Filmek 5-től 7-ig zóna

2024

1. Tűzvörös égbolt (Christian Petzold)
2. Challengers (Luca Guadagnino)
3. Soundtrack to a Coup d'État (Johan Grimonprez)
4. Kettes számú esküdt (Clint Eastwood)
5. Megalopolisz (Francis Ford Coppola)
6. A csapda (M. Night Shyamalan)
7. Furiosa (George Miller)
8. Hundreds of Beavers (Mike Cheslik)
9. Kék Pelikán (Csáki László)
10. Ne várjatok túl sokat a világvégétől (Radu Jude)

szemétbe vele: Emilia Pérez, Gladiátor 2., Terrifier 3, It Ends With Us, Deadpool & Wolverine, Hang nélkül: Első nap, Agymanók 2. stb.
Emlékezzünk még meg minden idők leggyávább cannes-i döntéséről: Anora. Gratulálunk!

1) Kinds of Kindness
2) Longlegs
3) Dune: Part Two
4) Challengers
5) Joker: Folie à Deux
6) Fekete Pont
7) Kék Pelikan
Az idei filmes felhozatal az általam látottak közül nem tartalmazott számomra igazán kiemelkedően erős alkotásokat: minden fenti filmre 8 pontot adtam. A tavaly bemutatott, de idén nézettek közül a The Beast, az Anatomy of a Fall és a The Zone of Interest az első három helyre került volna, ha nem lettem volna szigorú :) Az idei magyar filmek viszont véleményem szerint az eddigi átlagon felül teljesítettek, említésre méltó még a KIX és a Nyersanyag.

A magyar premierek szerint (ha olyan nem volt, akkor 2023 ősz is belefért):

(+) A szenvedély íze
ASMR Mukbang + egy szép szerelmi történet

(+) Agymanók 2
Habár a karakterek személyisége lehetett volna kevésbé „általánosított”, lélektani szempontból van olyan profi, mint az első. A pár napot felölelő cselekmény jelképes; ráadásul nem is érződik rajta, hogy annyira vízválasztó lenne Riley életében, mégis egy kerek egész drámát kapunk. Ez két dologra mutat rá: egyrészt az emberi érzésvilág gazdagságára, másrészt arra, hogy nincs egy nagy „felnőtté válás” (bár itt inkább a tinédzserkorba lépésről van szó), hanem sok kicsi. Körkörösen előrehaladó folyamat; az adott helyzethez / problémához kell felnőni.

(+) Juror #2
Már azt is nagyszerű volt látni, ahogy az érzéketlen esküdtbíróság masszájából felbukkannak az egyének, kezdenek nyitni egymás és a nagy felelősséget igénylő feladat felé. És emberként kommunikálnak. Aztán jön az irtó kellemetlen, szinte feloldhatatlan erkölcsi dilemma. Nagyon jó önvizsgálatra; azt hiszem, mindenki egy kicsit többet tud meg majd magáról a film megnézése után.

(+) The Killer
A tipikus profi, munkáját mindig tökéletesen végző, szimpatikus bérgyilkos (aki itt ráadásul vonzó nő is) és a tipikus profi, munkáját mindig tökéletesen végző, feddhetetlen rendőrnyomozó történetének találkozása. Majdnem buddy cop lesz belőle. Az old school megoldásait annyi frissességgel tálalja, hogy nem lehet nem elérzékenyülni tőle. Búcsúnak is jócskán megállná a helyét.

(+) Madame Web
Szuperhősös előzményfilm egy hétköznapi szuperhősről: egy mentősről! Madame Web nem fogja lézercsóvával legyőzni a rosszfiúkat, az ő képessége csak abban áll, hogy észleli a körülötte lévő segítségre szoruló embereket, plusz időhurokban tartja addig, amíg nem mozdul (helyenként erős pszicho-thriller a film, főleg a vonatos jelenetnél). A kameraforgatások, az erőteljes rendezés, Webb és a Gen-Z lányok közti dinamika egy szórakoztató, mozgalmas, inspiráló filmet eredményeznek. Abszolút nem értem az utálatot.

(+) A kaszkadőr
„It's not meant to be real. That's why I like cartoons. Y'see, 'cause cartoons don't pretend to be real.” – A legcukibb ars poetica.

(+) Vörös szobák
Meg nem mutatás és el nem mondás (picit hasonlít ebből a szempontból az Érdekvédelmi területhez). A nyugtalanító interneten keresgélés, egyik linkről a másikra kattintgatás a Welcome to the Game játékot idézi nekem. A legérdekesebb mégis az, hogy a főszereplő mennyire kifürkészhetetlen. Amikor az aukció közben a másik monitoron pókerezik… áá, brutális film.

(+) I Saw the TV Glow
Bemutatja, hova vezet, ha az ember megakasztja a saját identitásának kifejlődését. Az a jelenség is előkerül, hogy hogyan emlékszünk egy gyerekkori traumát okozó epizódra, ami egyszerre elborzaszt és hívogat. Esztétikailag baromi érdekes; a „The Pink Opaque” hangulata valami olyan ritkaság, amivel talán csak indie horror játékoknál találkoztam.

(+) Tökéletes napok
Na, ha ilyen filmek nem kerülnek be a legjobb 7-be, akkor tudom, hogy nagyon erős volt az év.

(+) Aggro Dr1ft
Fincher után Harmony Korine is radikálisan újraértelmezte a bérgyilkos-főszereplőt. Felejthetetlen incel-lázálom.

(+) The Royal Hotel
„Leave me alone, I'm just a girl” – A film. Szinte semmi műfaji kódot nem használ, pedig kőkemény thriller. Ijesztő lehet néha nőként létezni.

(+) Mononoke: Karakasa
https://snitt.hu/ertekelesek/2027733
Kíváncsi vagyok, a japánoknak mit jelent a film. Gondolkoztam, hogy ez vagy Miyazaki. Az utóbbi mellett döntöttem az életműben elfoglalt helye miatt, egyébként a Karakasa számomra izgalmasabb.

7. Kimitachi wa Dou Ikiru ka
Úgy néz ki, Coppola mellett Miyazaki is eljutott arra a pontra, hogy teljesen szabad formában tudja közölni vízióját, nem törődve semmiféle elvárással, csak a művészi teljesítményt tartja szem előtt. Az építész-metafora is előkerül. De frappáns befejezés helyett Miyazaki csak vállat von.

6. Érdekvédelmi terület
Glazer a Születés (2004) óta keresi a tökéletesen szenvtelen hangot. Most megtalálta, elviselhetetlenül nyugtalanító ez a film. Amikor a virágos közelkép után tiszta piros lett a vászon, halálfélelmem volt, nem viccelek.

5. A csapda
Shyamalan érzelmi intelligenciája nem a lélekismeretben rejlik, hanem az önzetlen érzelmi odafordulásban. Legújabb parabolájában megkísérel csapdát állítani egy szociopatának. Vissza lehet-e hozni a „normális kerékvágásba”; elő lehet-e hozni belőle az emberit, ami még megmaradt? Persze, végül kicsúszik a keze közül, de azért szép próbálkozás volt.

4. Anora
Sean Baker az egyetlen amerikai, aki olyan valóságszagú atmoszférát képes teremteni, mint Jafar Panahi, még ha itt jobban is érződik a fikció, mint korábbi munkáinál. Szükséges lépés volt ahhoz, hogy ilyen csodás tragikomédiát hozzon létre. A tűpontos időzítését tanítani kéne vígjáték-íróknak. Az akcentussal való játék, az ordibálós-kaotikus jelenetek szinkronizálhatatlanná teszik a filmet. Gyomorba vágó és gyönyörű. Anora (direkt nem Ani) a kedvenc karakterem az évből Tashi (Challengers) mellett. Mikey Madisonra érdemes lesz odafigyelni, az év(tized?) alakítását nyújtja.

3. Furiosa: Történet a Mad Maxből
Jézusom, hova tűnt a Fury Road pezsgése?

2. Challengers
Egy perc néma csend Tashiért, amiért nemcsak a két fiú, hanem a nézők is totál félreértik.
Guadagnino korábbi művei nem igazán fogtak meg, fabrikáltnak érzem őket, hiába a tagadhatatlan, magas színvonal. Ezzel szemben a Challengers-t mintha nekem csinálták volna; egyáltalán nem számítottam ilyen rendezői érzékenységre, az innovatív zenehasználatról nem is beszélve. Fhu de leegyszerűsítő a történetet szerelmi háromszögként azonosítani. Az emberi kapcsolatok komplexitásáról, az érzések adásvételéről szól főként, elképesztő mélységgel. + Tashi a parton arról a varázslatos kapocsról beszél, ami néző és alkotás között jön létre, a befogadás pillanatában. Az a bizonyos erotikus hármas-jelenet magában hordozza az egész film dinamikáját, valószínűleg a legjobb kicsinyítő tükör valaha. Strukturális szempontból is bravúr, a különböző idősíkokat úgy vegyíti, hogy azok állandóan reagálnak egymásra; mintha továbbadnák az energiájukat, így végig mozgásban marad a film, sőt egyre erőteljesebb lesz, hogy a végén robbanjon egy hatalmasat (micsoda befejezés!). Háromszor mentem el moziba miatta, és harmadjára is úgy álltam fel a székből, mint aki maratont futott.

1. Megalopolisz
Annyira öntörvényű, mint a Twin Peaks: The Return; annyira excentrikus, mint a Holy Motors. Ez aztán a vízió. Ha most megkérdeznék tőlem, mit tartok a legjobb filmnek valaha, szerintem ezt mondanám. Írjon róla, aki tud.

2024 filmekben

Másokhoz hasonlóan én is gondban voltam azzal a kérdéssel, hogy mi számít 2024-es filmnek, de mivel év közben a Rotten listáját szoktam nézegetni, ezért ezt vettem alapnak (így maradt ki az amúgy mindenképpen az élre kívánkozó Tökéletes napok és az AGGRO DR1FT): https://editorial.rottentomatoes.com/guide/best-new-movies/

Kedvenc filmek sorrendben:

1. Furiosa: A Mad Max Saga – https://snitt.hu/ertekelesek/1915887

2. I Saw the TV Glow – Sok van ebben arról, hogy miért nézünk filmeket vagy olvasunk regényeket, egyáltalán, miért érdekesek és fontosak a „fikciós” történetek? Na de nem is a filozófiája, hanem a hangulata volt az első, ami behúzott: neonfényes vibrálások, élőzenék (+ szép OST), a lassú és meditatív atmoszféra, bizarr ellenségek. A rettegett Mr. Melancholy mintha csak egy Lynch-műből mászott volna elő (a Mulholland Drive fekete embere > bármilyen horrorkarakter), azaz papíron viccnek tűnik, ám az életre keltett változata néhol egészen félelmetes. Bár sok szempontból egy tragikus történetről van szó, második megtekintésre mégis valahogy inkább pozitív érzéseket váltott ki belőlem, merthogy itt a készítők valami hihetetlen empátiával viszonyulnak az útját kereső főhöshöz (soha nem késő – hirdetik a színes feliratok az utcán, még akkor is, amikor már minden remény veszni látszik). Ha már érzések, kiemelném azt a jelenetet, ahol Tara és Owen a szórakozóhelyen beszélgetnek, miközben a fellépő zenekarok pontosan jelképezik a szereplőkben zajló érzelmi folyamatokat. Visszatérve a mögöttes gondolatokra, ahol ez a film szerintem igazán nagyot szakít, az a valóság-fikció viszony szemléltetése. Amikor a valóság annyira embertelen, hogy a fikció és a fantázia segít, s miután segített, a valóság ölti magára egy gyengén sikerült filmsorozat képét, foszladozni kezd és megjelennek benne a kitörési pontok (persze ezek a változások és fokozatok azért nem ilyen lineárisan követik egymást, a filmben sem). Az ilyesfajta átértékelés mindenképpen fontos lépés a szabadsághoz.

3. Trap – Számomra a legfeszültebb mozis élmény volt idén. Shyamalan nagyon laza történetmesélő, a rövid játékidő ellenére mindent rendesen kibont és a végére általában a dolgok a helyükre kerülnek. A szokásos csavargatás ezúttal ott van, hogy melyik szférában van elrejtve a csapda és ki akar csapdába ejteni kit? spoiler Külön tetszett az a dinamika, ahogy a szemlélőkből pillanatok alatt résztvevők lesznek, mellékszereplőkből főszereplők válnak és az egyének viselkedése ennek megfelelően gyors és radikális változásokon megy keresztül. A tettes pedig nyilván spoiler

4. Challengers – Szenvedélyes szerelmi háromszög, amelynek tagjai inkább teniszeznek szex helyett. A meccsekben több az izgalom, mint az ágyban. Felmerülhet bennünk, hogy vajon miért ennek a sportnak a keretén belül mutatják be ezt a viszonyt? Ellentétben más játékokkal (foci, kosár, stb.), a teniszben ritkább a közvetlen testi kontaktus, a két küzdő fél mereven el van választva egymástól, méghozzá egy háló által (Pszichológusok elemezhetik, hogy az ott a filmben hányféle értelemben véve háló). Ez az elrendezés a versenyszellemet is a kíméletlenségig fokozza, ezért a teniszt David Foster Wallace regénye is egyfajta kulturális szimbólumként értelmezte. Egyébként a rendezőre jellemző érzékenység itt sem marad el, az egymást átszövő, kiegészítő emberi kapcsolatok, kötődések, vonzódások sokféle módon kerülnek terítékre. Önmagában a cselekmény is egyedi, hiszen a spoiler A történetmesélés módja, a sok helyen expresszionista ábrázolás, a végsőkig tolt kielégülés (?) együtt eredményezik, hogy a film soha nem ül le, a folyamatos, nem múló várakozás érzetét kelti. Úgy reagál a jelen kor fontos jelenségeire, hogy nyíltan nem tekint ki a társadalomra és a kultúrára, ez külön bravúros.

5. Megalopolis – https://snitt.hu/ertekelesek/1991378

6. Red Rooms – A másik film az újabb termésből, ami először a stílusával ragadott meg. Szépen használják a színeket, jók a zenék, a főszereplő motivációját és szándékát a legutolsó percekig csak találgatni lehet. Ami azt illeti, ezen a téren maradt bennem pár kérdőjel. Először azt hittem értem a filmet, mert az biztos erről szól: spoiler Ám utána elolvastam a rendező és a főhőst játszó Juliette Gariépy saját értelmezéseit, akik szerint viszont az van, hogy: spoiler Nem tudom, ki hogyan értelmezte, melyik a valószínűbb?
Nagyot mennek mostanában ezek a tárgyalótermi filmek, ami nem baj, mert az igazság esztétikus és performatív jellegét jól ki tudják domborítani vele, persze ez egyben az értékekben, tényekben való elbizonytalanodást is kifejezi. A nőgyilkos iránt rajongó nők témája amúgy telitalálat francia nyelvterületen, lásd pl. a Gisèle Pélicot-pert, amely során több nő inkább az erőszakoló mellett áll ki, védelmezve a status quót.

7. Madame Web – A népi és professzionális kritika egyaránt f0sporrá aprította, és hát az első pár perc nem is vetített sok jót előre. Miután azonban az elejét túléltem, azt vettem észre, hogy érdekelni kezdenek a rendkívül esendő szereplők és a köztük lévő dinamika, a felvetett kérdés pedig nagyon izgalmas. Itt az időszemlélet középpontjában a jövő történetének ismerete áll, ez a Megalopolist is nagyon érdekelte, érdemes erre tehát a problémára odafigyelni. A popkultúrában egyre erősebben vetődik fel (hiszen rengeteg tér van a vizuális szemléltetésre és egyéb kreatívkodásra), hogy a jelent és a múltat a jövő irányából kell megértenünk, értékelnünk és ennek megfelelően cselekednünk. (Az akadémikus szférában lassabban hódít teret ez az elgondolás, de itt azért kiemelhetjük egy külföldre vetődött hazánkfia, Simon Zoltán Boldizsár történetelméleti munkásságát https://www.amazon.com/History-Times-Unprecedented-Chan…). Szerintem nem érdemes hinni az egyöntetűen negatív kritikának, ez a film jól ki van találva, a színészek (különösen Dakota Johnson és Sydney Sweeney) jót hoznak, a történet szépen pörög, meg akad némi látvány is.

Tiszteletkör:

The Killer – Ha már idén nincs John Wick, ez a legstílusosabb akciófilm. És azért szépeket is mond nekünk a közös tapasztalatokon alapuló kötődések formáló erejéről.

Chime – Eredetét és hatását tekintve minden horror kollektív, mint azt Kiyoshi Kurosawa munkásságától már megszokhattuk.

Road House – Idén a Furiosa mellett a legérdekesebb férfikaraktert adja, de az akció és a mondanivaló is ötös.

Juror #2 – Eastwood tényleg az egyik legmenőbb amerikai konzervatív, a végén berúgja az ajtót, mert szerinte sem maradhat az ott úgy.

Joker 2 – Minden benne van, amit az első részből hiányoltam, borzasztóan bátor vállalkozás (a bukás és az értetlenség borítékolható volt). Felelős társadalomábrázolás (szemben az előzővel, nem a kor ressentimentjének hódol), a mentális betegséget pedig úgy kezeli, ahogy már az első résznek is kellett volna. Korlátja, hogy sokat felesel az előző résszel és helyenként pont annyira szájbarágós, mint az.

Blitz – Látványos, érdekes történelmi film, kb. az egyetlen ebben a műfajban, amit idén beválogatni valónak gondoltam.

About Dry Grasses – Gyönyörű, csak azt nem értem, a katarzist miért kellett ellehetetleníteni azzal a sehogyan sem odaillő végső monológgal?

Animációs filmek:

Wild Robot – Díjcsalogató aranyoskodás, raádásul a végén a levegőben hagynak egy nagyon fontos konfliktust, de van benne egy aranyos róka, úgyhogy nem kritizálok.

Inside Out 2 – Szemérmetlenül másolja az első rész szerkezetét és szereplőit, de valamiért ez nem zavart, tetszett és nagyon átélhetőnek, meghatónak gondoltam az új konfliktust, bár tény és való, hogy az eredeti árnyékában nem fogunk rá sokáig emlékezni.

Memoir of a Snail – Ez a rendező korábbi, szívbemarkoló filmjét (Mary és Max) másolja, csak kevésbé meggyőző módon.

Dokumentumfilmek:

Ahogy az lenni szokott, a dokuk próbálnak lépést tartani a valóság fontosabb eseményeivel és azért formálni is azokat.

A környezet pusztulásával próbálnak valamit kezdeni többek között ők: https://www.youtube.com/watch… Meg ők: https://www.imdb.com/title/tt31863474/

Az Al Jazeera oknyomozó riportjai a gázai háborúról súlyosak, ezt pl. gyomorforgató jellege miatt csak részleteiben tudtam végignézni: https://www.youtube.com/watch… Az eleje és a vége Hamasz-propaganda, ami azonban a közepén van, az erősen kordokumentum-jellegű. MI bevetése a családirtás hatékonyságának fokozása érdekében, élő pajzsok, tehetetlenség, de a Tinder-profiljukon lebombázott gázai házak előtt pózoló izraeli katonák szerepelhetnének egy Black Mirror részben is. Az alapján, hogy mi jut el mindebből a háborúból a hazai médiába, TGM ma nagyokat morogna a provincializmuson.

Érdekesnek gondoltam az Ibelin rendkívüli élete című idei netflixes sztárdokut (ha nem is annyira őszinte vagy komplex) az online és valós élet kettősségéről.

Pár nemszerettem fillm:

Külön bugyor a félresikerült sci-fiknek: Dűne 2 + Civil War. Az előbbit érdemes az új Mad Maxhoz, az utóbbit pedig a Children of Men-hez hasonlítani, hogy kiderüljön, mennyire hihetetlenül fantáziátlan alkotások. Mindkettő kifejez egyfajta nihilista világszemléletet, de nem tudom, ez mennyire érdekes.

Quiet Place 3, One Life, Fekete pont, Love Lies Bleeding (a Kristen Stewart által olvasott Macho Sluts vajon milyen műfajú könyv lehetett? Regénynek nem elég szofisztikált a címe, enciklopédiának vagy albumnak pedig túl kicsi).

A pöcegödör alja hozzá képest egy Tarr Béla-szint:

Deadpool + Wolverine

Mivel (nagyjából) sikerült mindent befejeznem, amit kinéztem erre az évre, így az itteni végleges lista megbánásmentes kivonatot tükröz. (Amik kimaradtak/hátra vannak még, nem hiszem, hogy olyan nagyon megtudnák bolygatni a mezőnyt, kivéve talán az új Nosferatut, de az úgy is pont átcsúszik jövőre.)

Elöljáróban még annyit, hogy bár az ilyen évértékelőknél személyesen inkább azt preferálom, ha tényleg az adott évben jött ki a produkció, most mégis szembe megyek ezen „elvemmel”, már csak azért is, mert több cím az „előző év legvégén került mozikba” átok hordozója, amiket viszont pont tavaly nem tudtam megemlíteni. Ennek tükrében:

1. Szegény párák: Nem csak az idei év legjobbja számomra, de úgy általában véve is az egyik legnagyobb filmes favoritommá vált. Ever. Lanthimos érdekes fazon – a Kegyelem fajtáiig stabilan tartotta a periodikus „vagy nagyon utáltam, amit elém rakott vagy imádtam” mozgást, és itt egyértelműen az utóbbi játszott. Mintha csak a saját tudatalattim adta volna le rendelését a görög rendező felé, annyira jól rezonált velem minden ebben a páratlanul szürreális, de mindenképp zseniális coming-of-age őrületben.

2. Furiosa: A Mad Max egyike azon szűkös filmes unikumoknak, ahol az újabb filmeket lényegesen jobbnak tartom, mint a régebbi víziókat. A 2015-ös Fury Road sem volt semmi, de a Furiosa számomra még annál is sokkal több és jobb, főleg ami a világ kibővítését illeti.

3. Perfect Days: Ezt épp tegnap fejeztem be, de volt egy olyan érzésem, hogy szerepelni fog majd ezen a listán. Jól éreztem. Alapvetően lehetett volna a világ egyik legunalmasabb filmje, de Wenders visszafogott képei és a hangokkal való okos fukarkodása döbbenetesen sokat mondanak az emberről, mint olyanról. Meg valahol a világunkról is.

4. A szer: Alapvetően nem túl mély vagy újszerű film, az utolsó fél órát meg kifejezetten utálom, DE még így is! Napokig, sőt hetekig velem volt ez a film, azt meg már tényleg nehezen tudnám eldönteni, ki volt nagyobb actress-goddess: Margaret Qualley vagy Demi Moore.

5. Dűne part 2: El kéne olvasni végre a könyvet…

6. Beetlejuice Beetlejuice: Ez az a film, ami valószínűleg senki más listáján nem lesz ott, de milyen jó, hogy én itt vagyok. Az igen felejthető első rész után a 36 évvel későbbi folytatás valahogy minden szinten magasabb kvalitású megoldásokat hozott: A címszereplő itt már nem irritált, hanem szórakoztatott. Az effektek és trükkök nem keltették a befejezetlenség és filléres meló érzetét. A karakterek külön-külön, de még együtt is sokkal jobban működtek. Nem volt dögunalom Adam és Barbara! És még nosztalgia-fröccsnek sem utolsó.

7. Challengers: A teniszcsillag Zendaya babusgatja az érte harcoló fehér teniszcsillag fiúkáit. Az impozáns forgatókönyv és a karakterek vitték ezt a filmet.

Illetve még két említés a végére, mert bár overall messze nem mondanám kimagasló alkotásnak egyiket sem, de az a pár valóban jobb megoldás vagy ötlet jócskán tudott emelni rajtuk: Speak no Evil (sokkal jobban bejött, mint az európai eredeti) és Longlegs (mondjuk itt pont nem Nicolas Cage-nek adnám a creditet…).

Sorozatok közül az Arcane S2-t mindenképpen kiemelném, még ha volt is nem egy kínosan rossz forgatókönyvbéli húzása (ami az első évadra pont nem volt jellemző), illetve a Fallout S1, ami az utóbbi évek legkellemesebb csalódása lett. De tényleg! Initially semmit nem vártam tőle.

És a végére egy animés ajánlás: a Look Backet MINDENKI nézze meg, aki kicsit is tudja díjazni az animációba fektetett szeretet képernyőre álmodott varázsát. Szerelmeslevél az alkotási folyamatnak mint olyannak soha nem volt még ennyire nyílt és őszinte.

✨ 2024-es évértékelő ✨

⭐ Filmek
224+ film (2024-ben filmnézéssel töltött idő, sorozatok nélkül: 387 óra 37 perc)
21 film moziban

⭐ Sorozatok
epizódokat külön nem vezetem darabra, 13 különböző sorozat, 6 minisorozat
2024-esek, amik tetszettek:
Szarvasbébi (2024–2024)
Sötét anyag (2024–)
Korábbi, de én 2024-ben láttam:
Ne higgy a szemének! (2021–2021)
San Ti (2023–2023)

⭐ Kedvenc filmek 2024-es magyarországi premier dátummal, ez alapján:
https://mozipremierek.hu/filmek/2024/

⭐ Tier 1:
Előző életek (2023)
Álmaid hőse (2023)
Szegény párák (2023)
Tűzvörös égbolt (2023)
Rigó, rigó, szederinda (2023)
Tökéletes napok (2023)
Kálmán-nap (2023)
Őszi sanzon (2023)
Fekete pont (2024)
Egy százalék indián (2024)

⭐ Tier 2:
Érdekvédelmi terület (2023)
A szenvedély íze (2023)
Nyersanyag (2024)
Amerikai irodalom (2023)
Pianoforte (2023)
Téli szünet (2023)
Az űrhajós (2024)
Hogyan szexeljünk (2023)
Polgárháború (2024)
Vörös szobák (2023)
Elszáradt füvekről (2023)
A kegyelem fajtái (2024)
A gonosz nem létezik (2023)
A szer (2024)
Anora (2024)
Ne várjatok túl sokat a világvégétől (2023)
A szomszéd szoba (2024)
Kék Pelikan (2024)
A lányok, lányok lesznek (2024)

⭐ Mainstream tier, amik említésre méltók:
Dűne: Második rész (2024)
Két magányos farkas (2024)
Vaskarom (2023)
Furiosa: Történet a Mad Maxből (2024)
Agymanók 2. (2024)
A csapda (2024)
A kaszkadőr (2024)
A majmok bolygója – A birodalom (2024)
Megalopolisz (2024)
Joker: Kétszemélyes téboly (2024)
Kettes számú esküdt (2024)
Challengers (2024)
The Killer (2024)

⭐ 2025-ös év eleji tervek:
Nosferatu (2024)
Minden, ami fénynek tűnik (2024)
Emilia Pérez (2024)
A brutalista (2024)
Szerethető (2024)

Akkor pebabo mintájára. Én kevés filmet néztem idén, az utolsókhoz kellett némi jóindulat, mert ha többet mozizok azért szerintem akadt volna még 9-10 pontos is talán a helyükre. (így is erősek).

Tűzvörös égbolt (2023)
Cuckoo (2024)
Megalopolisz (2024)
Tökéletes napok (2023)
Szegény párák (2023)
Challengers (2024)
Ghostlight (2024) – ez még fel sincs víve ( https://letterboxd.com/film/ghostlight-2024/ )

+ Arcane 2. évad, ami bár sorozat és sok kritika illetheti, joggal ezt az évadot, azért van olyan jó, hogy még ennek ellenére is kiemelné az ember.

2024-ben, magyarországi nagyközönség előtt bemutatott mozipremiereket vettem alapul.

1.) Tökéletes napok (2023)
2.) A kiméra (2023)
2.) Kék Pelikán (2023)
2.) A vad robot (2024)
3.) Challengers (2024)
4.) Szegény párák (2023)
4.) Téli szünet (2023)
4.) A méhész (2024)
5.) Tűzvörös égbolt (2023)
5.) Furiosa: Történet a Mad Maxből (2024)
6.) Megalopolisz (2024)
7.) A szenvedély íze (2023)

Említésre méltók:
Ragyogj TV, ragyogj! (2024)
Érdekvédelmi terület (2023)
Az űrhajós (2024)

Kedvenceim a 2024-es filmpremierekből:

1.) Szegény párák (2023) A magyar bemutató 2024-ben volt.
2.) A Majomember (2024)
3.) Lisa Frankenstein (2024) és Monte Cristo grófja (2024)
4.) Humane (2024)
5.) A fattyú (2023) A magyar bemutató 2024-ben volt.
6.) In a Violent Nature (2024)
7.) Wicked (2024)

A várólistámon kitüntetett helyet élvezett a Nosferatu (2024) és az Anora (2024), de ezekre már valószínű, hogy nem fog idén sor kerülni. :c

2024 5 legjobb filmje.

– Polgárháború (2024)
– Anora (2024)
– A lányok, lányok lesznek (2024)
– Szerethető (2024)
– A szer (2024)

+2 ami ugyan 2023-as film, de mozibemutatója nálunk csak idén volt.

– Érdekvédelmi terület (2023)
– A gonosz nem létezik (2023)