A mennydörgés istene az eddigiekhez nem fogható utazásra indul: a belső békét kutatja. A szuperhősködéstől való visszavonulása azonban rövidre sikerül, mivel a galaktikus gyilkos, Gorr, az Istenölő az istenek kiirtását tűzi ki céljául. A reá váró küzdelemhez Thor segítségül hívja Valkűr királyt,… [tovább]
Szerelem és mennydörgés (Marvel 29.) (Thor 4.) (2022) 512★
119' · amerikai, ausztrál · akció, sci-fi, kaland, romantikus, vígjáték, fantasy 16 !
Képek 16
Szereposztás
Kapcsolódó zónák
Kedvencelte 27
Várólistára tette 167
Kiemelt értékelések
Nem hittem volna, hogy a Sötét Világ-nál lehet gyengébb Thor filmet csinálni, de meg mernék rá esküdni, hogy ezt még annál is jobban untam, ezzel pedig nem csak a széria, hanem az MCU egyik mélypontja, és 2022 eddigi leszörnyűbb moziélménye lett… már, ha ezt lehet egyáltalán élménynek nevezni. Anyummal, illetve egy közös ismerősünkkel néztem meg, és míg nekik olyan Marvel filmek is bejöttek, amiken én a fejemet fogtam, addig ennek kapcsán mind a hárman egyetértettünk abban, hogy ezt már bizony túltolták. (A másik oldalamon ülő egyén is többször a mobiljára tekintgetett, de a teremben kb. senkit sem láttam mosolyogva, vagy lelkesen távozni.) Giccses, klisés és fárasztó. Míg a Ragnarök-ben Thor karakteréből egy igazi bohócot csináltak az addigi beképzelt, komoly és kissé tudatlan asgardi hercegből, a Szerelem és Mennydörgésben immár ő az egész cirkusz. Hiába érint olyan komolyabb témákat a sztori, mint a rákkal való küzdelem, az önfeláldozás, vagy éppen a gonoszunk vallási hitének krízise, egyszerűen semminek sincs súlya és egyiket sem tudja az ember átérezni, mikor Taika még ezek taglalása közben is képes poénosnak szánt, de inkább csak kínosra sikeredett egysorosokkal teleszórni a szövegkönyvet. 1-1 jeleneten talán még meg is ejtettem egy mosolyt, de az sem volt a legőszintébb. Néhányat még képesek voltak többször is megismételni, hogy még irritálóbb legyen arra az esetre, ha elsőre nem kapartad tőle a falat, így a sikító kecskék kb. minden 10 percben üvöltenek, és 20. alkalommal is elsütnek valami pocsék viccet a spoiler témában.
Emellett hiába van több funkciója Jane-nek, mint az első filmekben, Natalie Portman-nek továbbra sincs kémiája Hemsworth-szel, szóval a történetünk love sztoris szakasza kapásból lábon volt lőve. Ezen az sem segített, hogy kaptunk egy szintén gagyi montázst arról az időszakról, mikor még nagyban jártak.
Mi van a gonoszunkkal? „Gorrdemortot”, vagy a „lefogyott Fester bácsit” alakító Christian Bale-re egy rossz szavam sincs… legalábbis a színészi játékát nem bántanám, míg a karaktert annál inkább problémásnak találtam. Miért? Először is: spoiler Másodszor: spoiler. Ez a két dolog számomra teljesen hazavágta a figurát és a végén egyszerűen képtelen voltam sajnálni. Az istenek búvóhelyén játszódó szakasz pedig egy az egyben az előző rész Nagymesterhez köthető jeleneteit és az arénás részeket idézte. A felbukkanó új szereplők is ugyanolyan bugyuták (és perverzek?) voltak, mint ott. Zeuszt persze sokan védik azzal, hogy a villámok görög istene a mitológiában is mindent és mindenkit meghágott, de ez még nem mentség arra, hogy Nagymester 2.0-át csináltak belőle. Természetesen megint előkerült egy pár neves vicc is, amiből minden Marvel produktumba jut egy és ezúttal Jane volt a szenvedő alanya (Sajnos neki is jutott nem kevés erőltetett mondat / beszólás, mikor épp nem spoiler.), plusz egy fordulatot képesek voltak átvenni a spoiler.
Megint nem fog minden az eszembe jutni, de spoiler.
Amúgy még hány stáblistás jelenet fog arról szólni, hogy felbukkan egy új gonosz, vagy szimplán ráuszítanak valakit valakire? (Utóbbira talán a legfrissebb példa a Fekete Özvegy, míg itt jött a spoiler, aki szerintem senkinek sem hiányzott. Tudom, hogy létező karakter a képregényekben, de mégis miéééért?)
Hogy ne csak nyafogásból álljon az értékelő. Az ismételt zöld háttér túladagolás ellenére is akadtak látványosabb / kreatívabb mozzanatai, plusz a zenéi sem voltak rosszak, bár olyan klasszikusokkal, mint a Guns N' Roses, nem is lehet túlzottan mellé nyúlni, szóval ez nem is igazán az ő érdemük. Persze Michael Giacchino score-ja is hozta az elvárt szintet, de a hangsúlyosabb jelenetek alá azért mindig valami metál került. Hmmm… nagyjából ebben ki is merült nálam a pozitív oldal, ráadásul extra negatívumként emelném ki, hogy a Galaxis Őrzőinek gyors lekoptatását sem díjaztam. Oké, ez Thor kalandja első sorban, ahogyan a címe is mutatta, viszont ezért kár volt fölvezetni a társulásukat a Végjáték végén.
Végeredmény: Az egész film egy hatalmas, agyzsibbasztó, „meme szintű” mellékvágány volt, és bőven jöhetett volna kapásból Disney+ exkluzívként, mert moziban ez bizony nem érte meg.
Alapvetően élveztem nézni, de nem nyűgözött le. Az előző kettő Marvel filmre bármikor bepattannék újra a moziba, viszont erre nembiztos. Mondjuk ahhoz képest mennyire féltem egy Loki nélküli Thor filmtől – meg valljuk be, Jane sem a szívem csücske –, jobban tetszett, mint vártam. A sztori maga nem túl meglepő, de a főgonosznak kivételesen sikerült érthető motivációt adni, ami mindenképpen pozitívum. Jane sokat nőtt a szememben. Örültem volna, ha Valkűr kicsit nagyobb szerepet kap és Thor kevesebb teátrális beszédet nyom le. És ha már Thor… Olyan érzés volt, mintha ez a film valami Thor recap + átvezető lenne. Átvesszük mi történt eddig Thorral, Thor lezárja a múltját és ezúttal vélhetően majd partvonalra teszik őt is. De majd kiderül a későbbiekben.
Egy: Biztos vagyok benne, hogy az egész stáb undorítóan sok tudatmódosítószert fogyasztott a film készítése közben, másképp ez az akármi nem jöhetett volna létre.
Kettő: Mindig is tudtam, hogy Waititi nem normális; éppen ezért imádom, de amit itt alkotott, az csalódás a köbön.
Három: Ha megkérdeznéd, lényegében miről szólt vagy mi volt az értelme, nem tudnám megmondani, pedig eskü csak a film negyedében nyomkodtam inkább a telefonom ahelyett, hogy a képernyőt figyeltem volna.
Négy: Szerintem jóindulatú voltam a csillagozással, mert szeretem a színészeket még akkor is, ha jobb kisatírozni ezt a botlást a portfóliójukból.
Öt: Őszintén utálom ezt a gyerek-mániát, amit mostanában behozott a Marvel. Immunis vagyok a gyerekekre, szóval nálam nagyon ritkán működik velük az érzelemfaktor. Itt például semennyire.
Hat: A cselekmény borzalmasan együgyű, a főgonosz meg szerintem az eddigi Marvel filmek egyik legselejtesebb pasija.
Hét: Annyira túltolták, hogy az már átesett a jóízlés lovának túloldalára. Ez egy hatalmas, ocsmány giccsparádé volt, kifejezetten borzalmas humorral.
Nyolc: De a film háromnegyede mégis lekötött és valamennyire tetszett is, bár szerintem azt élveztem, hogy a párom élvezi és átragadt rám a lelkesedése. Ugyanakkor szerinte sem jobb 6/10-nél, úgyhogy van egy olyan sanda gyanúm, hogy csak az általam pocséknak vélt humor tetszett neki.
Kilenc: Nagyon sajnáltam, hogy nem moziban láttam, hiszen iszonyatosan vártam a filmet. Most simán csak örülök, hogy nem költöttem rá egy rakat pénzt.
Tíz: Szívből gyűlöltem a lezárást.
Párszor már elkezdtem nézni Disney+-on, és egy kicsit csalódott vagyok, pedig imádom a Marvel univerzumot, de ez a része… Thort imádom, minden mennyiségben, ő az egyik legnagyobb kedvencem a Marvel hősök közül, de ebben részben színtiszta bazári majmot csináltak a karakteréből… Jöttek a poénok, voltak köztük jók, de a többségében nagyon erőltetettek voltak, és nem igazán voltak helyén valóak, de volt, amin jót nevettem… Jane-n eleinte nagyon meglepődtem, spoiler Gorr karaktere nekem nem volt szimpi, egyáltalán nem. Engem idegesített, és nagyon zavart, de a kislány tök aranyos volt. :D Nagyon bírtam, bár nem sok szerepe volt, de szimpi volt, remélem, még fel fog bukkanni máskor is. :D Korg még mindig nagyon szórakoztató, de az ő poénjai se mindig voltak viccesek, de akadt egy-kettő, ami igen. Zeusz, a ripacs is idegesítő volt, de a Villám bemutatója tetszett, látványos volt. :D Kíváncsi leszek, spoiler Valkűrt imádom, már a Thor 3 óta, nagyon bírom a csajt, tök szerethető a karaktere, és tetszik a Thorral közös szóváltásai, vitái, szórakoztatóak a nézeteltéréseik. :D Thort pedig imádom. :D Bár ebben a részben egy kicsit csalódtam benne, de a sztori azért tetszett, néha egész látványos volt. Az összecsapások tetszettek, és a zenék is jók voltak, de nekem hiányzott a régi Thor… és nem ez a bazári majom, ami itt megjelent. Amúgy a szerkója bitang jó volt, nagyon bírtam, Vihartörőt is imádom, meg a Mjölnirt is, meg Villám is nagyon jó volt. :D A gyerekek is tök cukik voltak, nagyon bírtam a közös jelenetüket. :D spoiler Az is tetszett, amikor elbúcsúzott a többiektől. XD Az eleje tök látványosan kezdődött és vicces volt. :D Nem lett rossz film, de annyira tökéletes sem, de azt nem állítom, hogy nem fogom majd még jó párszor újranézni, mert fogom, csak nem azonnal. XD
Nagyon le fogom szólni és pontozni ezt a filmet, mert dühös vagyok a mérhetetlenül nagy csalódásom miatt, és az okból is mert, nagyon sok pénzt dobtam ki az ablakon.
A Ragnarök nagyon tetszett és jó lett volna egy ahhoz hasonló vicces és kalandos filmet látni! Ez pedig majdnem akkora rakás trágya lett, mint az Öngyilkos osztag legutóbbi változata. Itt is szabad kezet kapott a rendező és élt is vele. Sajnos!
Kevés kivételtől eltekintve (Batman) sosem szerettem a képregény adaptációkat, az utóbbi időben pedig egyre jobban gyűlölöm őket a rendkívül nagy dömpingjük miatt is. Filmek és sorozatok egyaránt. Nagyon nehéz a moziban olyan kommersz szórakoztató filmet találni, ami nem a kifestő füzetekből leledzik. Ezért is értékelem utólag még jobban a legújabb Top Gun filmet, bár az is csak egy folytatás.
Jöjjenek a pozitívumok, mert az kevés volt; 1. Számos Gun’n’ Roses zeneszám került a filmben, melyek így utólag a kiemelkedő pontokat jelentették, bár nem volt magas a léc ebből a szempontból. Jó lenne, a mai filmekben nem csak a zenéket idéznék vissza a 80-as 90-es évekből, de a filmek minőségét is.
2. Megemlítették két kedvenc filmemet; Event Horizon és Interstellar, ami jelen esetben nem túl releváns a film minőségének megítélésében.
Ennyi! A többi kuka!
Borzalmasan túltolták a humort, ami nem is igazán humor már inkább „kreténkedés”. A történetben lévő kevés drámát is kinyírták a sok idétlen jelenettel, ami nálam általában ki szokta ütni a biztosítékot. Több tucat bizti is kiégett!
Thor jelleme a filmek során nagyon rossz irányban változott. Ő lenne egy uralkodó? Kevesebb értelemmel bíró felnőtt lett, mint néhány 3 éves gyerek. Ezt a tendenciát láttam a Shazam filmben is. Ott a kissrác aránylag érett gondolkodással rendelkezett, amikor pedig felnőtté vált a szupererő segítségével átváltott debil üzemmódba. Itt is ez történt csak itt több film kellett hozzá. Ezek szerint a szuper hősös filmek alapismérve ez? Vagy csak én vagyok túl finnyás! Esetleg a kereslettel van baj? A nézőknek ez kell?
Kár Chris Hemsworth miatt is. Pont ott tart, vagy teljesen oda fog jutni a pályafutásában, ahol Dwayne Johnson. Két olyan figura kikből nagyon jó akcióhősök válhattak volna, de ők inkább elindultak a vígjáték szerepek begyűjtésének kellemetlen útján. sajnos így maradt akciófilm „színésznek” Vin Diesel, akinek színészi képességei megegyeznek egy szekrény színészi képességével.
A legjobb eleme a filmnek Natalie Portman volt, amikor még emberként ténykedett a szerepében, de csak addig! Amikor átment női Thorba akkor a debil faktor nála is az egekig emelkedett.
Bale és Crowe; róluk csak annyit, hogy borzalmasan rossz magyar hangot kaptak és ez végképp betett nekik a vacak szerepük mellett.
Lenne még mit „fikáznom”, de nincs kedvem. Dühből kapott egy csillagot, mert kettőt is megérdemelne. ;)
Nem érdemes megnézni!
Na nem volt ez olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Szerintem nem vár senki egy Bosszúállók vagy Strange szintű komolyabb filmet, pláne Taika Waititi rendezésével. De azért a Thor szint megvolt nálam.
A Ragnarökhöz tudnám hasonlítani. Tele humorral, kicsit néha túl is vannak tolva a vicces párbeszédek, de Thor már csak ilyen.
Azért több komorságot elviselt volna, hogy komolyabban vegyük, de a Gorr-os jelenetek így is meglepően jók lettek. Nekem ez a Gorr, Christian Bale alakításával nagyon adta!!! Tetszett, mint rossz fiú, érdekes volt.
Van pár értelmetlen dolog, amit nem tudtam hova tenni spoiler.
Számomra nem volt akkora katarzis rész, de lekötötte a figyelmem és nevetgéltem is néha :) Nem kell sokat várni és nem fogsz csalódni :P
God of Disaster.
Muszklinudi-fesztivál. Jesszus.
Ez is oltári gagyi volt, de ebben legalább voltak jó poénok is, nem unatkoztam annyira. De a jótól azért ez is naagyon messze volt.
Így a Galaxis őrzői 3., A Hangya és a Darázs: Kvantummánia meg ez után felmerült bennem a kérdés: ugye nem ez a színvonal lesz jellemző ezentúl a Marvelre, ugye nem? :-/
Hol van már az első Thor film, vagy az első Avengers? :(
Gyötrelmes élmény volt. Pedig a Ragnarok-öt szerettem.
1-1 csillag jár:
– a stílusos fekete-fehér résznek
– a jó zenéknek
– Korgnak
@Lonewolf tökéletesen és részletesen leírta, miért borzalmas ez a film, minden szavával egyetértek.
Egy szóval: agyzsibbasztó.
Tényleg nem lett jó, pedig én lazán álltam hozzá, plusz szeretem Waititit.
Kiegészítés: Ha mégis megnézed, nézd teljesen végig!:)
Kiváló alapanyag(ok) pocsék adaptációja. Olcsó és felesleges poénkodás, hiteltelen dráma, rettenetes szinkron (különösen Gorr és Zeusz esetén). Valami szörnyen félresiklott ezzel a filmmel. Olvastam, hogy az eredeti vágás 4 órás volt – biztosan sok fontos és jelentős jelenet áldozatul esett az ollónak, de ez akkor is tré. Tartottam tőle, hogy sikerül alulmúlni a Sötét Világot, és sikerült is. Nagyon sajnálom. :(
Népszerű idézetek
-Ne feledd anyám bölcs szavait.Hallgass a felnőttekre, és ha valaki fél mert bántják,azt védd meg.
They have traveled far, and have been given many names. But to those who know them best they are simply known as Love and Thunder.
-Látod azokat a csíkos idegen lényeket?
-Jó pofák.
-És rendesek, ezért kell vigyázni rájuk.
-Értem.Aki rendes azt megvédjük.