Truman Show (1998) 86% 606★

Nagyon elgondolkodtató, egyben ijesztő film. Borzalmas lehet hazugságban, gyakorlatilag kísérleti egérként élni egy idillinek lefestett világban. Jim Carrey játéka nagyon tetszett, ahogy maga a film cselekménye is. Volt pár nagyon szép és nagyon kiakasztó momentuma a történetnek. Az biztos, hogy maradandó alkotás lett számomra, már a témája miatt is.

Az egyetlen film, amit szeretek Jim Carrey főszereplésével. A többiben számomra túl hiperaktív és túlmozgásos, de itt megmutatta, hogy tud másfajta szerepet is játszani, és elég jól is.
Szerintem a film készítőire hatással volt Philip K. Dick: Kizökkent idő c. könyve, habár a kettő csak az alaphelyzetben hasonlít egymáshoz, és abban, hogy időnként a világ áttetszővé válik, és felsejlik a díszletek mögött a valóság is. Egy békés, mesterséges világ az amerikai álom szellemében. Az amerikai 50-es éveket idéző kertvárosban él Truman Burbank, és ez a világ már-már túlságosan idilli, tényleg olyan, mintha egy régi katalógust vagy propagandakiadványt látnánk. A film egy jó kis média- és társadalomkritika, az emberek egy ideális világba menekülnek, mindezt egy valóságshow keretén belül. És a főhős, Truman neve is szójáték, az egyetlen igazi ember a díszletek között. A film vége nagyon megható, habár egy kicsit giccses is.

Mi a valóság? Már én sem tudom…Azt hiszem az üldözési mániám is kiújult még jobban….

Hogy én ezt eddig miért nem láttam… utánozhatatlan és egyedi!
Talán még sohasem tudtam ennyire azonosulni spoiler egy főhős szerepével.
Briliáns, de közben szívszaggató, amikor Sylviát női magazinok modelljeinek arcképéből próbálja “előhívni”.
A másik “megrázó” jelenet számomra a vége volt – amellett hogy az egész film alatt dühöngtem spoiler, amiért egy rohadt show kedvéért az egész addigi életét hazugságban élte. Borzalmas, hogy mire képes a média…
Jim Carrey zseniális volt ismételten, nem véletlen az egyik kedvenc színészem.

Jim Carrey-t nem igazán kedvelem mint színészt, de ebben a filmben szerencsére tetszett. Nagyon érdekes volt a sztori és érdekes kérdéseket feszeget, szép lett a lezárása is. Eléggé idealizált világot mutat be, ahol kvázi egy valóság showt építettek egyetlen ember köré. Érdekesen mutatja be, hogy meddig képesek elmenni az emberek, hogy egy tökéletes világ illúzióját keltsék a külvilág felé.

Kedvencem nem lett, de nagyon elgondolkodtató. Főleg, ha azt vesszük alapul, hogy ‘98-as film. Jim Carreyt nem igazán kedvelem, és ez kicsit rányomta a bélyegét a filmélményre, de ennek ellenére a sztori baromi jó. Nagyon érdekes kérdéseket/témát feszeget.

A Mátrix művilága után most egy kicsivel átélhetőbb verziót kapunk, bár itt sem szabad belegondolni, hány oldalról bukna meg a dolog: kb. esélytelen, hogy felnőjön így egy gyerek, ugyanazok a színészek maradjanak, csak egy ember szólja el magát, mindent tudjanak venni, na meg, hogy egy 0/24-es műsort még nézzenek is, és megérje azt a tömérdek belefektetett pénzt. Mondjuk ahány ember végigüli a +12 órás streameket manapság, ezt a részét már nem merném teljes meggyőződéssel állítani, de minden mást igen. Egy biztos: ha létezik isten, mi vagyunk a Trumanjai, ahogy azt a szimbolika is jól mutatja. Isten pedig mindig talál egy tökéletes kifogást rá, miért köszönd meg neki, hogy elcseszte az életed. Jim Carrey alakítása itt egész tűrhető, bár azért néha kikandikál belőle az elmebeteg, aki az agya helyett az arcába kempelt, de ez úgy 5%-a a filmnek, szóval tolerálható. A többi színészt nem ismerem, és nem is szerepeltek túl sokat, Carrey volt a középpontban, és jól volt ez így.
A kérdés pedig, amiken órákat lehet filozofálni, adja magát: tényleg az a valóság, amit mi elfogadunk, és ezáltal megteremtjük magunknak? spoiler

Szégyen vagy nem, én ezt most láttam először. Érdekes a sztori, jóval megelőzi a saját korát, gondolom ezért tetszik ennyi embernek. Nekem valami mégis hiányzott.

Csak két gondolatom van erről a filmről, de az mélyen belém kaparta magát, és nem hiszem, hogy valaha is ki tudnám tépni a gyökereit:

1. ez a világ, amiben élünk, éppolyan hidegen konstruált, mint Truman világa, és ez a globalizált valóság-illúzió több, mint rémisztő – jó lenne megszökni nekünk is

2. Jim Carrey hihetetlen színész, azt hiszem, végérvényesen is az egyik kedvencem lett – hogy képes valaki egy vígjátékot kvázi lélekgyilkos drámává alakítani?

Az egyik legzseniálisabb és legrohadtabb történetű film, amit valaha láttam. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy ekkora szimulált világot valóban fent lehetne tartani, főleg 25-30 évig üzemeltetni anélkül, hogy a célszemély ne próbálná meg elhagyni, akár csak a nászútja alkalmából.
Mindazonáltal, szerintem nem volt még olyan ember, akinek ne jutott volna legalább egyszer eszébe, „Mi van, ha velem is ezt csinálják?” :)