Halhatatlan szeretők (2013) 78% 245★

Újabb kedvencet avattam. A vámpír szó a young adult-os f.szságoknak köszönhetően szitokszóvá vált, de Jarmusch-nak sikerült helyreállítania a renoméját.
Ez a film zseniális. Nem rohan sehova, és minek tenné, mikor időtlenséggel bír, mint a szereplői. Nincs cselekménye, de miért is lenne, mikor az örökkévalóság a mienk. Hakuna matata darkosan. Olyan erős hangulattal bír, hogy beszarás, és ez az egészet elviszi a hátán, nincs szükség nagy történésekre.
A két főszereplő a lehető legjobb választás volt. Túlnövik önmagukat. Ilyen az, ha rendes szerepük van és játszani kell, nem pedig hősködni vagy gőgös királynőt játszani valami hörömpő cirkusz világszám húdemoziban. Imádom a műveltségüket, és élvezet hallgatni a párbeszédeiket. Egy életérzés minden rezdülésük, Adam hangszereiről nem is beszélve. A folyton mozgásban lévő sötét-világos párosuk bennem a jin-jangot visszhangozza, és ezt csak alátámasztja a képi világ, mely szintén nem az utolsó.
A zenéje az, ami mellett szintén nem lehet csak úgy elmenni. A torzított gitáros trocsok hangzás sajátossága a Jarmusch-filmek egy részének. Itt most a Sqürl-től kapjuk a magába szippantó muzsikát. Nagyon rá lehet kattanni és érdemes is.
A pszichedelikus mozi pszichedelikus zenével mindig szeretős. A Halott ember után meg pláne.

Tegyük félre egy pillanatra azt a sajnálatos tényt, hogy Tom Hiddleston nevének puszta említésére is egy tizenéves csitrit megszégyenítő kuncogásban török ki.
Jim Jarmush munkásságáról nem tudok semmit, ezért a fő húzóerő, hogy a filmet megnézzem, Mr. Hiddleston volt, azzal a sanda gyanúval karöltve, hogy Tilda Swinton – akiről szintén túl keveset tudok – talán nem állna le vérszívónak maszkírozva ütőeret tépni, következtetésképpen megvan az esély rá, hogy ez nem egy zs-kategóriás vámpírvicc.

Jim Jarmush munkásságáról sokkal többet kellene tudnom.

Ez nem egy zs-kategóriás vámpírvicc.

Ez egy éppenhogycsak művészkedő, fura atmoszférájú film, amiben a főszereplők vámpírok, de leginkább baromira szerelmesek, és amúgy még viccesek is, és Tilda Swinton hogy az istenbe' ötvenvalahány éves, amikor én harmincasnak néztem, és mennyire jó már a zenéje – Jim Jarmush az elkövetője annak is –, és hát a kiskutyaszemű, szociálisan kiábrándult Tom Hiddleston, ó, ő igazán nem csak egy Marvel-színész, ami igen jólesik a lelkemnek.
Én ezt szerettem. A filmzenét meg agyonhallgatom azóta is.

De nagyon bírom én az ilyen filmeket! Tilda Swinton, köszönöm ismét, most épp életem legjobb vámpíros filmjét. Hangulat, filmzene, színészek, mind a minőségi filmek közé sorolja az alkotást. Van benne több lassan kibontott jelenet, amiket nem szoktam szeretni, de most eszembe se jutott tovább pörgetni. Élmény volt nézni, ahogy ezek a könyv és zeneimádó hétköznapi lények csupán annyiban különböznek az emberektől, hogy a vér tartja őket életben. Nem ez volt a karakterük egyetlen dimenziója, és ezzel engem már megvett magának a film. Néhány jelenet kifejezetten tetszett, a jól komponált képek, de főleg a hangulat akkor is magukkal ragadtak, ha semmi izgalmas nem történt.

Lassú film ez, elnyújtott, elmélkedő, hosszan fényképezett jelenetekkel. Nem sok minden történik benne, de mégis nagyon megfogott a hangulata. Az egykor ragyogóan fejlett, mára elnéptelenedett, elhagyott Detroit utcáit járjuk. Az éjszakai lámpák sárgás fénnyel világítják meg az néptelen utcákat.
Szeretem ezt a fajta időtlen nihilt, amiben ezek a vámpírok élnek. Tehát most nem magát a vámpír dolgot éltetem, hanem magát az életstílust. Olyanféle szabadságot nyújt, amit nem tudok megtapasztalni, idő és pénz hiányában. Mégis valami ősöreg fáradtság járja át a szerepelőket, ők mindent kipróbáltak már, sok új nincs számukra, a világot már-már kívülről is tudják szemlélni, nincsenek pótolhatatlan dolgok. De hajtja őket valami ösztön, ami miatt nem tudják feladni.

Ez a film komolyan zseniális! A vámpíroknak rengeteg fajta ábrázolását ismerjük és én most kedvencet avattam a témában; a nyugodt, arisztokratikus és artisztikus lények nem csupán az előkelőség érzetét keltik, hanem elképesztően érzékiek is. A két főszereplő teljes mértékben telitalálat; Tom Hiddleston és Tilda Swinton gyönyörűek, attraktívak és abszolút illőek a karakterekhez; mintha nem is színészi munkát látnánk, hanem önmagukat. Ha azt mondaná valaki, hogy ez egy életrajzi film kettejükről, simán elhinném.
A film maga egy hangulat; imádtam a sötét képi világot, a fehér-fekete kontrasztot és bódítóak voltak a zenék. Nagyon hosszú ideig tudtam volna még nézni, pedig nincs látványos és akciódús cselekménye. Lassú film, időtlen és varázslatos. Minden percét imádtam.

Ráadásul teljesen mindegy, hogy hányszor nézem meg, mindig ugyanakkora élményt nyújt. Teljes mértékben feledhetetlen ez a film számomra.

Jim Jarmusch megint elvitt egy pszichedelikus utazásra. A vámpírjai érzékenyek és végtelenül romantikusak. Stílusosak és nagyon szépek. Besüppedtem a világukba és ki sem akarok jönni most egy darabig.

Hű. Amennyire nem voltunk jóban ezzel a filmmel az első 30 percben, annyira imádtuk egymást a következő másfél órában.
Nagyon vontatott, hosszú és kellemes volt, bár az elején azt hittem megőrülök, amiért nem történt szinte semmi. Majd rájöttem, hogy valószínűleg nem is fog, úgyhogy nyugodtabban néztem tovább és egészen magába szippantott.
Örülök, hogy nem napon csillogó vámpírokat kaptunk, nem olyanokat, akik a vér látványára vagy illatára megvadulnak és elveszítik a kontrollt, hanem egy teljesen normális vámpír párost, akik nappal alszanak, éjszaka pedig élik a kis életüket, de nem vadásznak emberekre féktelenül.
Tilda Swintonért nem rajongok különösebben, viszont a színészi játékával semmi bajom, ebbe a filmbe is nagyon jól beleillett, viszont nem Tom mellé. Tomhoz öreg.
Tommal pedig talán elfogult vagyok, talán nem, de csodásan állt neki ez az öngyilkos hajlamú, romantikus, zenész vámpír szerep, aki megragadt a párszáz évvel ezelőtti korokban és nem hajlandó engedni a 21. század technikai csábításának.
Egyedül a végével vagyok bajban, én valami tragikusat vártam, például, hogy az ágyban fekve éri őket a halál, egymás karjai közt.

Elképesztően bájos, finom film.

Nem hittem volna, hogy egy film, amiben nem csinálnak szinte semmit, ennyire le tud kötni.
http://fummiekonyvtara.blogspot.hu/2014/05/filmes-sarok…

Általánoságban véve mondhatom,hogy szeretem a vámpírokat, a vámpír sztorikat. Viszont a klasszikus, az elmúlt századok vérszívó úriembereit és hölgyeit kedvelem jobban és őket is inkább egy regény szereplőiként szeretem magamelé képzelni, úgy hogy lehetőleg csak kis részben kerülnek érintkezésbe a modernkorral… Tehát ebből következik, hogy nem tudtam megbarátkozni vele és zavart is a modern környezet. Az egyik csillag levonásának is ez, illetve a zene és annak stílusa volt az oka. Számomra nem hangulatott adott a filmnek amit hallottam és amivel kitöltötték a hosszabb, unalmasabb perceket, hanem kifejezetten idegesített, mert nem vagyok hozzászokva ehhez a zenei világhoz… A második csillag levonást pedig épp az unalmassága, már idegölő lassusága miatt kapta. Ritkán teszek ilyet,de itt muszáj volt át is pörgetnem részeket.
És mi az, amiért a magamódján mégis csak tetszett a fim? Az első ilyen elem az, hogy a környezet és a zenebona ellenére kaptunk a múltból is,mert ez igenis történet és mondanivalójának része… Nagyon tetszett az Adam múltjához,életéhez tartozó hősök képeinek gyüjteménye a falon és az ő gondolkodása,lelkülete tűnt a legszimpatikusabbnak nekem.
További pozitívum még az is, hogy a szereplók egyszerűek, vámpírságuk nincs túlszinezve, de tagadhatatlanul azok. E miatt az ábrázolás miatt valójában mindenkit tudtam szeretni.
Furcsa és egyben érdekes volt látni, hogy hogyan bánik és viszonyul egymáshoz ez a három vámpír. Jóval kevesebb volt az izléstelenség és mondjuk az a fajta vadság mint ami sok vámpírfilmre jellemző szerintem… Úgy érzem itt a családi légkörön volt a hengsúly és azt láthatjuk, hogy a gondoskodó vámpírok ugyan olyan érdekesek lehetnek mint az egymással csatázó, bosszúra vágyó, volt kedvesüket üldöző vagy újragondolt és giccses vérszívók. Kicsit mondjuk hiányérzetet hagyott bennem, ahogy Eva elhagyta a csapatot, de ez túlélhető…
A végére hagytam, hogy megdícsérjem a színészeket. Hiddleston a legszimpatikusabb vámpír akit eddig ismerek és a játékára se tudok panaszkodni. Ha főszereplőként látom mindig újra és újra megszeretem és már most várom,hogy megint nagyobb szerepben láthassam. Ami Wasikowskát illeti, ő meglepett, mivel eddig más színészi arcát láttam és most mást mutatott,ami határozottan tetszett. Swinton filmjeit nem ismerem túlzottan,de ő is jó választás volt.