A szomszéd (1999) 75% 62★

Igazi oldszkúl film. A legtöbb jellegzetességét ma már el sem tudnám képzelni: a játékidőt a részletek lassú építgetésével, az erőteljes és nyers hangeffektusokat, a beállításokat. Nagyon érdekes, hogy milyen kevés szereplővel hozták össze. Jó nyomasztó lett, és nem rossz film, de mégis ott volt ez az idejétmúltság érzetem. Pontosabban mindettől olyan nagyon filmesnek tűnt az egész, és alig-alig természetesnek. Ez még Lang karakterénél okés lehetett, de Faradayt jobb lett volna kevésbé színpadiasnak látni.
Viszont cserébe utánaolvastam olyasmiknek, amikről semmit nem tudtam. A film elég egyértelműen dolgozta be az 1995-ös oklahomai robbantást, amely egy két évvel korábbi leszámolássá eszkalálódott állami rajtaütéshez kapcsolódott (Waco ostroma). Itt a filmben Faraday előzménytörténete egy kisebb család elleni nyomozás elfajulását mutatja be, a későbbiekben viszont valamilyen szekta jellegűség sejthető a nagyobb történések hátterében. Kreatívan, de felismerhetően gyúrták tehát a történelmet be. Nem lett egy vidám film ennek következtében. Tényleg nem találom én ezt jó filmnek, de konzisztensen és intenzíven nyomasztó, úgyhogy mindenképp tud valamit.

Imádtam a végét, gyakorlatilag sikerült tökéletesen szemléltetni mindazt, amit a film során megtanulhattunk Faraday előadásaiból. Szerettem, hogy nem engedték bő lére az elejét, szinte 10 perc után már izgalmas, és folyamatosan azt vártam, hogy mikor hisz már neki a csaja. Itt jegyezném meg, hogy nem értem miért van szükség állandóan erre a szkeptikus hozzáállásra az egyik fél részéről, nem hiszem el, hogy ez reális. Ha nekem azt mondaná a párom, hogy szerinte a szomszédunk egy sorozatgyilkos és még ésszerű is mindaz, amit felhoz az állítását alátámasztandó, akkor nem az lenne az első reakcióm, hogy: – neked elment az eszed! Hanem, hogy: basszus! Na, de mindegy.
Nem tudom kinek jutott eszébe Cheryl Lang szerepét Joan Cusack-nek adni, de nagyon nagy ötlet volt, igaz csak mellékszereplője a filmnek, de mégis nagyon jelentőségteljes az alakítása; a többiek hozták a megszokottat. A film vége és mondanivalója nagyon erős és biztos vagyok benne, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni.

Nem hibátlan, de izgalmas filmélményt nyújtó alkotás, melyben mind Bridges, mind Robbins remekel, ámbár utóbbi egy idő után kicsit háttérbe szorul. A forgatókönyv gyakran épít a műfaj jellegzetes húzásaira, illetve összegészében a ’90-es évek filmkészítési vonásai is áthatják, viszont Pellington ügyesen vezényli le az egészet, hogy a vége, ahogyan többen is írták, adjon egy óriási gyomrost. Elfeledett kis gyöngyszem, amit mindenképp érdemes megnézni.

Terroristás thriller, és ahol Tim Robbins, mint rendes családapa megjelenik, tudjuk, mi lesz a vége. Úgy negyedóra után világos, hogy mire megy ki a játék, ennek ellenére izgalmassá tudták tenni a végkifejletet a készítők. A befejezés pedig teljesen szokatlan egy amerikai filmtől.
Bridges sajnos kissé túljátssza a szerepét, állandóan olyan képet vág, mintha most közölték volna vele, hogy Hillary Clinton nyerte a választásokat, és ő lesz a „first lady”. Robbins meg rutinból hozza a szerepet, vagy csak a rendező nem tudta többre inspirálni.

Végig izgalmas volt és a Robbins-Bridges formula azért szépen működött, bár Cusack-től azért szintén kirázott a hideg, ő talán még rémisztőbb volt, mint Robbins.