A Hős6os-ban minden megvan, amit a nézők elvárnak a Walt Disney Animation Studios nevével fémjelzett kedves és humoros animációs alkotástól. Az akciódús kaland a robotok építésével foglalkozó, zseniális Hiro Hamada körül forog, aki barátai segítségével megtanulja kiaknázni brilláns agyának… [tovább]
Hős6os (Hős6os) (2014) 746★
Képek 10
Szereposztás
Kedvencelte 222
Várólistára tette 154
Kiemelt értékelések
Hős6os (2014) 86%
Gyönyörű mese a gyászról, a testvéri szeretetről, a barátságról és még egy csomó mindenről. Tipikusan olyan, ami miatt elérzékenyülök az első öt percben és egészen a végéig szinte folyamatosan sírok. A szereplők nagyon szerethetőek, a környezet szuper, a cselekmény izgalmas, Baymax pedig egy tündér. De nem csak a könnycsatornákat tornáztatja meg, hanem a rekeszizmokat is; remekül lavíroz a szomorú, a boldog és a humoros jelenetek között. Imádom!
Hős6os (2014) 86%
Aranyos, megható, kicsit animés hangulatú animációs film, szerethető szereplőkkel, és súlyos témákkal, amiket nem is olyan rejtetten boncolgat. Nagyon szépen körüljárja a gyász érzését, és a karakterei eléggé az ember szívéhez nőnek ahhoz, hogy végig együtt tudjon érezni velük… akkor is, ha nem kapnak sok időt a képernyőn.
Azt pedig csak mellékesen jegyzem meg, hogy termtudos egyetemistaként néha félelmetes mértékig tudtam azonosulni Tadashi és Hiro szerencsétlenkedéseivel. Mikor a szoba tele van papírgalacsinokkal, mert nincs ötlet a projektmunkára, vagy a 80. tesztet csinálja a karakter, de még mindig nem ért el semmit… nagyon apró részlet, de szívmelengető volt látni, hogy a fiktív szereplők is végigfutották ezeket a köröket, mielőtt feltaláltak valami nagyon szuper és egyébként abszolút lehetetlen dolgot.
Hős6os (2014) 86%
Ez már déli tévézés volt… Gondoltam túl párás a szemüvegem a Croods után, de ennek az eleje is meg a vége is megbőgetett.. MIÉRT?! Egyébként imádtam! Zseniális ez is.
Hős6os (2014) 86%
Ez az alkotás, hasonlóan a Toy Story 3. részéhez, túllépte az „animációs filmek szintjét”, és olyan szinten mesél ezúttal a veszteség feldolgozásáról, barátságról és egymás támogatásáról, hogy az a felnőtt nézőket is magával sodorja, talán még jobban, mint a gyerkőcöket.
Teszi mindezt nem szájbarágósan, hanem kellően mérve. A humor is a helyére került, semmi erőlködés, feszengés vagy kínos jelenet. Üdítőek voltak a szuperhősős filmek helyenkénti kiparodizálásai is. :) Ez és a TS 3 felülemelkedett a műfaj mondhatni kötelező keretein és nem pusztán szórakoztat, hanem leköt.
Hős6os (2014) 86%
Nem tudom, hogy ez az animációs film miért maradt ki nálam évekkel ezelőtt. De lehet, hogy jobb is, mert talán nem tudtam volna annyira értékelni, mint most. Ugyanis egy részem zokogott a film nézése közben, a másik fele pedig nevetett. Nagyon szépen lavírozott a szomorúság és a humor között. Az alkotók tudták hol kell megsiratni, hol pedig megnevettetni a nézőt.
Tadashi remek karakter volt. Számomra ő és Baymax voltak az abszolút kedvencek, de a többieket is kedveltem. :)
Hős6os (2014) 86%
Megvallom első nézésre ez engem annyira nem nyűgözött le. Tetszett, de úgy közepes szinten. Nem tudom ez mikor változott meg, de már viszkettem érte, hogy újra megnézzem. És most már nagyon tetszett. El is felejtettem, hogy Tadashi ilyen sokat van az elején. spoiler
Aranyos kis mese. Bármikor bárkinek. :)
Hős6os (2014) 86%
Ez… ez valami olyan csoda, amire nincsenek szavaim. Egyszerűen lélegzetelállító. Minden. Tadashi szerelem első látásra. Imádom az ilyen zseniket. spoiler A pszichológusnak készülő énem zokog a gyönyörtől. Olyan leírhatatlan érzések kavarognak bennem.
Hős6os (2014) 86%
Már legalább 4-szer láttam de még mindig rettentően imádom! ❤❤ Annyira egy gyönyörű története van, csodás kidolgozással, és remek szereplőkel. Sokat nevettem a filmen, de közben sokat is sírtam, rengeteg érzés kavargott bennem miközben néztem!
Nekem kell egy Baymax, imádtam, úgy ahogy Hiro-t, Go Go-t, Wasabi-t, Fred-et, Honey-t, és persze Tadashi-t ❤ spoiler.
Bizos hogy még rengetegszer végi nézem! :))
https://www.youtube.com/watch… ❤
Hős6os (2014) 86%
Imádtam!
Az érzelmi állapotom a film közben:
Nevettem. Sírtam. Nevettem. Könnyeztem. Nevettem. Sírtam. Örömömben sírtam.
Szeretném, ha Baymax a barátom lehetne. *-*
Mindenkinek jól jönne egy ilyen barát.
Népszerű idézetek
Baymax: Megnézem a sérüléseidet.
Hiro: Ne szkennelj le!
Baymax: Szkennelés kész!
Hős6os (2014) 86%
Go Go: Miért álltunk meg?
Wasabi: A lámpa miatt.
Go Go: Autós üldözéskor nem számít a lámpa!
Hős6os (2014) 86%
Baymax (miután Hiro ráadta a páncélt): Egy cseppet aggódom. Ez a páncél elfedi a barátságos, ölelni való dizájnomat.
Hős6os (2014) 86%
Baymax: Egy egytől tízig terjedő skálán értékeld a fájdalmadat.
Hős6os (2014) 86%
Fred: Tudod Hiro, ha csak egy szuperképességet választhatnék, azt választanám, hogy a monitoron keresztül meg tudjalak ölelni.
Hős6os (2014) 86%
Go Go: Csúcs a kilátás.
Wasabi: Hát ja, ha nem lenne tériszonyom, akkor élvezném. De tériszonyom van, szóval nem élvezem.
Hős6os (2014) 86%
Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is
7 | 7 szavazat · Összehasonlítás | |
6 | 6 szavazat · Összehasonlítás | |
2 | 2 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | Hibás Ron (2021) 84% |