Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban. (port.hu)
Végjáték (Marvel 22.) (Bosszúállók 4.) (2019) 937★
9 díj · 15 jelölés · Snitt-díj-győztes 2020
Képek 111
Szereposztás
Kapcsolódó zónák
Kedvencelte 298
Várólistára tette 139
Kiemelt értékelések
Na, kezdjük!
A puhányabb nézők attól féltek, hogy nem fogják kibírni ezt a 3 órát mosdószünet nélkül, de bevallom, hogy nekem is támadtak kétségeim. Ennek ellenére, végül meg sem éreztem az idő múlását, pedig elfogyasztottam közben egy 0,75l-es üdítőt, ami azt jelzi: a film annyira képes volt magával ragadni, hogy látszólag az agyam kikapcsolta a szervezetem nélkülözhető funkcióit. Emellett sokat elárul még, hogy hiába volt teltházas vetítés, (Sugár – Spielberg terem) ennél csendesebb, a történésekre koncentráló közönséggel már régen találkoztam.
A kissé elhúzott bevezető után, rátérnék a lényegre. Valószínűleg sokan nehezen tudták elképzelni, miként múlhatják felül a széria legutóbbi darabját, a Végtelen Háborút, de Russo-ék és a forgatókönyvírók szerintem sikeresen állták a sarat. Nem hibátlan, ahogyan egyik alkotás sem, azonban minden téren több, mint az elődei, és egy ekkora sorozat lezárásánál ez egy igencsak lényeges tényező. Rengeteg teória igaznak bizonyult, sok fan már hónapokkal ezelőtt szépen kisakkozta az események kulcspontjait, de még így is akadt bőven olyan pillanat, amin az embernek tátva maradhatott a szája. Meglepő talán, hogy a főként humorában legerősebb Marvel ezúttal a drámára is jobban szépen rágyúrt, miáltal sokaknál garantált, hogy szem nem marad szárazon. Persze furcsa módon nem megy teljesen szembe a védjegyének számító, olykor kissé gyerekes poénok szórásával, így abból is akadt bőven, mégis valahogy egyensúlyban éreztem a dolgot. (Egy-két alkalom volt, mikor kissé kibillent a dolog és Thor: Ragnarök érzés fogott el, ahol már az arcomat téptem a sok idiótaságtól.) Akció és látvány tekintetében sem igazán lehet rá panasz. A hossza miatt természetesen jóval lassabb és összetettebb, mint az eddigi részek, ezáltal a pörgősebb jelenetek nem követik olyan sűrűn egymást, de ez nem is baj, legalábbis én örültem, hogy nem vakítottak minket non-stop 3 órás akcióval. Nagyrészt tehát minden tekintetben egy kielégítő lezárást kapunk, ahol azonban szükségeltetik ismerni az összes eddigi nagyobb momentumot az MCU történetében, hisz pár darabbal ellentétben ez egyedül nem állja meg a helyét. Ez egy film fanoktól-fanoknak, amolyan vérbeli főhajtás az elmúlt 11 év, 21 filmje előtt, de ezt már sokan elmondták előttem is.
Ennyi volt egyelőre a spoilermentes szekció, mivel úgy éreztem kedvcsilnálónak kellett egy ilyen is, szóval innentől hosszan, 'spoiler' cimke alatt veszem végig a film legerősebb, illetve megkérdőjelezhető pontjait.
spoiler
Végső soron tehát az apróbb hibáit elnézve is nagyon élveztem a filmet, és szinte garantált egy IMAX 3D-s újranézés, hisz az MCU egyik legjobb darabjával van dolgunk, de ezt már valóban nehéz lesz überelni.
Sokkal többször „láttam”, mint ahányszor jelöltem, sokszor csak a férjem nézte, és közben hallgattam, és ott is ragadtam.
Részemről ez a film egy remek befejezés, tele drámával, akcióval és egy katartikus befejezéssel. Egy 20+ filmet lezáró sorozatot így lezárni igazán nagy dolog, főleg úgy, hogy annak ellenére, hogy vannak gyengébb pillanatai egy percig sem unalmas.
Amikor a nagy csata előtt spoiler sosem bírom ki sírás nélkül. Sajnos azóta még inkább sírós lesz ez a jelenet, és nem is tudom mikor fogom újra elővenni a filmet.
Sokkal jobban tetszett, mint az előző rész. 3D-ben fantasztikus élmény volt. Voltak benne érdekes „fordulatok”. És csatlakozott Marvel Kapitány is, akit nagyon megkedveltem korábban :-) Érdemes volt megnézni mindenképpen. Jó volt együtt látni a bővült csapatot :) Méltó lezárása volt az összes Bosszúállók filmnek. Hol nevettem, hol sírtam, de végig lekötött a film. Kicsit megijedtem a mozi hosszától, de aztán kiderült, hogy a félelmem teljesen felesleges, mert szinte észre sem vettem, úgy pergett az idő. Mindenki kitett magáért ebben az „utolsó” részben. Talán meggondolom magam, és megadom rá a tizedik csillagot is :)
Nagyon vártam, de ehhez képest elég későn adódott lehetőségem megnézni. Méltó lezárást sikerült alkotni – természetesen voltak fénypontjai, és gyengébb elemei is, de összességében biztos, hogy elődeihez hasonlóan sokszor újranézős lesz.
A hangulatot nagyon eltalálták. Féltem attól, hogy bele fogunk fulladni a melankóliába, de gyönyörűen ellensúlyoztak keserűség és humor, remény és bukások között, végig éreztem, hogy van tétje az eseményeknek, lesznek áldozatok, de azt is, hogy nincs minden veszve. A kezdő jelenet, a felütés nagyon erős lett, és jó irányba haladunk tovább. Innentől pedig karakterenként, néhol spoileresen:
Vasember. Nyilván őt kell először megemlíteni. Én azok közé tartozom, akik még a Polgárháborúban is sokszor az ő pártját fogták, és gyakorlatilag egész Marveles pályafutása alatt kedveltem, így nagyon örültem, hogy ez a film milyen szemszögből mutatta meg. spoiler
Amerika Kapitány. Na, ő viszont az a figura, akit sosem kedveltem igazán. Egyszerűen túlságosan a standard, tipikus hős, aki sosem inog meg, mindig erkölcsileg jó. És most is az, de most annyira az, hogy már jó nézni. spoiler
Hangya. Ő a komikus közjátékok közé is tartozott, de nagyon jól működött a szála. Ugyanez igaz Hulkra is, bár nevettem rajta, de volt szerepe, voltak erős jelenetei, nem csak komikus közjáték volt, és innentől kezdve nagyon élveztem a jeleneteiket.
Thor… nos, nála kicsit szerintem túlzásba estek. spoiler
Fekete Özvegy. spoiler
Sólyomszemnek nagyon jól állt a Ronin stílus, még akkor is, ha szomorú események vezettek ehhez a váltáshoz. Mindig kedveltem, de ebben a filmben láttam meg először, hogy pontosan miért állja meg a helyét ilyen jól egy csapat szuperhős között átlagemberként, hasonlóan Natashához. Tényleg odacsapott, rengeteg erős pillanata lett.
Nebula és Mordály, a Galaxis Őrzőinek tagjai is nagyon szépet alakítottak. Ez utóbbi számomra kicsit háttérbe szorult, szuper megszólalásai voltak, és minden tisztelet azért, hogy mennyire talpon maradt azután, hogy ő tényleg gyakorlatilag a családját veszítette el, de azért kicsit kevés screentime jutott neki. Nebula viszont megcsillogtathatta, hogy honnan hová jutott, mind erkölcsileg, mind a Gamorával való testvéri kapcsolatában… nagyon büszke voltam rá, és ő is öles léptekkel halad affelé, hogy az MCU-s kedvenceim közé kerüljön.
spoiler Maradt némi hiányérzet a végén, nyilván lesz mit felépíteni ezután spoiler, de összességében kiváló lezárásnak tartom… és elárul valamit, hogy három óra alatt a moziban egy percet sem unatkoztam.
Két óráig bírtam, aztán végleg eltört a mécses. De úgy gondolom, méltó befejezést kapott a sorozat, akármennyire is volt az szívszaggató.
spoiler
Hát elérkezett ez a pillanat is. Bár nem voltam ott teljesen az MCU indulásánál, az Ultron kora óta többé-kevésbé követtem a filmeket, a nagyját moziban láttam, szóval nem kevés elvárással vártam a tetőpontot.
Ahogy a csillagok számából is látszik, nagyrészt elégedett voltam a filmmel, jól sikerült folytatása volt a Végtelen háborúnak. Ahogy az sejthető volt, a fókusz ezúttal az őstagokon volt, még egyszer utoljára odacsaptak. Ez miatt nem is zavart annyira, hogy az újabb tagok a háttérbe szorultak, viszont Marvel Kapitányt kicsit kihasználatlannak éreztem, főleg a saját filmes felvezetés után. Remélem nem ő lesz a Marvel Supermanje, akivel nem tudnak mit kezdeni az ereje miatt…
Innét inkább pontokba szedem.
Ami tetszett:
– Szépen építkezett a film az előző részekre.
– Rengeteg utalás, kikacsintás a korábbi filmekre. spoiler
– Újabb képregény dolgok beépítése a filmekbe. spoiler
– A film tudott meglepetéseket okozni. spoiler
– A végső csata felért egy képregényes crossover lezáró csatájával: epikus, ugyanakkor kicsit kaotikus is, kell pár újranézés a teljes felfogáshoz. spoiler
Ami nem annyira tetszett:
– A fent már említett Marvel Kapitány kihasználatlanság
– Kissé túl tolták helyenként a humort. spoiler
– A film megoldását adó spoiler jobb nem túl mélyen belegondolni, mert csak fejfájás lesz belőle. spoiler
– A befejezéssel nem vagyok teljesen megbékülve. spoiler
Na de összességében elégedett vagyok a filmmel. Idén még jön az új Pókember rész a 3. fázis zárásaként, aztán meglássuk, merre halad tovább az MCU. Mindenesetre köszi az eddigieket, egy élmény volt!
Imádom, és gyűlölöm egyszerre ezt a részt, több okból is. :-)❤ Nekem ez is nagyon tetszett, méltó jó lezárás volt egy korszaknak, de fájdalmas is, bár én még néztem volna tovább is, hiába volt 3 órás, a hősökből sosem elég. :-D Annyira zseniális, vicces, szórakoztató, látványos, a zene is tökéletes, jó szereplők, izgalmas, humoros, egyben drámai, fordulatos, pörgős, verekedős, lövöldözős, robbantós akciófilm. Volt olyan jelenet, amin annyit jót nevettem, vicces volt némelyik jelenet, és a beszólások is tetszettek, de olyan része is, ami miatt szomorú lettem, de végig nagyon izgi volt, a látványvilág pedig fantasztikus, bár nagyon utálom most a Marvelt. Első nézéskor ezt a részt ugyanúgy utáltam is, és imádtam is, mint most… De legjobban azért, mert spoiler Mindegyik színész nagyon jól hozta a maga szerepét, de legjobban mégis csak a szuperhősök a nagy kedvenceim. :-) ❤ Nagyon imádom őket, főleg Thort, Lokit, Vasember, Amerika Kapitányt, Űrlordot, Fekete Párducot, Winter Soldiert, Sólyomszemet, Dr. Stephen Stranget, Pókembert, Hangyát, Sólyomot, Hulkot, Mordályt, Draxt, Groot, Hadigépet, Nick Furyt, Gamora-t, Fekete Özvegyet, Skarlát Boszorkányt, Marvel Kapitányt, Valkűrt, Darázst. :-) ❤ A kis Morgan olyan cuki volt, és a Barton gyerekei is, de leginkább Morgan. :-) Jó volt így őket együtt látni újra, nagyon látványos volt az egész film, én végig élveztem, izgultam, még most is másodszorra is végig izgultam, szorítottam, hogy ne így érjen véget, ahogy… :-) A többi színész is ugyanúgy tetszett, a régi és új is óriási volt, és a helyszínek is, imádtam a több idő síkot benne, nagyon tetszett nekem. spoiler Csak Thanost utáltam a legjobban, még mindig gyűlölöm, utálom, gyűlölöm, utálom, gyűlölöm. XD Undi, amit művelt, és művelni akart, egy spoiler Szóval rajta kívül mindenkit szeretek, még Nebulát is, és Mantist is, Peppert, Happyt, Janetet, Hanket, jó volt látni még Howard Starkot is és Cassie-t, Peggyt is, Wongot, a Ősmágust, Jarvist, May nénit, Frigga-t, és Shurit is, nagyon látványos volt a csatajelenet, nagyon tetszett. :-)
Úgy gondolom, ez nagyon szép lezárása egy igazán meghatározó érának. Féltem kicsit a film hosszúságától, de annyira izgalmas és látványos, hogy pillanatok alatt elrepült az idő és megdöbbenve vettem észre, hogy eltelt három óra. Egyébként irtóra büszke vagyok arra, hogy sikerült úgy megnézni moziban bőven a premier után, hogy nem találkoztam spoilerekkel, szóval abszolút meglepetés volt rengeteg dolog.
Másodjára nézve már észrevettem olyan dolgokat, amik a moziban nem tűntek fel; nyilván nem tökéletes a film, de ezt nem tartom problémának, mert cserébe nagyon szórakoztató. És szívfájdító; anno a mellettem ülő, középkorú idegennel nem győztünk szinkronzokogni. Én most is bőgtem.
Egyébként nekem kifejezetten tetszett, hogy a rengeteg szereplő ellenére remekül össze lehetett rakni a képet; ez nekem azért volt fontos, mert vannak marveles hiányosságaim (amiket nem bánok és eszem ágában sincs pótolni). A végével ugyan nem vagyok kibékülve, de ez az én egyéni problémám, nem pedig a film hibája. Ugyanakkor elmondhatom azt is, hogy szép volt, jó volt, de igazából örülök annak, hogy vége.
Csak sírtam és sírtam.
Tetszett az egész.
Elképesztő volt, nem számítottam rájuk.
De a végére sem.
Mély depresszióval jöttem ki a vetítésről.
De nem volt rossz, csak egyszerűen… spoiler. Emellett végtelen boldogság töltött el, hogy részese lehettem, még ha ilyen véget kaptunk is. Minden vég szomorú bárhogy nézzük.
Egyedül az a tudat nyugtat meg, hogy bármennyiszer újra tudom nézni az egészet. Ez egy kis biztonságot ad a lelkemnek.
A végére meg csak annyit…… „Én vagyok vasember”.
Népszerű idézetek
Mindenkinek azt hajtogatom, hogy lépjen tovább. És éljen. Van akinek megy. De nem nekünk.
– Amerika Kapitány
Népszerű triviák
A film végén mikor Doctor Strange feltartja az ujját – jelezve Tony Starknak, hogy csak egy út van – nem volt eltervezve. Benedict Cumberbatch csak improvizálta.
Kapcsolódó filmek: Bosszúállók – Végjáték (2019)