Közönséges bűnözők (1995) 82% 251★

Nem veszett el teljesen annak az első nézésnek az emléke. Hogy van ez a gengszterfilm, olyan közepesen jól ismert nevekkel, mint az egyre jobb és több filmben játszó Kevin Spacey és az éppen nagyon is népszerű Gabriel Byrne. Biztos nem rossz. Aztán mivel retrospektív a történetmesélés, az első percekben azt sejtem, hogy a nagy és tragikus Scorsese-történeteknek a pitibb és önironikusabb változatát kapom majd. És akkor el is kezdem várni a nagy balhét. Mármint azt a hajósat, amit az elején megmutattak. De ezzel az alapcsomaggal már közben sem stimmel valami. Olyan, mintha a gengszterfilm nem akarna beindulni. Csöpögnek a részletek, botladoznak előre a főhőseink, és én már-már türelmetlen vagyok, de mindenképpen kicsit elveszett, hogy akkor mifelé is haladunk. És akkor jön a duplacsavar – mert egy, az még nem csak, hogy oké, de kell is. De kettő! Az az elképesztő. Ahogy azóta beszélgettem többekkel, szinte általános, hogy az első csavart a többsége meg sem bírja jegyezni. Illetve a zárás sokkja egyszerűen kitörli belőlük. Azt hiszem, elsőre én is úgy jöttem el, mintha az nem is lett volna. És akkoriban ez a film a köztudatban folyamatosan jelen volt. Amúgy is mintha akkoriban terjedt volna el értelmiségi körökben annak a tudása, hogy csak történetek vannak, igazság nem igazán. Még a Warpigs is írt számot a filmről. Amiben amúgy magyarok szerepelnek. Sőt fontos a történetben, hogy a tolmács a 'pasas' szó helyett package-nek megfelelőt fordít. Mintha a szállítmány, az érték, a lényeg valami csomagolható lenne…
Aztán azóta láttam ezt már többször is. Néztem. Figyeltem. Logikáztam. Újat már nem mutat a film. De még mindig élvezem. A részleteket, a színészeket. Azt, hogy még úgy is játszik velem, hogy fittyet hány a gengszterfilmes elvárásaimnak. Ja és persze végül mégis beteljesíti azokat. És azóta sem láttam ennyire mániákus aprólékossággal összerakott közönségfilmet.

Ha van a Közönséges bűnözőknek baja, hiányossága, akkor az a tömegfilmekre gyakorolt óriási hatása: ezt a fajta agycsavarást, a néző ilyetén való megvezetését és katartikus felvilágosítását annyian tanulták el tőle az évtizedek során, hogy ma már egyszerűen nem tud elég nagy meglepetést okozni – sőt, ismervén a rá telepedő legendáriumi kultuszt, nagy fordulata szerintem már az utolsó harmadban is simán megsejthető.

Mindez azonban nem fog levonni az értékéből. Amit Bryan Singer itt kitalált, az meghatározó arculati eleme lett például Christopher Nolan egész karrierjének. Mintha innentől kezdve az intelligens és jól kitalált filmek egyik alapvető kelléke lenne az efféle jókor és jó helyre ledobott gigantikus történeti csavarok bevetése, ám ez egyáltalán nem baj, sőt! De attól még tény, 2025-ben először látva ebben a filmben már látványosan kevesebb a puskapor, mint 1995-ben lehetett – először néztem, nem tudtam róla többet annál, hogy „lesz benne valami spéci fordulat”, és ennyi már elég is volt, hogy elvásson az éle.
Ami viszont felkavaróan érdekes a számomra: sosem hittem volna, hogy bármikor, bárkinek is eszébe jutott volna egy ilyen színészgárdát összeállítani. A szakmai mennybemenetel előszobájában álló Spacey, Byrne és Pollak, akikből ekkor még lehetett volna bármi, az egyik kisebb Baldwin tesó, aki még szintén többesélyes tehetség volt, nem még Del Toro, aki a virágkorát mintha csak az elmúlt jó egy-másfél évtizedben kezdte volna igazán élni… Bámulatos, hogy ez a sokféle kvalitás milyen jól dolgozik együtt a vásznon, hogy mennyire nem lóg ki közülük senki se, noha Spacey például viszonylag látványosan sokkal többet dob bele a nagy egészbe, mint a többiek.
Mindemellett a filmmel kapcsolatos legmeghatározóbb élményem most mégis az, hogy nagyobb durranásra számítottam a csúcspontján – és persze az, hogy tudom és folyton emlékeztetem magam, ez nem az ő „hibája”, hanem az ötleteit azóta is bátran használó iparágé.

Szubjektíven hét, jelentőségének tudatában nyolc pont – és természetesen, egyszer mindenki nézze meg!

Nem véletlenül klasszikus.
A fordulat nem lepett meg, mert ahogy azt már mondtam párszor, túl sok filmet láttam, nem nagyon tudnak meglepni. Ugyanakkor pár, számomra kissé lapos jelenettől eltekintve, teljes mértékben a képernyő elé szegezett. Szövevényes, összetett és rohadtul figyelj oda, mert elgurul a gombolyag és az életben nem veszed fel a fonalat rendesen! Külön poén volt számomra, hogy a magyarok előtérben voltak a történetben. Bár nem túl előkelő helyen. :D

Ezt tényleg tudom ajánlani. Rengeteg amerikai klasszikussal jártam már úgy, hogy ugyan ezen mi a szrt esznek, mert nekem ez egy értékelhetetlen fs volt. De ez nem az! Csak kár, hogy a meglepetés ereje elmaradt. Ami egyébként megint olyan, hogy ha egyszer láttad, többé nem felejted el.

Singer ’95-ös moziját nem ok nélkül szokták méltatni. Mesterien összerakott történet, mely egy olyan csattanóval ér véget, hogy a fal adja a másikat. Szerencsére míg eljutunk a nagyívű fordulatig, a film addig is érdekfeszítő, izgalmas és szórakoztató. A színészek hitelesek és lazák, nincs ál-keménykedés, itt valóban elhisszük, hogy ezek a fickók ilyenek. Kifejezetten tetszett a film narratív technikája, ahogy a kripli Verbal szépen elmeséli a történteket, illetve a jelenben is láthatjuk a következményeket, melyek alapján kialakul a nézőben egy teljesebb kép az eseményekről. Kicsit a Mafia című játékot juttatta egyébként eszembe az egész stílusa, nem lennék meglepve ha a cseh játékkészítők eme mesterműből merítettek volna. Remek film, melyet szigorúan csak angolul szabad nézni! A magyar szinkron elrontja az élményt és még a csavart is lelövi!

Egy darabig elvoltam rajta, de úgy a 45. perctől kezdve már elvesztett a film.
Egyszerűen nem kötött le, de a színészi játék jó volt.
Ennyi maradt meg bennem.

Sokszor hallottam már a Közönséges bűnözőkről, mégis valahogyan sikerült elkerülnöm az óriási csavart, ám már a karaktert alakító színészből kitaláltam, ki áll a dolgok mögött. Egyébként számomra végül nem is az volt a nagy „hűha-pillanat”, hanem ahogyan spoiler. Nem csoda, hogy ekkora kultfilm. Az egész izgalmas, remek a szereplőgárda és váo, mennyi magyar szövegelés. Angolul nézve rohadt szürreális élmény…

Ez egy megunhatatlan kedvenc, sokszor láttam. Izgalmas, fordulatos, humoros. S nem lehet elmondani azt sem róla, hogy miután kiderül a csattanó, többet már nem néznéd meg. Mert még sokszor megnéznéd. Emlékszem, miután először láttam, küldetésemnek éreztem minél több emberrel megnézetni. :)
Ebből a filmből is rengeteg szállóigénk van.

Most ez így nem annyira fair értékelés, de sajnos lelőtték nekem a csattanót előre. :-(

Jó kis film volt, remek csattanóval. Spacey nagy karakter! :)

Megnéztem még egyszer,mert a pazar szereposztás ellenére csak a csattanóra emlékeztem. Nos. Jó volt,de nem kiemelkedően. Valószínű,hogy egy kis idő múlva már újra csak a csattanóra fogok emlékezni…