A lélegzetelállítóan izgalmas krimi-thriller helyszíne New York vigasztalan, szürke és nyirkos betonrengetege, ahol őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs,… [tovább]
Hetedik (1995) 684★
Képek 31
Szereposztás
Kedvencelte 247
Várólistára tette 247
Kiemelt értékelések
Hetedik (1995) 88%
A világ egyik legelborultabb és legjobb thrillere, mindemellett a legjobb színészek szerepelnek benne. David Fincher sokszor olyan elképesztő képeket dirigált a össze benne, hogy azt bármelyik festő megirigyelné. Howard Shore pedig körülbelül olyan hatalmas zenét komponált a hátborzongató képsorokhoz, mint a Bárányok hallgatnak esetében. A sztori megfontolt, fordulatos, következetes és teljesen logikus. És még sorolhatnánk a pozitívumait. Hibátlan. Minden létező aspektusból tízpontos ez a film.
Hetedik (1995) 88%
Most, hogy belevágtam az IMDB250 lista filmjeinek megtekintésébe, azokat a filmeket is újranézem, amiket már láttam. Így az elején kettő volt, amire azt mondtam kizárt, hogy újranézzem, tudok róla így is véleményt írni. Az egyik a Hetedik (a másik A bárányok hallgatnak).
Erre a filmre szerintem érdemes felkészülni lelkileg. Én sajnos nem így tettem és éppen Vonyarcvashegyen voltunk nyaralni, amikor láttam, hogy ez lesz a Tv-ben este és mondtam a többieknek, hogy ez valami jó krimi azt mondják, nézzük meg. Na a gondtalan nyaralásomnak kb. itt lett vége:)
A Hetediket azért tarom kivételes filmnek, mert nem csak egy nagyon pontos thriller, hanem (sajnos) társadalomkritika. Nem nézhetünk vagy olvashatunk, úgy híreket, hogy valami borzalmas kegyetlenségről ne kapnánk hírt. Hogy ne hallanánk olyat, hogy valaki valamilyen ideológia vagy személyes őrület miatt borzalmas dolgokat tett. Amire még így több, mint 20 év távlatából is emlékszem, hogy több olyan jelenet is van, amikor a szomszédok vagy közelben lévő emberek húzogatják a vállukat, hogy bizony semmi különöset nem vettek részre. Sokszor gondolok arra, hogy mennyire életünk része lett a közöny. Engem nagyon megviselt a film és nem is brutalitása, hanem a párhuzamok miatt. Még ha azt is mondjuk, hogy erős túlzások vannak benne, én mégis végig életszerűnek láttam.
Nekem a Hetedik egy tökéletes forgatókönyv, amit hibátlanul vittek filmre. Ráadásul a vége, az nagyon durva. Szerintem a filmtörténet 10 legjobb befejezésében biztos, hogy benne van. Tulajdonképpen egy thrillernél egy igazán ütős vég feltétel kéne, hogy legyen, mégis a legtöbbször nem kapjuk. Itt mertek igazán bátrak lenni (és nem csak a forgatókönyvíró, hanem mindenki, aki elkészítette és jóváhagyta).
Vannak olyan filmek, amikre néhány hét múlva szinte egyáltalán nem emlékszem. Ennek a filmnek nagyon sok jelenete több, mint 20 év után is megmaradt bennem (pedig néhányat jobb lenne elfelejteni:)
Hetedik (1995) 88%
Te jó szagú!
Még mindig a film hatása alatt vagyok, pedig már tudtam rá aludni egy jót.
Úr isten!….
Hát ez nagyon durva volt számomra. A vége felé már kicsit azt éreztem, hogy egy horror filmbe is beleillene a jelenet. Szó, mi szó eléggé féltem.
spoileraztán a végén… JÉZUSOM.
Nagyon brutál volt ez az egész, de nagyon jól meg lett csinálva. Nagyon jó volt ez a hét bűnös dolog és mennyire durva… Mármint maga a látvány meg a tudat….Az összes áldozat megjelenítéséhez baromira sok elmebajra volt szükség.
Az undorítóbb részeket nem mutatták, amire meg talán még kíváncsi is voltam néha, de azért kicsit örülök is neki.
Brad Pitt-et, mint színészt, kezdem megkedvelni. Morgan Freemant pedig eddig is szerettem.
Jó film volt amúgy, megrázkódtató és kicsit kiszakított a mindennapi kis nyugodt életemből.
Hetedik (1995) 88%
Ez is a kevés olyan durva film közé tartozik, ami tetszett. Szó szerint hátborzongatóan jó.
Hetedik (1995) 88%
1995 hatalmas film sikere volt, mind kritikailag, mind bevételileg, és mind a mai napig nem nagyon sikerült ennyire izgalmas, kultikus thrillert készíteni, amit egyöntetűen elismerünk. David Fincher az Alien harmadik része után nem nagyon akart újra filmet készíteni, de végül beleegyezett, és innentől kezdve már nem volt megállás a Játsz/má-ig és a Harcosok klubjáig. A film érdekessége hogy amilyen ijesztő, és horrorisztikus, egy gyilkosságot nem láthatunk benne élesben „Jon Doe”, a történet névtelen fő gonosza által, csak az erőszak eredményét, a többi a fantáziánkra van bízva, és hát van is mit. A Városban állandóan esik az eső, de ez nem a tematika miatt volt, hanem mert… forgatás közben esett az eső. Úgy néz ki Isten jó rendező, hiszen a film eleve fojtogató hangulatán csak segít, de sajnos az eső sem tudja elmosni a város mocskát, így amíg a nyugdíjazására váró, kiégett Somerset (Morgan Freeman) nyomozó édesdeden alszik a metronóm hangjára (hátha elnyomja az utcai erőszak zajait), addig egy férfi készül az első véres „perfomanszára”, a város megtisztítása érdekében… A dögös, Nine Inch Nails-es főcím alatt valaki az ujjlenyomatait vagdossa le, jegyzetel, ijesztő képeket rendezget. A film végéig nem is látunk belőle többet (de), és bár már mindenkinek látnia kellett volna már ezt a filmet, nem lövöm le, hogy ki játssza el, azt viszont elmondom, hogy eredetileg a csodálatos, őrületes szemöldökű R. Lee Ermey játszotta volna el (tudjátok, az Acéllövedék embertelenül üvöltő őrmestere), ami elmondhatatlanul bizarrnak hangzik, de így is szerepet kapott a filmben, mint rendőrfőnök, és hát valljuk be, annak is nagyon király. Brad Pitt mint a pimasz, fiatal újonc Mills nyomozó is remek, neje, Gwyneth Paltrow pedig tesz azért, hogy egy kis érzékenység is legyen a filmben. Mills és Somerset (az öreg rendőr-fiatal rendőr páros persze nem vált klisés haverkodásba) egy gyilkosság sorozatban találják magukat, ahol valaki embereket öl, a hét fő bűn alapján. A gyilkos később ad nekünk egy monológot, kit miért ölt meg, bevallom, én kevésnek tartom az okokat, de ettől csak az ő őrülete tűnik csak nagyobbnak, misztikusabbnak, de nem ad túl nagy mélységet a figurának, ahhoz képest miféle helyen él, és miket művel. Áldozatai magukkal végeznek végeredményben (mondjuk ezen vitatkozhatnánk persze, de alapvetően Doe keze tiszta marad, amíg el nem éri az Irigység áldozatát, addig max a meló a mocskos, hogy a körülményeket előkészítse) később a Fűrész filmekben fokozzák ezt a témát igen komoly extremitásokig (és jé, ott is van egy fekete nyomozó), de azért a Hetedik jóval elegánsabb alkotás. A gyilkos elfogása kifejezetten komikus, a kifutása persze nem lesz az, hiszen két áldozat még hiányzik… Jó párszor láttam már, de 1-2 jelenetre teljesen máshogyan emlékszem, pld. hogy Jon Doe visszaemlékszik az utolsó gyilkosságára, és voltak jelenetek, amiket teljesen más filmekben szerepeltek. Fura dolog ez a memória, főleg egy olyan szórakozott embernél, mint nálam. A DVD verzión feltuningolták a képet, újra színezték lényegében, az eredményt le is lehet csekkolni az extrák között, rengeteg techno-blablával egyetemben, és hát szép munkát végeztek. A hangsávokat is újra keverték, és láthatunk korai verziókat az introról, koncepciós vázlatokat a helyszínekről. Hogyan készültek Doe naplói, milyen sok fényképet készítettek a filmhez. Van sok érdekesség, de én örültem volna egy rendezői kommentárnak vagy praktikus effektek elkészítéséről egy kisfilmet (pl. a Lustaság, vagy a Torkosság áldozata) és egyéb megfoghatóbb kulissza titkokról, ami nem annyira „művészi” jellegű. Engemet valahogy a „Torkosság” áldozatáról képeket nézegetni nem szórakoztatott egy idő után… De csak egy idő után.
Népszerű idézetek
Ernest Hemingway írta egyszer, hogy „Szép hely a világ, érdemes harcolni érte”. A második részével egyetértek.
Hetedik (1995) 88%
– Egy pillanat! Úgy tudtam, maga ártatlanokat ölt meg.
– Ártatlanokat? Ezt viccnek szánta? Egy hájpacni: undorító alak, aki alig tud lábra állni! Ha meglátta volna az utcán, mutogatta volna a barátainak, hogy együtt röhögjenek rajta. Ha evés közben látta volna meg, biztosítom, hogy nem tudott volna tovább enni.
Aztán ott volt az az ügyvéd: titokban biztosan köszönetet mondtak érte. Egy ember, aki arra tette fel az életét, aki azzal kereste a kenyerét, hogy hazudott, minden erejét arra fordította, hogy a gyilkosokat, és az erőszaktevőket megmentse a börtöntől!
– Gyilkosok…?
– Egy nő…
– Gyilkosok, John, mint maga?
– Egy nő! Aki belül annyira undorító volt, hogy megölte magát, ha külsőleg nem lehetett szép!
Egy drogkereskedő, egy drogkereskedő, aki pederaszta volt mellesleg! És ne feledjük a nyavalyákat terjesztő kurvát!
Csak egy ilyen szemét világban próbálhat valaki ilyeneket komoly képpel ártatlannak nevezni.
Hetedik (1995) 88%
[last lines]
William Somerset: Hemingway once wrote, „The world's a fine place and worth fighting for.” I agree with the second part.
Hetedik (1995) 88%
John Doe: Wanting people to listen, you can't just tap them on the shoulder anymore. You have to hit them with a sledgehammer, and then you'll notice you've got their strict attention.
Hetedik (1995) 88%
David Mills: Who knows. So many freaks out there doin' their little evil deeds they don't wanna do… „The voices made me do it. My dog made me do it. Jodie Foster told me to do it.”
Hetedik (1995) 88%
(Csörög a telefon a rendőrfőnök asztalánál. A főnök felveszi.): Ez nem is az én asztalom.
Hetedik (1995) 88%
David Mills: [greeting his wife after coming home from work] Hey, loser.
Tracy Mills: Hi, idiot.
Hetedik (1995) 88%
David Mills: [Banging a book in frustration] Fuckin' Dante… poetry-writing faggot! Piece of shit, motherfucker!