Karácsony este George Bailey lába alól kicsúszik a talaj. Az általa vezetett kisvárosi takarékpénztár a csőd szélén áll, ő pedig úgy érzi, értelmetlen az élete, és az öngyilkosság az egyetlen kiút. Az égben felfigyelnek a kétségbeesett emberre, és egy szárnyaira vágyó angyal kapja a… [tovább]
Az élet csodaszép (1946) 165★
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 32
Várólistára tette 214
Kiemelt értékelések
Tündéri karácsonyi mese, kicsit a Karácsonyi Énekre emlékeztet, de annál azért picit könnyedebb, kevésbé hátborzongató. A nagymamámmal tavaly néztem meg a digitálisan felújított, újraszínezett változatot, és az is nagyon szépen sikerült, egyáltalán nem érződik furcsának. Bátran ajánlom, ha valaki szeretne valami szívmelengetőt látni az ünnepek környékén.
Szívmelengető film, igazi mondanivalóval abból az időből, amikor még a filmek értéket közvetítettek és történetet meséltek.
Nagyon bájos, szerethető film. Kedvelhetőek a szereplők, szép a mondanivalója és kicsit visszaadja az emberiségbe vetett hitet, hiszen jó tett helyében jót várj. Nekem tetszett az a rész, amikor bemutatják George életét (sőt, nekem tetszett George), és bár arányaiban lehetett volna hosszabb a második rész, nem igazán zavart a rövidsége, mert minden, amit előtte láttunk, szerintem kellett a remek lezáráshoz.
Őszintén szólva arra számítottam, hogy egy tragikus történetet fogok látni, emiatt kissé tartottam is tőle. Szerencsére annak ellenére, hogy komoly témáról szól, nagyon vidám, és pozitív hangulatú film. Különösen tetszett a koncepciója a történetnek. Azt hiszem kijelenthetem, hogy új film került a kedvencek közé.
Sajnálatos, hogy manapság már nemigen tudnak ilyen filmeket forgatni. Csodálatosan szép történet, ötletes mesélési mód, a színészi játék mesteri a rendezés pedig talán meg is előzte a korát.
Gyerekkoromban már egyszer láttam, de csak az rémlett, hogy jó film. Ám ez tévedés, ugyanis Az élet csodaszép egy kiváló film. Ezentúl egyike lesz azoknak, amik ha nem is minden évben, de igen gyakran előkerülnek az ünnepek környékén.
Az a baj, hogy a túl hosszúra nyúló felvezető elvett az értékéből… Szerintem túl keveset kaptunk abból, ami ugyanolyan lényeges, mint maga az indok, amire épül a film. Hogy is mondjam másképp… Túl kevés volt a mi lett volna, ha, számomra pedig nem egy szomorú világot mutatott be Clarence, hanem egy másik világot, a kettő között pedig van különbség.
Viszont az üzenet abszolút átjött, és nagyon jókor jött. Mintha nekem is lenne egy Clarence-em, aki segít túljutni a keserűségen és a kétségbeesésen. Mert van élet ezeken túl is, és mindig van megoldás mindenre. Mindig van miért folytatni a harcot.
Nem olyan óóóriási nagy film, de karácsonyra igen kellemes. Egyszerű és nagyszerű tanulsággal. :)
Van egy Karácsonyi ének beütése, és bár azt nem szeretem, de ez nagyon tetszett. Azt hiszem, megtaláltam a tökéletes karácsonyi filmem.
Nagyon nagy szerelem ez a film első látásra. Még egyszer módomban állt megnézni, sajnos nem az elejétől. Az a helyzet, hogy bármikor megnézném. Legjobb lenne beszerezni egy Az élet csodaszép DVD-t.
Nekem kicsit habos volt, illetve nagyon emlékeztetett a Karácsonyi énekre, de egyszer megnézhető film.
Népszerű idézetek
George Bailey: Mondd, hány éves is vagy?
Mary Hatch: 18.
George Bailey: 18? Hisz' még csak tavaly voltál 17!
Mary Hatch: Túl kevés vagy túl sok?
George Bailey: Jaj nem, dehogy, a korod éppen illik hozzád.
George Bailey: Akkor meg ki maga?
Clarence: Clarence Odbody, M.O.A.
George: Odbody? M.O.A? Mi ez az M.O.A.?
Clarence: Másodosztályú angyal.