M – Egy város keresi a gyilkost (1931) 82% 86★

Sorjáznak a film kapcsán a „látnoki”, „megelőzte korát” és hasonló megállapítások, nyilván teljes joggal. Fritz Lang a sorozatgyilkos történetén keresztül rengeteg jogi, pszichológiai, de elsősorban társadalmi kérdést feszeget, amit már az is mutat, hogy nem egyének, hanem csoportok (rendőrség, alvilág, hajléktalanok stb.) állnak a középpontban. Egyénként egyedül a „szörny” tárul elénk. Részben e megközelítés miatt, részben a gyilkost megjelenítő színész letaglózó játéka okán (a végső jelenet ikonikus), a tettes bizony hajlamos ellopni a show-t. Pedig legalább ilyen lényeges, milyen maga a város (a nézők), végül is mit és hogyan keres?

Egy város keresi a gyilkost – ez a cím mindjárt azt sugallja, hogy itt majd összefognak mindenféle népségek és együtt kézre kerítik a gonoszt, majd boldog lezárás. Aztán ahogy halad előre a cselekmény, látjuk, nem így lesz. Egymással verseng a rendőrállam és az alvilág, ki a hatékonyabb? A rendőrök minél nagyobb elnyomással, ellenőrzéssel, fegyelmezéssel dolgoznak, a bűnözők pedig igyekeznek beépülni a társadalom kiszolgáltatottabb rétegeinek körébe és körmönfontabban megközelíteni a dolgot spoiler. Még más szempontból is eltérő nyomozati módszerek jellemzik őket (a rend őrei egzaktabbak, személytelenebb bizonyítékokra építenek, a maffiózók érzékekre, személyes benyomásokra, emberi kapcsolatokra hagyatkoznak). Ami viszont az üzenet szempontjából döntő: spoiler Azért érdemes ezt kiemelni, mert a film egyértelmű reflexió a Weimarban zajló kortárs vitákra (Lang ezeket szorosan követte): sokan arról beszéltek akkoriban, hogy Németországban nincs rend Versailles óta, nem hatékony az állam, jöjjön már egy keménylegény, aki rendbe rakja az országot. Az M viszont ezzel szemben egy erős rendőrállamot mutat be, amely képes megrendszabályozni a társadalmat (más kérdés, hogy ez jó-e annak a társadalomnak), ez pedig nem az átlag Weimarod. (Viszonyításképp: képzeljük el ezt a történetet magyar kontextusban az őszirózsás forradalom után, Károlyi Mihály köztársaságában, ahol az akkor erős kézzel megszervezett nemzetőrség csapatai hajkurásszák M helyett GY-t Budapest utcáin)

A városi társadalom számos közegét láthatjuk, sok esetben színészi alakítások által egyáltalán nem zavartatva, mivel Lang igazi bűnözőket szerzett a forgatáshoz (25-öt el is kaptak belőlük, míg készült a film, ez egy top wtf tény a filmről).

Na de kinek az oldalán áll az erkölcs, ki hoz jó ítéletet a gyilkos ügyében? A társadalom a film szerint végtelenül paranoiás, a média a szenzációs címeivel csak tüzeli ezt az állapotot, az állam pedig a helyzetet kihasználva feljebb tekeri az elnyomást, elidegenítve ezzel magától a népet. Ez utóbbi folyamatnak aztán súlyos következménye, hogy a népharag már csak a fegyelmező hatalomhoz képest erkölcsileg nem különb gengszterszerveken keresztül, általuk eltorzítva jelenik meg, ha megjelenik egyáltalán. Bár még így is könnyű a gyilkost elítélő „népbíróság” oldalára állni, Lang viszont szerintem nem kínál ilyen egyszerű erkölcsi azonosulást, mert hát hol vannak az áldozatok szülei, megjelennek-e az alvilági bíráskodásnál? Nem látszanak, mintha az ő hangjuk nem lenne fontos az ítéletnél. Persze vannak ott anyák, akik a szülőség általános tapasztalatára hivatkozva akasztást követelnek, de nem ők az érintettek (ettől még az ő szavuk is számít, de itt is az a lényeg, mennyire nem a legközvetlenebb közeg kap szót). Az elvesztett gyerekek megtört szülei a végső (amúgy egyenesen festményre kívánkozó) jelenetben tűnnek fel, hogy keserű arccal elmondják: mindez nem hozza vissza a szeretteiket. Nem tudni, hol vannak, de azt látjuk, hogy mindenkitől távol, együtt izolálva magányukban, miközben a társadalom a jogi fogalmakról és az állam hatékonyságáról vitázik.

Nagyon hatásos a film, jók a vágások. Peter Lorre nagyszerű színész. Az azóta klasszikussá váló dallamtól pedig kirázza a hideg az embert. Érdekes volt ahogy a rendőrök mellett a bűnözők is keresik a gyilkost. Tetszett.

Meg kell állapítanom, hogy én szeretem Fritz Lang látásmódját, képi világát… és milyen jó, hogy szeretem a lassú filmeket, ahol még a csendnek, hosszabb szünetnek vagy snittnek is jelentősége van, és nem rohanunk át félperc alatt a félvilágon… Szép megoldás volt a vak koldus, és olyan jelentőségteljes, a másik kedvencem pedig a tárgyalás, a kacagó kórus, a törvény a törvénytelenek közt. Rendben van ez kérem szépen!

Két részletben néztem meg – az elején még nagyon korán volt, elég vontatottan is indult, többször is majdnem elaludtam.
Nos, mondanom se kell, a második felére annyira beindult, hogy ha akartam volna, se tudtam volna elaludni.
Annyira fájdalmasan aktuális témát pedzeget… Olyat, ami a mai napig többször felmerül és szembejön velünk: az igazságszolgáltatás, avagy van-e joga élni olyannak, aki már több ártatlant is megölt. És felmenti-e őt bármi alól az, hogy beteg? Ez a kérdés napjainkban is jelen van, ott volt a Death Note-ban, ott van a hírekben, az életünkben. És ahogy a filmben, úgy az életben sem kapunk rá választ – mert nincs helyes válasz.
Érdekes volt azt látni, ahogy a gazfickók is összeállnak és keresik a gyilkost; ahogy az is, ahogy spoiler. Erről is sokat lehet hallani; ha valaki gyerekgyilkosság miatt kerül börtönbe, akkor számíthat rá, hogy a rabtársaitól is még megkapja a magáét. A magam részéről annál a jelenetnél kicsit kirázott a hideg: mert az a tömeg ma is él, találkozhatunk vele (akár saját magunkban is megtalálhatjuk): mikor netes híreknél százan, ezren követelik a cikkben szereplő elkövető fejét – ugyanúgy, ahogy ebben a filmben is. És ha lehetőségük lenne rá, talán ugyanúgy puszta kézzel esnének neki. Mert Lehet, hogy fejlődtünk, de mélyen belül még mindig állatok vagyunk. A lényeget pedig az egyik gyászoló anyuka mondja ki: teljesen mindegy, mi lesz az elkövetővel, a gyerekeiket már nem kapják vissza soha. Ezért kell jobban odafigyelni, és megelőzni a dolgokat. Utána már késő.

Meg kell állapítanom, hogy a film-noir nem a kedvenc műfajom. Néhol nekem túl lassú, sokszor unalmas, és sokszor túljátszottak a szerepek, ennek ellenére a vágás remek volt.
7,5 csillag

Érdekesen bolygathatta az átlag német néző erkölcsi iránytűjét ez a film 1931-ben, mert az időtartama alatt onnan indítja el, hogy spoiler Arról nem is beszélve, hogy spoiler Volt egy érdekes kamerabeállítás…hát én nem tudom, hogy velem együtt még hányan lehetünk, akik a szavakra nehezen figyeltek közben, de végig azt sakkoztam, hogy jól látok-e, és hogy ez akkoriban senkit sem érdekelt-e, vagy mivel más volt a technológia, meg sem nézték felvétel után sokszor, és a színész igent mondott-e rá, mert végül is miért ne mondott volna, csak hát ez egy krimi végül is, kissé töri a dramaturgiát, meg minden, de hát bocsi, ezek 100 évvel későbbi gondolatok, nem tudhatom.
Hát még sok gondolatom támadt közben, de képtelen vagyok logikus rendbe sorolni ezeket, szinte mind a 20-30-as évek Németországával kapcsolatos. És valahol aztán szívesen vissza is kanyarodnék ebben a rumliban oda, amit végén tesz a rendező. Vajon ehhez a filmhez mit szólt az akkori német néző?

Szerintem nem túlzás azt állítanom, hogy ez az egyik legjobb krimi, amit láttam.

Már nagyon régen vágytam rá, hogy megnézhessem ezt a filmet. És hogy megnézhettem, tulajdonképpen a pandémiának köszönhetem. Mivel a mozik zárva vannak, a Filmový kabinet is az online térbe költözött, és Fritz Lang 4 filmjét vetítik le online az érdeklődőknek (potom 10 €-ért). Juraj Oniščenko házigazda, filmesztéta a film előtt és után is diszkussziót folytat velünk a monitoron keresztül, érdekes háttérinformációkkal nekiülni egy 90 éves filmnek.
spoiler
Peter Lorre egyébként Löwenstein Lászlóként született a mai szlovákiai Ružomberokban.

Krimire számítottam, de így sem csalódtam. Méltán klasszikus alkotás, Peter Lorre alakítása felejthetetlen, és a filmet lassú tempója ellenére kifejezetten érdekesnek találtam.