Bolhafészek (2016–2019) 92% 179★

Valamit nagyon tudnak az angolok. Úgy beszélnek az életről a filmjeikben, sorozataikban, amire Hollywoodban nem képesek. Csontba markoló, torokszorító, de közben nem tudod nem végig mosollyal az arcodon nézni az egészet. Csodálatos. És a Fleabag úgy érte ezt el a második évad végére, hogy az első után egy kis kellemes, szórakoztató, ám felejthető darabnak tartottam pár jó pillanattal. A második évad azonban lekerekítette a történetet, és nagyszerű sorozat kerekedett belőle. Sorolhatnám a sok ötletes megoldását, de fedezze fel mindenki magának.

Nem értékelő értékelő, jegyzet magamnak: remélem sosem fogják folytatni, mert ez pont így ilyen $@!#% 10 pontos. Rá kell gyújtanom.

Itt bizony jó helyre mentek azok a Golden Globe-díjak.

Az utolsó rész elején járok még de úristen! Nagyon szépen köszönöm Phoebe-nek,hogy megírta ezt a briliáns darabot! Nagyon bánom,hogy nem időben találkoztam vele mikor még meglehetett nézni színházban:(.

Sorozatélményként fantasztikus volt! :) Édes, bús, vidám, szomorú események váltották egymást egy zseniális főszereplő narrálásában. Piszok szókimondó volt, de ez kellett ide, nem ragozták túl a dolgokat, 25 perc alatt a mennyet és a poklot is meg lehetett járni ezzel a csajjal. A vakvéletlen hozott össze Fleabaggel, de soha jobb belenyúlást egy sorozatba. Van egy sajátos stílusa, amit ha a néző fel tud venni, akkor igazán egymásra találhatnak a sorozattal.
A sztori pedig annyit, hogy talán mindenki egy kicsit magára ismert, mert az útkeresés, a magunknak és másoknak való megfelelési kényszer, boldogság keresgélése és a csalódások az mindenkinél jelentkezik.

1. évad:
Szókimondó, épp annyira, hogy még tudj rajta nevetni (vagy sírni), de azért érezd magad kényelmetlenül. Különösen akkor lehet jól együtt rezonálni a sorozattal, ha érezted már magad magányosnak, csalódtál valakiben, csalódtál magadban, nem találtad a helyed… Szóval ilyen ritka és senkivel sem előforduló tapasztalatokkal érdemes belekezdeni.

2. évad:
Erről a sorozatról mindig eszembe jut a Grimestól a My Sister Says The Saddest Things, Tegan and Sarától… nos, egy egész albumot össze tudnék állítani tőlük ehhez a sorozathoz… és a Két szál pünkösdrózsa. Ne firtassuk, én sem értem.
No, de viccet félretéve, ez a sorozat olyan volt, hogy azt éreztem: erre vártam egész életemben. Van humora, ugyanakkor összetöri a szívedet, felgyújtja és ugrál a hamvakon, van benne szexi pap… Mi? Mi?! Ó-ó, azt hiszem, gyorsan konzultálnom kell a tudatalattimmal.
Viccet ismét félretéve, dramaturgiailag és színészileg is tűpontos alkotás, most azonnal újra tudnám nézni az egészet. (Őszintén szólva, elég erős a kísértés, hogy félretegyek minden munkát, és inkább Fleabaget nézzek.) Az egészet úgy lehetne jellemezni, ahogy Fleabaget jellemzi az apja: not everyone's cup of tea, képtelenség mindig kedvelni, de lehet szeretni, és benne is rengeteg a szeretet.
It's a love story.

Filmklubra néztem meg, heti egy alkalommal, de nem is volt olyan könnyű nem csalni… Nehéz eset, az biztos, elképesztően jól kimért, jól megszerkesztett modern tragikomédia. Komédia, mert hatalmas poénok és szituációk vannak benne, odaszúr mindennek, keményen, kíméletlenül, de mégis angolos tisztelettel, ahol a téma megköveteli. De tragédia (illetve melodráma), mert kiváló módon mutatja be a hibás emberi kapcsolatok melankóliáját, a saját rossz kis világukban csapdába esett emberek dilemmáit. Mert a Fleabag világában az emberek tudják, hogy mi a baj, és hogyan lehet orvosolni… csak épp túl gyávák / lusták / jószívűek ahhoz, hogy bármikor érdemben lépjenek.
A két évad két külön történetet mutat be, az első Fleabag és családjáról amolyan körkép, érezhető történetmenettel, mégis elég szabadon, különösebb irány nélkül, a második pedig a főhősnő és egy kissé megcsúszott pap kapcsolatáról szól. Többet nem is szabad beszélni a történetről, elvégre annyi történés, szimbólum van benne, hogy nemhogy beszélni róla is egy egész könyv lenne, de már a szimpla befogadás is kb. lehetetlen.
Tényleg, mindenből ad egy kicsit, fantasztikus, mégis köznapian kisszerű ötletek jellemzik, és egy kicsit talán mi magunk is belegondolunk, milyen az életünk, ahogy nézzük (talán magunkat is felismerjük egy-egy karakterben, ami azonban nem feltétlenül hízelgő ránk nézve). Megérdemli a 10 csillagot (meg azokat a díjakat, amiket beszedett).

Kar, hogy csak ennyi volt, nekem nagyon bejött, még ha elb@tt is a csaj totálisan.

Ajánlásra kezdtem neki, magamtól nem hiszem, hogy belekezdtem volna, és valójában az első rész annnnyira furcsa volt nekem, hogy tényleg csak amiatt néztem tovább, mert megígértem, hogy megnézem. Aztán beszívott. :) Jót tesz neki, hogy rövidek a részek, mert így az ember nem tudja megállni, hogy ne nézze tovább, legalábbis én egy nézésre néztem meg az első évadot, és utána megint együltőben a másodikat. A második évad még jobban tetszett, mint az első, teljesen kiteljesedett a sztori. Nagyon egyedi sorozat, témafelvetés és megoldás! Andrew Scott meg csodás. :)

Miért halogattam én ezt ilyen sokáig?!