Elveszett jelentés (2003) 163

Lost in Translation
101' · japán, amerikai · dráma 16

7 díj · 10 jelölés

Charlotte, az arcátlanul fiatal, de már unatkozó feleség és Bob Harris, a filmsztár útjai egy tokiói luxusszálló bárjában keresztezik egymást. A véletlen találkozásból rövidesen meglepő, titokzatos barátság szövődik a nagy korkülönbség ellenére. Charlotte és Bob együtt kószálva fedezik fel… [tovább]

angol

Képek 16

Szereposztás

Scarlett JohanssonCharlotte
Bill MurrayBob Harris
Giovanni RibisiJohn
Anna FarisKelly
Catherine LambertJazz énekes
Gregory PekarAmerikai üzletember
Nancy SteinerLydia Harris
Nao AsukaPremium Fantasy gésa

Kedvencelte 51

Várólistára tette 158


Kiemelt értékelések

Sztavrogin

Szerintem ez tipikusan olyan film, hogy ameddig nem érzed magad úgy, ahogy a főszereplő(k), addig nem igazán tudsz mit kezdeni vele. Nekem legalábbis nagyon megkönnyítette a befogadást, hogy amikor először láttam, nagyon hasonló élethelyzetben voltam, mint Charlotte. Emlékszem, szórakoztatónak tartottam, hogy még ugyanúgy kétéves házas is vagyok, csak engem Eötvös Loránd (T.E.) vett el. Egyházi esküvő ember és intézmény között sajnos még nem engedélyezett Magyarországon, de azért szerződést aláírtunk, szóval ez komoly, törvényes kapcsolat volt. Azóta kiderült, hogy nem egy ilyen mígahalálelnemválaszt-fajta, hálisten. (Ez van, Loránd! :-)) Addigra, amikor először láttam ezt a filmet (2008), már nem sok maradt az egyetemistaléttel kapcsolatos kezdeti illúzióimból, fogalmam se volt, hogy mihez kellene kezdenem, csak hagytam magam sodródni. Nem volt egy nagy 'I just don't know what I'm supposed to be'-pillanat, de azért simán Charlotte helyébe tudtam képzelni magam (azért most se megy ez nehezen).
Szeretem az olyan filmeket, amikben mindig más az, ami éppen nagyon tetszik. Nagyon sokáig a kedvenc filmes jelenetem volt az, amikor Bob megérinti egy pillanatra Charlotte lábfejét. Nem tudom, hogy ezt a fajta intimitást láttam-e már ilyen egyszerre esetlen és szép képben bemutatni. Most pedig a nyitókép nyűgözött le teljesen. Nem is az ragadott meg elsősorban, hogy egy szép nőt látok egy majdnem átlátszó bugyiban feküdni, hanem hogy milyen csodálatos ez a kompozíció, mennyire szépek ezek a pasztellszínek, mennyire harmonikusan illeszkedik ez a test a környezetébe (végig szépen fényképezett ez a film!). Egyébként is érdekesnek találtam, hogy mennyire másak azok a jelenetek, amikben Charlotte egyedül van a szobában, és nem is akar kapcsolatba lépni senkivel; amikor csak ül az ablakban és nyugodt arccal nézi a várost. Ilyenkor úgy éreztem, mintha az ő térdei és az egészen hasonló árnyalatú felhőkarcolók a háttérben egylényegűek lennének, mintha egy kis keleti filozófiát próbált volna meg becsempészni ezekbe a jelenetekbe Coppola. Az is nagyon tetszik, hogy a címben szereplő „fordítás” nemcsak akkor vall kudarcot, amikor japánból ültetnek át egy szöveget angolra, hanem akkor is irgalmatlanul nehéz dolguk van a főszereplőknek, amikor magunk mögött hagyják ezt az állapotot, és megpróbálnak kapcsolatokat létesíteni.
Ezeket az ablakban üldögéléseket nagyon jól ellenpontozták az élénk színekkel bemutatott, nyüzsgő, összevissza Japánt felvillantó jelenetek. Elsőre még úgy éreztem, de most már nem gondolom azt, hogy itt azon lenne a hangsúly, hogy ez egy idegen kultúra (egy amerikainak egyébként is furcsán ismerős lehet az Elvis-imitátor srác, flegmán, cigivel áll a játékautomata előtt, mellette a tökéletesen unott barátnője). Mindenesetre ez a nagyvárosi Japán tökéletes terep, ha valaki be akarja mutatni ennek a XXI. századi fogyasztói társadalomnak a visszásságai. Azért azt el kell ismerni, hogy az Elveszett jelentés szinte minden ide kapcsolódó képe variáció egy témára, mind ezt a hamisságot, ürességet, felszínes csillogást mutatja be különböző példákon. Nekem az bensőségesebb jelenetek, a karakterábrázolás finomsága, a két főszereplő kapcsolata jobban is tetszettek, mint ez a látványos, de olyan sok újat/érdekeset nem mondó társadalomkritika. Azt különösen értékeltem, hogy néhány olyan jelenetet is láthatunk, amikor ennek a két nagyon hasonló helyzetben lévő embernek a kölcsönös rokonszenv ellenére sem sikerült egymásra hangolódnia, amikor a meglévő kapcsolatuk ellenére is idegenek maradnak a másik számára. Ragozhatnám tovább, hogy a zeneválasztás is mennyire tökéletes stb., de már így is bőven eleget írtam. :-) Nekem körülbelül annyit adott ez a film, mint könyvben a Zabhegyező. (Sokat.)

2 hozzászólás
Ascyra 

Aztaleborult… Ez döbbenet volt. Vagyis döbbenetes Húhhha.
Kerülgettem a laptopon már egy ideje, de mivel nem szeret(t)em Bill Murray-t, nem nagyon volt kedvem megnézni. Aztán ma elég zenben voltam ahhoz, hogy bárkihez legyen türelmem, gondoltam, ok, megér egy próbát, úgyis pucolni kell a terrányi lemezterületet, legaláb ledarálom. Noshát, ez a film amit biztos, hogy nem darálok le. Majd megoldom másként a tárhelyet, de ezt nem adom! Nincs az a pénz.
Én azt hiszem, azt gondolom, hogy valahogy így kell forgatókönyvet írni és filmet rendezni. (Mondjuk apuka nyilván kitűnő tanítómester volt). Kevés szereplő, csodálatos környezetbe helyezve, adva van egy egyszerű de nagyon sokakat érintő alapsztori. Magány, fásultság, kétségek. A hasonszőrűek előbb-utóbb felismerik egymást, megtalálják azt a finom fonalat, amit mindketten a másik végétől kezdenek el lerövidíteni, egyenes úton egymás felé. És akkor történik valami, ami beférkőzik a hétköznapok szürkeségébe, a hosszú-hosszú percek múlásába, az agyba, a testbe, beleég a szívbe, vággyá formálódik, kimondhatatlanná válik és bezárkózik, mert ezt kell tennie. Vannak kimondatlan dolgok, amelyek jobb is, ha kimondatlanul maradnak és én nagyon nagyon reménykedtem (hangosan kántáltam: kérlek, ne b…szátok el, ne b…. szátok el), hogy itt ez megtörténik. Nem hull el a varázs, nem koptatják el amerikai módra azt a csodálatos, apró gyomortáji remegést, amit csak az érzett már életében, aki abban a szerencsés helyzetben van/volt, hogy ez a valami elkapta… Ami nem teljesült be, de megveszel érte. Amit akarsz, ami lefoglalja a pillanataid, ami elvarázsol, de nem a tiéd és te tiszteletben tartod a szabadságát, azt a más utat, amit melletted jár, de nem veled. Ez a csoda egyszerűen kimondhatatlan és ez a kettős, ez a két főszereplő ezt csak úgy idetolta, láthatatlan kúszott be oda, és csak arra eszméltem, hogy belekerültem ebbe a varázslatba, pontosan érzem, pontosan tudom, én is arra vágyom, megértem ami történik, nem kell több, és nem hagyom, hogy kevesebb legyen, mint ami.
Ez a film csodálatos. És csodálatos a két szereplő játéka is, az egymással való harmóniájuk pedig nem a rendező érdeme. Egyszerűen, láthatóan, és biztosan egymásba szerettek a forgatás közben. Annyira látszik, hogy tagadhatatlan. Vagy ezt hívják tehetségnek? Kémiának? – nem is érdekel. Engem behúzott, elvarázsolt, letaglózott, megigézett és most itt ülök a romjaimon és azt akarom, hogy ne legyen vége…

Spielmann

Na, mégiscsak love is the answer. Kérem, kapcsolja ki. Boys don't cry. Nem fogok itt most okoskodni, hogy végre egy valódi nő játszik főszerepet egy filmben meg minden, hát mert attól ez több. Vagy mivan. Na. Ennyi. Ezt fordítsátok le japánra meg vissza. Kösz.

Osli75 

Kicsit lassan indult be a történet, de teljesen lebilincselt. Szerintem jó film volt, szerettem a szereplőket, a hangulatát, imádtam a várost és a zenéje is szuper volt. A vége kissé keserédes, de teljesen helyén van, szerintem így kerek a történet.

snowden 

Újranézés volt, másodjára se csalódtam benne, sőt! Kissé talán nehézkesen indul, de hamar megtalálja a hangját és felejthetetlen filmélmény lesz. Nincs két óra se a játékidő, mégis kb. minden benne van, ami egy ilyen sztorihoz kell, baromi életszagú az egész, a hangulat elképesztő, Bill Murray hibátlan, Scarlett Johansson cuki, és hát a dalbetétek pedig… nem lehet ezt már hová fokozni :).

Tamás 

Az ígéretes kezdés után viszonylag hamar unalomba fulladt. Tokió nagyon érdekes helyszín volt, mind az utcai reklámtáblák fényei a kocsikázás közben, mind a különc tévéműsorok és a japán csoportosulások mindig mosolygós, rábeszélő ereje megkapta a maga helyzetkomikumát, ahogy az is, hogy a japán kifejezések valahogy hosszabbnak tűnnek az angolnál, pedig jelentésük ugyanaz. Ezen a fronton Bill Murray tényleg zseniálisan alakít, és minden rendben van.
A másik oldalon viszont, Scarlett Johansson oldalán már vannak problémák, és ez nem is a színésznő hibája, egyszerűen az ő elszigeteltsége messze nem olyan érdekes mint Murray kultúrsokkja. A lábait és a popsiját ügyesen mutogatja a kamera, és tényleg kevés nő tudna úgy kinézni abban a hálószobában mint ő, de ezen túl, a drámája valahogy nem jön át elég érzékletesen.
De itt még menthető lenne a film, a probléma a két címszereplő közt kialakuló kapcsolattal van. Egyszerűen túl lassan bontakozik ki, és túl kevés. Látjuk közben, hogy sem otthon, sem az idegen országban nem várja őket semmi, de ezen felül a film legnagyobb részében lassítva közelítenek egymáshoz és a film önmagát ismételgetve, de téteket nem fokozva unalomba fullad.
Talán az volt a cél, hogy a sok szenvedésük nyomán hitelesebbnek tűnjön a kapcsolatuk, de ezért nincs mit vezekelni, ez a páros egyszerűen semennyi szépítés után sem illik össze. Másrészt talán azért haladtak lassan, hogy ne kelljen eljutni a film alatt egy kínos szexjelenetig, ami őszintén rossz lett volna mind a színészeknek, mind nekünk. Csakhogy így nem látunk semmit a végéből, lógva van hagyva a sztori és kettejük közös sorsa, amiről egyébként elmondható, hogy normális körülményeik között a büdös életben szóba se jönne.

Mr_Catharsis91 

Kósza lelkek Tokyoban. Régen láttam már, de már akkor is elvarázsolt a különös hangulata, a karakterek és az életszagúsága. Egyszerűen elcsavarta a fejemet, bár azért kellett neki egy kis idő, amíg úgymond megérkeztünk a vég-kifejlettig, de megérte megnézni. A reklámfelvételek szórakoztatók, ahogyan a karaoke meg Bill Murray rácsodálkozása a japán világra. A zene telitalálat, amúgy is szeretem a sheogaze-et, szóval Kevin Shields – City Girl c. száma, azonnal belopta magát a szívembe, de vele együtt a film is. A vége keserédes, de tán az egyik legszebb lezárása egy történetnek, amivel találkoztam.

Aki teheti feltétlenül nézze meg, mert nagyon szép és jó film.

Fájvirág

Szép. Mikor néztem, nem voltam lenyűgözve, mert mást vártam, de valami van ezzel a filmmel, ami széppé teszi. Ja igen, Sofia Coppola az.


Népszerű idézetek

Bob Harris: Na és mit tanult?
Charlotte: Filozófiát.
Bob Harris: Abban van aztán a nagy lóvé.

Bob Harris: Tud titkot tartani? Egy börtönlázadást tervezgetek. Először is ki kell kerülnünk ebből a bárból, aztán a hotelből, aztán a városból, aztán ebből az országból. Benne van, vagy sem?
Charlotte: Benne vagyok.

Charlotte: Azt hiszem, a középkorúak válságában vagy. Vettél már Porschét?

Bob Harris: Milyen étterem az, ahol neked kell főzni?

Bob Harris: Szorítást éreztem a vállamban és a nyakamban, ezért rendeltem egy Shiatsu masszázst.
Charlotte: Hú, ez jól hangzik.
Bob Harris: Igen, a szorítás elmúlt és átvette a helyét az iszonyatos fájdalom.

Eirian 

The more you know who you are, and what you want, the less you let things upset you.


Hasonló filmek címkék alapján