Kedvencelte 4

Várólistára tette 83


Kiemelt értékelések

Törpillaa

Ahhoz képest, hogy nagyon hosszú film, nekem tetszett. Egyáltalán nem untam, sőt tetszett, a véres jeleneteket meg tökre tetszettek. Lehet, hogy eleve pszichopata vagyok, de nekem tetszett a vérengzős jelenetek. Annyira elvont, már már beteges, és őrült, morbid, és szürreális, de bejött. :D A szereplők is jók voltak, a sztori is. Nem az a nagyon pörgős horrorfilm, de megvan egy adott hangulata, és ettől sokkal jobb, mint a mostani horrorfilmek, ez szépen alaposan végigvezeti a nézőket a történeten, nem kapkodja és nem sieti el a dolgokat, és mégis cselekményekben gazdag, bár az eleje nem erről árulkodik, de megéri végignézni, főleg ha valaki bírja a vérengzős részeket. :D spoiler Jó kis kosztümös film volt ez, nagyon hangulatos. Az elején, azt hittem, valami démonos, papi cucc lesz, már a címéből kiindulva, mert Apostol a címe, de tetszett, amit láttam, azt kaptam, amire számítottam, egy jó filmet, bár én nem láttam az előzetesét, és el se olvastam, hogy miről szól, csak rányomtam Netflixen, mert kíváncsi voltam, és egyáltalán nem csalódtam, még a felirat se zavart, tudtam követni a sztorit. :D Azt hiszem, ez újra nézős lesz majd nekem. :D

TribeBubu 

Nem értem, mire fel ez a közepesnél alig jobb értékelésátlag. Ez egy Lovecraftra hajazó történet, a látvány meg egyenesen lehengerlő hangulatot teremt. Ezerszer, sőt milliószor jobb, mint a popcornhorrorok, meg úgy egyáltalán az elmúlt pár évtized horrorainak átlagos színvonala.

Nihilchan 

A leírás alapján nagyon érdekelt a film, mert szeretem a zárt közösségekben és szektákban játszódó alkotásokat. Ehhez képest kaptam egy olyan történetet, aminek az eleje, bár a maga módján érdekfeszítő, de valahogy mégis több, mint egy órán keresztül unalmas. Nem igazán jött át a hangulata. A végére persze beindult az akció, akkor már jobban lekötött, de számomra ez középszerű és felejthető volt.

julcseee 

Így én meg nem csalódtam Netfixes filmben. Mi a tok volt ez ?? De tényleg. Először is, nagyon hosszú. Naaaagyoooon hosszzzuuu. Legalább kétszer tuti elszunditottam rajta. Aztán a végére bedurvul akkor sokszor oda se néztem inkabb, pedig én aztán bírom a horrort. De ah, valahogy ez a film nagyon nem jött át most. 3-an néztük és egyöntetűen kijelentettük, hogy ez sz@r volt. Pedig néztem h itt mindenki dicséri. Lehet velünk van a baj, tényleg könnyen lehet…

3 hozzászólás
Kincsanna 

Nagyon furcsa, hogy csak 66%-ra értékelt ez a film, ennél sokkal-sokkal jobb.
Nem egy könnyű kis limonádé és nem is a horror vonal a legerősebb benne, de a téma és a képi világ miatt is kiemelkedik a tucatfilmek közül.

1 hozzászólás
BeL1eVe 

Idegtépően feszült, és brutálisan kegyetlen, viszont nem egy agyatlan vérengzés az egész. Hagy időt a film a kommuna bemutatására és a karakterekre is. Bár volt egy jó pár pont, ahol beütött a WTF faktor, de Evans megint csak biztosította rendezői profizmusát.
Amúgy így a film közben többször átfutott rajtam a Resi 4, mint környezet, és az is hogy szerintem Dan Stevens rohadt jó Leon Kennedy lenne.

csokidani 

Sokkal jobb volt, mint amire szamitottam elozetesen. Latszik hogy sok penz es minosegi munka van benne. Ami nekem hianyzott, hogy tobb (sokkal tobb) kellett volna a termeszetfolotti vonalbol. Honnan ered, mi a tortenete, stb stb…
Jo es eros mozi.

Kiskakukk 

Elborult, nagyon erős atmoszférájú, sötét hangvételű, kegyetlen film. A színészi játék kitűnő, csakúgy, mint a hangulat és a látványvilág.

Aki bírja az elvontabb, véres, szektás, wtf kategóriás filmeket, annak erősen ajánlott!

Mr_Catharsis91

Érdekes ötlet volt ütköztetni a szektás életmódot a fantasy-val. Kicsit úgy éreztem, hogy míg a realista szektás filmekben valahol mindig kibuknak a hibák és a kamu-próféták, az agymosás és a tudatlanságra való építkezés, úgy itt mintha a fantasy elemekkel akarták volna legitimizálni a szektás életmódot, hiszen bár nem sok minden derül ki annak hátteréről (hogyan került oda, ki ő, mióta van ott és miféle), ez mégis elég, hogy kiépítsenek köré egy mikrotársadalmat. No persze ez is bukásra ítéltetik, hiszen az emberi gyarlóság és önzőség csak felüti a fejét és romba-dönti az egészet.
Színészileg annyira nem jött be, és bár volt benne jó pár megkapó kép, nem hiszem hogy újranézném, bár ettől függetlenül az alap elgondolást jónak tartottam, csak a kivitelezés volt közhelyes aminél csak a befejezés sikerült még közhelyesebben.

Riszperidon 

Már nem emlékszem, hogy hogy akadtam erre a filmre, de valahogy sikerült. Régóta várólistás volt már, épp itt volt az ideje, hogy megnézzem.
Háááát ember, ez mi beteg volt már? Egy, ismétlem, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány film akasztott ki ennyire és döbbentett le így, mint ez.
Számomra kissé vontatottan indult, de végig megvolt benne a feszültség, a képi világa és a színészi játék is nagyon tetszett. ((Vontatottság. Ennél a filmnél futok bele a sokadik olyan snittes értékelésbe, ahol azt hozzák fel egy film hibájaként, hogy
hosszú…Könyörgöm, ide jutunk, hogy ha valami másfél óránál hosszabb, és nem pörögnek végig az események, mint az atom, akkor már nem is jó? Minden esetre én örülök, hogy nem így állok hozzá.)) <----elbactam valamit, vagy itt nem működik az off, csak molyon? :D
Színészek. Egyedül a „górét” ismertem (fel), de neki sem tudtam a nevét, csak annyi volt az első reakcióm, hogy „Jé, ő Lucian az Underworldből!” Ott nem kellett akkorát fakítani, úgyhogy eddig nem tudtam, hogy ilyen jó színész. De az összes további művésznek is nagyon ott volt a munkája.
Horror. Ha ezt a szót hallom, akkor leginkább saját élményként annyi ugrik be, hogy vagy olyan gagyi, hogy szétröhögöm magam rajta, vagy úgy felhúz, hogy kikapcsolom. Ha ilyen lenne minden horror, akkor biztosan szeretném a műfajt, de 4-5-nél többet egy évben nem tudnék megnézni. Sok helyen felzaklató a film, még azoknak sem feltétlen ajánlanám, akik nem mondják gyengébb idegzetűnek magukat. Ahogy itt nézem, az amcsik keze is benne van, de ha itt nem látom, totál európainak gondoltam volna, mert ez nagyon az. Mi európaiak tudunk csak ilyen nyers módon belegázolni az ember lelkébe és gyomrába. Ha ezt a tengeren túl rendezik, akkor valószínű a gagyi/kikapcsolós kategóriába esett volna számomra, mert ők így nem dobták volna össze. A kivégzési módszerek hátborzongatóak és nagyon naturálisak voltak. Carter tanulhatna belőle. Eddig mindig azt mondtam magamban, hogy ha bármely Carter könyvből filmet rendeznének, az tuti gagyi lenne. Nem, adják Gareth Evans kezébe, és 110%-ban adná vissza a könyvek zsigeri brutalitását!
És most szépen, csendben elvonulok, és kattogok rajta egy ideig. Apropó. Ennek az Evans csókának van más filmje is? Rá kell néznem, csak most kicsit ápolom a lelkem.

2 hozzászólás

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján