Az utolsó szerelmes levél (2021) 76% 215★

A könyvnek egyszer már nekiálltam, de aztán félbehagytam, de majd egyszer újra próbálkozom vele. A film nem volt rossz, csak kissé vontatott, és lassú, egy csöppet untam is, de Anthony karakterét megkedveltem és Jenniferét is, a többieket annyira nem. Főleg az újságírós csajt nem. Idegesítő volt, Rory meg tök cuki, amiért segített neki. :-D Meg persze a cicus is aranyos volt. A sztori ugyan nem volt rossz, és most jobban kíváncsi is lettem a könyvre, kicsit bánom, hogy nem olvastam el előbb, de amikor nekiálltam, más könyveket olvastam helyette, és elhúzódott az olvasása, ezért félbehagytam, meg el is felejtettem, hogy mit olvastam belőle, de majd újra nekiállok. :-D A két idő sík közül Anthonyék-é tetszett a legjobban, aranyosak voltak együtt. Laurence nekem olyan semmilyen volt. A 60as évek hangulata megvolt, szóval nem volt olyan rossz a film, csak lassú, és vontatott, meg kiszámítható is, hogy mi lesz a vége…

Kellemes angol romantikus dráma.

Kicsit félve kezdtem el nézni, mert Netflixen van fenn + romantikus is, és hát nem volt sok jó tapasztalatom az ilyenekkel, szóval nem fűztem hozzá nagy reményeket. De! Annyira tetszett, szépen sorban derültek ki a dolgok, a maga tempójában haladt a történet, nem siettek el semmit spoiler.
A jelenkori szál annyira nem tetszett, Ellie és Rory nem tudtak annyira érdekelni. A hatvanas évekbeli történések már annál inkább. Shailene Woodley-t furcsa volt látni Jenniferként — én lemaradtam a Beavatott Tris-énél —, de jól állt neki a szerep.
A végén pedig mindenre választ kaptam: hogy kerül egy kupac szerelmes levél egy újságíróhoz? Miért nem csinált semmit vele? Mi lett a levelek íróival?
A poén a film legvégén jött, amikor is megláttam Jojo Moyes nevét, és beugrott, hogy én a könyvet ezer éve el akarom olvasni XD

Oké, lehet, hogy csak én nem voltam a megfelelő hangulatban a filmhez.
A sztori 2 szálon fut: az egyik a jelenkorban játszódik, ahol egy mindenlében kanál, kissé idegesítő újságíró talál egy szerelmes levelet a hatvanas évekből, és annyira hűde megható meg minden, hogy utána akar járni, van-e mögötte valamilyen sztori.
A másik szál a hatvanas években játszódik (surprise, surprise) és a levél írójának és címzetjének a szerelmes évődését követhetjük végig.
Baromi lassan indult a film, negyed óra után el is határoztam, hogy kikapcsolom… de éppen nem találtam semmi mást, ami érdekelt volna, úgyhogy ment tovább. A későbbiekben kicsit felpörgött, de alapvetően azért az a közel 2 óra nem telt el túl gyorsan.
Az elején zavartak kicsit a váltások is a két or között, amíg nem tudtam, mi is van a háttérben.
A színészi alakítások nem voltak rosszak, a hatvanas évek tök jól nézett ki… és kb. ennyi.
Nem tudom, hogy a könyv milyen lehet (Jojo Moyes)… és nem is fogom megtudni, mert a film nem igazán győzött meg róla, hogy érdemes lehet elolvasni.

Előbb olvastam a könyvet, mint hogy megnéztem volna a filmet. Nem nyerte el az sem teljesen a tetszésem, a film még annyira sem. Nem mondom, hogy rossz lett volna, csak kissé lapos. De a hangulatot teljesen jól hozta! A szereplőket nagyon nem ilyennek képzeltem, és hiányzott is pár jelenet, ami a könyvből nagyon markánsan megragadt. Nem tudom, hogy ha először a filmet láttam volna, akkor egyáltalán összeállt volna minden?

Érdekes hullámvölgyet jártam meg a film kapcsán a tegnapi megtekintéstől a másnap délelőttig, azaz a „most”-ig.
Könnyes szemmel mentem el végül aludni miután megnéztem, de ma raggel valamiért az motoszkált bennem, hogy egyfelől biztosan nem nézném meg még egyszer, másfelől, igazából nincs ebben semmi olyan, amit eddig ne láttam volna, leszámítva Woodley Isten-Császárnőt. A többiek ugyanis rendkívül feledhető karakterek. Akinek nagyon örültem még az Ben Cross, és a film egyik legnagyobb hibája, hogy az immár ősz, kifogástalan tartású, hórihorgas és jelentőségteljes, igazán fel,- és megismerhető színészt nem játsszatták „meg rendesen”.
Aztán itt van Felicity Jones, akivel rohadt módon nem tudtam mit kezdeni (igen: sem vele, sem a karaterével), merthogy, baromi súlytalan és ráadásul számomra baromi idegesítő a komoly újságíró, aki amúgy egy nagyon szép szerelmet vél felfedezni, látni és tudja, hogy mi a helyes döntés, mindeközben meg lelép az első szex után. Nem, nem azzal van a baj, hogy az emberek nagy része rohadt módon nem ismeri önmagát rendesen, hanem azzal, hogy a „boronálást” nem sikerült elhándálnia… Szóval, nekem kissé skizo a karaktere – bár ugye miért is ne lehetne ez így leírva – és roppant módon nem volt helye a történetben.
Továbbá tele volt elcsépelt mondatokkal, amelyek már a csapból is folynak és olyan, középszerű, ponyva-szerelmi történet hatást kelt.
További hibája, hogy a két öreget véletlenül sem látjuk egymást megcsókolni, nincs közöttük semmilyen szerelem, semmilyen kémia – ezáltal ez a „szemlehunyás”, szerintem, megerőszakolása az egyik legfontosabb konklúziónak: a szerelemhez sosincs késő (én ezt szentül vallom és hiszem) és totálisan belerondít a tálcán kínált tökéletes befejezésbe azzal, hogy az egyébként két szuper színészt „eltávolítja” a történetből. Mi a szarért?! Rettenetesen ócska megoldás és totálisan gyáva is.
Úgyhogy, maradjunk abban, hogy ez se nem hetes, de mégcsak nem is hatos.
Megtévesztő lehet elsőre, engem valszeg tényleg Woodley játéka kapott el (meg Turner fizimiskája ♥), de kb. ennyi van benne, és nem több. Inkább a hibái maradtak meg, de résen vagyok: nem tudott becsapni :D

Sértődés ne essék, ez a bejegyzés hűen illeszkedik ahhoz az elképzelésemhez, hogy az értékelések a személyes vélemény kifejezésétől gazdagabbak.
Őszintén elbizonytalanodtam, hogy szabad-e nekem romantikus filmeket értékelni… Vagy egyáltalán megnézni.
Ha akciófilmeknek úgy állok neki, hogy külön kategóriaként kell őket kezelnem, és csak diszkréten mérem a tartalmilag gazdagabb és megformálásban is kifinomultabb alkotásokhoz, ezáltal nem akadok fenn túlságosan a szegényes jellemábrázoláson, a párbeszédek sekélyes voltán, azaz hogy nem gondolom úgy, hogy az akciófilmek tömkelege tökéletesen illeszkedik a 2-3 csillagos tartományba, akkor ez mit jelent a romantikus filmek címke számára? Vajon azt, hogy a romantikus filmeket eleve felületesnek, a valós érzelmi problémákat csak érintőlegesen ábrázoló alkotásnak tartom, amelyekben legfeljebb a trendi ruhákban, a káprázatos helyszínekben lehet gyönyörködni, és közben nagyokat sóhajtozni, hogy jajj, szegény, meg ó, milyen nehéz lehet neki? Nem, egyáltalán nem gondolom így.
Igenis vannak romantikus filmek, amik tudnak izgalmasak, mélyek, szellemesek lenni – ez viszont egyik sem volt.
Egy baromi izgalmas szituációt úgy csaptak agyon, hogy azt szinte tanítani kellene. Nem tudom megbocsátani nekik, amit műveltek.
És akkor a vallomások. Kettő.
1) Ilyen még nem fordult elő velem: a négy alapszereplőből három olyan szintű ellenérzéseket váltott ki belőlem… Nem a szerepük, nem a színészi megjelenésük, hanem maga az ember. Ez elég nehezítő tényező. Elnézést kérek érte.
2) Evelyn Waugh: az angol irodalommal kapcsolatos traumatikus távolságtartást váltott ki belőlem; egyszerűen a túljóléti felsőközéposztálybeliek nem csak komolyan vehetetlenek a számomra, hanem felkapaszkodott énem számára elviselhetetlenül irritálóak. Na, ez az emlék az első pár perc után hamar bejelzett.

Hát ez valami gyönyörű volt.
Nem ilyen filmre számítottam a leírásból, de kellemesen csalódtam. Tetszett, hogy most nem egy nyáltenger filmet néztem egyszerű vezetéssel, hanem volt története, méghozzá nem is akármilyen. Nagyon jól voltak összevágva a részek is, tudtam követni az eseményeket, pedig az ilyen több idősíkos filmeknél/könyveknél mindig elvesztem a fonalat (még az elején).
A zenék is nagyon jók voltak és lényegében a színészek is tetszettek. Rory mondjuk gyakran idegesített, de neki ez a szerep jutott (csak fura volt, hogy végül pont ő kavarodik bele Ellie-be, akiről lerí, hogy szintén nagyon idegesítik ezek az emberek.. )

Imádtam a ruhakölteményeket és a kalapokat, amelyekkel megidéztek számunkra egy korszakot. Shailene Woodley tündökölt a főszerepben és a csodásabbnál csodásabb ruhákban. Felicity Jones is jól alakította a 'minden lében kanál' újságírót. A zenei aláfestés is nagyon megfogott. Több idősíkon haladunk, de a végére egy kerek egész történetet kapunk, ahogy összeérnek a szálak. A romantikus filmek kedvelőinek kötelező megnézni!

Imádtam ezt a filmet. Valami csodálatos.