Landon Carter a menő arcok príma életét éli egy középiskolában. Mindennapi elfoglaltsága közé tartozik például a kevésbbé tökéletes fazonokkal történő gonoszkodás. Amikor egy alsós iskolatársukra kimért csapatos tréfa rosszul sül el, Landont büntetésként közösségi feladatok elvégzésére ítélik.… [tovább]
Séta a múltba (2002) 283★
Képek 14
Szereposztás
Kedvencelte 113
Várólistára tette 195
Kiemelt értékelések
Szerintem ez a film volt az első dráma, amit valaha láttam, és ahhoz képest, hogy nem vagyok oda a műfajért, ehhez a történethez mégis időnként visszatérek.
Jamie Sullivan volt a gyerekkorom egyik példaképe, s nem is feltétlenül a hite miatt – bár tény és való, hogy irigylem azokat az embereket, akiknek ilyen erős a hitük –, hanem azért, mert annyira végtelenül őszinte és valódi, kedves, de nem naív. Még arra is emlékszem, hogy én is próbáltam összehozni egy, az övéhez hasonló bakancslistát, de az enyém messze nem lett olyan menő, mint az övé, s azóta nem is próbálkoztam vele többet.
Nagyon, nagyon szeretem ezt a filmet. Ha rajtam múlik, akkor nem most láttam utoljára.
Talán szavakkal el sem tudom mondani, mennyire szeretem ezt a filmet. Milliószor láttam már, kívülről fújom az egészet, de még így is képes elvarázsolni, megmosolyogtatni és minden egyes alkalommal megsiratni.
Az egyik kedvenc Nicholas Sparks könyvadaptációm.
Kedvenc filmjeim egyike, elmondhatatlanul szeretem a történetét. Rengetegszer láttam már.
Megnézem
– ha sírni van kedvem
– ha nevetni van kedvem
– ha egyszerre mindkettőt akarom érezni
– ha egy kis Sparks érzésre van szükségem
– és ha Mandy Moore gyönyörű hangját szeretném hallani éneklés közben :)
Az egyik legkedvesebb könyvadaptációm. Nagyon szeretem a Séta a múltban című filmet, mert midnen meg van benne: iskolai klikkek, szemétkedés, barátság, szerelem, betegség és még sorolhatnám.
Jamie és Landon szerelme mesébe illő lenne, ha nem végződne úgy ahogy. De szerintem ez teszi érdekesebbé magát a filmet. Nem volt olyan karakter, akit ne szerettem volna. Mindegyiknek meg volt a maga szerepe. Bár Landon barátai közül szeritem Ericet bírtam a legjobban. Kicsit szemét volt mindenkivel, de ott volt Landon mellett, ha kellett. Sőt, ő volt az első, aki bocsánatot kért Jamie miatt.
A film hiába dráma – amikért nem rajongok – mégis szeretem. Szerintem a jövőben elég gyakran fogom megnézni, mert elgondolkodtató és romantikus is. :)
Sokáig ez a film volt a No. 1 nálam, aztán persze tágítottam a látóköröm, de ez nem az ő hibája. Ettől független még mindig nagyon szeretem.
A történet, ha úgy vesszük, már lerágott csont, bár hogy ez 2002-ben mennyire volt igaz, azt nem tudom. Ma már számtalan hasonló story kering az éterben, mégis úgy gondolom, érdemes ez is a megnézésre. Nagyon szép történet, tiszta és ártatlan, és nosztalgikus.
Engem nagyon megfogott annak idején; nagyon szerettem magát a történetet, a két szereplő szerelmének kibontakozását, ahogy küzdöttek a nehézségekkel, és természetesen a zenéket is imádtam.
Shane West nekem nagyon tetszett ebben a szerepben, eszméletlen jól állt neki mind a macsó Landon, mind a szerelmes Landon szerep. Mandy Moore-nál tökéletesebb Jamie-t pedig nem is találhattak volna. Ahogy írtam az elején, tiszta és ártatlan a történet, és ez főként Jamie-nek köszönhető, tehát Mandy váltja ki ezt az érzést az emberből.
Olvastam a könyvet is, ami elég nagy csalódás volt sajnos, úgyhogy ha rám hallgattok, csak a filmet nézitek meg. A forgatókönyvírónak meg hatalmas gratuláció jár.
Az ember sosem tudhatja, hogy jól döntött-e. Én is így voltam vele, amikor elkezdtem megnézni a filmet, és akkor is, amikor a végén 10 csillagot adtam rá.
Aztán aludtam rá egyet, és bebizonyosodott, hogy nem döntöttem rosszul egyáltalán. Ébredés után az érzések, amik a hatalmukba kerítettek, amikor a filmre gondoltam, talán még erősebbek voltak, mint amikor megnéztem.
Ahogy @Lex értékelésében olvastam, valóban ma már lerágott csontnak számít a film, mégis, én is ugyanúgy gondolom, hogy ez a film akkor is megér egy misét, mert hiába láttunk már több ehhez hasonló filmet, az nem jelenti azt, hogy ezt is láttuk. Hiszen minden film tud valami újat mutatni és tanítani nekünk, egyszerűen csak elég nyitottnak kell rá lennünk. És én azt gondolom, hogy nem csak most, hanem a későbbiekben is elég nyitott leszek rá, mert ahogy ma reggel felébredtem, rájöttem, hogy nekem igenis sokkal jobban tetszett, mint ahogy azt elsőre gondoltam.
Nagyon tetszett nekem. Egy-két dolog kiszámítható volt, de nagyon kedves és megható film. A főszereplők hitelesek, jól játszottak. Shane West-et eddig még csak a Vészhelyzetből ismertem, de jó volt őt más szerepben is látni. Szerintem megnézem még pár filmjét, hogy jobban megismerjem.
Mandy Moore jól hozta az ártatlan lány figurát, de csodás volt a film színpadi jelenetében is.
Szép volt, gyönyörű helyeken játszódott, jó hangulat és egy taps a fordulatért. Igaz, néha kicsit unalmasnak gondoltam, de ez még a határon belül van. Viszont! A szinkronok borzalmasak voltak. Hogy lehet így megválasztani? Nem veszik észre hogy az 'apja' szó helyett azt mondja a színész, hogy 'apája'? Szörnyű ez a része.
Csodálatos film! Gyönyörű történet. Egy újabb kedvenc film a listámon. A színészek hitelesek, nagyon lehet szeretni őket.
Landon változása felér egy csodával. Amit Jamie-ért tett az az igaz szeretet egy csodás példája.
Bárcsak az életben is lennének ilyen csodák.
Meg fogom még nézni, mert hihetetlenül megható… Egy fil, egy történet, amit könnyek nélkül lehetetlen végig nézni!!!!!
Az egyik legszebb, legszívfájditóbb film, amit valaha láttam. Tökéletes szereposztás, gyönyörű dalok, és a végén csak úgy fogynak a zsepik.
Népszerű idézetek
Landon: Jamie megmentette az életemet. Tőle tanultam mindent; az életről, a reményről, az előttem áll hosszú útról. Mindig hiányozni fog, de a szerelmünk olyan, akár a szél: nem láthatom, de érzem.
Landon: Lehet, hogy megcsókollak.
Jamie: Lehet, hogy csalódás lesz.
Landon: Nem, az képtelenség. *megcsókolja* Jamie, szeretlek. *Jamie arca elkomorul* Most jól jönne, ha mondanál valamit.
Jamie: Figyelmeztettelek, hogy ne szeress belém!
A szeretet hosszútűrő és kegyes. Sohasem irigykedik. A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem éktelen, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. A szeretet nem örül a hamisságnak, de örvend az igazságnak. A szeretet mindent felfedez, mindent hisz, remél, mindent eltűr, bármit hozzon a sors.
There's a song that's inside of my soul
It's the one that I've tried to write over and over again
I'm awake in the infinite cold
But You sing to me over and over and over again
So I lay my head back down
And I lift my hands and pray
To be only Yours
I pray to be only Yours
I know now you're my only hope
Sing to me the song of the stars
Of Your galaxy dancing and laughing and laughing again
When it feels like my dreams are so far
Sing to me of the plans that You have for me over again
So I lay my head back down
And I lift my hands and pray
To be only yours
I pray to be only yours
I know now you're my only hope
I give You my destiny
I'm giving You all of me
I want Your symphony
Singing in all that I am
At the top of my lungs I'm giving it back
So I lay my head back down
And I lift my hands and pray
To be only yours
I pray to be only yours
I pray to be only yours
I know now you're my only hope
Landon: Nagyon félsz?
Jamie: Halálosan. *Landon szomorúan néz* Nevess már!
Landon: Ez nem vicces!
*Jamie is elkomolyodik, könny szökik a szemébe*
Jamie: Az az ijesztő, hogy nem lehetek veled.