Kedvencelte 54

Várólistára tette 209


Kiemelt értékelések

csartak 

A film látványvilága magával ragadó. Már az első képsoroknál éreztem, hogy ez valami fenséges, és a zenéje meg… ahogy ezzel kezdődött
https://www.youtube.com/watch… basszus ettől kiráz a hideg, annyira jó… izgalommal vártam, hogy valami nagyszerű, nagybetűs sci-fit látok, ami kiszakít ebből a világból. (Persze az első film zenéje a Vangelissel is egyik kedvencem, állandó rendszerességgel hallgatom a Spotifyon – ezért is vártam, milyen lesz a zenéje)
Szóval kiszakadás, nagy részben így is volt, bár a filmben nagyon sokszor voltak valami fura módon hosszan elnyújtott jelenetek, illetve nyilvánvaló dolgokat a magyaráztak meg…
Nekem a kedvenc jelentem, mikor az elpusztult város romjait mutatják és a kavargó ködben/porban lévő óriásszobrokat… Bizonyos képsorok beleégnek az emlékezetembe, és a hangulata miatt időnként majd újranézem.
És ha egy idő múltán visszagondolok a filmre, nem is a felturbózott történet marad meg bennem, hanem az álomszerű látványorgia, amiért érdemes a moziban megnézni a filmet.

strangelove 

Magnetikus moziélmény, ezért nagyon nehéz tisztázni, hogy mennyit ér valójában. Ehelyett inkább valamit a hihetetlen radikalizmusáról: az egész film kínzó lassúsága, bizonyos helyeken már-már oly mértékben vánszorog az idő, akárha egy Tarkovszkij filmben; az akció szcénák minimálisra csökkentése; hallucinatív képsorok; folyékony történetmesélés helyett világépítés illetve egy már létező világ belakása és kiterjesztése, szélesítése etc. A film gondolatilag azt hiszem nem egyszerűen felszínes (mint elődje), hanem egyenesen naiv, szinte semmitmondó, bár kétségtelenül tovább görgeti az eredetiben felvetett problémákat. Villeneuve torzó-zseninek tűnik, akinek minden filmje káprázatos zárványokat foglal magába, páratlanul erős feszültségteremtésben, lenyűgöző a szakértelme, mégis, filmjeinek általában csak bizonyos részei értékelhetőek. Kíváncsi vagyok, hogy egyszer sikerül-e neki a kirakós, mert gyakorlatilag minden filmje potenciális remekmű. Mindenesetre a három mondatnyi sztorit sikerült neki érthetően és világosan elmesélni, ebben felülmúlta nagy elődjét; és bár pont ez a történet – különösen a végére – alig kötött le, ebben a univerzumban még eltöltöttem volna egy-két órát.

8 hozzászólás
LoneWolf 

Olvastam, hogy nem érdemes összehasonlítani a 82-es filmmel, de ez számomra kb. lehetetlen. Ha már azt a történetszálat vitték tovább, az eredeti karakterekkel, a Blade Runner címet is megtartva, akkor bizony folytatásként kezelem és összevetem a nagy előddel, ami nem válik előnyére.
Beismerem, hogy első megtekintésre az sem nyerte el a tetszésem, de többször átrágva magam rajta átláttam, mennyire zseniális alkotás. Az atmoszférája, mely a vizuális és zenei összehangból fakad és a misztikusan nyomasztó módon tálalt, exisztenciális kérdéseket boncolgató sztorijával, a kiemelkedő szereposztással kiegészülve, majd 40 évvel később is csodásan tartja magát. Ezzel szemben 2049…

Remekül megtartotta a képivilág egy részét és zeneileg is szorosan az őse nyomában jár, azonban ezeket leszámítva több fronton is csúnyán lemarad tőle.
Kezdjük a szereposztással: Hiába teszem most félre a Ryan Gosling iránt táplált, sokak (főleg nők) által megalapozatlannak beállított utálatom, azt kell mondjam, ő nem ilyen szerepekre termett. Ezzel a lányregények lapjairól kilépett, bájgúnár arccal – lehet rajta bármennyi vér – nem győzött meg arról, hogy ő egy személyiségi válságban lévő, önmagát kereső replikáns. Míg Harrison Ford anno egy erős lead volt, kiszámíthatatlan, mégis határozott jellemmel, addig K ügynök egy modern Pinokkió, aki szeretné elhinni magáról, hogy ő nem csupán egy 'termék'. Emellett, hogy picit összetettebbé tegyék a figuráját, természetesen egy teljesen súlytalannak érződő szerelmi szálat is be kellett tuszkolni, hisz a nőknek nem elég csupán a pofijára csorgatni a nyálukat. Így jöhetett az egy az egyben a Her-ből nyúlt, érző 'oprendszer', aki szintén többet szeretne nyújtani gazdájának, mint amire valójában képes. Gondolnánk, hogy akkor majd Ford megmenti a napot, de a lerobbant, stylistokat már messziről kerülő színész (Attól, hogy egy évek óta bújkáló hősről beszélünk, kissé lehangolónak éreztem a szimpla pólóban flangáló, másnapos hajjal, pocakosan morgó Deckard-ot.) végül csupán a film utolsó harmadában kapott helyet, amivel nem sokat tudott hozzátenni a lényeghez. Meglepő módon ezúttal a gonoszok vitték hátukon a műsort, így a csúfos Joker-e után, Jared Leto ismét fenyegető lett, mint Wallace, nem beszélve a megszállott kis ölebéről, aki számomra picit pótolta Rutger Hauer Roy Batty-jét. (Oké, mondjuk közel sem lett olyan összetett sajnos.)

Mi sántított a sztoriban a Pinokkió és a Her 2049-en kívül? spoiler Sok helyen kilógott a lóláb, amin az sem segített, hogy kb. végig az arcunkban volt a megoldás és a probléma forrása, ami az eredetire is igaz, mégis kevésbé éreztem erőltetettnek, vagy kínosnak, mint itt. Ott úgy agyaltál azon, hogy Deckard replikáns-e, hogy max. egyszer tették fel ténylegesen a kérdést, itt pedig Gosling kapcsán végig ez a huza-vona ment, teljesen kiölve a misztikumot az egészből. Emellett a cselekménynek nincs igazi befejezése, a konfliktus továbbra is lógva marad, spoiler

Összességében, minden hibáját leszámítva is nézhető ez, de nem említhető egy lapon az alappal és nem jó értelemben. Ahol egy két percet szereplő kutya sorsa jobban érdekel, mint a főszereplőé, mert annyira nem képes hitelesen előadni egy vergődő lelket, ott bizony gondok vannak. Számomra tehát továbbra is az 1982-es a favorit és a fiatal Deckard marad a franchise főhőse, de az elvont, művésziesre vett sci-fik kedvelői tehetnek vele egy próbát.

5 hozzászólás
Bence211 

35 évnyi várakozás után mégis megérkezett a második rész, ami nem kis felhajtást keltett az utóbbi időszakban. A filmes élményemről pedig részletesen beszámoltam az oldalunkon. : http://filmdoboz.hol.es/…

unknown

Az első jelenetek izgalmasak voltak, mivel kíváncsi voltam, miről is szól, milyen film ez, aztán csalódtam.
A filmet túl hosszúnak találtam, lassú párbeszédekkel, és pár szükségtelen jelenettel. Unalmassá vált.
Csak néha-néha történt valami.
Persze hogy miről szólt a történet, azt most se tudom. És a másik főszereplővel mi volt? A 105. percben tűnt fel, egyáltalán nem tudtam, hová tartozik.
A látvány szép volt, viszont annyira az sem jött be.
Alig vártam, hogy vége legyen.
5 pontnál többet tuti nem adok.

Bohemian 

Nos, én a sok fikázó értékelés után nagyon nem szívesen ültem be a moziba erre a filmre, a hosszán elmélkedve pedig már előre lefáradtam… Pár napja kényszerítettek az elődjének megtekintésére, amit hősiesen végigszenvedtem. Ott Harrison Ford játéka egyszerűen értékelhetetlen, de ennek nem itt a helye. Erre a filmre összeszedte magát, az egyszer biztos.
Meglepően jó film volt, – meg lehet kövezni érte –, mérföldekkel jobb, mint az első rész. Picit lassú és hosszú volt, de végig képes volt lekötni, és még csavart is csempésztek a végére, ami nem sült el rosszul. Nem akarom túlhúzni a mondandóm, mert nem az én műfajom azért ez a film, nem is leszek oda meg vissza tőle sosem, de élvezhető és érdekes volt, sokkalta értékelhetőbb, mint az elődje, a színészi játékot illetően is. Még a Her-ből csent jelenet sem volt vészesen Her-ös. ;-)
A régi hangulatot azért megtartották, és nagyon jól át is adták. A ’82-es verzióhoz képest sokkal mélyebb volt ez a film, ezért is láttam több értelmét és találtam sokkal élvezhetőbbnek az egészet. Jó volt, jó volt. :-) Enyhén szólva sem rajongok a sci-fikért, de a sok lehúzó kritika után alkotott elvárásaimmal totál szembe ment ez a majdnem 3 óra. Nem volt elpazarolt idő. :-)

chibizso

Nagy élmény a Szárnyas fejvadász 2049, moziban érdemes nézni. Hosszú film, az igaz, némely nézőnek lassú is lehet, de szerintem mikor épp nincs tényleges történés a vásznon, akkor is annyi apróság fedezhető fel képi és gondolati szinten, hogy ha ezekben elmerülünk, akkor igazából nem is lehet nagyon hosszúnak érezni. Annak mindenképp ajánlom, aki szeret elveszni, gondolkodni és egyszerűen önmagáért élvezni egy filmalkotást.

Bővebben: http://anti-gane.blogspot.hu/2017/10/szarnyas-fejvadasz…

Valentine_Wiggin 

Nekem jobban tetszett, mint az első rész, teljesen személyes okokból: Bár szeretem, és tisztelem a Szárnyas Fejvadászt, mégsem tudok rá másképp gondolni, mint az „Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?” adaptációjára, ebben a szerepben pedig finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után, nem az a végső konklúzió, mint a regényben, és nem is tartja hónapokig fogva az embert pusztán attól a kérdéstől megbéklyózva, hogy érzi, valami fontosat olvasott, valami fontosat kapott, csak fogalma sincs mit.
De a Szárnyas Fejvadász 2049 már nem adaptáció, teljesen leválasztja a filmes univerzumot a könyvesről, és ezáltal szabad mozgásteret nyer: dönthet, karaktereket, cselekményt építhet, bármilyen csavart belevihet, és meg is teszi. Az erőteljes, nyomasztó látvány, és a zene visszaidézte az első részt, de a történet nem akarta másolni azt. Deckard kategóriákkal szimpatikusabb, mint könyves eredetije, és már nem is akartam hozzá mérni, és visszaszuszakolni abba az antihős szerepbe, K pedig kimondottan jó főhős, abszolút meg lehetett érteni a vívódásait, a reményeit – ki ne lett volna összezavarodva a helyzetében? Ryan Gosling hitelesen hozta a karaktert, és én a szerelmi szálat sem éreztem súlytalannak. Nem volt a középpontba tolva, és a maga melankolikus módján még aranyosnak is találtam, hogy két olyan alak egymásra találását meséli el, akik nem csak egymástól izoláltak, hanem a társadalom egészétől is. (Ha pedig valaki, valaha megfilmesíti a Végjáték 2-őt, Ana de Armast már most castingolja Jane szerepére, mert zseniálisan tudná hozni.) A beszélőnevek szintén ütősre sikerültek, és néhány ponton elég jól meg tudta vezetni a nézőt, elsőre sikerrel meglepett a végső csavar is – hozzászoktam a jó öreg klisékhez.

Atomsk

Villeneuve nem rontotta el. Elég hosszúnak érződik, keveset ad hozzá az univerzumhoz (leginkább csak krimiben), a karakter motivációk sem tűnnek túl megalapozottnak és kevésbé gondolkodtat el, mint az első rész (ami nem felszínes), de egyébként minden tekintetben megállja a helyét, legyen az a szemet gyönyörködtető, ködös noir atmoszféra, a Vangelist idéző zene, vagy az „idejét múlt” technológiai vívmányok félelmetes meghibásodásai, amik jól hozzák a kiüresedett, semmi sem valódi-érzést. Még Goslingnak is jól áll, hogy lúzer, (ez már a második film, amiben mű nője van igazi helyett). Fordot pedig nem tolták túl, hanem szépen meghagyták a hátsóülésen, ami nem rossz ötlet, tekintve, hogy elég idős már és kevésbé lenne hihető, ha az első film-beli színvonalat hozná. Rendezői vagy cinematography oscar jelölés erősen befigyel, és sajnos lehet, hogy egy harmadik rész is, ami már túltolná a szerencséjét.

22 hozzászólás
Ákos_Tóth 

Noha a 2010-es évek haldokló sci-fi blokkjában a Szárnyas fejvadász 2049 az egyik legelőkelőbb helyezést érhetné el, sőt, megkockáztatom, hogy egyszerre lehetne a keményvonalas és az alkalmi közönség közös kedvence, mindent egybevetve nálam a film végére túlságosan sok banánhéj bukkant fel a színen – és bár ezek nem mérgezték meg az élményt, de jócskán rontottak a mozi megítélésén. Ha nagyon röviden kéne összefoglalnom: az eredeti Szárnyas fejvadászt nem lehetett körülírni a jó és a rossz jelzőkkel, kultikus mivoltát éppen annak köszönhette, hogy egyedi, érdekes és értékes volt. A 2049 ezzel szemben egyértelműen egy jó film, illetve az előbbiek közül maximum érdekes bizonyos pontokon.

Ha a néző átadja magát a feelingnek, az élmény természetesen letaglózó. A zene és a díszlet, az újfajta posztapokaliptika lenyűgöző, sőt, horrorba hajlóan felkavaró és sokkoló, sötétebb, mint ez a filmes világ valaha. A neon füsttel telítődik, homályos lesz, ködös, sűrű, átláthatatlan – immáron száz százalékban élhetetlen. Merít persze a Szárnyas fejvadászból, de annál intenzívebb. Művészibb csak modern értelemben lehet, XXI. századi szemmel nézve – máskülönben inkább mondanám rá, hogy a vizuális körítés talán elrejteni akar bizonyos finom részleteket, inkább csak sejtetve velünk a környezet milyenségét. A Las Vegasban látható vörös sötétség ezzel szemben szerintem picit túlzó, ám a kívánt hatást eléri.
Másrészről viszont: nem okvetlen gyengeség vagy hátrány, de a 2049 úgy vezeti az ember kezét szinte végig a történet során, ahogy az eredetihez hasonló kultsci-fik ritkán szokták. Lineáris, fokozatos, odafigyeléssel nem csak könnyedén megérthető, de bizonyos pontokon szájbarágós sztorimesélés zajlik a vásznon, ami már-már kötelező jelleggel visszanyúl előzményéhez, de mégis úgy konstruálja meg magát, hogy önállóan is megálljon a lábán – ezt okosabban rakja össze, mint a kortárs remake/squel/prequel mozik általában, azonban mindeközben elvet mindenfajta rejtélyességet, felszín alatt hagyott kimondatlan gondolatot és sugallatot, a nézőre bízott végső következtetéseket. Van azonban az alapötletében egy elég olcsó hiba: onnantól, hogy tudjuk, spoiler, kb. az is érthetővé válik, miért szerepel a történetben olyan sok potens női karakter. Ugyanis a szükséges információk megszerzése után egyszerűen annyi dolgunk lesz, hogy végigvegyük őket, és végül kizárásos alapon spoiler eljussunk ahhoz a szereplőhöz, akinek Harrison Ford elmondhatja: én vagyok az apád! Na jó, most már túlzok, de tény és való, a Szárnyas fejvadász 2049 ezen a ponton nagyon biztosra akar menni, nagyon a 2010-es évek filmkészítési módszereire hagyatkozik, és nagyon kiszámíthatóvá is válik.
Színészi játék terén is vélek itt találni kivetnivalót: Gosling például újra eljátssza a Drive sofőrjét, és ez mostanra kezd egy kicsit sok lenni – sajna éppen ez a Drive-feeling hozza (hozná) el a film gyengécske kis végső katarzisát. Tudni kell kibújni egy jellem bőréből! Ford általában véve nem tetszik nekem az időskori filmjeiben, gyakorlatilag itt is be lehet cserélni minden megmozdulását és mondatát mondjuk a Cowboyok és űrlényekben játszottakra. Jared Leto főgonosz karakterei mindig értetlenséggel töltenek el (főleg amikor a néző kedvéért egy monológ keretében megmagyarázza ördögi terveiket és cselekedeteiket), annál jellegzetesebbek viszont a mellékszerepek: Lennie James, Barkhad Abdi példának okáért, de még Bautista is – ők pusztán kiállásukkal és jelenlétükkel többet tudnak hozzátenni az egész film hangulatához, mint Ford összességében. A filmben központi szerepet betöltő női színészek ugyancsak rendben vannak, de igazán emlékezeteset egyikük sem alakít…
A problémafelvetések pedig kimondottan érdekesek: ember és hardver/szoftver közötti érzelemi kapcsolat, noha a narratíva szerint egyiknek sincs lelke, mégis mindkettő látványosan szimulálja(?) azt. Az univerzum eredeti, mindig a néző lelkiismeretére és világképére bízott „van-e joga az élethez egy ember által adott célra megteremtett humanoid kreatúrának?” gondolat, illetve ennek továbbfejlesztése: „emberré válhat-e a humanoid, ha pusztán elhiszi magáról, hogy ember?”, és általában véve a setting által feldobott milliónyi, az iparosodással, technikai fejlődéssel, túlnépesedéssel kapcsolatos problémák. A nagy neonreklámok egyébként ügyesen funkcionálnak termékelhelyezésként, bár ha a Peugeot, a Sony, vagy a Coca Cola marketingese lennék, nem tetszene okvetlenül, hogy így jelenek meg egy támogatott filmalkotásban.

Magával ragadó, eredetijének méltó nyomdokain jár a 2049, és teljesen megértem, miért üdvözli a mai napig minden zsánerrajongó felüdítő, irányadó munkaként, ám nem lehet elhallgatni következetes és nagyon is tudatosan bekalkulált, látványosan a kortárs filmekkel kapcsolatos elvárásoknak köszönhető gyengeségeit. A felhozatalban így a végeredmény egy jó film, ami mer patikamérleg helyett olykor szélsőséges adagolásban bemutatni környezetet és hangulatot, de valahol mégiscsak elveszti egyediségét, maximum érdekesnek merném nevezni. Még annak ellenére is, hogy mint mondottam, az évtized fontos sci-fijei között lesz a helye.


Népszerű idézetek

csartak 

Sapper Morton: You newer models are happy scraping the shit… because you've never seen a miracle.

Nocharity 

Azt hiszi, én nem adhatok mást, csak fájdalmat? De hát tudom, hogy azt szereti. A fájdalom jelzi, hogy igazi volt az öröm, amit érzett.

[névtelen]

Sapper Morton: Ti, újabb modellek imádjátok lapátolni a szart… mert ti még sosem láttatok csodát.

[névtelen]

Rick Deckard: Olykor, hogy szerethessünk valakit, idegenné kell válnunk.

[névtelen]

Rick Deckard: Nincsenek gyerekei, ugye?
Wallace: Milliónyi van.

Corvus_CoRex 

Luv: Pezsdítő érzés személyes kérdéseket kapni.

Corvus_CoRex 

Wallace: A történelemben minden civilizációs ugrás alapja a pótolható munkerő volt.

[névtelen]

Joi: Végeztem veled. Most már elmehetsz.
Mariette: Vegyél vissza. Voltam benned. Nincs ott annyi minden, mint hiszed.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján