A világítótorony (2019) 147

The Lighthouse
110' · amerikai, kanadai · dráma, fantasy, horror, rejtély

3 díj · 6 jelölés

Egy tengerbe nyúló kis sziklán lévő világítótoronyba hosszú gyalogút után érkezik szolgálatra két nem túl bizalomgerjesztő fickó: a tapasztalt öreg (Willem Dafoe), és a korábban favágóként dolgozó újonc segédje (Robert Pattinson). A vágyaik, a félelmeik, a szuggesztív környezet és persze a… [tovább]

Angol
angol

Képek 9

Szereposztás

Valeriia Karamansellő
Willem DafoeThomas Wake
Robert PattinsonEphraim Winslow

Kedvencelte 19

Várólistára tette 196


Kiemelt értékelések

Ascyra 

Előttem @csokidani leírta ugyanazt, ami bennem is fogalmazódik – nekem is hiányérzetem van. De ha én is jellemezni szeretném a filmet, akkor: totál egyedi, váratlan képekkel és gondolatokkal, az elejétől érezhető erős nyomással, mintha egy hatalmas zúzdában lennél és szép lassan nehezedik rád a vasöntvény súlya. A ködkürt hangja engem azonnal hipnózisba ringatott, és ahol nem hallottam, ott egyenesen hiányzott és már-már azon gondolkodtam, hogy keresek róla hanganyagot, hogy erre aludjak el. Nagyon komoly film, a megvalósítását, a színészi játékot és a látványt tekintve is, nem egy „nézzünk valamit ma este horror-mozi”, aki erre számít nagyon meg fog döbbenni. Még agyalok kicsit, hogy mi hiányzott nekem pontosan, mert képtelenség átgondolni, 10 óra alatt az egészet – ülepedni kell hagyni. Nehéz, jelentős/nívós, kétszereplős, a meggyötört lélek és a háborgó, aztán végül háborodott elme igazi, tiszta tükre.
(Éshát: Pattinson nagyítóval, kiélezett figyelemmel kísérve is remekel… hümffph).
(Jaés: hátha másnak is hiányzik, akkor ezt feltétlenül nézze meg, mert lenyűgöző: https://www.vezess.hu/vezetunk/2017/11/30/hipnotikus-er…)
Jaj, és még egy dolog: Dafoe átka hosszú percekig az ember fülében cseng, az agyába ég, látványa (az alulról történő megvilágításnak köszöhetően) szinte túlvilági aurát kölcsönöz számára – szinte feledhetetlen, epikus és talán a film központi eleme is. Egyszerűen hihetetlen módon megcsinálták – muszáj volt megállítanom egy percre és mély levegőket venni. Rendkívüli, tényleg.

2 hozzászólás
Ekhal 

Hogyan lehet minimális hozzávalókkal egy (látszólag) minimalista művet alkotni, úgy, hogy abban „minden” benne van? Hát így. Ehhez tessék megnézni a filmet.

Nagyon úgy tűnik, hogy a hétköznap este véletlenszerűen elővett alkotások okozzák a legnagyobb meglepetést (mint ahogy történt korábban a Brazil kapcsán). Így volt ez velünk ezzel a művel is, mikor nekiálltunk végignézni.

Fizikális helyett egy sokkal inkább lélektani horrort (és drámát) kapunk. Az ilyen nyomasztó atmoszférájú alkotások nagyon be tudnak húzni, szinte érezni, ahogy az embert letaszítja egy feneketlen kútba… Zuhanás ez, mégis felemelkedés. Mint ahogy a tengeri madarak szárnyalnak. Aztán csak óvatosan velük!
A megtekintése közben könnyen meg lehet feledkezni arról, hogy filmet nézünk. Intenzív, magával ragadó az élmény, ha átadjuk magunkat neki. Mindezt megalapozza a fekete-fehér képi világ és a hátborzongató operatőri beállítások és háttérhangok.

Ugyanakkor a legutolsó képkockára szerintem már nem volt szükség. Helytálló a pillanat, de enélkül sem távoztunk volna keserű szájízzel.

Egy szó mint száz, meghatározó élmény volt számunkra ez a film. Pontosabban számomra, mert egyedül néztem… vagy mégsem?
Ördög tudja!

8 hozzászólás
Törpillaa 

A boszorkány-t már láttam Robert Eggerstől, azt a filmet is ő rendezte, de az nekem egyáltalán nem jött be, de ez… Annyira elvont, nyomasztó, komor és feszült a hangulata. Bár nem lesz kedvenc filmem egyike, de azért tetszett. Keveselltem a horrort benne, leginkább azért is döntöttem el, hogy megnézem, de a legtöbb benne a drámai, és az őrület kapott több szerepet. A misztikus, rejtélyes rész sem igazán volt sok, és egy kicsit többet vártam volna belőlük. Eleinte nagyon zavart, hogy fekete-fehér a film, nem igazán szeretem az ilyen filmet, de ez jó volt. A két rivális, akik dominancia harcot vívnak egymással, de közben ahogy épül fel a sztori, és olyan, mintha már több idő, talán év is eltelne, míg a világítótoronynál vannak, és várják a váltást. De aztán olyan, mintha Thomas és Ephraim kezdene megőrülni, megzakkani a bezártságtól, látszik rajtuk, hogy nem önmaguk, spoiler Thomas meg úgy bánik vele, mint egy kutyával, ugráltatja össze vissza. Robert Pattinson és William Dafoe elég jó ahhoz, hogy ketten elvigyék a filmet, és nem is hiányzik, több színész ebbe a sztoriba.

LoneWolf 

Ez egy igazi „Endless Madness” alkotás!
Rég láttam már ennyire elborult filmet és a legutóbbi is elég rossz szájízt hagyott maga után, (Anyám!) szóval most kissé csalódott is vagyok, hogy ezt nem volt alkalmam moziban látni. Sosem jeleskedtem a szimbolika értelmezésében, így valószínűleg nem csoda, hogy nem élveztem az említett darabot, de ezt még eme képességem hiányosságaival is imádtam. Az eddigi szerepeik alapján kissé kételkedtem abban, hogy Robert Pattinson és Willem Dafoe képes elvinni a hátán egy filmet, de az első, lassan csoszogó 10-15 perc után konkrétan végig csak pislogtam a zsenialitásukon, oly energikusan, tökéletes átéléssel adták át ezt az őrületet, amin karaktereik átesnek. A feszültség szinte kézzel fogható az egész játékidő alatt, érzed, hogy itt bajok lesznek, de valahogy mégis megmarad a kiszámíthatatlanság. Nem titok, hogy a színészek mellett, az előzetesről messziről bűzlő Cthulhu mítosz miatt döntöttem a megtekintés mellett és ennek FÉNYében azt kell mondjam: Jól döntöttem. Természetesen nem árulom el, mennyire van jelen a dolog, de határozottan ott van. Ennyi még az én pocsék felfogásommal is egyértelmű. Valószínűleg ez sokat hozzátett a végső értékelésemhez, de a fényképezés, a hangulat, a régies stílus, a jelmezek, a történetvezetés, mind-mind egyedinek és különlegesnek hatott a mai blockbusterek által uralt felhozatalban. Nem is tudom igazán összeszedni a gondolataim, mert ezt egyszerűen látni kell! Nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog… konkrétan biztosan akad, aki utálja majd, hisz írtózatosan sötét, nyers és beteg, ami sokaknak nem jön be a folyton viccekkel dobálózó CGI jelmezes hősök korában, de az tagadhatatlan, hogy többek közt épp emiatt páratlan.

rocketdog 

Robert Eggersre már az egyik kedvenc horrorfilmem: A boszorkány (2015) kapcsán is felfigyeltem, de A világítótoronnyal bizonyította igazán, hogy milyen jó érzéke van az izolált helyszíneken megőrülés ábrázolásához.
Csalódni fognak, akik egy könnyen értelmezhető, mindent megmagyarázó és logikai sorrendben bemutató filmet várnak. A rejtély, a misztikum, a babonás félelem, a magány szülte tévképzetek folyamatosan keverednek a valósággal, még a legvégén is megkérdőjeleződik, hogy valóban az történt, amit láttunk vagy valakinek a mocskos tudatalattijában jártunk. A fények, árnyékok és a fekete-fehér kép csak még tovább fokozzák a klausztrofób érzést.
Valahogy így képzelem belülről az Alzheimer-kórt is, ahogy minden egyre zavarosabbá válik, elveszik az időérzék, váltakoznak a tiszta és ködös időszakok… Egyáltalán nem számítottam erre, de érdekes volt megtapasztalni.

Egyébként jó látni, ahogy Pattinson újabb és újabb szerepekben bizonyítja, hogy több ő egy vonzó arcú gyémántgyűrűnél.

1 hozzászólás
kkata76 

Nagy levegő. Gondolkoztam, hogy nagyon kevés csillagot adjak-e, vagy nagyon sokat… Kb. úgy hatott rám ez a film, mint a Fehér éjszakák, vagy az Egy szent szarvas meggyilkolása, hangulatában is azokhoz hasonlónak éreztem. Ami azért is érdekes, mert a pl. a Fehér éjszakák végig fehér volt, csupa fény meg szín a virágokkal, meg minden, ez meg, ugye, fekete-fehér, borongós, viharos, látszólag épp annak az ellentéte, és mégis arra emlékeztetett. Ugyanolyan nyomasztó; az elején megragad és el nem ereszt amíg vége nincs. Az túlságosan fényes volt, ez meg túl színtelen és sötét.
Nagyon tetszett a zenéje, sokszor éreztem hogy sokat hozzátesz a jelenetek hangulatához, dinamikájához, és természetesen a két főszereplő színész is remek volt.

Laren_Dorr

Tömény.
A színészi játék lehengerlő, Dafoe alakítása szinte már túlmutat a színészeten; nem játszik, átlényegül.
A képi világ csodálatos, rengeteg képkockát egyszerűen kitennék a falamra is.
Annyira többrétegű, hogy kevésnek érzem magam a teljes felfejtéséhez. Inkább érzem, mint értem, hogy a férfiasságról beszél, annak is a kevésbé emelkedett aspektusairól, erős szimbolikával, görög mitológiai allúziókkal és régi tengerész folklórral átszőve.
Eggerstől már a The Witch is egy igazi slow burn horror volt, de ez ahhoz képest is szintlépés.
Van ugye filmkészítés és van filmművészet, ez pedig egyértelműen az utóbbi.

strangelove 

Robert Eggers olyan rendezői kultúrával rendelkezik, amely manapság már-már példátlan. A primer történetmesélésen messze túlmutató Eggers rendezése, noha kitűnően megvalósított, rendkívül eredeti műfaji film A világítótorony. Az ősfilmre jellemző képarány, beállítások, az ehhez alkalmazkodó színészi játék egyszerűen megbabonázó. Mindenki fedezze fel magának, szerintem az idei év felhozatalában egyedülálló filmélmény.

csokidani 

Szoval az van h varnom kellett h tudjam ertekelni mert eleg megterhelo film. Azzal a hajppal ugyan nem ertek egyet, ami ovezi, de teny h egyedi. A keparany es a fekete-feher mivolta jol kiszolgalja,h mesteri feny-arnyek jatekot latunk. A szineszek remeket alakitanak (meg Patiszon Robi is, le a kalappal). Megis, valami nem engedi h igazan kedveljem a filmet. Talan nem is ez a rendezo celja, hanem annak a borzaszto nyomaszto erzes atadasa, amit viszont igencsak ereztem.
Kicsit tobb misztikumot is szerettem volna latni, mert amit mutattak az igen hatasos volt.
Szval aki egyedi filmet akar latni es van hozza energiaja, az feltetlen nezze meg. Nem rossz.


Népszerű idézetek

Kiskakukk 

– Ízlik a homárom, igaz?
– Részeg, mint a csap.
– Láttam én, hogy imádod a homárom. Mondd ki! Mondd! Mondd!
– Nem kell mondanom semmit.
– A francba veled! Hogy Neptunus csapna le rád, Winslow! Csitt! Hallgass, Tritón! Üvöltve parancsolom, uram, a tenger királya, emelkedj fel a mélységből teljes tébolyoddal, sós habú, nyüzsgő, fekete hullámokkal, fojtsd el ezeket az ajkakat csípős iszappal, hogy fulladozzon, duzzadjanak meg a szervei, míg el nem kékül, és fel nem puffad a fenékvíztől és a sós víztől, hogy ne tudjon többé kiabálni… Majd ha a szívkagylós koronájú, csúszó, csápos farkú, gőzölgő szakállú felemeli ördögi, uszonyos karját, háromágú korallszigonya kísértetként sikítoz a viharban, és átdöfi a torkod, szétloccsantva téged, hogy belőled, te felfújt hólyag, csak egy tetves hártya maradjon, semmiség a harpüiáknak és a holt matrózok lelkének ahhoz, hogy csipegessék, és táplálkozzanak belőle, ezért egyenesen a rémületes uralkodó végtelen vizei habzsolnak be és nyelnek le, és minden ember elfelejt, minden idő, minden isten és ördög, még a tenger is…Mert Winslow egyetlen része és holmija, a lelked egyetlen darabkája sem lesz többé Winslow, hanem eggyé lesz a tengerrel.
– Rendben. Legyen, ahogy akarod! Szeretem a főztöd.

1 hozzászólás
Almost_Zed 

Rettegve féld a halált,
hogy az óceán lesz a sírunk,
Isten csak a hullámok hangját hallja,
s rimánkodjunk, hogy mentse meg esdeklő lelkünk.

BeL1eVe 

– What?
– What?
– What?
– What?
– What?
– What?
– What?
….

Timi98 

Thomas Wake: How long have we been on this rock? Five weeks? Two Days? Help me to recollect.


Hasonló filmek címkék alapján