Világok ütköznek össze, amikor a szupergyorsnál is gyorsabb Barry arra használja a szupererejét, hogy visszafusson a múltba – reméli, hogy ha ott változtat, a jelen is más lesz. Csak a családja sorsát akarja jobbá tenni, a szülein szeretne segíteni, de sajnos, megtörténik, amiért… [tovább]
Flash – A Villám (Worlds of DC) (2023) 211★
Képek 14
Szereposztás
Kapcsolódó zónák
Kedvencelte 11
Várólistára tette 129
Kiemelt értékelések
Sajnos kénytelen voltam 1+ hetet várni a filmmel, így természetesen rengeteg kritikával (na meg spoilerrel) kerültem szembe, mielőtt megnézhettem volna moziban. Nagy szerencsém, hogy számomra mindig gyanúsak a túlnyomóan negatív, vagy épp egyöntetűen pozitív értékelők, így nem hittem el a rengeteg szörnyűséget, amit erről olvastam. Ezek a legtöbb állításukat erősen spoileres, a teremben készített, pocsék minőségű fotókkal igyekeztek alátámasztani, de ezt kb. minden darabbal el lehetne játszani, ha direkt lehúzás az ember célja. Mindemellett, eme sértődött nézők véleményén erősen érződött, hogy valójában Ezra valós életét, nem pedig magát a filmet és a rajta dolgozó több ezer másik ember munkáját pontozzák, nem beszélve azokról, akik még mindig dühösek a Snyder-verse befejezetlensége, illetve James Gunn hatalomátvétele miatt… Voltak tehát bőven előítéletek, és szinte bizton merem állítani, hogy a külföldi szitkozódók többsége úgy pattog, hogy valójában meg sem nézte a filmet, csak szimplán beáll a gyűlölködők hosszú sorába, ahol igazat adnak neki.
Kicsit hosszú lett a felvezető, de nézzük magát a filmet:
Aki egy picit is járatos a DC univerzumban, biztosan ismeri az alapjául szolgáló képregényt, illetve az animációs adaptációt, meg persze azzal is tisztában van, hogy az élőszereplős verzió erősen elferdíti annak történetét, hogy a lehető legkevesebb színésznek kelljen prémium fizetést adni. Nincs tehát Thomas Wayne, Cyborg, Themiscyra és Atlantisz közti háború, de még Reverse Flash sem kerül elő, mégis úgy érzem, a lényegét azért többnyire sikerült megragadni. Közel sem olyan epikus, mint lehetne, a változtatásait mégsem mondanám feltétlenül rossznak. Én kifejezetten örültem, hogy nem ugyanazt kell látnom HARMADSZOR (Negyedszer, ha a sorozatban látott verziót is számoljuk, bár az talán még ennyire sem követte az eredetit.), ráadásul egész korrekt módon tálalta ezt az időutazós + multiverzumos sztorit. Az előzetesek alapján szinte szó szerint rettegtem attól, hogy egy újabb Batman filmet fogok látni, amit valamiért Flash-nek álcáznak, annyira nyomatták bennük Keaton és Affleck visszatérését, de sikerült eltalálniuk az egyensúlyt, hogy ez a két karakter fontosnak érződjön ugyan, mégse vegyék el Barry-től a neki kijáró rivaldafényt. Ez valóban Flash-ről szól, az ő kis utazásáról, egy leckéről, amit a saját… és a világ(?) kárán tanul meg. Ez a Barry még mindig olyan idegesítő, mint a ZSJL-ben volt? (Igen, 2x is utaltak rá, hogy az a verzió a kánon. Halványan szóba került Iris megmentése, meg az 1 perces visszaugrás, mikor megmentette a ligát, melyek mind csak ebben a verzióban kaptak helyet.) Nos, igen. Eleinte. Aztán jön a 110%-ra felpörgetett másik Barry, és egyből átértékelődik minden, ráadásul spoiler. Emellett jót mosolyogtam azon is, mikor lényegében gúnyt űznek Ezra furcsa futásából, így bőven akad úgymond „egészséges önkritika” is a filmben, nem beszélve 1-2 kétértelmű megjegyzésről a saját viselkedésével kapcsolatban. Ettől függetlenül (mindkét) Barry sokszor 4. fázisos Marvel mélységeket ütött meg a humorával, ami miatt levontam 2 csillagot, de még így is kategóriákkal élvezhetőbbnek találtam a poénokat, mint a már negatív viszonyítási alapomnak számító Love & Thunder esetében. Néhányon tényleg őszintén tudtam mosolyogni, köztük például meglepő módon egy olyanon is, amit valamelyest a Josstice League-nek köszönhetünk. (spoiler)
A harmadik megvont csillagért valóban a rengeteget szidott, sajnos helyenként brutálisan gyenge CGI tehető felelőssé, DE nekem nem a legtöbbet emlegetett Speed Force-os cameók szúrták legjobban a szemem. (spoiler) Azok is szörnyűek, de az elején a spoiler? Ötletnek talán nem volt rossz, de a megvalósítása… az uh. Zavaró volt néha Barry „klónozott” arca is, ami egyértelműen kivehető volt a mozgalmasabb szakaszokon, de összességében mindezek számomra nem nyomtak annyit a végső ítéletnél, hogy 1-nél több pontot vonjak le érte, így 8-nál járunk.
Jöjjön azonban egy pár pontokba szedett pozitívum:
– Tetszett, hogy nagyrészt megmagyarázták a kérdést, miszerint: Miért váltakozik Barry villámainak színe? (spoiler)
– Imádtam, mikor a BvS-hez hasonlóan, Barry is kapott egy „Hol volt Zod támadása alatt?” kezdetű kis visszaemlékezést, ami egyértelműen a film egyik legerősebb pontja.
– Ugyan több film is a Vissza a Jövőbe filmekkel példálozik, mikor az időutazás működéséről esik szó, azon kellően kreatív (hardcore filmes utalás) volt emellé bevonni a tényt, hogy nem Michael J. Fox volt az első választás Marty szerepére.
– spoiler eredete hatásosan lett tálalva, ahogyan spoiler halálnak híre is, de több más fordulat kapcsán is csak elismerően bólogattam, mert élveztem, amit látok. A halál egyszerű, mégis kb. zseniális megoldás arra, hogy az spoiler, plusz a végső cameo, amire aztán tényleg SENKI nem számított, szintén mosolyt csalt az arcomra.
– A harcok koreográfiája nekem bejött, Barry kellően változatosan használta a képességeit (phase, tornádó, spoiler), bár egy ponton az írók teljesen megfeledkeztek a kalória beviteles problémáról, de ez legyen a legnagyobb gond vele, hisz a ZSJL is talán 1x említette.
– Csodálkoztam azon is, hogy az olykor meglehetősen retardált hangvétel ellenére, nagyrészt átjött Barry drámája az anyja ügyének kapcsán. Picit még csiszolhattak volna rajta, de egy szuperhősös mozihoz képest szépnek találtam a végeredményt.
A kisebb-nagyobb cameokkal kb. mind elégedett voltam, és legfeljebb a stáblistás jelenetet találtam kissé fölöslegesnek (Mondjuk már 1000 éve nem láttam olyat, amiért tényleg megérte maradni…), míg a zenei háttér + a betétdalok is többnyire jól illettek az adott szituációkhoz. Persze Keaton Batman-jének visszatérő dallamait semmi se múlhatta felül.
A befejezéssel vagyok még picit bajban. Bejött és szinte ordít egy folytatásért (Barry spoiler.), de Ezra miatt ugye erre kb. jelenleg kisebb az esély, mint egy Black Adam 2-re. Persze a spoiler alatt említett helyzet valamelyest lehetőséget ad arra is, hogy bizonyatalan időre nyugodtan eltűntessék a karaktert, vagy netán újra castingolják, ha úgy alakul. A részleges lezáratlansága miatt tehát még egy fél pontot levonnék, szóval az a 8 csillagos pontszám inkább 7,5. Ha nagyon szigorú akarnék lenni, és belekötnék a „gonoszunk” kis logikai buktatóiba, meg egyéb apróságokba, szerintem akkor is kb. 7 ponton állna meg, így semmiképp sem egy rossz, vagy gyenge alkotás a DC adaptációk sorában. Nem tör az eredeti Flashpoint babérjaira, de megállja a helyét, és én rajongóként kifejezetten jól szórakoztam rajta.
ui.: Rontott picit az élményen, hogy kb. sz*rrá fagytam a teremben, úgy nyomatták a légkondit, plusz kissé lehangoló látni a negatív kritikák hatását, hisz legfeljebb 9-en lehettünk így röpke 1 héttel a premier után. Ja, meg a CC-ben nem volt figurás pohár. :(
Igen tudom bukás lett, de nekem cseszettül tetszett minden hibája és bénasága ellenére. Nem tökéletes de szórakoztató.
Röviden tömören: Ezra Miller <3 Sasha Calle (Atya ég ez a csajszi mennyire gyönyörű és mennyire de mennyire jó lenne még több filmben látni ) <3 spoiler <3 Michael Keaton <3 Batfleck <3
Ja és egy világba soha nem szeretnék élni mégpedig ott ahol spoiler ölti magára a Superman jelmezt.
Flash sohasem tartozott a legkedveltebb karaktereim közé, sőt. Ami miatt szeretem és szívesen nézem, az az eredettörténete és a többségében szórakoztatóra sikerült adaptációi. Jelen filmnél a multiverzum téma az, ami nagy húzóerővel bírt nálam, illetve a trailer alapján is csábítónak tűnt, mégsem ültem le elé teljes lelkesedéssel. Az utóbbi idők (nagyrészt) gyenge képregény-adaptációi miatt a csalódástól is tartottam, viszont már az első percekben megvett magának, az érzés pedig csak egy kicsit hagyott alább a film végével, de így is az erősebb szuperhősfilmek közé sorolom.
El tudok vonatkoztatni Ezra Miller balhéitól spoiler, külön kezelem a szerepétől; az általa megformált Flasht jobb alakításnak is tartom, mint a Grant Gustin félét. Az előbbi „hétköznapi”, csetlő-botló karakterrel többen is azonosulhatnak, míg a Grant-féle sokszor teljesen mást vált(ott) ki belőlem. Mind Ezra, mind a készítők túltolták néha a szerepét, de a józan énje kiegyensúlyozta az idióta variánsát.
Pörgősen indított a film, az akcióból később is volt bőven, mindezt pedig keretbe helyezte a jó alaptörténet, az időutazás és az időparadoxon témája, a cselekmény, az új megoldásra váró helyzetek spoiler, de a DC-s reflexiók, az önirónia is sokat dobott rajta. Ami a humort illeti, 1-2 jó poén volt benne, egyébként az átlagos és a debil között váltakozott (néha a Marvel erőltetett próbálkozásaira hasonlított).
A cselekmény, a vége kiszámítható, de az érzelmi töltet és a tanulság sok pluszpontot ér spoiler.
A harc meg a CGI megint sok volt nekem, leginkább emiatt a -1 csillag.
Na, akkor megírom ehhez is az irományomat.
Azt már most le kell írnom, hogy a folyamatos balhéival Ezra Miller totálisan elb*sz*a a karrierjét. Pedig jól csinálta, amit kellett. Ezzel elindulhatott volna egy jó úton.
spoiler
Nem nagy elvárásokkal ültem be erre a filmre. Nekem a DC világa nem annyira ismert, nem igazán követtem se mese-sorozatokat nem néztem nagyon, se képregényeket nem olvastam. :') A karaktereket tudom/tudtam kik. De ennyi.
A sztori egyébként megfogott, jó volt és a képernyőhöz tapasztotta az ember. Vagyis az én esetemben a vászonhoz. Kellően hosszú volt, bár ha picivel rövidebb lett volna, sem bántam volna. :D
A képi világ szerintem megfelelt az elvártaknak. Néhol szembetűnő volt a CGI, de azért ezt a filmet a mai technikai eszközök segítsége mellett nem igazán hiszem, hogy máshogy kellett volna megoldani.
A karakterek és színészeik hitelesen hozták a szerepeket. Fentebb írtam, hogy mit gondolok Ezra Miller -ről. A többiek -Gal Gadot és Ben Affleck kivételével- számomra nem nagyon voltak ismertek. A többieket meg nem említem, akiket lehetne, mert spoileres lenne az értékelésem. :D
A zenék is jók voltak egyébként. DC-s filmeknél pedig annyira nem szokott ütni a repertoár -általában-, de most sikerült a filmhez illő zenéket összeszedni.
Egy próbát mindenképpen megér a film. Aki meg DC rajongó, annak úgyis kötelező darab. :)
Meglepő, de nekem ez tetszett, többször meglepett a cameókkal – a zárópoén pedig zseniális lett, és van még a stáblista legvégén is egy. :) Örülök, hogy végül nem a Flashpoint Paradox történetét adaptálták (bár ihletforrásnak használták azért, ez több jelenetnél visszaköszön), sőt, nem is vették komolyan az egészet, nem terveznek folytatásokkal – ez így kerek és móka. A Sebesség-mező ábrázolása érdekes lett az ismétlődő pillanatképek fraktáljával, bár a CGI rettenetes a generált szereplőknél… de még ott is lehet „elment” minőségű, ha úgy tekintek rá, mintha a Sebesség-mezőből egyfajta „legendás” szűrőn át láthattuk volna a szereplőket. A sztori rém egyszerű és jobbára közismert mém ("Barry, már megint mit csináltál az idővonallal??!"), de az egész végülis szórakoztató idétlenkedés lett, sokszorta kellemesebb élményt nyújtott, mint a legutóbbi Black Adam – még úgy is, hogy a Sziklát imádom, ezt a Miller-gyereket meg nagyon nem komálom, olyan cápás őrültragadozó arca van. Az új szupicsaj viszont cuki volt dühösen a fekete szembe lógó hajával, emós szemfestékével. :)
– Ha figyelembe vették, hogy Barryről leég a ruha futás közben, akkor Karának kórházilepedőjét hogy nem lőtték cafatokra? Ja, hogy azzal már korhatáros film lett volna? :P
– Azért az a huzalos űrhajóleszedés elég Bolondos dallamok stílusúra sikerült.
– A kutyus a végén! (◕ᴥ◕ʋ)
Ismét egy olyan film, amikor a főszereplő közutálatnak örvend ezért a filmet (akár megnézés nélkül is) szidni kell. Pedig nem is volt rossz. Tényleg és való hogy láttam jobb kidolgozást, de a két Flash nagyon is működött spoiler a poénok többsége is teljesen átjött, a variációk jók voltak, bár volt akit túlzásnak találtam, de poénnak nagyon adta. A végét meg is könnyeztem.
Végül nem tudom mi lett Ezra történetének a vége mert egy idő után nem követtem, de sajnálom ha nem lesz többé Flash. Jól játszik.
Szóval Én nagyon, de nagyon, de nagyon vártam ezt a filmet! Egy icipicit Flash rajongó vagyok és a sorozatott is vagy 4x láttam. Nagy elvárásaim voltak amit sikerült is teljesíteni, majdnem…
Ezra Miller szerintem egy kiváló Flash, így nagyon remélem hogy a jövőben is Ő játsza majd (attól függetlenül hogy milyen a híre most). Kiersey Clemons roppant mód szimpatikus Irisként.
Őrült hogy Ben Affleck tért vissza mint Batman, mert szerintem Ő a legjobb, de nyilván kinek mi. :)
NA DE
Egy bajom volt a storyban, hogy spoiler . A CGI az szerintem látványilag ott volt. Nagyon szép volt, nálam a várakozást felül múlta. A történet, a feldolgozás nagyon jó volt, ahogy befejezték mégjobb volt mert tuti hogy lesz spoiler .
Nem vagyok vele megbarátkozva hogy spoiler is benne volt, mert én nem szeretem szóval most bocsánatott is kérhetnék minden rajongójától, de nem teszem, de szerintem a magyar hangja teszi ezt vagy nem tudom de nagyon nem jó ez az ember…
Na de összegezve 10/9 bármikor újra tudnám nézni mert amit elvártam tőle az nekem minden benne volt. :)
Ettől függetlenül, ha megnézem az elmúlt évek DC termését, akkor még mindig ez a legjobb film, talán egyedül a Peacemaker volt emlékezetesebb, de az egy sorozat volt. Megvannak a hibái, ahogyan az adaptáció sem sikerült maximálisan a filmes korlátok miatt, arról nem beszélve, hogy a fő narratíva – Barry drámája –, bár működik, de a hozzá kanyarított mellékszálak – Batman inkább easter egg, mint megkerülhetetlen karakter, Supergirl sok vizet nem zavar, Zodék pedig inkább filmes kényszermegoldás, mintsem tudatos forgatókönyvírói döntés –, olyanok, mint egy gyorsan összetákolt konténerház. Kényszermegoldásként ugyan lakható, de azért évtizedekig nem nyújtana otthont senkinek. A pontszám eggyel mindenképpen kisebb lenne, de tekintve, hogy a Wonder Woman 1984 is nyolcast kapott, így annak érzékeltetéseképpen ennek sem adok kevesebbet, mert ez viszont összességében véve jobb annál is.
Értékelés: 8/10
Ez botrányosan rossz volt. Akik így felértékelték, gondolom nem látták a sorozatot így viszonyítási alapjuk sincs. Meg se kellett volna csinálni az egészet, a story, a háttér story, néhol az animálás egyenesen borzasztó. Kettő csillagot is csak azért kap mert
1. egyik kedvenc hősöm
2. voltak benne véletlenül menő jelenetek.
A Flash – A villám a maga módján kész csoda, hogy elkészült, és ebben a formában. Nagyon sok ellentmondásos eleme van, de ezek ellenére is összeállt egy koherens, gyakran szórakoztató egésszé. Visszaél ugyan a játékidejével, és a vizuális effektek minősége gyakran megkérdőjelezhető, de van lelke és humora. Izgalmas és szépen összefűz szanaszét lévő, hektikus gondolatokat. A DC filmuniverzum egyik legjobbja, de ez persze önmagában nem nagy érdem – viszont egy egész jól sikerült film, ami botladozva ugyan, de csak beér a finisbe. Egész jó teljesítmény, mindent figyelembe véve – kiderül, hogy az új teremtett iránnyal mit kezdenek majd a kreatívak.
Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2023/06/24/flash-a-villam-fil…
Népszerű idézetek
Batman: A kórháznál egyedül is elboldogulsz. Én meg addig megmenteném a világot, ha nem gond.
– Wait, he's Batman?!
– What did you think we were doing here?
– I thought this was the cousin's dinner.