Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a… [tovább]
Szerelmünk lapjai (2004) 704★
Képek 33
Szereposztás
Kedvencelte 302
Várólistára tette 190
Kiemelt értékelések
Hogy lehet ennyire borzasztó ez a film? Miért? Úgy sírtam, mint még soha életemben. De tényleg. Én majdnem megnézett filmjeim háromnegyedén sírtam (még Az útvesztőn is, nem viccelek!), de itt bőgtem. Ez tényleg bőgés volt.
A filmről annyit, hogy annyira… Van olyan ember, aki nem szereti (nők, lányok) és nem bőgött??
Teljesen lesokkoltam, ezért nem is tudok normálisan értékelni, szóval csak annyi, hogy egy 100-as zsepi mindenképp legyen nálatok!!
Kicsit csalódtam, a filmben és magamban is egyaránt. A filmben azért, mert nem váltotta ki belőlem a várt hatást, magamban pedig azért, mert nem tudok kellőképpen értékelni egy ilyen kultfilmet. Számomra ez túlságosan vontatott és egyszerű volt, sírni szerettem volna, de nem jött össze. A korszak, az elképzelés és Rachel McAdams tetszett, de körülbelül ennyi. Majd valamikor még újranézem, hátha változik a véleményem. :)
2024. április 16.: Meglepődtem mikor elolvastam a majdnem 8 évvel ezelőtt írt értékelésemet. Nem akarom hibáztatni magamat, hiszen még csak 19 éves voltam, nulla élettapasztalattal és akkoriban még az igaz szerelmet sem ismertem, szóval nagyon más szemmel néztem ezt a filmet. :D Hát, most azért már más élmény volt. Miután kikapcsoltam a filmet, még napokig Allie és Noah története járt az eszemben, egyszerűen gyönyörű. Hiszek benne, hogy mindannyian megérdemlünk egy olyan szerelmet, amilyen az övéké is volt, és igazán szerencsés ember az, akinek lehetősége van ezt megtapasztalni az élete során. Ha nekem ez nem is fog megadatni soha, legalább a képernyőn szeretném átélni, szóval nagyon-nagyon sokszor újra fogom még nézni. ♥
Mazochizmusom ékes példája ez a film. Kb. mindent képvisel, amitől a hajamat tépem és úgy sipítozok, mint Allie a filmben. Röviden összefoglalva: spoiler
Nem én voltam a célközönség, ezt elismerem, de számomra akkor is rejtély, hogy miért olyan közkedvelt ez a film.
A 3 csillag jár neki, mert az 1 csillagosok a filmtörténelem legalját képviselik (ez pedig nem tartozik közéjük), a 2. csillag azért jár, mert holnapra elfelejtem az egészet, a 3. meg azért, mert volt benne egy bringa (és azt mindig értékelem).
Nekem tetszett a történet, már volt szerencsém olvasni is, és a könyv is nagyon tetszett. :-) Ryan Goslingért azért érdemes végignézni, imádom a pasit. :-D spoiler Allie olykor egész irritáló volt, a magas sikító hangjai miatt, de azért szórakoztató volt az egész, bár én nem könnyeztem meg, még a végét sem. Az anyját jó párszor seggbe kellett volna rugdosni, megérdemelte volna. :-D Voltak látványos jelenetei, sokszor csak mosolyogtam némelyik jelenetnél vagy résznél. :-)
Szerintem nem leszek túl népszerű a véleményemmel, de én nem szeretem ezt a filmet. Idegesít(ett). Még egy osztállyal néztem évekkel ezelőtt tanóra keretein belül, eredeti nyelven, felirattal. Hatásvadász, egyik szereplőt se tudtam megszeretni, a nő meg különösen az idegeimre ment. Rachel McAdams itt ásta el magát nálam egy életre a vinnyogásával. Azóta se nagyon tudom értékelni az alakításait, ritka, ha azt mondom, hogy hmm, ez még nem is volt olyan botrányos. (Ryan Gosling meg… Hát ha valakinek bejön, mint pasi, egészségére. Nekem nem különösebben. :D)
Számomra az egész film tömény, giccses nyáltenger, amibe már elsőre is majdnem belefulladtam, úgyhogy azóta is kerülöm, mint ördög a tömjénfüstöt.
A sztori vége meg… Hát én elhiszem, hogy van ekkora véletlen úgymond, de ettől sem hullottak a könnyeim, ez van. Tartsatok érzéketlennek. :D
Ez engem kicsit sem hatott meg. Borzalmasan mű, számomra igénytelenül giccses; nekem nem ez a sápítozás és visítás jelenti a romantikát. Untam, nem szerettem és pluszban én még Ryan Goslingot sem kedvelem. Rachel McAdams pedig irtózatosan sok és irritáló volt. És lehet, hogy csak én látom így, de nekem nem úgy tűnt, mintha olyan eszméletlenül működne a kémia a színészek között.
Nem értettem, hogy miért imádja mindenki ennyire. Aztán megnéztem. A végére nem is emlékeztem, mert úgy bőgtem, úgyhogy kénytelen voltam újra megnézni.
Örök darab. De csak százas zsebkendőcsomaggal szabad megnézni.
Már nem tudom hány perce bőgök….Óvakodtam eddig tőle, hogy megnézzem, mert előítéleteim voltak. Ilyen szép történetet ritkán látok…
Hát, nem tudom… Nekem ez annyira nem jött át és sírni sem tudtam rajta. Ritkán szoktam filmeken
Volt benne egy pár irritáló jelenet is, többek között Rachel visítása.
Szép film ez, de valahol úgy érzem el lett rontva, ami miatt nem éreztem olyan jónak.
Népszerű idézetek
Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni!
Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.
Az igazi szerelem felemel és mindig többre sarkall. Lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem, és remélem, én is ezt tettem veled.
Duke: How"s it hanging, Harry?
Harry: I keep trying to die, but they won't let me.
Duke: Well, you can't have everything.
Lehetek vicces, ha akarod, vagy komoly, okos, babonás, bátor vagy táncos lábú. Olyan, amilyet akarsz. Csak mondd ki, és teljesül a kívánságod.
Amikor úgy érzem, tele van a fejem mindenfélével, kezembe veszem az ecsetet, és a világ elcsendesedik.
Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást.
Azt is tudom, hogy minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert a lelkeinknek találkoznia kellett.
Népszerű triviák
Ryan Gosling építette igaziból a konyhaasztalt, amit a filmben szerelt, azért hogy felkészüljön a filmbeli jelenetre.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
Ryan Goslingnak (Fiatal Noah) barna kontaktlencsét kellett viselnie, ugyanis James Garnernek (Idős Noah) barna szeme van, míg Ryan-nek eredetileg kék.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
1 hozzászólásRachel McAdams egy éjszaka alatt készült fel a meghallgatásra, mert előző este egy filmpremieren vett részt, mégis rögtön kiválasztották.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
Ryan Gosling (Noah) és Rachel McAdams (Allie) mind ketten az Ontario állambeli St. Joseph kórházban születtek.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
Rachel McAdams sok időt töltött Charleston-ban a forgatás előtt, hogy asszimilálódjon a környezethez. Mind ez mellett balett órákat, illemtan órákat is vett, illetve a nyelvi dialektusát is megtanulta, ami igen jellegzetes délen.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
Gena Rowlands, aki az idősebb Allie szerepét játszotta a filmben, a valóságban a direktor, Nick Cassavetes anyja.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
Nick Cassavetes, a Szerelmünk lapjai rendezője először valaki olyat szeretett volna Noah szerepére, aki nem egy ismert színész, illetve egyáltalán nem jóképű. Ennek ellenére Ryan Gosling nyerte meg a szerepet.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
A háttérzenéje a film előzetesének, az 1999-es Árvák hercege című film háttérzenéje volt valójában.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
James Marsden volt akkoriban Rachel McAdams vőlegénye, aki úgy gondolta, hogy teljes bukás lesz a film.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
Jessica Biel is megjelent a szerepválogatáson Allie szerepére, azonban Rachel-nek nagyobb sikere volt.
[www.filmezzunk.hu]Kapcsolódó filmek: Szerelmünk lapjai (2004)
Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is
3 | 9 szavazat · Összehasonlítás | |
2 | 2 szavazat · Összehasonlítás | |
2 | 2 szavazat · Összehasonlítás | |
-1 | 3 szavazat · Összehasonlítás |