Ó, igen… az ember jegyet vált egy előadásra, kirittyenti magát a legszebb ruhájába, taxit hív és elegánsan érkezik az operába. A darab előtt iszik egy pezsgőt, a belvárosi sznob barátokkal megbeszéli, hogy legközelebb melyik manikűrösre nem bízza a kezeit semmi szín alatt, majd elkezdődik a darab. Az ember nézi, hallgatja. Vagy érti, vagy nem. Leginkább vagy nem. A szünetben – perecet majszolva – már arról is lehet bájcsevejt folytatni, hogy ki tetszett a színpadon és ki nem. Ki jó és ki nem. A végén a katarzis, lehet tapsolni, majd hazamenni, sminket lemosni és visszavedleni szürke kispolgárrá.
De mi van a színfalak mögött? Hogyan megy rá másoknak az élete, az egészsége, az álmai, a vágyai egyesek szórakoztatására? Hogyan lesz a könnyed esti kikapcsolódásból vérre menő, életre-halálra szóló harc és küzdelem?
Erről szól ez a film.
Méghozzá zseniálisan.