – Hátrahagyva

Hasonló filmek címkék alapján