Filmek 5-től 7-ig zóna

Én is sokat töprengtem a kérdésen, mivel nem akartam megint azokkal a címekkel jönni, amiket már többször is említettem ebben a zónában, szóval kompromisszumot kötöttem és hét olyat választottam, ami kifejezetten, autentikusan amerikai film, értsd remekül visszaadja a filmművészetüket, ergo sem ázsiai, sem európai kezek nem tudták volna ezeket így megfaragni:

– Száll a kakukk fészkére
– Amerikai história X
– Tizenkét dühös ember
– Truman Show
– Casablanca
– Forrest Gump
– Óz, a csodák csodája

Rendező: Stanley Kubrick, természetesen.

Emlékezetes amerikai filmek:
Óz, a csodák csodája
A cápa
Az elveszett frigyláda fosztogatói
Szárnyas fejvadász
Benjamin Button különös élete
A bagdadi tolvaj
Az ördög ügyvédje

Klasszikusabb amerikai film 70 csillagozás alatt, 1940–1980 (valahogy szűkíteni kellett legalább magamnak)

Gyilkos vagyok (1944)
Mindent Éváról (1950)
Alkony sugárút (1950)
Éjféli cowboy (1969)
Kabaré (1972)
Magánbeszélgetés (1974)
Hálózat (1976)

Kedvenc amerikai rendező: David Lynch

Feladták a leckét. Nem lehet hetet úgy kiválasztani, hogy többször ennyi még ne maradjon le méltatlanul és ami így maradt le, meg sem próbálom összeírni. De itt van hét amit még talán kevésbé vagy csak egyszer említettem, 40-es évektől évtizedenként egy, nem kronológiai sorrendben:

– Egy makulátlan elme örök ragyogása
– Aranypolgár
– Ítélet Nürnbergben
– Amerikai Szépség
– Mechanikus Narancs
– Észak-északnyugat
– A dolog

Ó, és természetesen Kubrickot emelném ki a leginkább, de szintén számos egyéb meghatározó rendező volt.

Ezúttal három kiváló film kapta a legtöbb említést, nevezetesen: Jöjj, és lásd, Acéllövedék, A Dicsőség ösvényei. Kubrick életművének kanonizációja ebben a zónában (is) lezajlott.

A magyar filmmel kezdtük a különböző filmes nemzetek áttekintését, ezúttal jöjjön a legmeghatározóbb. Következő kategória tehát: az amerikai film. (Fakultatív, de szerintem érdekes volna, ha megneveznétek a kedvenc vagy legtöbbre taksált alkotókat is.)
A határidő március 15. 23:59.

Kedvenc háborús tematikájú filmjeim:
1, A Sólyom végveszélyben
2, Ryan közlegény megmentése
3, A tizedes meg a többiek
4, Kelly hősei
5, A bukás – Hitles utolsó napjai
6, Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán
7, Jó reggelt Vietnam

+ 1 sorozat: Az elit alakulat

háborús film

1. Csillagközi invázió (Verhoeven, 1997)
A háború, mint imperialista hódítás. Verhoeven előképei világosan felismerhetőek: mindenekelőtt Leni Riefenstahl és utána leginkább Kubrick. A film több síkon működik. Alapvetően Verhoeven meghackelte a rendszert és a 100 millió dolláros óriás bogaras látványfilmje leginkább rendszerkritikus háborús szatíra. Jól vette észre, hogy a 50-60 évek klasszikus inváziós és szörnyfilmjei nem is annyira burkolt társadalomkritikus alkotások voltak, ehhez aztán könnyű volt kapcsolódni. Aktualizálja is ezt, és zseniálisan ráérzett arra, hogy melyik a korszak egyik legmeghatározóbb médiuma: a televíziós szappanopera. Így találkozik aztán a Beverly Hills 90210 Az akarat diadalával. Szellemesen mutatja be a propaganda működését, az ellenségképzéstől kezdve, a népirtás igazolásáig. De hát persze a legzseniálisabb az egészben, ahogy eltéríti ("megmérgezi") referenciáit.

2. 23rd Psalm Branch (Brakhage, 1968)
Különösen az első rész kapcsolódik ide, amely divatos kifejezéssel élve a háború mediatizáltságát veszi tárgyául, a második rész, amely Bécsben játszódik, a traumával foglalkozik. Mindkettő kitűnő, a film egészében pedig remekmű. Brakhage kísérleti filmes volt, így nála a tartalom eleve nehezen meghatározható, és ha le is próbáljuk írni, hogy filmje „miről szól”, igen keveset markolunk. A második rész érzékletesen ábrázolja a trauma beszüremkedését, a múlt jelenidejűvé válását és azt, ahogy a hétköznapi tárgyakat átalakítja. Az első részben Brakhage számomra meglepő módon archív felvételekkel dolgozik. Hitlerről, felvonulásokról, bombázásokról, harcokról és tömegsírokról vág be folyamatosan felvételeket, miközben egy végtelenül személyes, akár naplófilmnek is tekinthető alkotást nézünk (persze Brakhage esetében a személyesség egészen mást jelent). Tehát a század rémtettei kollektív emlékezetként, traumatikus működésként, áthatják a legbanálisabb hétköznapokat, a természetes érzékelésünket. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a film a vietnami háború idején készült, azonban konkrét referenciát nem tartalmaz, elgondolkodtató módon Brakhage egyértelműen csak a második világháborúra utal vissza. Eme hézagos tartalmi kivonat után ejtsünk szót arról, hogy milyen is ez a film. Brakhage a legkülönfélébb filmezési technikákat és stílusokat vegyíti. Inspirálta az absztrakt film, a strukturalista film, a tudatfilm, a naplófilm, a tájfilm, a found footage. Dacára a horrorisztikus képeknek, a filmélmény káprázatos, hiszen itt a filmkép olyan érzékeny megmunkálásával találkozunk, amely szinte példátlan. Másfelől az alapvető befogadói stratégiáinkat is teljesen felforgatja. Itt ráadásul teljesen ellentétes, egymással alig összeegyeztethető megközelítéseket és technikákat vegyít. A radikálisan szubjektív, lírai, a látásunkat meghatározó racionalitást maga mögött hagyó (legalábbis ebbe az irányba igyekvő) stílust ötvözi az absztrakt film eszköztárával és szemléletével. Tehát egyszerre kapjuk a rá egyébként oly jellemző vad, zabolátlan tekintetet és mondjuk metrikus montázst, amely egészen újszerűen bontja fel az egyes archív felvételeket. Pl. egy repülő zuhanását egészen észbontó módon. És felhasználja az osztott képernyőt, szériákat hoz létre a dokumentumfelvételekből, a film anyagiságát radikálisan felmutató technikákat is alkalmazza (üres képek, melyeknél csak a fényhatással dolgozik), amelyek egyszerre stimulálják a befogadást és színre is viszik, a lehető legelvontabb módon. Irtózatos és gyönyörű.

3. A dicsőség ösvényei (Kubrick, 1957)
A háború, mint intézményes igazságtalanság. Az első világháborúról készült legjobb film, Kubrickra jellemző kíméletlenséggel tapint rá lényeges pontokra. Pl. a jogra, amely kodifikálja az embertelenséget. A tárgyalótermi jelenetek, a katonai rituálék ábrázolása is tökéletes (távolról emlékeztet Jancsóra), a frontot pedig mai napig kevés film tudta ennél hatásosabban megjeleníteni (szerintem e téren bőven elbukja az összevetést az 1917).

4. Kacsaleves (McCarey, 1933)
A háború, mint totális káosz és bohózat. A filmtörténet legszórakoztatóbb anarchistái természetesen nevetségessé teszik a hatalom minden megjelenését, így a politikát és a háborút is.

5. Az őrület határán (Malick, 1998)
A háború, mint a harmónia erőszakos megbontása. Kérdésesek Malick természetről vagy ontológiáról alkotott elképzelései, ugyanakkor háborús filmjének nóvuma, hogy valódi témája a béke. Ez szerintem zseniális megközelítés és itt még líraisága és a mindig giccs határán táncoló narráció is hatásos. Ráadásul a stratégiai fontosságú domb elfoglalásának epizódja egy viszonylag hagyományosabb zsánerfilmbe is beillene, itt mutatkozik meg, hogy Malick klasszikus hollywoodi szerzőként is jelentős lenne.

6. Je vous salue, Sarajevo (Jean-Luc Godard, 1993)
A háború, mint kultúra. A kultúra, mint szabály. A művészet, mint kivétel. A művészet feladatának tehát semmiképpen sem a szabálykövetést tekinti. Miről szól a film Godard szerint? A képekről. Bár van narráció, itt is elsősorban képeken keresztül gondolkodik: felbontja, elemzi, összerakja.

7. Paisá (Rossellini, 1946)
A háború, mint veszteség. Voltaképpen egy sajátságos fénytörésben az egész neorealizmus nem más, mint romművészet. Rossellini filmjének különlegessége a formátuma. Hat, össze nem függő epizódból áll, amelyeket híradószerű expozíciók vezetnek be. Ez a forma óriási értelmezési tartományt nyit meg. (Egyébként ne felejtsük, a film 1946-os, akkoriban a filmhíradó hétköznapi élménye volt a nézőknek.) Megalázottság, romok és sebek mindenütt. Roberto Rossellini egyébként a filmtörténet egyik géniusza, akinek életművéről a szakmán és az elhívatottabb filmrajongókon kívül sajnos alig beszélnek.

+ említés szintjén:
A nagy ábránd (Renoir, 1937), Dunkirk (Nolan, 2017), Életünk legszebb évei (Wyler, 1946), Becstelen brigantyk (Tarantino, 2009)
Kubrick: Acéllövedék (1987), Barry Lyndon (1975), Dr. Strangelove (1964)
Jancsó: Szegénylegények (1965), Csillagosok, katonák (1967)

Apokalipszis most
A zongorista
1917
Dunkirk
Becstelen brigantyk (ez mondható háborúsnak?)
A tizedes meg a többiek
A nagy szökés

– Apokalipszis most – Sokak szerint túlértékelt, de azért szerintem a mai napig egy lenyűgöző, hipnotikus, őrületes vízió.
– Jöjj és lásd – Pokoli élmény, nem szoktam filmektől rémálmodni, de ettől sikerült.
– Iván Gyermekkora – Tarkovszkij első egész estés filmje, ami bár az övéi közül nem a nagy kedvenc, még így is remekmű.
– The Human Condition trilógia – Egy japán regény-adaptáció, elvileg a regény a mai napig nem ért meg angol nyelvű fordítást, ami azért sajnálatos, mert mindhárom film erős, és nem is tudnék nagyon választani egyet.
– A dicsőség ösvényei – Ezt régen láttam, de tetszett, látom sokaknál favorit.
– Káosz – Kurosawa egyik legfigyelemreméltóbb filmje (bár annyi van neki, hogy egy top 5-be be se kerülne)
– Libanon – Egy tankban vannak a szereplők, olyasmi, mint a Fury, csak annál undergroundabb, elég klausztrofób élmény volt.

Tiszteletbeli említések: The Thin Red Line, Platoon

Sziasztok!
Bár nincs gondom a háborús filmekkel, eddig meglehetősen keveset láttam közülük (a snitten csak 28 ilyet jegyeztem eddig fel), s igen sok klasszikus várja, hogy megtekintsem.
Ezúttal 5 filmet emelnék ki:
Acéllövedék
Híd a Kwai folyón
Schindler listája
MASH
Dunkirk