Supermant az együttérzés vezérli. Hisz benne, hogy az emberiség alapvetően jó. Mindent megtesz azért, hogy segítsen az embereknek, de azok nem mindig értik meg a szándékait – és mindig felbukkan egy ellenfél, aki a gonosz oldalára áll.
(forrás: InterCom)
Egy új univerzum, friss színészgárda és az átlag, „kevésbé kocka” nézők számára rengeteg ismeretlen karakter. Már alapból bőven van mit emésztgetni az új Superman adaptáción, de James Gunn a veterán képregényesek dolgát sem könnyítette meg túlzottan, nem beszélve a habzó szájú Snyder kultistákról, akik szinte felvágják az ereiket, hacsak Henry Cavill nem lézerez szét valakit minden 2. percben és aura farmingol egy sort komor tekintettel a semmibe meredve, a kifejezetten hidegvérű gyilkoshoz illő, gyászfekete ZSJL jelmezében. (Eléjük mondjuk egyszerű, de a haragjukat valószínűleg csak tovább fokozó, mégis remek görbe tükröt tart a film spoiler.)
Azért annak valószínűleg a legtöbben kapásból örültünk, hogy nem kell milliomodik alkalommal végignéznünk hősünk közismert eredetét, kezdve Krypton pusztulásával, helyette pedig ezúttal egy Star Wars-t idéző szöveg összegzi, hogy mit is kell tudnunk az aktuális történetünk előtt. Az egyszerű és hatékony indítás után egy elég kapkodós, brutálisan zsúfolt, ugyanakkor vérbeli Superman kaland veszi kezdetét, ami leginkább a klasszikus, könnyedebb hangulatú képregények, illetve a 90-es években futott animációs sorozatának vibe-ját (A több kisebb sztori összegyúrása miatt kicsit olyan volt, mintha abból néztem volna pár részt. spoiler Volt itt tehát minden, amire akár külön is 1-1 teljes filmet lehetett volna szánni.) igyekezett visszaadni, természetesen mindezt Gunn jellegzetes humorával, drámai érzékével vegyítve. Ez az ötvözés sajnos nem mindig talált be. Valahol a poénok lettek kínosak (Mr. Terrific-et pl. az animációs sorozatokban egy teljesen profi, kicsit sem lökött figurának mutatták be, itt pedig mintha tudathasadásos lenne. Volt a klasszikus, karakterhű(?), alapvetően komorabb énje, meg a Gunn féle, vicces, ugyanakkor talán kissé rasszista sztereotípiákra épülő verzió, és ezek között váltogatott, de zavaróan kaotikus módon.) máshol pedig a dráma nem igazán jött át ebben a káoszban. Az extra, kibontatlan karakterek tömegétől sokszor fókuszt vesztett a cselekmény, illetve maga Superman. Luthor, Lois, Jimmy még oké, kellenek a mellékszereplők, de a Justice Gang tetejébe folyamatosan dobálták a nyakunkba az olyan figurákat, mint a Mérnök, vagy Metamorpho, akik kb. 2 mondatban bemutatkoztak (mit tudnak, mi vezérli őket) és ennyi. A TikTok generációs, 30 másodperces videókra is figyelni képtelen tiniknek ez talán elég, de engem átkozottul hidegen hagyott a sorsuk, főleg úgy, hogy az utóbbi kapásból lényegében egy spoiler A képességük legalább menő volt, de ezért kár volt őket behozni. Értem, hogy fel akarják pörgetni a dolgokat és nem kaphat mindenki egyből saját projektet, de egy Superman film Superman-ről szóljon, ne egy focicsapatni random bedobott másik tagról. Nem várom, hogy minden más hős, meg gonosz tétlenül ücsörögjön, ha nagyok a tétek, de erre ott lesznek később a JL mozik, ha ez az univerzum eljut odáig. Emiatt egyetlen fokkal jobban szeretem a Man of Steel-t. Az erőltetett Nolanizmusa és a máig nevetséges tornádós jelenettől függetlenül egy szépen fókuszált, aránylag jól fölépített sztorit tárt elénk, így közel sem csapongott ennyit. Mielőtt a soraimat olvasó Snyder kultisták önelégülten vigyorogni kezdenének, ez az egyetlen dolog, ami miatt előrébb sorolom. David Corenswet Superman-je ugyanis kategóriákkal közelebb áll a közismert, képregényes megfelelőjéhez. Minden élet fontos számára, legyen az nő, férfi, gyermek, szörny, jó, vagy akár gonoszé, ezt pedig hatásosan hangsúlyozzák is itt. (Elmosolyodtam, mikor még a hisztiző spoiler.) Ő az örök optimista, az igazi kiscserkész, ahogy más hősök, illetve az ellenségei nevezik a világában. Nem fél mosolyogni, vagy olykor gyengének, bizonytalannak látszani, az erejét pedig többnyire okosan, kreatívan használja, hisz ő nem csupán egy smasszer emberfeletti képességekkel. Olykor ugyan hamar dühbe gurul, ahogy azokban a helyzetekben kb. mi is tennénk, mégsem megy át állandóan Homelander módba és fenyeget mindenkit a vörös szemével. Ő SUPERMAN.
Mint írtam, Gunn stílusa nálam sem mindig érte el a kívánt hatást, (spoiler) de az tagadhatatlan, hogy érti a karakter lényegét. Emellett az akciójelenetek többsége levitte az arcom (főleg IMAX 3D-ben), szóval a harci koreográfiákkal és az effektekkel végül nem volt gond, leszámítva azt a benne hagyott másodpercnyi fiaskót a csizmával. Krypto igazi ördögfióka és cukorfalat egyben, akár egy valódi, neveletlen kutyus, (ráadásul érdemi haszna is akad azért) Guy meg a képregényesen béna hajával is a mellékszereplők egyik legjobbja lett (*Köhmm* Máris jobb Zöld Lámpás, mint Ryan Reynolds…). A két kis „meglepi” cameo-t is értékeltem, hisz spoiler. Ahogy az várható volt, a zsúfoltság ellenére is a Corenswet, Hoult és Brosnahan trió vitte a hátán a mozit, Hoult Luthor-ja pedig valahogy egyszerre volt keveréke az animációs széria, a Smallville és talán még Snyder verziójának is. (Örültem volna, ha ismerik egymást Clark-kal korábbról, de sajnos ebben is a klasszikus formulát követték.) Clancy Brown-t és Michael Rosenbaum-ot azért még nem sikerült beelőznie a rangsorban, mert ahhoz nekem túlságosan is hisztis, de kellően zseni, önző és kegyetlen, amivel lazán a 3. legjobb.
Pár apróság még a végére. Ugyan a harcokat élveztem, a cinematographer-t, aki korábban a Flash filmért is felelt, igazán kukázhatták volna, mert ezek az ultra közeli, halszem lencsés beállításai még mindig szörnyűek. Emellett a gyönyörű és tehetséges Isabela Merced ide, vagy oda, Hawkgirl visítozásait nem tudtam hová tenni, plusz szomorú a tény, hogy ha már a bonyolult hátterük miatt eleve hányattatott sorsú sólymokról van szó, még a pár éve hatalmasat bukott Black Adam is jobb munkát végzett Hawkman (illetve az egész JSA) bemutatásával, pedig az sem róluk szólt első sorban. A jelmezek viszont mozgásban rendben voltak, John Murphy és David Flaming zenéi viszont ezúttal felejthetőre sikeredtek, így John Williams „feltámasztott” témája mentette csak meg a score-t, Gunn pedig a betétdalokkal is visszafogta most magát. A stáblistás jelenetekre ezúttal fölösleges volt várni, hisz az egyik lényegében csak egy kép, amit promónak is használtak egy ideig, míg a másik egy korábban werkfotókról is látott szösszenet, ahol konkrétan egy elég béna és teljesen lényegtelen párbeszéd zajlik le, szóval ezeket otthon is pótolhatjátok majd, ha nagyon kéne a film végére mosdóba szaladni. Ja, és barátságos játékidő ide, vagy oda, a kapkodáson és zsúfoltságon ezúttal talán segíthetett volna egy plusz 30 perc, amiben alaposabban kibonthattak volna néhány eseményt és karaktert.
Kezdésnek összességében nem rossz, ugyanakkor még van mit csiszolgatni ezen az univerzumon. Bízzunk benne, hogy ezúttal több esélyt kap és szép lassan az MCU legjobbjaival vetekedő darabokkal tágulhat majd ki előttünk a DC filmes világa. (Nem akarok állandóan Batman filmeket nézni DC fronton, szóval örülnék, ha sikerülne végre ez az újabb kísérlet…)
ui.: Ugye másnak is feltűnt a spoiler? Oké, ez valójában a képregények lapjain jóval előbb jelen volt a DC-nél, mégis érdekes, hogy Gunn ismét egy hasonló tanulsággal zárt. Persze a család / választott család fontossága nála mindig visszatérő téma.
Sosem kedveltem Supermant – néhány adaptációtól eltekintve, de magát a karaktert akkor sem, nála sokkal érdekesebb szuperhősök vannak –, a filmet mégis vártam: Gunn eddig egyetlen munkája sem okozott csalódást, reméltem, hogy az új DC irány egy jobb útra tér, illetve akadt 1-2 jelenet, ami felkeltette a figyelmem.
A film megtekintése után életemben először csalódhattam a rendezőben, Superman még unszimpatikusabb lett, mint valaha, ha pedig ez az új DC Univerzum, akkor az csak arra lesz jó, hogy végképp elvegye a kedvem az újabb képregény-adaptációktól, pedig közel áll a szívemhez a műfaj. Egész jó, nem?
Lex Luthort leszámítva a többi karakter kb. csak dísznek van a filmben, érdemi szerepük nincs, a legszebb pedig az egészben, hogy lényegében Hawkgirlék csapata spoiler. Luthor viszont és az ő szála legalább tényleg érdekes, legalábbis a többiekhez képest, Hoult is jól megformálta a karaktert, bár továbbra is Michael Rosenbaumot tartom az eddigi legjobbnak.
Ezen felül itt mindenki komoly pszichés problémákkal küzd. Csak a főbb karaktereket említve: Lex Luthor paranioás, kisebbségi komplexusos, érzelmileg éretlen, sértődékeny, en bloc benne van a sérült gyerek, így meg sem lepett, amikor a gonosz antikarakter a spoiler, komolyan, nem is vártam tőle mást.
Superman pedig szimplán idegbeteg, neurózisban szenved, bár azt megértettem, amikor a kutyáját vették a szájára, hisz én is visszkézből verném pofán, aki csak egy rossz szót szól rá. De a múltját tekintve nem is csoda, ráadásul csecsemőkorában azt ültették el benne a szülei, hogy neki kell megmentenie az emberiséget, ami komoly pszichés teher már a korai fejlődéstől kezdve. A nevelőapjának viszont volt értelmes gondolata ezzel kapcsolatban, miszerint a szülőnek az eszköz nem gyerek, hagyni kell őket, hogy elkövessék a saját hülyeségeiket (kár, hogy sok szülő nem érti ezt meg).
Jobb lett volna, ha inkább Lex Luthor is kap egy kis pszichológiai hátteret arról, miért olyan, amilyen, több értelme lett volna, mint az érdektelen konfliktusokkal telepakolt történetnek, amit annyira nem is tudok annak nevezni, mert azoknak általában van elejük, közepük, végük, nem úgy, mint itt.
Hiányoltam Gunn remek zenei válogatását is, bár az ő műfaja nem is illett volna a filmbe.
spoiler, ahogy Krypto esete is fájt, annak tudatában is, hogy biztosan életben maradt. Néhol fellelhetőek a dc-s, illetve Gunntól megszokott komorabb elemek, ami jól áll neki, de tisztán látszik, hogy továbbra is a szélesebb korosztály elérése a cél, ami a Superman-képregények múltját, főbb olvasóközönségét tekintve érthető.
A közepesnél valamivel jobb, egyszeri nézésnek jó volt, még moziban is, leginkább a látvány és a hangulat miatt.
Még ha egy kicsit túlzsúfolt is, még ha nem is igazán érződik egy új mozis univerzum megalapozásának, még ha Superman nem is igazán ment keresztül látványos karakterfejlődésen (sokkal inkább a többi karakter hozzáállása gyengült-erősödött, változott meg) azért ez mégis csak egy igazi, szórakoztató mozis élmény ami óriási csalódást leginkább azoknak okoz akik a minden árnyalat nélkül képünkbe tolt Trump-féle politikai / Putyin és Musk / snyderfan kritikát nehezményezik. Mert abból van bőven, de furcsa mód? a legkevésbé sem hat tőle idegennek. Valahol jó Gunn hozzáállása a témához: az emberek nem egy akciófiguráért ülnek be a filmre, Superman jelkép és nem lenne fair azt várni, hogy letűnt idők jelképe legyen a mai világban.
Várakozások nélkül ültem be James Gunn Superman-jére, és tök jól szórakoztam.
Ugyan nagy képregény-rajongó vagyok, de a mainstream szuperhősök nem állnak hozzám a legközelebb, úgyhogy én inkább csak egy feelgood-mozira vágytam, James Gunn meg azokban jó, lásd a Galaxis őrzőit vagy akár a Creature Commandos-t.
Király látvány, jó zenék, nagyrészt meggyőző színészek (Hoult Lex Luthor-ja pl. iszonyú király volt), feszes tempó, sehol egy perc unalom. Nem zseniális, de korrekt, pont annyira cheesy, amennyire kell. Meg van szíve is, jó nagy.
A Superman tehát kiváló lett! Remekül megragadja a karaktert és világát, és hangulatával, látványával, archetípusaival próbálja megteremteni azt a világot, amiből feltehetőleg táplálkozhat egy új képregényuniverzum. Morális egyszerűsége talán pont az, amire időnként szüksége lehet a lelkünknek, de ezeket nagy ívekben vázolja ahelyett, hogy kioktatna. Pörgős, vagány, izgalmas, látványos és szórakoztató, és legfőképp: remek film egy legendás hősről, ami hősi mivoltát helyezi az előtérbe. Itt szó sincs görbe tükörről – Superman egy sima tükör, amiben magunkat láthatjuk. És ez szuper!
Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2025/07/15/superman-2025-film…
James Gunn úgy nyúlt hozzá Superman karakteréhez, ahogyan azt kell. Modernizálta és emberibbé, esendőbbé tette Supermant, mint bárki más eddig, de ez nagyon jól állt neki.
Ez a Superman még nem a bölcs és mindentudó Superman. Ez a Superman egy olyan hős, aki bár már 3 éve hősködik, mégis minden egyes nappal tanul és fejlődik. A magánéletében esetlen és a romantika terén is eléggé tapasztalatlan, de a legtöbb Superman feldolgozással ellentétben végre van önbizalma és tudja mit (kit) akar. Clark és Lois nézőpontkülönbségei is érdekes témát adnak, ahol Clark az idealizmust és Lois a realizmust képviseli és ez néhol konfliktushoz vezet kettejük között. Mind Clarkot, mind Supermant imádtam és várom már hogy a jövőben merre fejlődik tovább.
Krypto néha nagyon ellopta a showt főleg a végén, nekem is kell egy ilyen kutya :)
Mindent összevetve nagyon tetszett a film és várom már Superman visszatérését :D
Egy filmnél én elvárom azt, hogy legyen története. Vagy, ha esetleg nincs, akkor legalább a fókuszt terelje valamilyen irányba. Mondjuk például a főszereplő belső konfliktusára és identitáskrízisére, ha már ugye a rendező a film kapcsán annyira ezzel házal… Csak az a baj, hogy ebben a filmben több volt az aranyos CGI maskot, mint a drámai jelenet. Pedig konfliktus az van mindenfele, csak éppen baromi érdektelenek, súlytalanok és teljesen feleslegesek, hiszen nem rendelkezik valódi történettel. Ráadásul az egyetlen azonosulható karakter Lex Luthor, empátiát pedig egyedül Clarck apja iránt lehet érezni. Holott Corenswet alapvetően nem rossz választás Supermannak, kár, hogy nem írtak neki egy rendes sztorit, amiben ezt valóban meg is tudná mutatni. Mondjuk egy olyat, amiben tényleges létkrízisbe kerül. Mert ennek a filmnek, jelen formájában az égvilágon semmi értelme nem volt. Nem lepődtem meg…
Meglehetősen szórakoztató film volt. :) Visszahozta kicsit azt az érzést, amikor először ültem le Superman film elé. Pont annyira volt nosztalgikus hatása, mint modernbeütése. Nekem szimpatikus volt a csapat, a történet kibontakozása, és a kutya.
 | Összehasonlítás |
