Mulholland Drive – A sötétség útja (2001) 76% 164★

Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mit néztem és miért. Én általában szeretem a szürrealista, elvont és érthetetlen filmeket, de ez nekem sok volt. Ráadásul halálra untam.

Talán él valahol egy aghori szerzetes fejű lény, aki eldönti, hogy élned kell-e vagy halnod. Talán valaki mindig figyel téged a gomolygó köd mögül, aki előbukkan a rejtélyes alkonyokon…A kérdés csak az, hogy neked mi a szereped ebben a világban…Lehetsz jó vagy gonosz, a vége mindig ugyanaz…Előbb vagy utóbb, de elborít majd a teljes sötétség……

Most akkó' mi van? Mikor már azt hiszed vágod a sztorit, Lynch csavar még egyet, szóval fel kell kötni hozzá a gatyát. Voltaképpen most sem igazán tudom, hogy miről szól a film.

update: 2021. november
Nos, szerintem összeállt a kép, legalábbis nagyjából. Pár dolog még nem tiszta, de nem is feltétlenül kell, pláne egy Lynch filmnél.

Az, hogy ez valami óriási jelentést hordozó film, aminek nagyon rejtett mondanivalója van, nem is kérdéses. A film sikere bizonyítja, hogy én vagyok hülye hozzá, vagy csak nem figyeltem eléggé, ez is tiszta sor. De momentán én az egésszel kapcsolatban csak annyit érzek, hogy közel két és fél órát pazaroltam erre a filmre, ahelyett, hogy valami értelmesebbet néztem volna.
Majd egyszer ha nagyon nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel és már minden olyan filmet láttam, ami érdekelhet, lehet, hogy újra megnézem, hogy megfejthessem, de ez azt gondolom, hogy nem mostanában lesz. Az a pár csillag, azért a pár jó jelenetért jár.

Sokáig azt hittem láttam már ezt a filmet, azért is nem vettem elő, de kiderült hogy mégsem. Ennek azért örülök nagyon, mert a film ritmusát, színeit, hangulatát, és az utolsó felét jellemző nyomasztó fullasztó ködöt nem hiszem hogy korábban tudtam volna értékelni. Nem tudom megfogni mi az ami megragadott benne, talán az, hogy ezzel a fajta kétségbe ejtő szerelemmel, ami inkább tud fájni, már találkoztam, és pontosan megértettem az érzelem kavalkádot. A film első felében abban sem voltam biztos hogy éppen unom-e a filmet vagy sem, aztán elkezdtek a helyükre kerülni a kockák. Naomi Watts, nos, ő nálam most került fel a térképre, és egészen biztos hogy a következő film amit meg fogok nézni a Blue Velvet lesz.

Mint amikor egy rendező fejében egyszerre ott van Bunuel (pl. A vágy titokzatos tárgya) és Polanski (pl. a Rosemary gyermeke). Még a Betty Blue is bejött – azt is milyen régen láttam! És még egy kis Tarnatino (Ponyvaregény). Nem összerázva, nem összekutyulva, hanem inkább blokkokban. És az egészből kijön Lynch, a maga nyomasztó, és erotikus világával, ahogy azt egy színésznő agyába elképzeli. Ma 2020 március 27. van, na, mi lehet az Eszenyi Enikő fejében?

Nyomasztó, sötét és egyedi film. Talán egy be nem váltott álmokkal felvértezett színész tehetség bukása. Vagy egy gonosz erő általi pokoljárás. A valóság és az illúzió közötti vékony határmezsgye, ahol a doboz és a különös sikátorbéli alak határozza meg egyesek érvényesülését. A zenekar nem játszik, ez csak illúzió. A kulcs a kezedben, vajon jól döntesz-e, ha belépsz-e baljós világba? David Lynch maradandó, libabőrös, sokáig kísértő filmet alkotott.

csalódás volt újranéznem. arra emlékszem, hogy már anno is homályos volt, de nagyon tetszett, majd ahogy kopott az emlék, egyre bűvösebben élt bennem, titokzatos volt és persze szexi. hát szexinek szexi maradt (Naomi akár újra is forgathatná), de azt már biztosabban tudom, hogy nem értem, mit akart Lynch bácsi, és a titokzatosság/titokzatoskodás, mely egykor hozzáadott, már inkább elvesz az értékéből. újabb 20 év múlva vajon mi marad belőle? (meg belőlem)

Naívan azt hittem, lesz valami èrtelme. Próbáltam kitalálni mi törtènhetett a nővel. Tudtam, hogy művèszfilm lesz, de nem olvastam jobban utána…
A csattanó miatt az egèsz csak egy nagyon hosszú időpazarlás volt.

David Lynch nemrég bekövetkezett halála óriási veszteség, hiszen kísérletezései egyedi hangvételükkel maradandó hatást gyakoroltak generációkra. Ez a film a rendező egy újabb illúziójának lenyomata, amely tovább erősíti örökségét a filmművészetben. Számos megválaszolatlan kérdést hagyott maga után, amire a válaszokat már sosem tudjuk meg. A Mulholland Drive is tökéletes példája annak, hogy milyen különleges világot teremtett munkáival.
Stílusának kvintesszenciája itt is megmutatkozik. Egy álomszerű, szürreális univerzum, ahol az idő és a valóság határai elmosódnak. Az atmoszférája egyszerre magával ragadó és nyomasztó, egy mély pszichológiai utazás, amelyet a rendező mesteri érzékkel vezet. A stílusára jellemző nyitott kérdések, ha lehet ebben a műben fedezhetők fel leginkább, mivel az egész film egy nagy kérdőjelet hagy maga után.

Naomi Watts kiemelkedő alakítást nyújt, hiszen egyszerre hitelesít egy naiv, ambiciózus színésznőt és egy mélyen megtört karaktert. Ellenére mindannak, hogy szerintem maga sem volt teljesen tisztában azzal, mit játszik, éppen ez adja játékának különlegességét, amely tökéletesen illeszkedik Lynch enigmatikus világához. A karakterek szürreálisak, mégis hihetetlenül élők, álom és valóság határán tökéletesen egyensúlyoznak.
Most így visszaolvasva még ez a filmről szóló értékelés is eléggé homályos.

Nem biztos, hogy a Mulholland Drive Lynch legkiemelkedőbb munkája, de rajongói és azok számára, akik szeretik a szürrealitás és a pszichológiai mélységek keverékét, elengedhetetlen alkotás.