Madarak (1963) 78% 238★

Letaglózó volt olvasni az itteni véleményeket, amelyek egymásra licitálva osztják meg, hogy mennyit vihogtak ezen a filmen. Nem állítom, hogy némely trükkfelvétel mai szemmel nem ad okot somolygásra, a Madarak azonban időtálló és félelmetes.
Hitchcock már az első másodpercekben nyújtja számunkra filmjéhez a kulcsot. Fekete madarak cikáznak a képen iszonytató zajt csapva. A madarak szinte absztrakt foltokká válnak és kétlem, hogy különlegesen érzékeny fül kell ahhoz, hogy felismerjük: nem szimpla madárhangokat hallunk. Örömmel nyugtáztam, hogy a stáblistán hamarosan felvillant Oskar Sala neve, aki a század egyik híres avantgárd zeneszerzője volt. Ő szerezte a Madarak zenéjét. Hagyományos értelemben nem beszélhetünk filmzenéről, a madárhangok azonban megkomponáltak, gyakorlatilag kísérleti elektronikus darabnak tekinthetjük, amit hallunk. Sala alkalmasint nem tartozott az első vonalba, ez a műve azonban mesteri.
A kezdő képsorok arra is felhívják a figyelmet, hogy itt alapvetően egy megmagyarázhatatlan, kontrollálhatatlan és kivédhetetlen fenyegetésről van szó, ez maga a terror. Aki képes azt számonkérni, hogy nem kapunk választ az egészre, egyáltalán nem érti a filmet és feltehetően kissé hajlamos földszintesen gondolkodni.
Azt el kell ismerni, hogy a történetvezetés nem olyan gördülékeny, akadnak üresjáratok és gyengébben kivitelezett jelenetek (ezért nem 10 csillag). A madarak és a katasztrófa megjelenítése a kor technikai felkészültsége mellett nyilván nem sikerülhetett sokkal jobban (ugyanakkor pl. a verebek beáramlása a házba az egyik korai jelenetben lenyűgöző; mindenesetre érdemes lett volna a Mesternek még kevésbé a madarak látványára hagyatkozni). A szerelmi szál, az azzal való hosszas szöszölés azonban nem hiba, világos, hogy itt a nő-férfi-anya viszony van bolygatva és tele ez az egész viszonyrendszer elfojtásokkal és szorongásokkal. Nem lenne talán elrugaszkodott az egész megmagyarázhatatlan jelenséget ennek tükrében értelmezni. Az kétségtelen, hogy nem naturalista és nem is realista filmmel van dolgunk. Ide kapcsolódik még a sokat emlegetett cselekményszál, nevezetesen Melanie szokatlan viselkedése. Érdemes megjegyezni, hogy Hitchcock legtöbb filmjének cselekménye irracionális, logikátlan, aki így próbál közelíteni az életműhöz, ráfarag. Másfelől itt egyébként a látszólag abszurd cselekményszál kap némi magyarázatot. Melanie Daniels ugyanis egy lapkiadó gazdag, gondtalan lánya, aki híres az önfejű, polgárpukkasztó, botrányos cselekedeteiről. Többek között ezért kell a filmbe az anekdota a római szökőkutas fürdőzésről. Egy ilyen karaktertől voltaképpen egyáltalán nem meglepő, hogy grandiózus, hóbortos gesztusokkal kezd flörtölni.
A Madarak talán legkülönlegesebb vonása a filmzene szinte teljes hiánya. A filmzene klasszikus funkciói közül szinte egy sem érvényesül, Hitchcock azonban megteremt egy hangzó világot, ez pedig egészen különleges befogadói magatartást provokál. Felerősödik a hangok szerepe, a környezeti hangoké, miközben az emberek szinte teljesen elnémulnak. A legtöbb kulcsjelenet színészi játékot, plánozást, vágást, dramaturgiát tekintve döntően némafilmes. Ez a koncepció teszi a filmhang használatának tekintetében az egyik leginvenciózusabb alkotássá a Madarakat.

Teljes mértékben megértem, miért ütött akkorát a maga korában, arról nem is szólva, hogy egy ’63-ban bemutatott filmről beszélünk; a dátumhoz képest pedig teljesen rendben van a technológia. A hangulata és a feszültsége nagyon tetszett, de sajnos iszonyat módon rühelltem a főszereplőket, főleg a nőt. Konkrétan ők ketten nekem rengeteget levontak a történet élvezhetőségéből.

Egyszerűen nem értem az embereket. Megnéznek egy nagyszerű, ámde régi filmet – és leragadnak annál, hogy „mai szemmel nézve” ilyen-olyan-amolyan ….. így a párbeszédek, úgy az effectek, na meg a zene, stb.
Aki nem tud elvonatkoztatni a mai „csúcs” technikától (ami a közeljövőben nevetségesen blődli lesz), az ne nézzen régi filmet spoiler
Hitchcock zseni volt a feszültségkeltésben, a képi ábrázolásban, a zenei aláfestés használatában (vagy éppen elhagyásában, mint itt is), hanghatásokban/csendekben – szerintem a mostani ("sziperszuper" effectekkel megtámogatott) filmesek a nyomába sem érnek, hiába próbálkoznak bármivel is.

ui.: valamiért azt hittem, fekete/fehér, ezért nagyon meglepődtem a színeken…. nekem Hitchcock fekete/fehér

Újranéztem, most is nyolc csillag. Lassú, nem túl bonyolult, misztikus és nyomasztó. Pont amilyennek a thriller/horrort szeretem. Nem beszélve Mitch-ről, a férfiemberről csodás állal. Kézbe veszi a kalapácsot és megoldja a helyzetet. Olyan férfi, akitől a fürge észjárású és igen talpraesett Melanie elalél és egyből felveszi a védelmezésre szoruló nő szerepét. Ahogy ennek rendje vagyon. Csomó pro és kontra érvet tudok felhozni mindkét oldal viselkedésére azzal együtt, hogy igazából tudom, irreleváns ennél a filmnél a női/férfi szerepeket boncolgatni. Pár (sok) éve ez fel sem tűnt volna. Többször rájöttem már, hogy nem szabad régi kedvenceket/klasszikusokat újranézni, mert romba döntöm múltam bálványait. De ez van.

A film nagyon ügyesen elaltatja az ember gyanúját, hogy aztán a legváratlanabbul hozza rá a pánikot.
Szépen lassan morzsákat szór, a második felére pedig elszabadul a totális káosz.
Az okokra nem ad magyarázatot, az ember bizonyosságba vetett hitének megcáfolása által éri el a pánikot.
Viszont annyira nem tudott lekötni a madaras téma, talán pont a fenti okok miatt.

Nagyon nehéz ezt a filmet mai szemmel megítélni, de ha levonjuk a pocsék effekteket, akkor is ott marad a világ talán egyik legkínosabb instalove-ja: spoiler Hát nem romantikus? :DDDD https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images…
Én fordított esetben hívnám a rendőrséget, de a csaj jól néz ki szóval ilyenkor a hímeknél gondolom mások a játékszabályok… :D

A családomban mai napig szokás, hogy ha az égen egy madársereg vonul át, akkor felkiáltunk „Hitchcock!!!” Annak ellenére, hogy gyerekkoromban nem láttam a filmet elképzeltem, hogy milyen brutál horror lehet, ahogy a madarak széttépik az embereket és fejvesztve menekülnek, egymás kitépett szemgolyóját eltaposva (ja, élénk volt a fantáziám).
Bevallom az elején konkrétan unatkoztam és nem értettem, mikor fordul át az egész valami halálsikolyos dologgá. Ehelyett Tippi Hedren olyan szinten sipítozott, hogy az volt a horror.
Ha madarat látok, továbbra is Hitchcockra fogok gondolni, csak most már másképp.

Elvileg arról kéne írnom, hogy miért klasszikus a klasszikus és ettől miért jobb/rosszabb a film, de ezt annyian megírták már mások szebben és jobban, hogy én most inkább más apróságokra figyeltem.
-Kedvemre volt a magyar szinkron, szeretem ezeket a hangokat.
-A film 2/3-a sokkal inkább egy Benedek-Beatrice cívódós-odamondó kis szerelmi történet, mintsem horror. Addig, amíg Melanie stílust nem vált, egészen működő párost alkotnak.
-Annie sokkal szimpatikusabb, mint Melanie.
-A horror elemek mai szemmel már nem ijesztőek (akkoriban azért nagyot üthetett), de ennyi év távlatából is el kell ismerni, hogy Hitchcock nagyon jól adagolta a jeleneteket. Az egyre intenzívebb támadások mind hatásosabban és erőteljesebben voltak fényképezve az előzőnél, a házostromnál pedig külön tetszettek a hangeffektek.
-Nem olvastam utána Hitchcock életrajzának, de kíváncsi lennék, mi inspirálja a filmjeiben az ennyire fenyegetve védő, erőteljes anya alakokat.
-Bírom a részeg fickót, aki két percenként beszól a nagy elmélkedésnél, hogy „Itt a világvége!” :)
-A film végével nem vagyok kibékülve.

Gyerekként láttam a filmet, és nem sokra emlékeztem belőle, csak hogy félelmetes volt. Mai szemmel egyáltalán nem az, és bár jó film volt, és tetszett a sztori is, az nagyon idegesített, hogy a végén nem derült ki semmi. Meg se próbálták kideríteni, hogy mi történhetett a madarakkal. Egy csomó kihagyott lehetőség van a történetben. Ez számomra sokat levon az értékéből. Amúgy meg Melanie szerintem tök pszichopata.

Vannak olyan filmek, amiken bizony az idő múltával keményen meglátszik az évek vasfoga – a Madarak is ilyen.
Ettől függetlenül, bár mai szemmel néhol megmosolyogtató, magát a félelmet, bizonytalanságot így is remekül tudta érzékeltetni, ezért bizonyos szempontból igenis kiállta az idők próbáját.
Ami inkább bosszantott, az az időnkénti logikátlanság volt.
„Kedvencem”, mikor spoiler