Csillagainkban a hiba (2014) 80% 717★

Szavakkal nem tudom eléggé kifejezni, számomra mit jelent ez a film. Annak idején sokszor megnyugtatott, sokszor motivált, és valahogy át tudtam/át tudom érezni, noha soha nem voltam ilyen helyzetben. Sokkal jobban megszerettem a belőle készült filmet, mint a könyvet; volt néhány dolog, ami nem tetszett a könyvben, de a filmből kihagyták. Ettől függetlenül szerintem John Green egy remek író, és egy nagyon intelligens embernek tartom.

Én mindenképp eredeti hanggal ajánlanám, mert Hazel szinkronja itt-ott nem fejezi ki azokat az érzelmeket, mint Shailene hangja az eredetiben (pl. a film legelején). (Amúgy Hazel szinkronja a magyarban olyan, mint valami nyávogó kislányé, ami eléggé irritáló tudott lenni.)
A színészválogatás szerintem tökéletes, és véleményem szerint a színészek is el tudták sajátítani a könyvbeli karakterek jellemét. A történet is remekül fel lett építve, összefüggött, kapott egy keretet.

Igazából az egyetlen problémám a magyarban van. A „Hát jó.” beletörődést jelent. Ma is úgy használjuk, hogy ha valamibe végül beleegyezünk, beadjuk a derekunkat, akkor mondjuk, hogy hát jó. De. Az „Okay” pedig, olyan, mint a rendben, egyetértek, szerintem is, stb. Ezért szerintem nagyon hülyén hangzott, mikor a film legvégén spoiler „Hát jó”-val. Valamint nem egy helyen más a magyar szinkron hangsúlya, mint a színészeké. (Pl. Hazel ironikus megszólalása a kórházban a dokival inkább örömtelivé sikerült.)

Másodszorra is imádtam. Gyönyörű történet a tinédzserek küzdéséről a rák ellen. Hihetetlen az erő, ami bennük van és az a könnyedség, a vidámság, ami belőlük áramlik.
A karakterek jól lettek megformálva és a hozzájuk választott színészek is jók voltak.
Azok a metaforák, a sok rejtett kép is tetszett.
És sikerült nem elrontani a könyv élményét. Ez egy hatalmas pozitívum, hiszen manapság egyre rosszabbak a könyvekből készült filmek.

A könyv sem nagy kedvencem, mert John Greent nem nagyon tudja bevenni a gyomrom, de a film engem kikészített. Egyrészt Shailene Woodley nálam körülbelül semmilyen szerepben nem működik, másrészt annyira giccses, hatásvadász az egész, hogy néha úgy éreztem, felfordul tőle a gyomrom. Nem tudom, én alapból nem szeretem a betegség+szerelem kombinációjú tinifilmeket, de ez most még az életkedvem is elvette. Értem, hogy miért szeretik sokan, de szerintem bőven túlértékelt.

Már nem először láttam ezt a filmet, de még mindig tetszik, habár a könyvet még mindig nem olvastam. Nem ez az első ilyen film, és nem is az utolsó, ezeregy ilyet készítettek már, csak más köntösbe bújtatva. A szereplők jók voltak, és a sztori is, bár eléggé szomorú, és tele van klisével, és nyáltengerrel. Most, hogy egy jó hosszú kihagyás után újranéztem, már nem kötött le annyira, mint először. Jó film, érdekes és a mondanivalója se rossz, de nagyon eltudja venni az ember életkedvét. spoiler Némelyik helyszínválasztás tetszett is, de a film annyira lehangoló tud lenni, de azért jó, a párocska aranyos, csak túl nyálas. XD Egyébként többet is kihozattak volna még belőle, hogy ne legyen ilyen lehangoló…

Ízléstelen, nyálas giccstenger. Viszont tömegekkel hitette el, hogy jóval több ennél. Ezért a bűnéért mínusz még egy csillag.

A NAGYBETŰS ÚJRANÉZŐS FILM. Imádom. Fantasztikus. Egy olyan könyvadaptáció, ami tényleg átadja a hangulatát a könyvnek. A színészek is fantasztikusak voltak, Ansel Elgort, anyám, de helyes vagy!, a színek, beállítások, imádom. A sztorit meg szerintem nem kell említenem. Könyvben is imádtam és filmben is. Kedvenc. Jót bőgtem rajta. :)

Még mindig azon gondolkodom miért néztem meg ezt a filmet. Nem volt rossz de nagyon nem az én ízlésem. Utálom az olyan filmeket amik valamilyen betegségről szólnak. Ez a film elvette az èletkedvem.
Azért voltak benne jó jelenetek. Willem Dafoe karakterèn jót nevettem.

Akárhányszor nézem, olvasok belőle idézetet, látok belőle képet, vagy csak szimplán rágondolok, azonnal elfog az a bizonyos keserédes érzés. El nem tudom mondani, hogy mennyire sírtam már a könyvön, hát még a filmen.
Shailene Woodley és Ansel Elgort. Tökéletes páros.:) John Green. Nagyszerű író, tökéletes könyv és film. Minden 'oké' .:)

Nagyon károsnak tartom mind a filmet, mind a könyvet, különösen úgy, hogy több rákbeteg is volt a családban.
Miért is? 1.) Romantizálja az állapotot. Oké, hogy néha rosszul vannak a szereplők, de ettől ez még nem lesz hiteles, ha valaki arra kíváncsi, hogy egy tini hogy visel egy ilyen végstádiumú betegséget, keressen rá Sofia Gall vlogjára, neki ugyanúgy oszteoszarkómája volt, mint Gusnak, hihetetlen életkedve volt és nagyon éretten állt hozzá a betegsége gyógyíthatatlanságához, most 19 éves lenne, vagy irodalomban még az Amíg élek is hitelesebb. Egyrészt, azt nem értem, hogy Hazel ha ennyire haldoklik, hogy járhat még iskolába. 2.) Taszít az egész. A szereplők teljes mértékben azonosulnak a betegségükkel, mintha a személyiségjegyükké válna a betegség. Ez szintén nagyon káros és teljesen irreális. Ugyanúgy, ahogy a terápiás csoportban találkozik a fő szerelmes párunk. Ha valaki beteg, akkor inkább elfelejtené, a rákprémium meg folyamatos ismétlődéssel csak idegesítő volt. Személyes rész: az anyai nagymamámat nemrég vitte el a myeloma multiplex, amire a dokija azt mondta, hogy felesleges a kemoterápia, mert úgyis belehal 5 éven belül. Élete végéig home office-ban dolgozott, még akkor is, amikor már szövődményei voltak és a 0-hoz közelített a védekező képessége (ami plazmasejtek daganatánál sajnos előfordul és tényleg nehezen is kezelhető ez a típus). Nem érzem azt, hogy hiteles lenne, nem érzem azt, hogy a szerző tudna arról, mi zajlik egy beteg ember fejében. Sima YA, amiben betegek a szereplők, és az a gáz, hogy klisé lett ezután a betegkamaszos könyvekből.
Nem fogom se újranézni, se újraolvasni.

Annyira gyönyörű ez a történet. ❤
Sokszor megnéztem már, és meg is fogom. Reménnyel tölt el Hazel és Gus törzénete. A végét, mint mindíg, most is végigsírtam. :')