Tökéletes napok (2023) 89% 83★

Számomra tökéletes. Imádnivaló. Többször nézős. Kedvenc.

Az eszményi ember kipihent, alszik 7-8 órát. Figyel az egészségére, nem eszik szemetet, friss dolgokból maga készíti ételét, amit aztán nem sietve elfogyaszt. Maradt 15 órája. Ledolgozik legalább 8-at és egy órát elhasznál logisztikára is. Maradt 6 órája. Karbantartja a testét, sportol, újabb egy óra. Foglalkozik elméjével, tudja, hogy szakmai előrelépéséhez fejlődnie kell, így képzi magát, túlórákat vállal. Maradt 4 órája. Az eszményi ember természetesen tájékozott a világ dolgait illetően, és művelt, tehát olvas híreket, könyveket, nem idegen számára a magaskultúra, megint egy óra. Van családja, a gyereket nem a tv neveli és nem is a dada, az eszményi szülő egy-másfél órát aktívan foglalkozik utódával, lehetőleg valamilyen modern nevelési elv szerint. Tisztában van azzal is, hogy házasságát ápolnia kell, figyelmet fordít társára tartalmas beszélgetésekkel, értékes időtöltéssel, neadjisten még a szexualitás oltárán is áldoz. Az eszményi ember, miután minden ráaggatott elvárást teljesített, vagy újrakezdi a dolgot a következő napon, vagy meggörbíti a téridőt és képessé válik a 24 órát megtoldani még pár egységgel, hogy ne nyomja agyon az ideálnak való megfelelhetetlenség és talán még ő maga is kapjon időt a saját életéből.

Na ezt a frusztráló, folyamatosan elégedetlen, külső elvárásokból tanult célokkal tűzdelt mókuskereket hagyta ott Hirajama valamikor évekkel ezelőtt, hogy beálljon wc-t takarítani és egy másik életet éljen meg. Egy olyat, ami egyhangú, monoton, de mégis harmonikus és szép, mert ő, az ő vágyai, érdeklődése, személyisége van benne minden percében. Nem tudja, mi a Spotify, de nem adtak ki épp elég zenét kazettán, amit élvezhet élete végéig? Aprólékos és precíz, a munka, amit végez hasznos. Miért lenne hát több, ha nem wc-t takarítana, hanem ezt a saját munkájával szemben támasztott tökéletességre törekvést egy brókercégnél vagy építészként hasznosítaná? Van hol aludnia, aprópénzért olvassa a legnagyszerűbb könyveket a leterített matracon, mégis szánja és lenézi a társadalom, aminek sikeres tagjai 50 évesen meghalnak a stressztől.

Ilyesmikről szól ez a film, amiben igazából nem történik sok minden és mégis benne van egy egész világ.

Nekem úgy tűnik, hogy ez a film egy önarckép.

Valaki (Wenders), aki nem akarja hajszolni a modernséget, nem akar behódolni az eltömegesedésnek, próbálja óvni magát ezek vélt vagy valós veszélyeitől, vagy egyszerűen csak menekül előlük.
Ez utóbbira azért utalgat is a film. Hogy ez az élet inkább csak egy tiltakozás, egy kiugrási kísérlet, semmint valamiféle igazi, mélyről jövő bölcsesség.
Az ez iránti vágy persze jól látható, és a vágy jó irányba mutat – már ha az ezzel ellentétes irányú vágyait tényleg sikerült már elengednie, ha a korábbi életében elszenvedett vereségek sebeit sikerült begyógyítania.
Ezekre a kérdésekre viszont nem ad választ a film.

Mivel a főszereplő lelkében tapintható dráma nem igazán ölt testet, így a megmutatott tökéletes napok számomra inkább egyfajta gyógyulási folyamat részeként értelmezhetőek.
És amíg gyógyulunk, addig nem beszélhetünk tökéletességről.
Nagyon szép, gyógyító napokról, pillanatokról igen.
Talán ebben, a sebzett lélek (ön)gyógyításában tud segíteni a film.

Azt pedig, hogy a gyógyulás után ki mihez kezd a maga életével, már mindenki maga dönti el.
A film főszereplője is.

És persze a filmes önarckép kapcsán arra is gondolhatunk, hogy Wim Wenders korunk kulturális vécépucolójának érzi magát.
Mondjuk megértem.

Mindenképpen érdekes film, de engem nem fogott meg annyira.
A hasonló filmek közül Jim Jarmusch Patersonja sokkal inkább tetszett.

Na ezeket a filmeket hívom medita-filmeknek. Úgy van benne a buddhizmus, hogy nem is tud róla (vagy jól rejtegeti) :). Tökéletesen le kell hozzá lassulni. A befogadhatósági nehézsége egy tízes skálán hetes :D. Megfigyelünk egy embert aki felkel, elindul, dolgozik, hazamegy, hétköznapi teendőit végzi egy 14 milliós nagyvárosban.
14 millió ember él társas magányban…teljesen egyedül. A kommunikáció következő „ígéretes” szintje, az internet, a telefonok, villogó képernyők, a felgyorsult világ, az elvárások, a társadalmi beidegződések teljesen kiirtották és elsilányították az emberek közti személyes mély kapcsolatokat, beszédbeli interakciókat. Minden felszínes, silány, és a javakról szól. Főszereplőnknek ebben a közegben súlyos depresszióban kellene szenvednie, magánytól elcsigázottan (ami néha azért megérinti).
Egy régi világból maradt itt, és úgy döntött nem tart lépést az újjal, elfogadta már rég, hogy nem tud rajta változtatni, beletörődött…és mégis…ő örvend, és örömmel végzi maximális japán precizitással a WC-k tisztítását.
A film rámutat, hogy mindezt csak úgy tudjuk megtenni, ha megőrizzük gyermeki hozzáállásunkat a mindenséghez. A kulcs: az apró örömök, és létezni a most-ban. Nem egy távoli szerveren hülyeségeket olvasni/nézni minden pillanatban, a múlton merengeni, a jövőn aggódni…jelen lenni ott ahol vagyunk…örülni a napfénynek, észrevenni a minket körülvevő életet, rácsodálkozni a nyugodt óriásokra egy parkban. A napjaink tökéletessé válnak minden reggeli kezdettel, mert ott bujkál benne a remény, hogy ismét hálát adhatunk a végén annak, amit úgy hívunk: élet.

Ez a film egy csoda. Itt írtam le, hogy értem ezt: https://ekultura.hu/2024/03/22/tokeletes-napok

Olyan jó lelkületű ez a film, az egyik út megmutatása, hogyan lehetünk összhangban önmagunkkal és a világgal. Vallásokban és filozófiákban keresi az ember a kapaszkodót, ki így, ki úgy, ha túl nehéz a batyuja, és fellégezne egy pillanatra.
Eleinte beugratósnak éreztem, miért pont japán, miért pont vécépucoló? Behelyettesítettem más nációkkal, elsőre magyarral, de velünk nem működne, ehhez a történethez egy keleti, de leginkább a japán a jó, ilyen tisztaságmánia, és vécékultúra náluk létezik, és ez a mindennapokban nagyon is fontos, a komfortérzet alapjait megadja, belejátszik a jó közérzetbe alaphangon. De mit számít ez itt? Mennyiben határozza meg a választásait, életszemléletét? Erről Hrabal jut eszembe, aki könyvzúzdában dolgozott, egyszerű munkát végzett, hogy több ideje és szellemi kapacitása maradjon az írásra, az emberek, a körülötte zajló élet aprólékos megfigyelésére.
A természethez való kapcsolódás, odafigyelés áthatja az egész filmet, a keletiek ezt is sokkal jobban csinálják. A főszereplő egyszerű, de érzelemgazdag játéka teszi ezt a filmet, az eddigiekkel együtt, igazán jóvá.

Kicsi volt rá az esély, hogy új kedvencet avassak.. de ez most nagyon jóleső volt.

Lassú film, gyönyörű felvételekkel, olyan igazi japános kis párbeszédekkel.

Talán a szabadságról is szól?

Azt mondják, ez a rendező legszebb filmje. A korábbiakat még nem ismerem, de biztos, hogy ez a legszebb film, amit mostanában láttam.
Könyvek és filmek végén (és festmények nézegetése után) gyakran vagyok zavarban, hogy mi is a feladata, értelme a művészetnek ma. Hát ez.

Valoszinuleg ez a legjobb nem Jim Jarmusch altal rendezett Jim Jarmusch-film.

Tökéletes film.