Az Északi (2022) 64% 200★

A csillag a gyönyörű tájaknak szól. A film egyébként túlmisztifikált giccs, mellesleg követhetetlen. Kár volt azért a mozijegyért…

A táj gyönyörű volt, és éles ellentétben volt a kegyetlen, brutális történettel, ahol a szereplők nagy többsége szenved, meghal, de leginkább mindkettő. A hangulata megvolt a szertartásokkal és a csodás zenével. A színészek szerintem mind nagyon jók voltak, pedig nem éppen egyszerű karaktereket játszottak. A film maga kicsit hosszú és helyenként vontatott, de a történet egészében érdekes, látszik, hogy Sjón munkája a forgatókönyv.

Undorító. Erőltetett. Borzalmas. Unalmas. Hosszú.
Csalódtam, többet vártam. Szenvedtem az egész film alatt, majdnem be is aludtam. Még a sógoromnak se tetszett, aki amúgy nagy vikingb*zi. Még Nicole Kidman se tudott segíteni rajta.
Az ilyen filmeknél kár, hogy nem lehet visszakérni a mozijegy árát.
Azt az egyetlen csillagot a zenére kapja.

Borzalmas.

Ezért:
– feleslegesen elnyújtott játékidő
– művészinek szánt, teátrális wtf jelenetek tömkellege, amik sokszor nevetségesek (nyilván nem annak szánták őket)
– tele van logikátlanságokkal
– a plakát megtévesztő, Skarsgard kb. fél óra után levágja a haját, majd valaki érthetetlen okokból bubi frizurát rittyent neki (Tudom, tudom, nem nagy dolog, de én átverve érzem magam.)
– Kidman arca…akár egy viaszbábu.
+1, amire én minden film esetében allergiás vagyok: állatok lekaszabolása a megbotránkoztatás kedvéért

Ami tetszett:
– képileg nagyon szép
– a vérengzés az elején a faluban egész pofás

Összességében: inkább csak művészfilmek kedvelőinek ajánlanám…

Bár Amleth legendájáról sokat nem írtam, de aki ismeri a Hamletet, az az alapokkal tisztában lesz, annyi különbséggel, hogy sokkal lassabb és brutálisabb kiadásról van szó, amely mer nyers és autentikus lenni, anélkül, hogy megpróbálna megfelelni az átlag mainstream közönség elvárásainak. A filmet éppen ezért nem ajánlom mindenkinek, hiszen a brutalitása mellett meglehetősen lassú is, így aki egy pörgős akciófilmet vár, biztos, hogy csalódni fog, valamint azok is, akik egy romantizált viking bosszúsztorit szeretnének, mert ebben az alkotásban nagyjából senkivel sem lehet azonosulni – történelemtanárként viszont kimagasló a korrajz szép, háttérben meghúzódó bemutatása. Még több ilyet!

Értékelés: 9/10

Végül nem bírtam ki, és egy filmezést még beiktattam így az év utolsó napjára.
Robert Eggers-től nagy kedvencem a Világítótorony, így bíztam benne, hogy ez sem fog csalódást okozni. Ugyan az említett műhöz nem nem ér föl, és messze sem 2022 legjobbja számomra, azért tagadhatatlanul egy erősebb darab az idei felhozatalban. Sztoriját tekintve persze semmi újat nem nyújt, hisz egy viszonylag nyílegyenesen elmesélt, bosszúállós királydráma, de a kor, az északi mitológiából fakadó minimális misztikum, a színészi játékok, (Joy és Skarsgård egyszerűen lehengerlő, de Nicole Kidman élete talán egyik legjobb alakítását nyújtja itt.) és az Eggers munkásságától már megszokott művészi / gyönyörűen elvont képi világ gondoskodott arról, hogy végeredményben kiemelkedjen a hasonló műfajú, illetve témájú alkotások közül.
Pozitívumai ellenére, azért sajnos itt is azt éreztem, hogy lehetett volna vágni belőle, plusz az állatokkal való „fölösleges” kegyetlenkedés számomra szintén levont picit az értékéből, szóval nem csupán az 1000x látott alaphelyzet volt az egyetlen, ami szúrta a szemem. Igazából a cselekmény maga egy hullámvasút, hisz a közepén elhelyezett fordulat szépen felrúg mindent, ugyanakkor a fináléja valahol logikátlannak érződik (spoiler), miközben teljesen kiszámítható, ráadásul látványossága ellenére is unalmas, hisz hányszor láttunk már hasonló befejezést?
Eggers korábbi rendezéseit kedvelő tagoknak természetesen ajánlom, mert nekik valószínűleg ez is tetszeni fog, ugyanakkor mindenki más egy igencsak megosztó, és felemás élményre készüljön, mert én pl. bajban vagyok a csillagozásával, de egyelőre megadom neki a 8-at, amíg nem rágom át jobban.

ui.: Amúgy egy valamit mondjatok még meg nekem: Miért volt a valkűrön fogszabályzó?

Kicsit elvont a történet, de végül is ebbe a viking hangulatba nagyon beletaláltak. A tájak és a zenék gyönyörűek voltak, már emiatt megérte megnézni, de tagadhatatlanul brutális. A színészek is jó választásnak bizonyultak, nem nagyon tudok panaszkodni senkire, egyszer érdemes volt megnézni. Egyébként én Björk-re voltam a leginkább kíváncsi, bár keveset szerepelt, de nagyon jól hozta a szerepét.

Eggers eddigi filmjei a mainstreamet elkerülve, egy szűkebb réteg számára robbantak be, elhozva eddig két olyan filmet, amiket általános ünneplés és rajongás övez e filmkedvelő közönség soraiban. A The VVitch és a The Lighthouse után a The Northman jóval nagyobb marketinget és költségvetést kapott, de be kell látnunk, hogy Eggers művészete nem alkalmas széles tömegek számára, és ahogy minden rendező életében eljön egy kevésbé jól sikerült darab, ez őt sem kerülheti el. A tőle megszokott művészi és filozofikus hangvétel ezúttal sem hiányzik, azonban a történet végtelenül le lett egyszerűsítve. A The Northmannek nem tesz jót, hogy szimpla bosszútörténetként nem óhajt több lenni annál, ami; hiszen még ez a műfaj bőven elbírja, hogy legyen némi mondanivaló is azon kívül, hogy ellenségeink vérét kívánjuk venni. Eggersnek sosem célja, hogy szereplőit megkedveltesse a nézővel, és ez ebben a kontextusban még feltűnőbbé válik – hiszen a néző szomjazza az érzelmi kapcsolódást, ha már a történet ilyen gyenge lábakon áll. Nem szerettem a fejezetekre bontott széttagoltságot sem, ami egy egyébként általam kedvelt történetvezetési stílus, de Az Északitól elidegenített.
A pozitívumok terén legfontosabb kiemelendő tényező az Eggers filmjeire egyébként is jellemző történelmi hűség és hiteles ábrázolásmód. A The Northman esetében különösen nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az épületektől a hajókon át a fegyverekig minden úgy jelenjen meg, ahogyan valóban kinézhettek i.sz. 900 körül. Számomra külön örömet jelentett, hogy a ritkán megszólaló zene remekül sikerült, és a látványvilág maradéktalanul teljesít – vizuális jelentésrétegeit bizonyosan csak többszöri megtekintéssel fedezhetjük fel igazán. A színészi játékra sem lehet panaszunk, mindenki magas színvonalon teljesít, mégis ki kell emelnem a főszereplők között Nicole Kidmant, akit az elmúlt évek megkérdőjelezhető teljesítménye után nagy meglepetés volt ilyen szerepben, ilyen jó játékot nyújtva látni.

Többször hangoztattam már a Cinegore hasábjain, hogy szívesen elnézek egy filmnek bármilyen amatőrizmust, ha cserébe egy jól megírt történetet kapok, ami elgondolkodtat, velem marad napokig, vagy akár egy életen át. A The Northman esetében éppen az ellenkezője történt meg: egy minden filmes szempontból remekmű született, ami a vizuális művészet magasfokát testesíti meg, azonban a történet úgyszólván nem is létezik, nem több egy átlagos akciófilm szinopszisánál, amit szerencsére legalább roppant hitelesen tálalnak. Emiatt a hiányosság miatt nem tudom kellően méltatni Az Északit, és nálam sem érhet a nyomába a jóval kisebb költségvetésből, egyszerűbb körülmények között készült The VVitch-nek.

Bővebben: http://www.cinegore.net/hu/2022/05/23/kerekasztal-27-th…

Csalódás, de legalább nem kicsit. Eggerstől ez (számomra) nagyon kevés.

Eggers imádja a folklór sötét oldalát, a vértől és mocsoktól lucskos emberi tragédiákat, ez már talán elmondható három filmje után. Az Északi tulajdonképpen azt a történetet mondja el amire Shakespeare is támaszkodott, csak ő nem a vikingek világában és nem olyan világban, amit már megszokhattunk, a móka, kacagás, a bajtársiasság és hasonló képzetekbe amik életszerető (de dicső halált vágyó) szereplőikkel közelebb állnak a Monty Python-féle Erikhez. Az élet itt nem sokat ér, ha nem vér a vérből és aki asszonyként, gyerekként nem vívja ki magának annak egyszerűen mást szántak az istenek. Nem fáradozik sokat tehát, hogy megpróbálja közelebb hozni, kozmetikázni a karaktereit, de nem is démonizálja őket. A fiú kötelessége, hogy bosszút álljon nem tünteti fel (számomra legalább is) hősi fényben, de nem is kínál jelentős dilemmát, belső konfliktust. Nincs tanulság, nincsenek emésztő kérdések, hogy mi lenne ha? Persze sok benne a horror annak ellenére, hogy nem kimondottan az, nagyon szép a fényképezés és van pár longshot is, de epikus blockbusterként vagy művészfilmként sem kifejezetten állja meg a helyét, a kettő átfolyik egymásba és összességében azok számára jelentős élmény akik pontosan azt kapják amit vártak: egy viking sztorit ami ha nem is feltétlenül hű a korszakhoz amiben játszódik, elhiteti velünk, hogy sokkal inkább az, mint egyéb sztorik és hogy valójában nem vágyunk mi annyira oda, még ha romantizálunk is olykor vele. De mindent összevetve ez is egy színes kép, csak ami borúsan színes azt előbb hisszük el, mint ami nem.