Gyilkos vagyok (1944) 81% 48★

Annak ellenére, hogy nem egy mai darab, még most is izgalmas volt – jóval izgalmasabb, mint pár kortárs film. Tetszett a hangulat meg a sok sötét jelenet (film noir ez, ugyebár), a narrálás és talán még a vége is. Utánaolvastam és így derült ki számomra, hogy a női főszereplő, Barbara Stanwyck a kor legjobban fizetett szíbésznője volt, sőt, ő volt a legtöbbet kereső nő Amerikában ekkortájt. Nahát. És én még a nevét sem hallottam soha… Így múlik el a világ dicsősége… A számomra színtén teljesen ismeretlen Fred MacMurray pedig korábban csak vígjátékokban szerepelt, de senki „komoly” színész nem volt hajlandó elvállalni a szerepet, így kapta meg MacMurray. Őszintén szólva én meg nem mondtam volna, hogy komikus, teljesen jól hozta a figurát, nem volt nevetséges vagy szerencsétlen sem, csak pont annyira volt macsó, ami ebben az időszakban normális volt. Stanwyck arcában van valami különös, tetszett a karaktere is, az alakítása is – kíváncsi vagyok, milyen lehet más szerepben.
A szövegben pedig voltak nagyon szép, mély vagy éppen hangulatkeltő mondatok, amik nem annyira James M. Cainnek, hanem inkább Raymond Chandlernek és Billy Wildernek köszönhető. Külön köszönet a humorért, ami főleg Barton Keyes figurájának jutott, jókat nevettem rajta.
Nem tudom, megszámolta-e valaki, hogy hány szál cigarettára gyújtottak rá a szereplők a filmben, de valami döbbenetes, mennyit szívtak… A film legutolsó jelenete is persze ez Hogy még a szupermarketban is cigiztek. Nahát, negyvenes évek! Már több könyvben olvastam, hogy a körmükkel gyújtottak gyufát anno, de még sosem láttam eddig. Nagyon menő! És ami nagyon tetszett még, az, amikor Walter másodjára megy el Phyllishez. Az az ajtónyitó jelenet… Még 2017-ben is nagyon tetszett! Szóval jó kis film ez, a zeneszerző pedig Rózsa Miklós, de nem csak ezért érdemes megnézni. Mert érdemes.

Az idén látott noirokból egyértelműen ez volt legjobb darab és megint sikerült egy újabb színésznőt találnom, akinek majd nézhetem végig a teljes filmográfiáját. A sztori amúgy nem olyan bonyolult, sőt mondhatnám, hogy teljesen kiszámítható, ennek ellenére nincs benne egy unalmas pillanat sem és kifejezetten tetszett, hogy narrációval vezették végig az egészet, sokkal érdekesebb volt így. Valamint a feszültségét is annyira jól sikerült érzékeltetni, amihez persze még hozzájött az is, hogy remekül játszadoztak a noirra jellemző sötétséggel is. Kicsit amúgy utána olvastam a filmnek és láttam, hogy ez is könyvön alapszik, de több helyen is írták, hogy kivételesen a mozgóképes verzió sokkal jobban sikerült, de ennek ellenére szerintem sort kerítek majd arra is.