Kedvencelte 51

Várólistára tette 199


Kiemelt értékelések

Zahra 

Sablonos film, hasonló sztorit már vagy ezerszer láttunk, engem mégis lekötött, tetszett a föszereplö páros, aranyosak voltak együtt. Kicsit túl gyorsan lett lezárva, hirtelen jött as egész, de ezt leszámítva tetszett.

Törpillaa 

Nekem tetszett, habár még nem olvastam a könyvet, de cuki páros volt Kate és Charlie. :-) A sztori elég jó, bár kicsit kiszámítható, hogy mi lesz a vége, már nem ez az első ilyen film a világ történelemben, és talán nem is az utolsó, de jó kis történet. Kicsit szerintem is olyan volt, mint a Minden Minden, és a Csillagainkban a hiba. Bírtam Kate apját, és Morgan-t is. :-) A zenék is eléggé jók voltak. Bella Thorne és Patrick Schwarzenegger szerethetőek voltak így ketten, egész cukik. :-)

Pnikolett

Nos a film egészében annyira nem tetszett. Tényleg sablonos volt és így a Minden minden után (ami szintén nem nyűgözött le) már sok ez a van egy lány aki nem mehet ki a házból ezért vagy azért,mert ha igen akkor….. dolog :/
A vége ettől függetlenül meghatott,vagyis az utolsó 15-20 perc,mert én ilyen vagyok,minden ilyesmi megérint. De ez még nem jelenti, hogy tetszett is. Egyszer okés volt,de holnap már emlékezni sem fogok rá..

MrsCumberbatch 

Kedves, aranyos, mégis szomorú kis film volt.

Kedves_Könyvek

Nekem túl gyorsan vége lett. Néztem volna még órákon át. A könyv azért részletesebb volt, de nekem ez is nagyon tetszett. LB-m kinevetett, mert besírtam :DD

ZitussKa

Úgy sajnálom de ez most semmikèpp :( Egyszer nèzős lett. Annyival jobb lett volna HA
– Vászonra viszik az èrzelmeket, számos másik film volt, ahol együtt èltem át a pillanatokat a színèszekkel. Szóval nem lehetetlen
– Törtènik egy kis átvezetès ès nem csak derült ègből villámcsapás jön a dráma halom
Talán. De így viszont nekem tucat. A humor az jó volt de mèg így is kevèsnek bizonyult.

Zohanna

Légyszi máskor szóljatok rám, ha olyan filmet akarok megnézni, amiben spoiler

tataijucc

1, jobb operatőrt is alkalmazhattak volna, az állójelenetek többségénél olyannyira rángatta a kamerát, hogy szédülni kezdtem
2, nem értem az ilyen sztorikat, ahol már-már erőltetett a drámaiság
3, az ehhez hasonló míg a halál el nem választ történetekből írtak már sokkal hitelesebbet is

viky0222 

Túlságosan sablonos. Nem feltétlenül azzal van a probléma, hogy ugyan az a felépítése mint más történeteknek, de semmi egyedi nem volt benne. Igazábül semmit nem ad, és maradandó élmény sem lesz. A végén spoiler
Bella Thorne sajnos továbbra sem kiemelkedő színész, bár itt most nem idegeített legalább.
Katie és Charlie egyébként aranyosak voltak együtt, a zene sem volt rossz, de ezen kívül nem volt rám különösebb hatással.
Nem borzasztó, de képtelen voltam elvonatkoztatni attól, hogy teljesen olyan, mint a Minden, minden.

Roßin 

Ez sokkal jobb volt mint gondoltam hogy lesz. Tetszett a története, nagyon kis aranyos volt. Hogy őszinte legyek várható volt a baj oka de egye fene elnézzük. A vége meghát… Aki egy könnycseppet sem eresztett rajta annak kőből van odabent valami.


Népszerű idézetek

Surume

Katie: – Nem kéne megvárnom, amíg ő üzen nekem?
Morgan: – Jaa, dehogynem… aztán pedig az apródja küld egy levelet a postagalambjával, hogy nem egyesítitek-e a két királyságot!.. Hol vagyunk, a 18. században? Te egy szexis fiatal vagy! Vagesz nő vagy! Akkor írsz neki amikor akarsz csajszi!

Surume

Morgan: – Készülődnünk kell!
Katie: – Hé, miről beszélsz? Van vagy 3 óránk!
Morgan: – Haah, késésben vagyunk!

Kicsicsillag95 

Morgan: – Hali. Nem lenne gond ha ma este Katie nálunk lenne egész este?
Katie: – Már beismertem mindent.
Morgan: – Mi van? Két óráig se bírtad?
Jack [Katie apja]: – Ja, szánalmas. Én kibírtam volna addig.

Kicsicsillag95 

Katie: – Minden nap, amikor azt vártam mikor mész el az ablak előtt, az volt a napom csúcspontja.
Charlie: – Ha egyszer is felnézek, mindvégig veled lehettem volna.
Katie: – Velem voltál.

snittblog

Katie: Egyelőre tegyél meg mindent és utána dönts. Csak a jelen számít.

Kicsicsillag95 

Morgan: Ez olyan romantikus, hogy mindjárt hányok.

Kicsicsillag95 

Charlie: Mi nem olyan pár vagyunk aki feladja.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján