Mielőtt felkel a nap (Mielőtt... 1.) (1995) 84% 309★

Mikor neki ültem nézni nem gondoltam volna hogy ennyire magával fog ragadni, elfog varázsolni, és ilyenkor nagyon bánom hogy csak most látom, mert tudom hogy már régebben is a szívemhez nőtt volna!
Kb az egész filmet végig mosolyogtam, annyira aranyosak voltak, imádtam a beszélgetésüket, a kémiájukat, ahogy egymásra pillantanak, és nekem is fájt a búcsújuk!
A két színész közti kémia pedig nagyon lehengerlő volt!
Teljesen elvarázsolt a film, egy szóval kéne illetnem akkor az a gyönyörű lenne! ^^

Pasi létemre büszkén vállalom, hogy ez a bájos, romantikusnak mondott film a legkedvencebb alkotásaim egyike. Két gyönyörű, abszolút hiteles karakter – a macsó, nagydumás amerikai srác és az álmodozó, művészlélek francia lány –, éppen csak átlépve a felnőttkor küszöbén, egy véletlen (?), sorsszerű találkozás és egy csodálatos nap Bécs szépséges városában. Ilyen egyszerű. Kis pénzből leforgatott, de ragyogóan megírt, végig izgalmas dialógusokból álló kis csoda ez a film. Bár néha tűnhet úgy, hogy a giccs határán egyensúlyozik, de egyáltalán nem esik át a túloldalra. Tele emlékezetes jelenetekkel, csodás helyszínekkel (a télen végigjártuk a film helyszíneit @Tíci-vel, nagy élmény), idézhető mondatokkal, és persze a két főszereplő nagyszerű alakításával. Mindenkinek ajánlom, aki a romantikus filmekre kevésbé, de a nagyszerűen megírt párbeszédekre, elgondolkodtató alkotásokra annál inkább vevő.

Hát én szerelmes lettem ebbe a filmbe. Miért nem láttam ezt előbb? Lehet, hogy most volt rá szükségem. Jókor talált meg, nagyon.

A leírása és egy véletlenül látott filmajánló révén kíváncsi lettem a történetre, de nagyon éreztem, hogy nem tartozik a műfaj a zsánereim közé. A színészek hitelesen hozták az általuk megformált karaktertípusokat, bár nekem Jesse végtelenül antipatikus volt valamiért. Az igazság az, hogy konkrétan untam. Nagyon lassú folyású, párbeszédekre épül, de kicsit sem tudott megmozgatni annyira, hogy érdekeljen a szereplők kapcsolatának alakulása és/vagy a történet folytatása.

Hmm… lehet, hogy inkább horrort kellett volna választanom ma estére. Na nem azért, mert rossz, hanem szimplán elszomorított picit. Egyértelműen nem egy tucat, 1000x látott klisékkel megpakolt darab, ugyanakkor egy teljesen egyszerű történet, melynek szépsége pont abban rejlik, hogy akárkivel megtörténhet, ha jókor van, jó helyen és nyitott arra a lehetőségre, hogy bárhol és bármikor rálelhetünk arra, aki örök nyomot hagy a szívünkben. (Oké, ez nem teljesen igaz. Szerintem a valóságban is csak két eleve vonzó embernél működik a dolog, főként a mai időkben.)
A történet egy mondatban leírható: Két egymásnak teljesen ismeretlen ember összefut egy vonaton, és egy kellemes beszélgetés követően úgy döntenek, hogy eltöltenek egy napot együtt. Lényegében ennyi. Nincsenek nagy fordulatok, látványos (esetleg mesterkélt) szexjelenetek, vagy fölösleges szenvedések, amit egy ilyen műfajú filmtől elvárnánk, csak egy hosszúra nyúlt randi, életszagú gondolatokkal, pillanatnyi érzésekkel, meg általános témákról folytatott csevegésekkel. Lehet, hogy valakinek ez unalmasan hangzik és tény, hogy kell hozzá egy specifikus hangulat / hozzáállás (ami most nekem sem volt adott), mégis kellően érdekesnek és aranyosnak találtam. Vicces, hogy egyik karaktert sem próbálták tökéletesre csiszolni, mindkettőnek akadtak idegesítő megmozdulásai / megszólalásai (főleg Jesse-nek), de ettől is volt olyan hihető az egész, az pedig külön tetszett, hogy 95-ös darab révén sehol egy telefon, vagy a közösségi oldalak által okozott médiafüggőség. Ma már hol látsz ilyet? Számított még valamit, ha összefutottál valakivel, akivel akár kicsit is jól kijöttök egymással, hisz sosem tudhattad, hogy találkoztok-e még, vagy találsz-e hasonlót, most meg szinte online „katalógusokból” válogatják sokan, ki is lenne számukra a tökéletes, a bőség zavara pedig szinte nullára redukálja minden randi jelentőségét, miután 2 perc alatt szervezhetsz másikat, ha nagyon akarsz. (Az értékelőm írása közben arra is rájöttem, hogy nem is azért szomorított el, mert egyedül vagyok. Az vág igazán földhöz, hogy nem tapasztalhatom meg, milyen is lehetett egy olyan korban ismerkedni, amikor még volt igazán értelme.)
A folytatások miatt nagyjából tisztában voltam a végével, de így csak még kíváncsibb lettem, hogy ezt miként fűzik majd tovább. Vicces módon ezt pl. több kedvem lett folytatni, mint az Ocean's trilógiát, vagy az Alice-t, szóval mindenképp sort kerítek majd rájuk a közeljövőben.
Főként azoknak ajánlom, akiket nem riaszt a műfaj, és vevők egy kis ínyencségre.

Tényleg szép film. Egyszerű. Tiszta. Úgy mutatja meg két valódi ember (nem papírmasé üres karakter) megismerkedését, ahogy az valóban megtörténhet. Bécs remek háttér az „egyéjszakás” kalandhoz (ami nem a mai, 2015-ös értelemben véve egyéjszakás). Jesse és Celine megismerkedése sorsszerű, kommunikációjuk nyílt, őszinte és néhol döbbenetesen mély. Többet tudnak meg egymásról (így mi nézők is róluk) egy éjszaka alatt, mint amennyit egy átlagos kapcsolatban hónapok alatt tudhatsz meg valakiről. Persze a film nem mentes a fiatal felnőttkor (huszak évek eleje) idealizmusától, főleg mivel a karakterek sem mentesek ettől. De épp ettől volt bájos, és épp ettől várom nagyon a második részt.

Még ha nagyon is fájna, még ha nem is tudnám túl tenni magam rajta soha igazán, akkor is ha később megbánnám… szeretnék egy ilyen napot megélni. Csak mérhetetlenül vágyom egy ilyen őrült, szenvedélyes és kicsit fájdalmas napra.
spoiler

Az első és talán egyetlen romantikus film, amiben nem a nagy romantikus jelenetek és a csókjelenet a kedvencem, hanem a beszélgetős jelenetek, ami úgy kb az egész film :D Ez a film a beszélgetésről szól és pontosan ezért annyira hiteles és jó romantikus film, hiszen nem a külső alapján leszünk igazán szerelmesek… Gyönyörű film. Én jó párszor megnéztem már, de még mindig találok benne érdekességeket. Annyi kedvenc jelenetem van, hogy nem is érdemes felsorolni, inkább azt mondom: az egész film szuper.

Annyira régóta terveztem megnézni ezt a trilógiát és mennyire kedves történet! Imádom a klasszik ’90-es évek hangulatot, a szereplőket, és hogy Európában játszódik, nem is olyan messze tőlünk, Bécsben. Üdítő végre nem egy tipik amerikai sztorit nézni, amiben „úgyis összejönnek”. Fontos beszélgetések, sziporkázó párbeszédekkel teli film, nagyon kíváncsian várom a folytatást.

Richard Linklatert a Sráckor óta követem figyelemmel és tervezem bepótolni a még nem látott filmjeit. Nagyon örültem, hogy erre rábukkantam, és annak ellenére, hogy felejthetetlen dráma vagy bonyodalom nincs a történetben, mégse untam egy percig se, és amint vége lett, újra tudtam volna nézni újra. Az egész film, a karakterekkel és színészekkel, minden jelenettel és párbeszéddel egy szép kerek egészet alkot. Hamar egy hullámhosszra kerültem a fiatalokkal és olyan volt, mintha a barátaimat nézném. Jók voltak a helyszínek és a két főszereplő közt nagyon működött a kémia. Sokszor olyan természetesek voltak a jelenetek, hogy el se akartam hinni, hogy filmet nézek. Bájos, őszinte, emlékezetes alkotás, amihez fogható nem sok készül manapság.