Hasadás (2011) 57% 47★

Pedig annyi lehetőség volt benne…
És eszerint is ültem neki. Azt hittem, kapok egy jó kis kamaradrámát, amolyan malevil-i posztapokaliptikus körettel. Ráadásul nem tisztán amerikai, hanem amerikai-kanadai-francia-német közalkotás. És még jól is indult.
Aztán beigazolódott, amin panaszkodtam a legutóbbi filmes tag-ek egyikében. Idézem magam: hiányoznak „a lassú kamaradrámák. Kevés ember kis helyen jóformán már csak hentelésre van összezárva. ”
Ééééééés tényleg!
Pedig az elején, mikor Marilyn spoiler, hát azt hittem ott halok bele. Semmi más nem kattogott a fejemben, csak az, hogy én mit tennék, hogy lehet ezt ép ésszel túlélni, van-e helyes döntés, van-e út és mód helyrehozni, mit spoiler, ésatöbbiésatöbbi. Nem érdekelt egyetlen más szereplő sem, rohadtul hidegen hagyott minden más történetszál és azt hittem, ez így marad a film végéig. De ez tartott még vagy 5 percig. Aztán amit utána és onnantól tett, azáltal teljességgel érdeklődésem vesztettem iránta. Mert mindent el tudtam volna magamról képzelni, de tényleg a bomlás minden módját, viszont ezt még a leghalványabban sem. Elvesztette minden szimpátiám. És itt volt kb. az a pillanat is, mikor rájöttem, hogy valójában egyik szereplő sorsa sem érdekel a továbbiakban, nem tudok velük együtt érezni, nem tudom őket sajnálni.
A történet ezen a ponton egyik pillanatról a másikra rendezői stílust váltott, a pszichothrillerből átmentünk hentelős horrorba. Oké, ez egy kicsit sarkított, de abszolút nem éreztem a valódi bomlást. A páros, különösen Milo Ventimiglia, tényleg kitett magáért, ijesztőek voltak, de elmaradt a hasadás folyamata. Értelmetlen, vagy semmiből jövő kirohanásokat láttam, olyanok lettek még állatiasabbak (elnézést az állatoktól), akik már előtte sem voltak százasok. A puhap@ök pedig még nyámnyilábbak lettek. spoiler.
Maradt tehát a főszereplő csaj, aki minő véletlen, míg a többiek látványosan mocskosak, spoiler, addig ő maradt viszonylag tiszta –
és szexi – ruhácskában spoiler
Az utolsó jelenet végképp betette az ajtót. Az én általam elképzelt vég úgy nézett volna ki, hogy miután spoiler De azt hiszem a végét az amerikaiak írhatták.
És az olyan kérdéseket most nem is feszegetem, hogy spoiler
Na mindegy. Egyszer volt, egynek elment, lélekörlő drámának viszont nem ezt fogom elővenni.
Pár napja ecseteltem a Harry Brown kapcsán, hogy a nyers, naturális erőszak lehet jó érzelemirányító eszköz, lehet azt művészien alkalmazni, de itt sima kaszabolás és kínzás történt az én szememben. Tudom, hogy a rendező nem ezt akarta láttatni vele, hanem a címet, de hogy @Zajec szavait idézzem, „csak a szememnek fájt, amit látok, de a lelkemet nem tette tönkre.”
Az érzés, mikor egész végig azon agyalsz, hogy Mickey-t honnan ismered, és meggyőződésed, hogy ezt az öreg arcot keresed valahonnan, majd a stáblistánál eszmélsz rá a végén, hogy ő Kyle Reese…O-O :D:D

Bár posztapokaliptikus címkét kapott, én inkább éreztem egy kegyetlenül vad, állatias és brutális kamaradrámának. Ez mondjuk nálam nem baj, szeretem, amikor az emberi psziché kerül a történet középpontjába, a bomlás – hasadás –, de… Ezt nem lehet kizárólag csak erőszakkal ábrázolni. Kell a mélység, a lassú tempó, a néma jeleneteket, amik többet mondanak minden szónál; a jól beállított kameraszögek, a vágás, egyszóval minden. Itt összevisszaság volt, kapkodás, csak a szememnek fájt, amit látok, de a lelkemet nem tette tönkre, pedig létezek ilyen filmek, amibe valóban belebomlik a néző, és jaj, de fáj utána… Kiűzhetetlenül a fejében marad az ember pokoli alkotása.
De itt nem. Elkapkodottnak és átgondolatlannak éreztem.

Egy túlélős film arról, hogyan garantáljuk mindenki halálát.
Fogalmam sincs a valóságban hogyan zajlanának a konfliktusok egy ilyen helyzetben, de itt erősen túlzónak éreztem. Már az első nap ment a hiszti és a szándékos provokálás, miközben volt mindenük. Az a South Park epizód jutott eszembe, amikor még csak pár órája vannak elzárva emberek a külvilágtól, de máris feláldoznak valakit maguk közül, hogy túléljenek :D

Atyaég. Ritka rossz unalmas túlzó booooorzasztó film. Végigkínlódtam, egy igazi hős vagyok de tényleg.

Azt hittem izgi lesz, de nem volt az. Csak idegesítő. Honnan volt oxigén? Úgy értem, senki nem gondolt rá? Én már első perctől azon agyaltam! Mert nem elég, hogy hanyan voltak, de még bagóztak is agyba főbe. Aztán ilyet szól Mickey bácsi, hogy nem mehetnek ki, mert a levegőben olyan izé van. Nem igaz, hogy egyik hülyének se jutott eszébe, hogy akkor vagy elfogy előbb-utóbb az oxigénjük, vagy áramlik valahonnan levegő és akkor…? Ahh… Mondjuk Mickey hazudhatta volna, hogy van valami nukleáris támadás esetére beépített légszűrő berendezés, de nah, még ennyi se volt… :s
Mondjuk aki feldarabolta a hullát, az a fickó még vicces is volt az elején, meg Mickeyben volt még potenciál, de hát… A vége meg… spoiler

Remek alapötletű film, annyi de annyi lehetőséggel, mint égen a csillag, és ezekből csak egyet ragadott meg. Borzalmasan untam, viszont a hangulat tetszett, a színészek jók voltak, és az őrület fázisait is jól vonultatta fel. A befejező képsorok szenzációsak voltak. Jobban érdekelt volna a kinti világ, és a kijutásért való küzdelem, mint a bezártság és az egymás megölése és a szex. Nagyon izgalmas dolgokat sugall, de nem tudunk meg gyakorlatilag semmit. Nem sikerült jól.

A szereplőgárda kifogástalan, az alaptörténet megrázóan fantasztikus és valósághű, de a vége borzasztóan kiszámítható. Ha úgy vesszük, akkor egy főszereplőnk van, a többiek csak elvannak körülötte és segítik a sztori alakulását.
Az valóban igaz, hogy durva film. Maga a mondanivalója és a képi világa is. Bár én 6 éves korom óta hozzá vagyok szokva a vér és egyéb „finomságok” látványához, mégis úgy érzem ezután, hogy a rendezők és forgatókönyvírók tudnak még meglepetéseket okozni.
Nagyon ajánlom, de nem garantálhatom, hogy a végkifejlet nem okoz egy kisebb dührohamot (csak magamból indulok ki).

Ez nagyon béna volt. És a nagy tisztogatást pont azok úszták meg, akiktől nem ártana egyébként sem megtisztítani a társadalmat. Ezeknél az alakoknál nem az okozta az elmebajt, hogy ott be voltak zárva, hisz már az elején is úgy viselkedtek, mint a viselkedés-zavaros gumiszobába való alakok (itt a három haverra gondolok), a helyzet csak hagyta a jellemüket kibontakozni.

Szerettem volna szeretni ezt a filmet, de nem tudtam. Kicsit többet néztem volna az apokaliptikus városképből, bár kétségtelen hogy igen erős a felütése a filmnek.
Ami odalent játszódott szépen mutatja be az emberi lélek kegyetlenségét – ha éppen nem vagyunk benne mindennapi komfortunkban. Azonban nekem nagyon túl lett tolva, mintha csak azért raknak oda egy mondat végére három felkiáltójelet hogy nyomatékosítsanak, pedig egy darab is megteszi ugyanezt. Kár érte, mert így nekem egy elszalasztott lehetőség egy jó filmre.