Elsüllyedt világok (1985–1987) 85% 71★

Akkor én most újraírom ezt a régi kritikát. Eredetileg annyi szerepelt benne, hogy nem emlékszem semmire ebből a sorozatból, azon túl, hogy hat éves énem rajongott érte. Nos, hat éves énemnek jó ízlése volt, függetlenül attól, hogy most végignézve mindkét évadot, azt is, amelyiket akkor még nem láthattam, van egy elég határozott érzésem, hogy nem sokat értettem belőle.
Az Elsüllyedt világok eszméletlenül bátor, és csak hellyel-közzel gyereksorozat, mert néhány rész tényleg megérdemelne egy tizenkettes karikát. Olyan témákat jár körbe, habozás vagy megtorpanás nélkül, mint a rabszolgaság, a diszkrimináció, a háború, a holokauszt, bizonyos társadalmi rendszerek problémái, a vallási fanatizmus, és még lehetne folytatni a sort. Ezt pedig teszi úgy, hogy nem is finomkodik. Ha valakire rálőnek, vérzik, ha háború van, vannak emberek, akik meghalnak, nem jön mindig minden rendbe, nem minden erkölcsi mélységből lehet visszatéríteni az embereket, és nem egy felnőtt poén is belekerült. Viszont a történeten belül, a karakterek beszélnek ezekről a témákról, a gyerekszereplők kérdeznek róla, és ami igazából súlyos elem lehet, azt javarészt intelligensen elmagyarázza nézőinek a sorozat. Megdöbbentem, mennyit töprengtem rajta.
A szereplőgárda végtelenül szerethető. A karakterek egy részéről voltak halovány emlékeim gyerekkoromból, pl. tudom, hogy Arkanát nagyon kedveltem, a tobzoskákat is, de konkrétan Spartakus, a főszereplő volt az, aki jóformán teljesen kiesett, valószínűleg, mert elég semleges volt. Ehhez képest idősebb fejjel az emberi szereplők közül egyértelmű kedvenc lett. Hatalmas karakterfejlődése van, a sorozat eleji, és a sorozat végi Spartakus ég és föld. Az elején az a tipikus tragikus múltú főhős, azzal a kellemes csavarral, hogy sokkal inkább a jelenben él, mint a típus legtöbb képviselője, de még így is, újra és újra belesodródik a tépelődésbe, egyik pillanatban hős, a másik pillanatban teljesen bizonytalan, a végére viszont határozott, törődő vezető, társ, pótapuka lesz, aki teljes vállszélességgel odaáll, és viszi a cselekményt a hátán. Arkana végig kicsit naiva, viszont ő a csapat pótanyukája, és krízishelyzetben mindig bebizonyítja, hogy valójában elképesztő ereje van, hogyha kap némi motivációt. spoiler Bob igazi kamasz, kezdetben képes csak azért lázadni, hogy lázadjon, a legrosszabb pillanatokban tiszteletlen, viszont ahogy telik az idő, megbízhatóbb, nyíltabb, érzékenyebb és érettebb személyiség lesz, ráadásul remek testvér. Rebecca meg a gyermeki szeretet, kíváncsiság és ártatlanság, de egyébként a gyakorlati érzék is, hirtelen ötletei vannak, sosem tudni, mi bukik ki a száján, sokszor mégis ő oldja meg a problémákat. A tobzoskák nagyon aranyosak, Shag-shag pedig nagyjából mindent egyesít, amit a nagyszájú mesterséges intelligenciákban kedvelek, tehát részről részre izgultam a kis csapatért. A komikus közjátékaink, a kalózok néha kicsit bosszantóak voltak, de általánosságban helyén kezelték őket, jókat lehetett derülni rajtuk. A szinkronszínészek elképesztőek, és ahogy az „Idő Urainál” is említettem, Yves-Marie Maurin az egyik kedvenc szinkronszínészem lett, kevés szerep után is, mert tényleg megragadja az érzelmeket, az egészen finom változásokat, nagyon élő az alakítása.
A világépítés szuper. Komikusnak találtam, mikor tudatosult bennem, hogy majdnem egyidőben készült a Myst szériával, és majdnem ugyanolyan világot építettek fel, de a föld alatti szuperfejlett civilizációkból, és a dimenziók közti utazásokból sosem elég. Nekem legalábbis nem.
A zene csodálatos, három fő téma van, de azokkal egyfajta művészeti gyakorlatot végeznek, mert szerintem ahányféleképpen lehetséges három dallamot feldolgozni, annyiféleképpen fel is dolgozzák. Egy idő után a néző már éjjel-nappal hallja a főcímdalt.
Azért persze nem hibátlan, sajnos tényleg látszik az animáción a pénzhiány, bár láthatóan mindent megtettek, hogy minél kevésbé legyen feltűnő. Akadnak szálak, amikből lehetett volna sokkal többet kihozni (én kicsit fájlalom pl. spoiler), mert annyira izgalmas volt a kérdésfeltevés, hogy húsz perc nem elég rá. Az első évadban néha kicsit bosszantott a túlzott epizodikusság is, ezt a második évadra orvosolták, sokkal erőteljesebb lett az átívelő szál, a mellékszereplők sem voltak többé epizódszereplők, újra és újra visszatértek. De a sorozat hibái messze elmaradnak az értékei mellett, és én mindenképp azt mondom, megérdemelné, hogy ismét felfedezzék, és valamilyen módon a jelen generációnak is vonzóbbá tegyék ezt a rajzfilmet. Nagyobb gyerekeknek, felnőtteknek bátran ajánlom.

Nagyon szerettem. Mindig hűségesen követtem epizódról epizódra. A főcímdala még mindig megy. :)

Természetesen ezt is imádtam. :D Pont egy hete nosztalgiáztunk öcséimmel, unokaöcsémmel, felidéztük a szereplőket, a történetet, és vitatkoztunk, kinek mi volt a neve. :) Sajnálom, hogy a második évad már más szinkronnal volt.

Úristen nem sok mindenre emlékszem ebből a sorozatból csak, hogy nagyon tetszett és a zenéje nagyon meghatározó volt. És még arra, hogy alapvetően nem volt jó kedvem tőle. De nem emlékszem miért. De nem érdekel, akkor is 10 csillag, mert….kiváltott egy érzést belőlem, most, hogy újra megláttam és az annyira heves, hogy jár neki.

Ötéves voltam, amikor a Minimaxon ment magyarul. A hangulata tetszett, viszont sok mindent nem értettem belőle, illetve a magyar sziknront sem bírtam, de magával ragadott.
Azóta tavaly egy erőteljes flashback élménynek köszönhetően újra rátaláltam és két hét alatt végignéztem mind az 52 részt franciául.
Hamar rájöttem, hogy akkor még túl kicsi voltam hozzá, ugyanis a történelmi és kulturális utalások értelmezéséhez sem volt elég ismeretem. Ráadásul sok mai rajzfilmhez képest sokkal szókimondóbb a történet nem fekete-fehér, és több, a fantasyn túlmutató problémát is érint (fanatizmus, rabszolgaság, háború, diszkrimináció,sovinizmus, propaganda többek között). Látszik,hogy egy szociológus fejéből pattant ki sorozat ötlete.
A szereplők nagyon szerethetőek.
Rébecca az a bizonyos cuki kislány szereplő, azzal a kellemes csavarral, hogy gyakorlatias, talpraesett és nagyon okos. Bob meg nagyon kamasz, de fokozatosan egyre empatikusabbá és kooperatívabbá válik. Testvérpárként pedig imádnivalóak és annyira aranyos, hogy Bob petite boule-nak hívja a kishúgát.
Arkana hiába nagyon naiv és jóhiszemű annak megfelelően, hogy gyerekek alkották, a sorozat végére kezd egyre felnőttesebben viselkedni. A szerelmi szála Spartakusszal egyértelmű, úgy a hetedik résztől és nagyon aranyosak együtt :). Emellett egyfajta pótpapa/ pótmama szerepük is van a gyerekek szempontjából.
A tobzoskák a cuki sidekick szerepet töltik be, Shag-shag pedig nagyon nagy arc :D
A kalózok olyanok, mintha egy Titeuf-képregényből ugrottak volna elő. A dalukat nagyon szeretem és kívülről fújom.
A lezárás nagyon szép és érdekes volt, de elég sok kérdést nyitva hagyott. Jó lenne, ha lenne harmadik évad, vagy valami, mert szerintem anno ez olyasmi lehetett a gyerekeknek, mint ma a Gravity falls. A történet csak látszólag epizodikus, a végén minden értelmet nyer és minden szereplőnek megvan a maga helye. Az egész sorozat okos, helyenként humoros, tanulságos és jópofa.Aranyos momentum volt Bob csajozási kísérlete, Rebecca forradalmárkodása, és Arkana szexuális felvilágosítása.
A zenétől dallamtapadásom van, az eredeti szinkron pedig zseniális. Nagyon szépen és artikulálva beszélnek, a sorozat nyelvezet igényes, de nem túl bonyolult, B1-es szinttől már abszolút érthető eredetiben is.
A rajzokon látszik a mese kora és a pénzhiány, és az animáció nem a legjobb. Viszont téma, történet, karakterizálás, szimbolika és mondanivaló szempontjából leköröz sok más ifjúsági műsort.
Általános iskolás kortól simán nézhető.
Hogy ez a sorozat már 34 éves? Te jó ég.

Nagyon szerettem gyerekként, pedig sokszor nem értettem a részek mondanivalóját, mégis odavoltam érte. És még mindig remeknek találom, bár szerintem gyerekeknek nem nagyon való.

Gyerekkoromban is hatalmas kedvencem volt, pár éve újra megnéztem az első 26 részt, most pedig lehetőségem nyílt a legendás második fél megnézésére is. És ez a sorozat még mindig csuda klassz. Már a kinézete alapján sem tagadhatná le, hogy francia sci-fi, de a története határozottan bátor és felnőttes, megtanítja a nézővel, hogy nem csak szép dolgok vannak a világban, hanem megmutatja a háborút, a gonoszságot. Mert hát ezek az elsüllyedt tájak bizony mind a Föld kicsiben, amit a néha fájóan ismerős városok / régiók, és a megjelenő történelmi és klasszikus irodalmi figurák is megmutatnak. És persze a karakterek is telitalálatok: többek között ugye ott van Spartakus, aki lassan válik semleges hősből igazi vezérré, Bob, a világot megismerő kamasz, és Rebecca, aki alapvetően egy kiválóan ábrázolt gyerek. Meg persze mindenképp meg kell említeni a kalózokat, az első fél nagy ellenségeit (a másodikban csak elvétve bukkannak fel), akik egyszerre komikus és fenyegető figurák, nem lehet őket komolyan venni, mégis gyakran veszélyeztetik a főhősök útját.
Szóval szerintem kiállta az idő próbáját, ma is tökéletesen nézhető, gyereknek, felnőttnek egyaránt.

Volt egy nagyon fura hangulata, de mégis mindig néztük. Valószínű azért is, mert nem volt más. :-)

Három éves koromban nagyon szerettem, utána, amikor tizennyolc évesen újra láttam, egyáltalán nem tetszett. Nem olyan régen újra neki akartam fogni, de új szinkronba futottam bele, hiába az eltelt évek, képtelen vagyok új szinkronnal nézni, mert még emlékszem a régire.
A zenéjét még mindig nagyon szeretem.

Gyerekkorom régi rajzfilmje, nem is tudtam, hogy van vége… aranyos a két tobzoska és bírom őket. Rebecca kissé nagyszájú és Arkana naív, az egyes epizódok egymástól függetlennek látszanak, de a végén rájössz, hogy nem.