Filmek 5-től 7-ig zóna

Lehet, nem épp filmkuriózumok, de nekem ezek nagyon bejött(n)ek:
A bajusz
A félelem bére
Bíbor folyók
Jákob rabbi kalandjai
Leon, a profi
Nem beszélek zöldségeket
Őrült nők ketrece

Sziasztok!
Francia filmek… nos, ha a koprodukciókat is számoljuk, akkor az amerikai/angol és a magyar filmek után francia filmekből láttam a legtöbbet, mégis úgy érzem, hogy elég nagy hiányosságaim vannak e nemzet filmterméseit tekintve, sajnos. Mindenesetre kaptam elég sok tippet a korábbi, témába vágó karcok közül, így könnyebben tudok majd válogatni :)
Íme az én választottjaim:

Négyszáz csapás (Truffaut, 1959)
A Gyűlölet (Kassovitz, 1995)
Életrevalók (Nakache, Toledano, 2011)
Pofa be! (Veber, 2003)
Visszafordíthatatlan (Noé, 2002)
Éretlenek (Zidi, 1980)

francia film:

1. India Song (Duras, 1975)
„Egy ideje bizonyos fájdalom kapcsolódik a zenéhez…”
1. Felvonásköz (Clair, 1924)
1. À quoi rêvent les jeunes films (Ray/Chomette, 1924)
2. Le berceau de cristal (Garrel, 1976)
3. Cristaux liquides (Painlevé, 1978)
4. L (Perconte, 2014)
5. Entre les murs (Cantet, 2008)

+ Histoire(s) du cinéma (Godard, 1989–1999)
+ Cléo 5-től 7-ig (Varda, 1962)

A franciák nem keveset tettek hozzá a filmművészethez és a filmtechnika megszületéséhez. Igyekeztem olyan filmeket válogatni, amelyek nagy hatással voltak rám. A műfaji sokszínűség is a szemem előtt lebegett mikor összeállítottam a listámat, így sok talán érdemesebb film kimaradt.

Utazás a Holdba (1902)
Szent Johanna – Jeanne D'Arc (1928)
A nagy ábránd (1937)
Playtime (1967)
A szicíliaiak klánja (1969)
A nagy kékség (1988)
Lakótársat keresünk (2002)

Francia film:

Vétlen Balthazár (1966)
Szent Johanna – Jeanne D'Arc (1928)
Tavaly Marienbadban (1961)
Kifulladásig (1960)
Éli az életét (1962)
A burzsoázia diszkrét bája (1972)
A szabadság fantomja (1974)

Ezúttal ismét hirdethetünk „győztest”, ráadásul mindjárt kettőt, az Egy makulátlan elme örök ragyogása és az Időről időre végzett az élen. (A legtöbb említést a Mielőtt trilógia kapta, de az mégiscsak 3 film.)
A következő kategória a francia film lesz. Az egyik legjelentősebb filmes nemzet, a filmtörténelem minden korszakába bőségesen jutnak kedvelt és minőségi címek egészen napjainkig, így most külön ajánlót nem linkelek.

A határidő: április 26. 23.59.

romantikus

A kategóriát tágan értelmeztem, hiszen nincs tervben alzsánerekre való bontása a jövőben. Ezért bár a legtöbb cím bizonyos tekintetben vehető „romantikusnak”, főképp azokat vettem most számba, amelyek számomra maradandóak férfi-nő vagy szerelem témában.

1. A pilóta felesége (Rohmer, 1981)
Rohmer szinte egész életműve erről szól, számomra kihagyhatatlan. Ezen filmje egyszerre játékos és iszonyatosan fullasztó, mindenképpen az egyik legnagyobb remekműve, amelyet kevésbé szoktak emlegetni. Tapasztalataink elképesztően ismerős (és ettől meglehetősen kényelmetlen) élményével ajándékoz meg. A jellemek, a helyzetek, a gesztusok, minden felkavaróan életszerű. Legalábbis a film bizonyos epizódjaiban; legalább ilyen terjedelmű részek szellemes értekezések a félreértésekről, a féltékenységről, valóság és illúzió (vagy kép) viszonyáról. Mindkét aspektus egyaránt emlékezetes, most előbbiről szólnék még és ez vonatkozik a listán szereplő másik Rohmer filmre is.
Rohmer (csakúgy mint Bresson) Pascal rajongó olvasója, ez pedig szerintem alapvetően befolyásolja gondolkodását, vagy legalábbis ideális (de nem kizárólagos) keretet ad műveinek értelmezéséhez. Pascal szerintem a valaha élt egyik legnagyobb géniusz volt, jelentékeny matematikusi és fizikusi munkássága most nem részletezendő. Filozófusként vagy inkább gondolkodóként a kora újkorban olyan szakadást vagy fordulatot regisztrál az emberi állapotban, amely mai napig meghatározó. Jelesül az ember nem ura önmagának. Bensőnkben eredendően káosz uralkodik. Minden nyugtalanság, zavar, állhatatlanság belülről fakad. Az ember tehát meghasonlik és másból sem áll az élete, mint menekülésből. Pascal hipermodern. Röviden Rohmer a filmjeiben ezt a tapasztalatot tárja föl.

2. Zöld sugár (Rohmer, 1986)

3. Right Now, Wrong Then (Hong, 2015)
Hong gyakran megkapja a dél-koreai Rohmer címkét (Woody Allenhez is szokták hasonlítani). Ez nyilván a kritikusokra oly jellemző léhaság eredménye, mégsem alaptalan. Mániákusan férfi és nő viszonyát firtatja filmjeiben, mindig nagyon hasonló helyzetekben. Hong is inkább melankolikus szerző, noha számos kacagtató filmmel is szolgál életműve. Igen jellemzőek rá a legkülönfélébb narratív kísérletezések, formai játékok, amelyek általában nem puszta gyakorlatok, hanem voltaképpen általuk képes megfogalmazni rendkívül komplex viszonyulásokat és élményeket. Pl. ugyanaz a cselekmény egyszer így, egyszer úgy alakul. Vagy szürreális cselekménnyel érzékelteti a vágyott és a valós közötti differenciát illetve ennek keveredését és zűrzavarát a kapcsolatokban. Hong itt szereplő másik filmje sajátos szerkesztéssel, a jelenetek nem hagyományos, hanem bizonytalan kapcsolódásával (egy adott jelenetet követ egy olyan, ami akár lehet az előző folytatása, de lehet, hogy egy teljesen másik részhez kapcsolódik, ez többnyire egyértelműen nem eldönthető) kitűnően érzékelteti a csalódást, a sértett hiúságot, az ennek nyomán keletkező reparációs késztetéseket.

4. The Day After (Hong, 2017)

5. Vadító szép napok (Wong, 1990)
Wong életműve is voltaképpen mindig ugyanazzal foglalkozik, nagy felfedezése az idő kulcsszerepe az emberi létezésben, következésképp a kapcsolatokban. Vizuálisan talán utolérhetetlen.

6. Jöjj el, napfény! (Denis, 2017)
Rendezője szerint katasztrófafilm, és azt hiszem igaza van. Ismét fájdalmasan ismerős helyzetek és karakterek (főleg a főszereplőé). Kivételesen érzékeny rendezői teljesítmény.

7. Kótyagos szerelem (Anderson, 2002)
Az eddig filmek főleg az adódó nehézségekről szóltak (az előző pedig egyenesen a kétségbeesésről). Inkább a kudarcot hangsúlyozták. Anderson filmje sem mentes a súrlódásoktól, de ennek a kihívóan fura, különc filmnek mégis inkább az önfeledt szerelem a tárgya.

Említendő még természetesen Woody Allen elég sok címmel (csak egyet mondok: Manhattan), de párkapcsolatok boncolgatása kapcsán nyilván Bergman és Cassavetes sok-sok filmje is megkerülhetetlen. Megemlíteném még a már többször szereplő Harry és Sallyt, ami talán a valaha volt legszerethetőbb romantikus komédia. Linklater híres trilógiája is méltán szerepelhetne itt.

Nos akkor jöjjön a következő kör: romantikus filmek. Ez a műfaj is közel áll a szívemhez bár inkább a drámától való jóformán el- és leválaszthatatlan viszonya miatt. Fokozottan igaz erre a műfajra, hogy nem csak érteni, de még inkább érezni kell. Kölyökkutya koromban is sűrűbben találkoztam a kettő szeánszából született művekkel, amelyek aztán meghatározták a zsánerhez való viszonyomat. Ebből a fajtából jó-páran képviseltetik is magukat a listámon. Valamiért ezt a fajtát érzem igazabbnak, reálisabbnak, a magaménak. Az biztos, hogy kevésbé tartom hazugnak, mint az egy tonna cukormázzal nyakon öntött bugyutább testvéreit, amik az egyenlet másik végén vannak és már teljesen belefulladnak a giccsbe, és/vagy komolytalanságba. De ez az én elba*zott depressziós magyarságomból ered :D.
Egyébként a drámának alapvetően ajtó-ablak ez a műfaj, szóval nem is meglepő, ha a kettő együtt jár, jóformán kéz-a kézben. Esetleges spoilerek-ért elnézést.
Lássuk is akkor a legmeghatározóbbakat, kedvenceket, szeretetteket:

1.Szerelemre hangolva (2000)
Képtelenség nem felrakni a listámra. És nem felrakni az első helyre. Ebből a szempontból kevésbé volt nehéz dolgom, mint a westerneknél. Az egyik legfontosabb film, amit valaha láttam és aminek elsöprő hatása végig kísért azóta, amióta láttam. Megkockáztatom azt a kijelentést, hogy Kar-Wai maxra járatta a szadizmusát. Nem engedte a karaktereit, hogy egymáséi legyenek. Az egész filmben remekül van felvezetve, az „egymás közelében vagyunk, mégsem esünk egymásnak” -recept. Az egész olyan kimért, elegáns, finom és érzéki. Itt jöttem rá, hogy mennyire más is lehet a romantikus film, mint a tömeg-romantika, amikből egy már jó-pár lement. A zene nagyon meghatározó volt, a lassított felvételek, ahogyan elkerülik egymást a hőseink.
A végén, ahogyan Chow otthagyja az Angkor Wat-ot. Ahogyan elhalad a kamera előtt és látni az arcán azt a mély csalódottságát és finom dühöt. Abban az arcban benne volt minden, az egész film kvintesszenciája, konklúziója. Mestermű.

2. Mielőtt felkel a Nap (1995)
Habár a másik két rész is tetszett, alapvetően ez volt számomra a legmeghatározóbb a trilógiából. Az egész totálisan életszagú, simán megtörténhetne bármelyikünkkel. Az egész kb. még valós idejű is. Egyszerre vagyunk a karakterekkel, egyszerre lélegzünk, járjuk be az utcákat, agyalunk is kicsit. Linklater ügyesen ragadja meg a nézőt és viszi magával erre az útra. Röpke pillanat volt a film, mégis egyszerre éreztem ürességet mikor vége lett és voltam felemelkedett állapotban, mert kaptam valamit.

3. Szerelmes Shakespeare (1998)
Módfelett kedvelem, mert a bájossága nagyon betalált és bár a pozitívabb romantikus filmek közé tartozik, annyira működőképes formula, hogy lazán bepofátlankodta magát a szívembe. Azóta sem zavartam ki, nem is akarom, nem is tudom.

4. Római vakáció (1953)
Egy másik hasonlóan pozitív kicsengésű romantikus film, ami egyben nagyon szórakoztatott is. Az egy dolog, hogy Hepburn irtózatos cuki nő, de Peck és közte is olyan szép működött a varázs, hogy csak mosolyogni tudtam miközben együtt játszottak.

5. Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)
Vizuálisan nagyon erős alkotás és talán ez volt az egyik olyan film, amiben nagyon kedveltem Carrey-t, hogy végre nem idiótát játszik, hanem meg is villogtat valamit a drámai tehetségéből (azért a vígjátékhoz is ért, meg voltak is korábban komolyabb szerepei: {Ember a Holdon, Truman show} de itt vetkőzi le teljesen a komikus jellemét számomra). Kitörölni valakit az életünkből? Úristen…ez mennyire szörnyű, és az mennyire mikor ezt valaki meg is tudja? A gondolatokból gondolatokba menekülés meg….ehj. Priceless.

6. Távol a mennyországtól (2002)
Kitűnő romantikus-dráma egy „tiltott” szerelemről. Gyönyörű, mert az 50-es évek konvencióit állatja a hőseink közé. Amit még az is megfejel, hogy hőseink közül az egyik fekete és pont délen is vagyunk. Ahogyan Julianne Moore áll a peronon és látni az arcán mindent. Megsemmisítő erejű képsorok, Bernstein kíséretében. Valahol olvastam is valamelyik listán, hogy a 2000-es évek egyik legjobb drámájaként van számon tartva. Hát….bőven azon a listán a helye.

7. Elveszett jelentés (2003)
Hasonlónak tartom a Before-trilógiához, ami az életszagúságát illeti. Simán lehet, hogy ez megtörténjen, ha kiutazunk külföldre. Amíg tartott a film, csak Murray, Johansson meg Tokió létezett. Coppola-kisasszony nagyon jól elkapta az atmoszférát és az érzést.

8. Szólíts a neveden (2017)
Kedvenc LMBTQ-film. Úgy szólt a homoszexualitásról, hogy nem tolta a képembe, nem volt zavaró és simán tudtam azonosulni a karakterekkel. Tiszta szerelmi történet, ahol nem számított a homoszexualitás, mert nem ez volt a lényeg, hanem a szerelem és az érzelmek ereje.

9. Vágy és vezeklés (2007)
Némileg talán kilóghatna a listámról, mert ez több, mint csak romantikus film. Hiszen kapunk mellé háborút és drámát is (drámát amúgy is kapunk, mindig ), szóval erős a hibridizáció. Valahol mégis iszonyúan működik és iszonyúan fáj.

10. Az angol beteg (1996)
Korai filmélményem, és nagyon megmaradt bennem a nyitó képsor, ahogyan Ralph Fiennes az ezüst repülőgépén halad az aranyszínű homokdűnék fölött, a szerelméhez. Ez a fajta kötelék, erő végig-lengi az egész filmet és bár lehet, hogy adaptációként célt téveszt, romantikus-drámaként nálam mégis működött.
Érdekes, hogy azt a fajta erőt, ami a Fiennes/Scott-Thomas karakterét összeköti, pont egy Interstellar c. filmben sikerült az Anne Hathaway álltál játszott karakternek elég jól leírnia, még ha azt sokan giccsesnek is találták, pedig bas*ki…igaz.
 
 
Honorable mentions:

01. A szív hídjai (1995)
02. Egy kisebb Isten gyermekei (1986)
03. Testről és lélekről (2017)
04. Szerelem (1971)
05. Távol Afrikától (1985)
06. Carol (2015)
07. A herceg menyasszonya (1987)
08. Fantomszál (2017)
09. Az út haza (1999)
10. Szerelmem, Hirosima (1959)
11. Fel! (2009)
12. Ezerízű szerelem (2013)
13. Szerelem (2012)
14. Her (2013)
15. Időről időre (2013)

– Szólíts a neveden (2017) – Különös helyet foglal el a szívemben, számomra nem annyira LMBTQ film, mint inkább az első szerelmet mutatja be, az atmoszférája csodálatos, a vége pedig egyszerűen zseniális
– Mielőtt felkel a Nap (1995) (a folytatásait még nem láttam) – Az első pillanattól megszólított, bár a két színészt nem különösebben kedvelem, az egész mégis elbűvölő
– A szív hídjai (1995) – Az első három film a listámon hasonló témát dolgoz fel: azt az elsöprő, ám jövő néküli szerelmet, ahol mindkét fél tudja, hogy csak rövid idejük adatott együtt, ők mégis megpróbálják ezt a lehető legteljesebben megélni; ezt mindhárom alkotás gyönyörűen dolgozza fel, és mindhárom máshogyan
– 500 nap nyár (2009) – Igazi indie film, emiatt, és az emlékezetes kettéosztott képes jelenet miatt nem maradhatott le a listáról
– Egy nap (2011) – Most már szinte biztos vagyok benne, hogy jobban kedvelem a spoiler romantikus filmeket :D
– Testről és lélekről (2017) – Szerintem ez az a film, ami ebben a zónában közzétett karcaimban a legtöbbször szerepelt a listán, valamiért mindig eszembe jut, mennyire szeretem
– Időről időre (2013) – Nagyon angol, nagyon szerethető, nagyon szórakoztató

(Meg kell még említenem az Igazából szerelmet, mert azzal nagyon elfogult vagyok, a listáról azért hagytam le mégis, mert a többi kevésbé mainstream)

A romantikusok:
1. Annie Hall
2. Harry és Sally
3. Idétlen időkig
4. Egy makulátlan elme örök ragyogása
5. Időről időre
6. A homár
7. Mielőtt … trilógia