TLD  

2024 filmekben

Másokhoz hasonlóan én is gondban voltam azzal a kérdéssel, hogy mi számít 2024-es filmnek, de mivel év közben a Rotten listáját szoktam nézegetni, ezért ezt vettem alapnak (így maradt ki az amúgy mindenképpen az élre kívánkozó Tökéletes napok és az AGGRO DR1FT): https://editorial.rottentomatoes.com/guide/best-new-movies/

Kedvenc filmek sorrendben:

1. Furiosa: A Mad Max Saga – https://snitt.hu/ertekelesek/1915887

2. I Saw the TV Glow – Sok van ebben arról, hogy miért nézünk filmeket vagy olvasunk regényeket, egyáltalán, miért érdekesek és fontosak a „fikciós” történetek? Na de nem is a filozófiája, hanem a hangulata volt az első, ami behúzott: neonfényes vibrálások, élőzenék (+ szép OST), a lassú és meditatív atmoszféra, bizarr ellenségek. A rettegett Mr. Melancholy mintha csak egy Lynch-műből mászott volna elő (a Mulholland Drive fekete embere > bármilyen horrorkarakter), azaz papíron viccnek tűnik, ám az életre keltett változata néhol egészen félelmetes. Bár sok szempontból egy tragikus történetről van szó, második megtekintésre mégis valahogy inkább pozitív érzéseket váltott ki belőlem, merthogy itt a készítők valami hihetetlen empátiával viszonyulnak az útját kereső főhöshöz (soha nem késő – hirdetik a színes feliratok az utcán, még akkor is, amikor már minden remény veszni látszik). Ha már érzések, kiemelném azt a jelenetet, ahol Tara és Owen a szórakozóhelyen beszélgetnek, miközben a fellépő zenekarok pontosan jelképezik a szereplőkben zajló érzelmi folyamatokat. Visszatérve a mögöttes gondolatokra, ahol ez a film szerintem igazán nagyot szakít, az a valóság-fikció viszony szemléltetése. Amikor a valóság annyira embertelen, hogy a fikció és a fantázia segít, s miután segített, a valóság ölti magára egy gyengén sikerült filmsorozat képét, foszladozni kezd és megjelennek benne a kitörési pontok (persze ezek a változások és fokozatok azért nem ilyen lineárisan követik egymást, a filmben sem). Az ilyesfajta átértékelés mindenképpen fontos lépés a szabadsághoz.

3. Trap – Számomra a legfeszültebb mozis élmény volt idén. Shyamalan nagyon laza történetmesélő, a rövid játékidő ellenére mindent rendesen kibont és a végére általában a dolgok a helyükre kerülnek. A szokásos csavargatás ezúttal ott van, hogy melyik szférában van elrejtve a csapda és ki akar csapdába ejteni kit? spoiler Külön tetszett az a dinamika, ahogy a szemlélőkből pillanatok alatt résztvevők lesznek, mellékszereplőkből főszereplők válnak és az egyének viselkedése ennek megfelelően gyors és radikális változásokon megy keresztül. A tettes pedig nyilván spoiler

4. Challengers – Szenvedélyes szerelmi háromszög, amelynek tagjai inkább teniszeznek szex helyett. A meccsekben több az izgalom, mint az ágyban. Felmerülhet bennünk, hogy vajon miért ennek a sportnak a keretén belül mutatják be ezt a viszonyt? Ellentétben más játékokkal (foci, kosár, stb.), a teniszben ritkább a közvetlen testi kontaktus, a két küzdő fél mereven el van választva egymástól, méghozzá egy háló által (Pszichológusok elemezhetik, hogy az ott a filmben hányféle értelemben véve háló). Ez az elrendezés a versenyszellemet is a kíméletlenségig fokozza, ezért a teniszt David Foster Wallace regénye is egyfajta kulturális szimbólumként értelmezte. Egyébként a rendezőre jellemző érzékenység itt sem marad el, az egymást átszövő, kiegészítő emberi kapcsolatok, kötődések, vonzódások sokféle módon kerülnek terítékre. Önmagában a cselekmény is egyedi, hiszen a spoiler A történetmesélés módja, a sok helyen expresszionista ábrázolás, a végsőkig tolt kielégülés (?) együtt eredményezik, hogy a film soha nem ül le, a folyamatos, nem múló várakozás érzetét kelti. Úgy reagál a jelen kor fontos jelenségeire, hogy nyíltan nem tekint ki a társadalomra és a kultúrára, ez külön bravúros.

5. Megalopolis – https://snitt.hu/ertekelesek/1991378

6. Red Rooms – A másik film az újabb termésből, ami először a stílusával ragadott meg. Szépen használják a színeket, jók a zenék, a főszereplő motivációját és szándékát a legutolsó percekig csak találgatni lehet. Ami azt illeti, ezen a téren maradt bennem pár kérdőjel. Először azt hittem értem a filmet, mert az biztos erről szól: spoiler Ám utána elolvastam a rendező és a főhőst játszó Juliette Gariépy saját értelmezéseit, akik szerint viszont az van, hogy: spoiler Nem tudom, ki hogyan értelmezte, melyik a valószínűbb?
Nagyot mennek mostanában ezek a tárgyalótermi filmek, ami nem baj, mert az igazság esztétikus és performatív jellegét jól ki tudják domborítani vele, persze ez egyben az értékekben, tényekben való elbizonytalanodást is kifejezi. A nőgyilkos iránt rajongó nők témája amúgy telitalálat francia nyelvterületen, lásd pl. a Gisèle Pélicot-pert, amely során több nő inkább az erőszakoló mellett áll ki, védelmezve a status quót.

7. Madame Web – A népi és professzionális kritika egyaránt f0sporrá aprította, és hát az első pár perc nem is vetített sok jót előre. Miután azonban az elejét túléltem, azt vettem észre, hogy érdekelni kezdenek a rendkívül esendő szereplők és a köztük lévő dinamika, a felvetett kérdés pedig nagyon izgalmas. Itt az időszemlélet középpontjában a jövő történetének ismerete áll, ez a Megalopolist is nagyon érdekelte, érdemes erre tehát a problémára odafigyelni. A popkultúrában egyre erősebben vetődik fel (hiszen rengeteg tér van a vizuális szemléltetésre és egyéb kreatívkodásra), hogy a jelent és a múltat a jövő irányából kell megértenünk, értékelnünk és ennek megfelelően cselekednünk. (Az akadémikus szférában lassabban hódít teret ez az elgondolás, de itt azért kiemelhetjük egy külföldre vetődött hazánkfia, Simon Zoltán Boldizsár történetelméleti munkásságát https://www.amazon.com/History-Times-Unprecedented-Chan…). Szerintem nem érdemes hinni az egyöntetűen negatív kritikának, ez a film jól ki van találva, a színészek (különösen Dakota Johnson és Sydney Sweeney) jót hoznak, a történet szépen pörög, meg akad némi látvány is.

Tiszteletkör:

The Killer – Ha már idén nincs John Wick, ez a legstílusosabb akciófilm. És azért szépeket is mond nekünk a közös tapasztalatokon alapuló kötődések formáló erejéről.

Chime – Eredetét és hatását tekintve minden horror kollektív, mint azt Kiyoshi Kurosawa munkásságától már megszokhattuk.

Road House – Idén a Furiosa mellett a legérdekesebb férfikaraktert adja, de az akció és a mondanivaló is ötös.

Juror #2 – Eastwood tényleg az egyik legmenőbb amerikai konzervatív, a végén berúgja az ajtót, mert szerinte sem maradhat az ott úgy.

Joker 2 – Minden benne van, amit az első részből hiányoltam, borzasztóan bátor vállalkozás (a bukás és az értetlenség borítékolható volt). Felelős társadalomábrázolás (szemben az előzővel, nem a kor ressentimentjének hódol), a mentális betegséget pedig úgy kezeli, ahogy már az első résznek is kellett volna. Korlátja, hogy sokat felesel az előző résszel és helyenként pont annyira szájbarágós, mint az.

Blitz – Látványos, érdekes történelmi film, kb. az egyetlen ebben a műfajban, amit idén beválogatni valónak gondoltam.

About Dry Grasses – Gyönyörű, csak azt nem értem, a katarzist miért kellett ellehetetleníteni azzal a sehogyan sem odaillő végső monológgal?

Animációs filmek:

Wild Robot – Díjcsalogató aranyoskodás, raádásul a végén a levegőben hagynak egy nagyon fontos konfliktust, de van benne egy aranyos róka, úgyhogy nem kritizálok.

Inside Out 2 – Szemérmetlenül másolja az első rész szerkezetét és szereplőit, de valamiért ez nem zavart, tetszett és nagyon átélhetőnek, meghatónak gondoltam az új konfliktust, bár tény és való, hogy az eredeti árnyékában nem fogunk rá sokáig emlékezni.

Memoir of a Snail – Ez a rendező korábbi, szívbemarkoló filmjét (Mary és Max) másolja, csak kevésbé meggyőző módon.

Dokumentumfilmek:

Ahogy az lenni szokott, a dokuk próbálnak lépést tartani a valóság fontosabb eseményeivel és azért formálni is azokat.

A környezet pusztulásával próbálnak valamit kezdeni többek között ők: https://www.youtube.com/watch… Meg ők: https://www.imdb.com/title/tt31863474/

Az Al Jazeera oknyomozó riportjai a gázai háborúról súlyosak, ezt pl. gyomorforgató jellege miatt csak részleteiben tudtam végignézni: https://www.youtube.com/watch… Az eleje és a vége Hamasz-propaganda, ami azonban a közepén van, az erősen kordokumentum-jellegű. MI bevetése a családirtás hatékonyságának fokozása érdekében, élő pajzsok, tehetetlenség, de a Tinder-profiljukon lebombázott gázai házak előtt pózoló izraeli katonák szerepelhetnének egy Black Mirror részben is. Az alapján, hogy mi jut el mindebből a háborúból a hazai médiába, TGM ma nagyokat morogna a provincializmuson.

Érdekesnek gondoltam az Ibelin rendkívüli élete című idei netflixes sztárdokut (ha nem is annyira őszinte vagy komplex) az online és valós élet kettősségéről.

Pár nemszerettem fillm:

Külön bugyor a félresikerült sci-fiknek: Dűne 2 + Civil War. Az előbbit érdemes az új Mad Maxhoz, az utóbbit pedig a Children of Men-hez hasonlítani, hogy kiderüljön, mennyire hihetetlenül fantáziátlan alkotások. Mindkettő kifejez egyfajta nihilista világszemléletet, de nem tudom, ez mennyire érdekes.

Quiet Place 3, One Life, Fekete pont, Love Lies Bleeding (a Kristen Stewart által olvasott Macho Sluts vajon milyen műfajú könyv lehetett? Regénynek nem elég szofisztikált a címe, enciklopédiának vagy albumnak pedig túl kicsi).

A pöcegödör alja hozzá képest egy Tarr Béla-szint:

Deadpool + Wolverine