A zöld lovag (2021) 73% 68★

Gyönyörű a képi világa, a zenéje, a hangulata, a szimbolikája…
Főhős ritkán ennyire gyarló, mint itt.

Sokkal sötétebb hangvételű, mint az irodalmi alapanyag, a végén pedig jócskán el is tér tőle. Baj? Egyáltalán nem. Baromi jó volt és a tanulság sem maradt el.

Aki vevő az Arthur mondakörre és a nyomasztó, már-már horrorba hajló fantasy történetekre…a gazdag szimbolikájú tanmesékre…nos, az ki ne hagyja!

David Lowery-től eddig csak az A Ghost Story-t láttam, az viszont egy olyan örökérvényű mondanivalót bújtatott magába, ami egy életre meghatározó lett számomra. Ennél fogva leginkább miatta, az onnan áthozott stábja és az erőteljes előzetesei miatt vártam nagyon legújabb művét, dacára annak, hogy se a királydrámák, se a fantasy műfaj nem állnak közel hozzám, sőt, sokszor átskippelem őket reflexből, javuk szimplán nem érdekel. A rendező azonban ismételten igazolta miért létfontosságúak a saját maguk által leképezett víziók mozgóképre vitele, hogy egy általam távol álló zsánert miként tud figyelemfelkeltővé tenni és hogy miért a szívem csücske az A24 stúdió, ahol aztán maximálisan ki tudnak teljesedni. Most az, hogy ezek a filmek kinek hogy jönnek vagy éppen nem jönnek át, az egy másik kérdés, de a lényeg a 100%-os szabadkéz a kreatívoknak.
Andrew Droz Palermo csodálatos fényképezése és Daniel Hart bódítóan szép dallamai páratlan atmoszférát kölcsönöznek ehhez a bensőséges, álomszerű utazáshoz.
Szimbólumok terén sincs híján, amiket elsősorban az időnkénti élénk színhasználattal, máskor személyhez kötődő tárgyakkal fejeztek ki.
spoiler
Nagyon megkapó volt Gawain személye, aki messze nem az a hős típus, de pont ezért is vág bele a barangolásba, hogy a bizonyítási vággyal együtt felfedezze önmagát, magasztosabb célok elérésébe kezdjen bele, ön-, és megbecsülést alakítson ki magában.
spoiler
Élvezetes volt megfigyelni milyen alakokkal futott össze Gawain az útja során. Mindegyik állomás valamilyen szinten hozzáadott a feljődő személyiségéhez, céljához és lehetett találgatni hogy vajon mi az ami illúzió és mi valódi, ezzel csak még érdekesebbé téve ezt a festőien gyönyörű, pszichedelikus road-movie-t.
spoiler
Ami problémám volt a sztorival, hogy nem tudtam eldönteni, hogy most ki kinek az oldalán van, ki mit akar a másiktól, mert erre szerintem nincs egyértelmű válasz, még a szimbolikák kisilabizálásával együtt se, és így a katarzis markánsan el is maradt nálam.
spoiler
Önmagukban bitang jól működnek a jelenetek, de nincs egy kerek egész érzete, nem éreztem azt a szép ívet benne, ellenben a színészek egytől egyig remekeltek.
Ha hiányérzettel is, de egy abszolút maradandó, témáját formabontóan kezelő, lassan csordogáló, szerzői film, amit ugyan meg tudok érteni, hogy miért nem fogják tudni sokan befogadni, de rettenetes szegénységi bizonyítvány, hogy kimaradt a hazai mozipalettáról. Pedig csont nélkül oda termett.

Ez egy meglehetősen egyedi stílusú, hangulatú – mondhatni rendezői – film.
De abból a jobb fajta.

Látni, olvasni lehet az értékelésekekből és kritikákból, hogy ez a film eléggé megosztó.
Nem szólnám meg azokat, akiknek nem tetszik vagy/és unalmasnak találják.

Nekem alapvetően tetszett.
Tetszett, hogy a rendező minden lehetséges helyen és módon kerüli a sablonos megoldásokat, és azt nézi, hogy hogyan lehet ez a film méginkább filmszerű.
Merthogy a filmnek a sima történetmesélésen és láttatáson kívül rengeteg eszköze van a művészi szándék és érzés kifejezésére.
Itt nagyon is éreztem ezt a szándékot és tehetséget, illetve az alkotásra való vágyat.

Mindez persze eredményezhetne csapnivaló filmet is, de ez nem az.
Nagyon érdekes, hogy bár a különféle filmtörténeti előzmények és példák valószínűleg jól kimutathatóak a filmben, ezek valahogy mégis egy egységes képi világgá és hangulattá állnak össze. Egyáltalán nem eklektikus a film, saját minősége van.

A fényképezés, a képi világ sokszor lenyűgöző.
Gyakorlatlag minden egyes kép egy komoly kompozíciós munka terméke.
Szinte folyamatosan azt éreztem, hogy valamiféle reneszánsz festményt látok.
A kamerakezelés is sokszor elcsodálkoztatott.

Maga a történet a rendező felfogásában leginkább egyfajta beavatási történetté vált.
Az atrhuri világ egy kicsit szintén sajátos lett.
Ahogy maga a történet, a mítosz, legenda is eleve szimbólumokkal dolgozik, úgy a film legalább ennyire. Sokat lehet töprenkedni rajta, hogy kinek mi mit jelent ebben a filmben. Marad elég nyitott kérdés, ami épp arra való, hogy az elkényelmesedett fejünket és szívünket is megnyissa.
Ez a film átmozgatja, átformálja a filmnézési rutinunkat.
Valahogy élőbb lesz ezáltal a filmhez (ehhez a filmhez) való kapcsolódásunk.

Az viszont biztos, hogy ez a film nekem képi világként nagyon is érzékletesen adta vissza a bennem élő Arthur kori kelta világot, illetve az arthuri mondakör hangulatát.
Annak ellenére, hogy ennyire sajátos és egyedi.

A főszereplő – Dev Patel – teljesen a helyén van, de a többi színész is.
(Azt pedig kifejezetten érdekesnek, jónak tartom, hogy ezekben a történelmi szerepekben egyre több színes bőrű színész is megjelenik.)

Hogy akkor miért csak 8 csillag?
Mert nincs benne annyi erő és mélység, amire nekem még szükségem lenne ahhoz, hogy több csillagot adjak rá.
De ez egy mitikus film esetén nem is igazán valósítható meg. (A nagy kivétel Pasolini.) Úgyhogy ez azt jelenti, hogy ez egy elég jó film. :-)

Aki szeretné a filmekhez való viszonyát tesztelni és főleg frissíteni, annak mindenképpen ajánlom.
Aztán majd meglátja! :-)

Fantasynek túl művészfilm, művészfilmnek túl fantasy. :)

Érdekes kísérlet, az biztos, sőt, bátor is.

Vajon mit lehet megérteni ebből a filmből akkor, ha nem tudunk semmit az eredetiről, avagy az angolszász történelemről, mondakörről?

Az eredeti mű egy olyan időszakban született, amikor Angliában kezdte átvenni a pogányság helyét a kereszténység, teljes világnézeti paradigmaváltás zajlott, amit nem lehetett persze egyetlen huszárvágással teljesíteni – a keresztény ünnepeket ráhelyezték a pogány ünnepkörre, szépen, átmenetben átvezetve a területet az új uralkodó vallás (és persze ezzel együtt szemlélet, értékrend, kultúra stb.) felé.

Az egyik közös pont a téli napforduló ünnepe, azaz a karácsony. Ekkor kezdődik a történetünk, és akkor csap össze először az európai kereszténység a régi pogány hagyományokkal.

Vajon mi marad ebből a filmből, ha mindezt nem tudjuk, nem látjuk mögé?
Egy antihős, aki csak sodródik, és nem irányítja a sorsát. Egy felnövéstörténet a felelősségvállalásról és a sorsunkkal való szembenézésről.

Egy kultúrtörténeti utazás, mely a középkori ikonok megidézésétől, Pasolini filmjein át elvisz egészen a modernkori blockbuster fantasykig.

És még még még valószínűleg ezer dolog van ebben a filmben, ami elsőre nem nyilvánvaló.

Nem egy könnyű alkotás, nagyon nem. Inkább intellektuálisan megmozgató, mintsem szórakoztató.

Mi barátokkal néztük, és a vége után még vagy félórán át tárgyaltuk, ki mit is látott ebben a filmben, hogyan értelmeztük. Nekem így lett kerek az élmény, ezzel a beszélgetéssel.
Velem fog maradni ez a film, elsősorban azért, mert küzdeni kellett vele, nem adta könnyen magát. :)

Megvallom őszintén, nagyon szenvedtem a filmmel. Unalmasnak és vontatottnak éreztem, de voltak azért érdekes jelenetek benne. Lehet ha ismerem a verset amit feldolgoztak akkor jobban értettem vagy értékeltem volna.
A képi világa gyönyörű volt, bár a sötétben játszódó jeleneteknél én egy kicsivel több fényt elfogadtam volna. A zenék jók voltak, kellően fokozták a hangulatot velük.
Ui: Szeretnék egy rókát, meg egy Barry Keoghant is a családba :D

Tyűűűűű.

A Zöld lovag különös története egy újszerű és alapvetően horrorisztikus feldolgozása a középkori költeménynek. Karakterei esendőek és összetettek. A hangulat legalább annyira erős, mint maga a történet, a látvány elképesztő. Elgondolkodtató, hangulatos és emlékezetes alkotás a becsületről és bátorságról.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2023/04/05/zold-lovag-film-kr…

Bámulatosan sokrétegű film, sajátos nézőpontok, gyönyörű képi világgal, színekkel, jelmezekkel, jó színészi játékkal. Mesei lovagregény keveredik a mocskos, gyarló világgal, a mágikus a profánnal, mégis egy hős útja ez, meghökkentő megpróbáltatásokon keresztül, tanulsággal a végén. Egyetlen baja számomra az, hogy baromi nehezen befogadható. Az elején kínzás volt a jeleneteket nézni, annyira lehúzott a sötét közeg, a láthatóan beteg király alig érthető susmorgása, a lovagok romlottságának ábrázolása. De többedszeri nekilendüléssel nézhetővé vált – élvezni nem sikerült, de csodálom a gazdag jelképrétegeit.

Bűzlik az erőlködéstől. Beérhetné azzal, hogy egy klassz kalandfilm, de nem: komoly, veretes alkotás kíván lenni – kár érte. Így aztán unalmas és vontatott és fantáziátlan (!) az egész. Olykor érzi a korlátait, akkor élet költözik belé, majd jön megint a kriptahangulatú komolykodás.
Egyébként sok évnyi működés után úgy tűnik, mintha az A24 stúdió kialakított volna egy rá jellemző stílust, teljesen mindegy, hogy ki a rendező, mintha mindig ugyanazt látnánk. Ami egykor érdekes volt, az most már póz, manír.

Tipikusan az a film ami naaaagyon okos akar lenni, és te is okosnak akarsz látszani, így persze azt mondod hogy hú micsoda film volt. De ez nem igaz. Ez a film sík egyszerű. Lényegében egy újabb kis mese a pasiknak arról hogy ugyanmár légy férfi, és egy férfi nem gyáva, szóval ne légy beszari. Most szólok hogy kb. 10 mondat van a filmben, és konkréta az utolsó 10 percében van benne az összes „nagy tanulság”. A többi 90%-ban a főszereplő megy. Megy a mezőn, megy a hegykben, megy az erdőben, a róka modnja neki hogy ne mennyen, de ő csak megy tovább. Aztán a végén már nem megy tovább.