Antikrisztus (Depresszió trilógia 1.) (2009) 67% 129★

Érdekes film eléggé erős képi világgal.
A szimbolikája egyedi, bár nekem kicsit naturális, vagy durva volt pár jelenet.
Mindenképp újranézős, mert egyedi filmélmény.

Életem legnyomasztóbb filmje volt. De ettől függetlenül hatalmas alkotás.

Borzalmasan éreztem magam, míg néztem.

Nehéz szavakba önteni az ezzel a filmmel kapcsolatos érzéseimet. Egyrészről nagyon, mondhatni túl durva, másrészről mégiscsak van benne valami, ami megfogott.
Nem is annyira horrorisztikus (vagyis nyilván vannak benne olyan részek, amik nagyon is azok), hanem inkább nyomasztó az egész. Nincsenek benne annyira ijesztő dolgok (itt is inkább azt lehetne írni, hogy finoman bánnak az ijesztgetéssel), mégis az egész kellemetlen, ami egyrészt köszönhető a témának, másrészt a cselekménynek, harmadrészt a kivitelezésnek:
A téma megbotránkoztató. Tény, hogy ilyennel még nem találkoztam, bár lehet, hogy jobb lett volna nekem, ha nem is találkozom. Ezen kívül nemhogy szabadon kezeli a nemiséget, hanem még romokba is dönti, bár ez a témából adódik.
A cselekmény ködös. Nem tudom, hogy indulunk-e valahonnan és eljutunk-e valahova. Látszólag egyes részek egyáltalán nem illenek a képbe, de végül mégis mintha összekapcsolódnának. Inkább olyan, mintha minden állna. Ez persze köszönhető a lassításoknak is, amiről a mai gif-mánia jutott eszembe (bár ez annyira nem illik ide, hogy azt elmondani nem lehet). De végül is így van. Olyan, mintha a film egy része csupán képekből állna, melyek mégiscsak mozognak, de úgy, hogy az szinte észrevehetetlen.
Tehát a kivitelezés mesteri. Olyan technikákat alkalmaztak, amelyeket én még soha nem vagy nem így tapasztaltam: a torzításoktól kezdve a felvillanó, éppenhogycsak látszó képeken át a hátborzongató áttűnésekig. Arról nem is beszélve, hogy minden egyes képkocka fontos információt hordoz magában. Sokszor vissza kellett tekernem a filmet és megállítanom a képet, hogy jól megnézzem, biztos azt láttam-e, amit láttam: aprócska snittek jelennek meg, melyek nem a lényegre fókuszálnak, ezért először nem is a lényegre irányítódik a figyelem. Csak miután már egy másik képkockát látsz, akkor kezd el derengeni, hogy mintha valami mást is láttál volna az előzőn.
Szóval lehet mondani, hogy ez egy művészfilm. Abból is a legdurvább, amit valaha láttam.

Ez egy nagyszerű film! Minden cseppje kincs. Imádom a szimbólum-rendszerét, a képi megvalósítást, minden a helyén van. Nagyon erős mozi, imádom.

Aberrált film tele sok felesleges kegyetlen jelenettel! Trier a Táncos a sötétben című filmjétől, ami jó volt sajnos idáig jutott, hogy kénytelen a film történetét figyelfelkeltő és tök felesleges brutalitással pótolni. Csak erős idegzetüeknek ajánlott!

Nem tudom, önmagában mit tudtam volna kezdeni a filmmel, mindenesetre a trilógián belül, a depresszió körében gondolkodtam.
Igen nyers film ez, már a legelejétől, amikor egészen közeliben mutatja azt, amit spoiler. Ezzel fel is veszi a történet a gyász fonalát. Amiről azt gondolom, hogy tulajdonképpen a depresszió is egyfajta gyász (sőt, Matt Haig Éjfél könyvtár c. könyvében is így fogalmaz). A következő jelenet már a kórházban játszódik, amivel bekerül a képbe a gyógyszeres kezelés, illetve a terápia: a főszereplő nő férje éppen terapeuta. Ezzel szerintem a kapcsolati dinamikát is lehet ábrázolni, vagy a terápia működését, sikerességét, stb. Egyszóval több legyet lehet ütni egy csapásra. Például mint férfi, és mint terapeuta, mindent racionális oldalról közelít. Szóval, még a kórházban a nő nem tudja elengedi az önvádat, otthon viszont már a férj érzelmi távolságát firtatja, amit ő ugyan meg tud magyarázni, ugyanakkor azt is gondolom, hogy nem annyira meglepő, amikor a férfiak a családban ilyen szempontból (is) távolibbak. Otthon próbálkozik a terápiával, de főként a nő fokozott szexuális vágya miatt inkább az erdei házba utaznak. Az út közben egy technikát alkalmazva a nő legyőzi félelmét, kérdés, vajon a valóságban is sikerül majd? spoiler Aztán az erdőben a nő elalszik, majd később a házban is, a depresszió egyik velejárója a fáradékonyság, aluszékonyság. Illetve mintha az övé lenne a nagyobb hátizsák, legalábbis látszatra a nagyobb teher. Az első éjjel a férfi ablakon kilógó kezét ellepik a kullancsok. Erről azt gondolom, hogy a depressziósokat szokták energiavámpírnak tartani… hát, az biztos, hogy sok türelem kell. Majd a szabadban egy újabb szorongásoldó gyakorlatot kezd a nővel, amit sikeresen végig is csinál. spoiler Ezután a férfi megmagyarázza a nő hallucinációját, aki erre rátámad: nekem az volt a benyomásom, mintha érvénytelenítené ezzel a nő érzéseit, ami érthetően rosszul esett neki. Az ezt követő reggelen spoiler. Ezután szó lesz a nő szakdolgozatáról, amiben elmerült, nem pedig kritikai elemzésnek vette alá: én itt az önreflexió hiányára gondoltam, illetve a rögeszméről, és például arról, hogy a szorongás nem veheti rá az embert olyasmire, amit amúgy ne tenne meg. Később pedig… spoiler
Szóval, nagyjából ezeket gondoltam. Amúgy tetszett a végén, hogy Tarkovszkijnak ajánlotta. Ja, és dehogyisnem tesz az ember olyat a szorongástól, amit amúgy ne tenne meg.

Tényleg nagyon akartam szeretni ezt a filmet annak ellenére, hogy elég sok rosszat hallottam róla. Annyira tetszett a Táncos a sötétben, hogy meggyőztem magam, ha nem is lesz olyan jó, mint az all time kedvenc filmem, azért így is élvezetes lesz. Hát nem volt az.
Volt ugyan benne néhány szép kép és jó ötlet, mint az egyes fejezetek elnevezése, de nagyjából ennyi. Nem tudom, hogy sikerült elérnie ilyen témával, mert az alapötlet szerintem igen is jó, de ez egyszerűen untatott – leszámítva az legelejét és a végét. Összességében elég nagy csalódás volt.
Oh, és senki ne kezdje el nézni buszon. Tapasztalat.

Elég régóta halogattam ezt a filmet és nem véletlenül. Alig vártam, hogy vége legyen.
A képi világ, a zene és Willem Dafoe jó volt.
Amit eddig láttam a rendezőtől ez tetszett a legkevésbé…

Hezitáltam hogy végül hány pontot adjak rá, de megadom a maximális pontszámot. Most láttam másodszor, ezelőtt körülbelül két éve, viszont azt akkor úgy néztem meg hogy előtte évekig hezitáltam rajta. Mindig csak belenéztem és úgy éreztem erre még nem vagyok felkészülve, aztán amikor először megnéztem, éreztem hogy jogosan.. viszont tudtam, hogy újra fogom nézni valamikor. Ennek az oka az, hogy szerintem érezhetően kimagaslik a thriller filmek közül. Sok filmnél éreztem már hogy nagy hatással van rám, hangulatilag, de ennél különösen. Néha kifejezetten kellemetlen nézni, de ez esetben ez egy hatalmas nagy dicséret. Megtehetném hogy csak kilenc pontot adok rá, mert van amikor ellaposodik, vontatott, de mivel alapból nem egy pörgős cselekményű sztoriról van szó, hanem fokozatosan építkezik fel a végkifejlet felé, ezért nem. Szerencsére a végét se rontották el, szerintem elég kerek film lett. 10/10