Az Úr sötét anyagai (2019–2022) 85% 258★

Részenként borzalmasan hosszú, és helyenként igen kritikus értékeléseket írtam, úgyhogy kicsit időbe telt, mire úgy éreztem, képes vagyok leírni a teljes sorozatról a véleményemet, és eldönteni, hány csillagot akarok adni rá.
És megkapja a tízest. Nagyon agyaltam egy levonáson, de az az igazság, hogy a végére annyira szépen összekapta magát, és annyira szubjektívek a szempontjaim, hogy nem érezném helyesnek, ha csillagok tekintetében túl kritikusra venném a figurát.
Amikor jöttek az első hírek, hogy lesz Úr Sötét Anyagai széria, nagyon megörültem. Ahogy sokszor írtam, nagyon kicsi voltam, amikor először olvastam, a tartalmának egy jelentős része abszolút nem jött át, csak elvarázsolt a világ, néha sírtam, néha nevettem, néhol pedig kényelmetlenül éreztem magam, mert nem értettem dolgokat. A filmet szerettem, és ahogy az utóbbi időben újranéztem, csak egyre jobbnak tartottam, így volt egy léc, amit ennek az új gárdának meg kellett ugrania.
A világépítést, a hangulatot az első pillanattól imádtam. Sokkal sötétebb és fenyegetőbb, mint a filmben, de van varázsa. A magisztérium igazi, teokratikus, diktatórikus rendszer, a náci párhuzamok remekül működnek. A gyptusoknál sokkal inkább lejön, hogy egy vándor nép, egy közösség a lakóhajóikkal, nagyon tetszett a kultúrájuk, az ünnepeik. A boszorkányok kellően varázslatosak… sokan kritizálták, hogy a daimonok nagyon megfoghatatlanok, de én pont ennek örültem, látszott, hogy nem egészen fizikai lények, hanem a lélek megtestesülései. Az egyetlen, ahol tényleg túllőttek a célon a sötétséggel, az Bolvangar volt… ott a koncentrációs tábor feeling mellett nagyon nehéz volt elhinni, hogy a fejesek közül bárki elhiszi, hogy ez egy jó dolog, és nem szimpla gyerekkínzás. A zene, az intro mind nagyon erősek, a CGI, pl. a medvéknél szép, az utolsó részben az északi fény, a portál, mind csodálatosan sikerültek. Néhol kicsit spórolnak, de utólag azt mondom, valamennyire megérthető.
A casting… ha nem is tökéletes, de minőségi. Dafne Keen elsőre kicsit butuskábbnak, kicsit gyerekesebbnek hat, mint amilyennek Lyrának kéne lennie, nem annyira értelmes és ravasz, mint a könyvbéli, vagy a Dakota Blue-Richards verzió… de az évad második felére összekapja magát, az ember szívéhez tud nőni Pannal együtt. Noha nincs sok szerepe, de James McAvoy lubickol Asriel szerepében – a karakterről süt, hogy mennyire okos és az is, hogy őrült, szintekkel előzte meg Daniel Craig angol arisztokratáját. Ruth Wilson küzdött talán legjobban azzal, hogy mennyire jó volt az elődje, de az évad utolsó részében ő is nyújtott egy olyan alakítást, hogy szép lassan képessé válok elengedni a Nicole Kidman féle verziót.
Lin Manuel-Mirandát elsőre nem is értettem, túl fiatalnak és túl vadnak tűnt Scoresby kiöregedett westernhős szerepére, de a színész láthatóan felismerte, hogy ha megfeszül, akkor sem lesz képes megöregedni a vásznon, tehát egy egészen új oldalról fogta meg a karakterét. A dinamikája Hesterrel haláli, itt is hozzák a civakodó házaspár stílust, Lyrának pedig nagyon aranyos pótapukája lett. Iorekkel is szép a barátsága, bár kicsit kedvenc jegesmacimnak is idő kellett… először ő is túl vadnak, túl állatiasnak tűnt ahhoz képest, amilyen benyomásom nekem volt róla, de ahogy haladtunk előre, izgultam érte, és látszott, hogy alakul a kötelékük a főhősnővel. A mellékszereplőket is eltalálták, Serafina vagány, intelligens, és borzalmas mértékig hasonlít Eva Greenre, ami érthető, mert az a színésznő nagyjából tökéletes casting volt – a lehető legjobb döntés, hogy visszaadják a karaktert, ha keresnek valakit, aki ugyanúgy néz ki. Roger cuki, és a jövőben majd Will is jó lesz… láttam már megjegyzést a PC castingra, de engem nála ez abszolút nem tudott érdekelni… Willről konkrétan annyit tudunk a könyvből, hogy sötét haja van, az, hogy a színész fekete ebbe bőven belefér.
De azért apropó Will… azt a mellékszálat feleslegesnek éreztem, és abszolút nem értettem. Nagyon nyögte az egész évadban a tényt, hogy nincs benn a könyvben… Will szó szerint kóvályog a cselekményben, megy a suliba, megy haza, leveleket nézeget, pocsékul van, sétál, edzésre megy, hazamegy, nem csinál semmit, leveleket nézeget, pocsékul van… bőven elég lett volna egy epizódon keresztül nyomni ezt az idegörlő ide-oda mászkálást, mert borzalmasan untam, és nem éreztem magam többnek tőle. spoiler
A szimbolikát erőteljesen és jól használják, kicsit többet beszélünk az aletiométer működéséről is, mint a filmben, ami lehetővé teszi, hogy legalább egy picit jobban belelássunk Lyra fejébe… ezt mindig hiányoltam.
Összességében, szerintem méltó adaptáció, és az első évad után kiváló sorozat. Alig várom, hogy jöjjön a folytatás.

2. évad:
Wow. Az első évad után még voltak kétségeim, nem voltam benne biztos, megérdemli-e a tíz csillagot, de most, a második után örülök, hogy megelőlegeztem. Sírtam, nevettem, agyaltam, és nem tudok mást mondani, mint hogy várom vissza a szereplőket, várom vissza ezt a sötét világot, mert most már biztos vagyok benne, hogy a finálé is méltó lesz a regényekhez.
Két színészt ki kell emelnem, ezek pedig Simone Kirby és Amir Wilson. Két kedvenc karakterem bőrébe bújtak, és Will egy iszonyú hátránnyal indult, mert az első évados kóválygás után nem igazán hittem szegény színészben. De két rész alatt bebizonyította, hogy a forgatókönyvírókon múlt a dolog, nem rajta: mostanra az arca teljesen összeforrt számomra a karakterével. Simone Kirby-t pedig alig hiszem el. Abszolút tökéletes Mary volt, mintha a regényből lépett volna ki, stílusra, kinézetre, mimikára. Az első évados csapat is hozta a formáját, Mrs. Coulter hátborzongató, de rendesen összezavarja az embert, Lin Manuel-Miranda remekül adja át Scoresby-t, de ez a két új tag nagyon kellemes meglepetést okozott.
Nagyon sok részletet javítottak. Többet beszéltették a daimónokat, Lyra végre okosabb, talpraesettebb, és néha rémisztőbb, ha kell. A látványvilág pedig egészen szédületes, Citagazzé, a fantomok, az angyalok, minden egészen lenyűgöző lett.

Na én úgy vártam ezt a sorozatot mint a messiást! Mondjuk összevetve az elődjéhez képest Az arany iránytű (2007) , ez sokkal jobban tetszett. James mint Lord Asriel megfelelő választás volt hiszen megvan a kiállása és a mondhatni sárjma hogy tökéletes illjen rá egy Lord szerepe. Lyra is perfect, ahogy mindenki más is. Szóval a szereplőgárda csúcs. A helyszínek is szemkápráztatóak, na és a dajmonok is tényleg nagyon élethűek lettek. :D
Az openingtől mindig kiráz a hideg olyan jól van összerakva AZ A ZENE! Na de a 3.évadé *----*

1. évad:
Nagyon tetszik eddig. Sajnos nem olvastam a könyveket és az előző adaptációhoz sem volt szerencsém, de az eddig lement 8 rész alapján kellőképp összetett és fordulatos. Emellett a látvány, a hangulat, a zene, a karakterek többsége és a színészek mind-mind remek összképet nyújtanak a produkcióban, pár apróságot leszámítva, mint a gyiptusos szál, ami nekem valahogy nagyon ült, szóval csak abban reménykedem, hogy azt a továbbiakban kissé hanyagolják majd. Természetesen számomra lorek, a jegesmedve, és a James McAvoy (Bízom benne, hogy a következő szezonban nagyobb szerepet kap.) által alakított Azriel a széria fénypontja, de Dafne Keen Lyra-ja is kezd már a szívemhez nőni. Ajánlom-e? Kifejezetten, ráadásul az összetettsége miatt érdemes egyben lepörgetni.
2. évad:
Tempójában sokat javult az előzőhöz képest. Kevesebb az időhúzás, folyamatos a haladás és állandóan záporoznak az információk, miközben újabb rejtélyeket is kapunk a nyakunkba. Emellett a minőség mit sem romlott, az effektek gyönyörűek, a daimonok kidolgozása szinte hibátlan, míg a fényképezés is Hollywood-i szinten mozog. Konkrétan még plusz csillagot is kap tőlem ezért, mert ezzel közelebb került tökéletességhez.
ui.: Azért azt az extra Azriel epizódot még beiktathatták volna.
3. évad:
Egészen az utolsó előtti epizódig olyan népszerű fantasy franchise-ok fináléival említhetném egy lapon, mint a Harry Potter, vagy a Gyűrűk Ura, hisz eszméletlenül látványos, epikus, és érzelmektől túlcsorduló évad volt, remek színészi játékokkal, ami több elemében is köröket vert a mai mozis „szuperprodukciók” minőségére. (Tudom, hogy ebben az alapjául szolgáló könyveknek is nagy szerepe van, de az előző adaptáció próbálkozásból is láthattuk, hogy ez semmire sem garancia.)
Sajnos minden dicséretem ellenére, a zárás így sem lett hibátlan. A hatalmas, mindent eldöntő csatát követően, az utolsó rész nyomott egy padlóféket, és hirtelen átment egy erőltetett spoiler filmbe, miáltal nagyon kilógott az összképből. Hiába akartam tehát teljes szívemből megadni neki a 10 csillagot, az első évadnál fölvetett problémák és ez gondoskodott róla, hogy a végső értékelésem is 9-es maradjon.

A könyveket már nagyon rég olvastam, szóval már nem igazán akadtam fel az apróbb változtatások miatt, bár azért volt néhány rész, ahol felvontam a szemöldököm. Az első évadban például Will jelenetei elég unalmasak voltak, persze értem, miért kellett bele, de akkor is. Lyra alakítása az elején nagyon nem tetszett, de aztán egyre jobban megszerettem őt is. A hangulata nagyon tetszett a sorozatnak, bár a drámai részek annyira nem jöttek át, azért voltak kivételek is szerencsére. Mrs. Coulter alakítása zseniális volt, ahogy a kapcsolatának bemutatása a daimónjával is. Már a könyvekben is imádtam, de itt sikerült egy újabb szintre emelni a Lee Scoresby – Hester párost, az volt az egyetlen jelenet, ahol elsírtam magam. Olyan jól átjött a civakodós házaspár hangulatuk, a Mrs. Coulterrel való párbeszéde pedig zseniális. Bár a daimónok megjelenítése jól nézett ki, és nyilván nem kívánok lehetetlent, de kicsit hiányoltam az ember-daimón kapcsolat összetettségének ábrázolását, és a vele kapcsolatos apróságokat. A könyv alapján én Mary-t kicsit máshogy képzeltem el, de nagy kedvencem lett az ő karaktere.

És most várhatom a harmadik évadot… Lehet addig újraolvasom a könyveket.

1. és 2. évad: lassan húzott be a történet. A látvány, a hangulat és a zenék nagyon tetszettek a kezdetektől, de egyrészt nem tudtam mit kezdeni a daimonokkal, másrészt Lyra megmagyarázhatatlanul ellenszenves volt az első pillanattól. Előbbivel hamar megbarátkoztam, utóbbi érzésem sajnos végig fennmaradt. Abszolút laikusként kezdtem bele a sorozatba, de hamar megdöbbentett az a felettébb sötét, baljós világ, amibe csöppentünk; gyönyörűek a párhuzamok, főleg az egyházi és a náci vonalon. Kifejezetten borús, ahhoz képest, hogy ifjúsági történet; bevallom, én nem szívesen lennék ennek a világnak a tagja. A látvány szerintem mindent visz; féltem, hogy a daimonok „gagyik” lesznek, de pozitív csalódás volt a jelenlétük. Ami a történetet illeti; nekem nagyon sokára esett le a sztori. Az első pár részben nem is igazán értettem, mi történik, de a tényleges, teljes, „Aha!” élmény csak a második évad elején következett be. Egyébként úgy gondolom, hogy bár viszonylag jól kitöltötték az epizódokat, hosszú, főleg az első évad. A szereplőgárda szerintem jó; sokkal több James McAvoy és Ruth Wilson járna a népnek! Mind a ketten eszméletlen varázslatosak és tündökölnek a szerepükben. Lyra esetében, bár nem tudom, milyennek kell lennie, de végig azt éreztem, hogy iszonyatosan taszít a személye. Kiemelném még Lin-Manuel Mirandát, aki szerintem szintén emlékezetes. Az első évadban volt valaki, akivel egyáltalán nem tudtam mit kezdeni, ő pedig Will volt. Annyira feleslegesen semmi az, ami vele történik, hogy nem feltétlenül értem, miért hozták be őt már viszonylag a történet elején. Mindent összevetve nézette magát a sorozat, okozott meglepetéseket és alapjában sokkal pozitívabban viszonyulok hozzá, mint ahogy azt vártam. Szinte biztos vagyok abban, hogy hamarosan elolvasom a könyveket és megnézem a filmet is.

1. évad
Te jó ég! Mérföldekkel jobb, mint a korábbi film! A színészgárda is sokkal szimpatikusabb és reálisabb értékekkel is bírnak, a CGI is mérföldekkel szebb és maga a történet is sokkal kidolgozottabb: nem egy filmhossznyi időbe kell belepasszírozni megannyi kalandot és ármányt. Várom 2. évadot, mert eddig volt számomra ismert a történet (valamelyest).

2. évad
A második évad is hozta a színvonalat, bár kicsit több logikai buktatót éreztem, mint eddig, de hihetetlenül izgalmas a történet és most kezd csak igazán kibontakozni. Sajnálom, hogy egyes (és általam kedvelt) karakterek kulcsfontosságú karaktert alkotnak, de mégis hiányérzetem van karakterük kimazsolázásával kapcsolatban, talán több „saját percet” kaphattak volna.

Nálam az első évad egyértelműen 10 csillagos. Nagyon régen olvastam már a könyveket, de valahogy az első rész akkora benyomást tett rám, hogy teljesen megmaradt a cselekmény a fejemben. Ez a feldolgozás pedig tökéletesen visszaadta ennek a világnak a hangulatát. Ami pedig különleges, sötét és nyomasztó, de még pont elviselhető.
Meg kell hogy mondjam, tökéletes a cast is, nagyon jó színészeket választottak. Mindről elmondható, hogy nagyszerűen azonosultak a karaktereikkel.
Ruth Wilsont imádtam a Jane Eyre-ben, James McAvoyt mindenben :D, ők már eleve húzóerők voltak, hogy nekiálljak a sorinak, de a többiek vettek le a lábamról. :)
Mrs. Coulter karakterével azért kicsit meggyűlt a bajom, mivel nekem Nicole Kidman annyira jó volt a filmben, hogy sokszor eszembe jutott, pedig Ruth zseniálisan játszott, igazi mániákus, mindenféle szempontból. Ahh lehetne itt pszichológiai disszertáció hegyeket írni. Sok „normális” karakterrel azért nem büszkélkedhet a történet. :P
Szóval szerintem mindenképp érdemes adni neki egy esélyt. :)
Jöhet a második évad. :)

1. évad:

Teljesen magával ragadott a sorozat. A látványvilága fantasztikus, bár érezhetően jóval sötétebb tónusú, mint a nagyfilmé – emlékszem jelenetekre, amik a korábbi feldolgozásban szikrázó napsütésben zajlottak, itt pedig majdhogynem kivehetetlen félhomályban. Az Északon játszódó részek eléggé nyomasztottak, viszont az alternatív, viktoriánus, art deco és vadnyugati elemeket keverő, steampunk elemekkel felturbózott Londont imádtam. A történet végig székhezszögezően izgalmas, igazi mesés, a gyermeki énemet lelkesedésbe hozó kaland, bár érezhető, hogy az események egyre vészjóslóbb irányba fognak kanyarodni. Én az esetleges durvaságoktól nem annyira félek, inkább attól tartok egy kicsit, hogy nagyon elvont irányba fog kanyarodni a történet a vallási kérdések behozásával.

https://suntuske.wordpress.com/2020/02/02/iranytu-a-lelekhez/

2. évad:

Nagyon vártam a folytatást, ugyanakkor egy kicsit féltem is, hogy milyen irányba viszik tovább a történetet. A 2. évad már teljesen új terep volt nekem, míg az 1. eseményeit már korábban kétszer is megismertem, a könyvből és az előző filmfeldolgozásból. Terveztem az új epizódok megnézése előtt elolvasni az alapjukul szolgáló kötetet, erre nem sikerült sort kerítenem, de még utána is érdekes lehet összehasonlításképpen.
Az 1. évadban bemutatott világot a sötétebb részei ellenére nagyon kedveltem, és most gyakran hiányoltam, valami elveszett vele a jellegzetes hangulatból. Azt viszont értékeltem, hogy a mi dimenziónkban játszódó részek szerepe felerősödött, már nem zökkentettek ki, hanem szervesebben beleépültek a cselekménybe. Valamint az újonnan bevezetett, olasz kisvárosra emlékeztető Citagazzé gyönyörű hely, még ha ijesztő is a kihaltságával. Jó volt látni, milyen ügyesen alkalmazkodik Lyra a számára megszokottól teljesen eltérő körülményekhez, és hogyan alakul ki a baráti összetartás Will és közte.
A 2. kötet címe alapján már igazán izgatott lettem a titokzatos kés mibenlétét illetően, és ugyan annyira nem lepett meg a hozzá kapcsolódó képesség, de izgalmasnak találtam a megszerzése feltételeit, és ahogy az új hordozója igyekezett kitapasztalni a használatát. A vallási vonulat egy kicsit megdöbbentett, még úgy is, hogy felkészítettem magam rá, hogy a történet ilyen kérdésekkel is foglalkozik. Egyelőre nem tudom, hogy a végén kiderült információ hogyan fog beépülni a megalkotott világba, és hogyan fog újrajátszódni az „ősi eset”, de bízom benne, hogy a könyvsorozat van olyan következetesen megtervezve, hogy ez beleférjen a mesés fantasyként elindított sztoriba.

Előrebocsátom, hogy nem olvastam még a könyveket, szóval összehasonlítani nem nagyon tudom… Viszont a sorozat nekem nagyon tetszett, nagyon jól le tudott kötni, ami valamiért mostanában különösen nehéz velem kapcsolatban. Féltem, hogy nem fog annyira bejönni, mert én Dafne-t nem nagyon kedveltem előtte, viszont itt sokkal jobban tetszett az ő játéka is. Az első rész után is még úgy voltam, hogy lehet, hogy nem lesz nyerő nálam, viszont annyira elvitt a világ és a történet, hogy nagyon hamar ki is végeztem az egész évadot, ahhoz képest, hogy mennyi dolgom is volt közben. :) A sztori számomra nem egy lerágott csont, érdekes és sejtelmes, persze még sok kérdés megválaszolatlanul maradt, de így is nagyon lebilincselő volt. James McAvoy és Ruth Wilson játéka is tetszett, bár előbbit szinte minden filmben kedveltem eddig. A kedvenc karakterem mégis Farder Coram volt, nem tudom miért. :D És persze a medvék is nagyon jól néznek ki, tényleg tök jó kis sorozat lett ez. :)

1. évad

A sorozat eléggé érdekes világgal rendelkezik, megvan a maga szabályrendszere.
A daimónok koncepciója jó. Tetszett a rájuk épített világ, a különböző csoportok és azok összefüggései mind társadalmi, mind nézeti eltérések terén.
Ruth Wilson karaktere nagyon tetszett, igazán kiszámíthatatlan volt. Lyrát a harmadik résztől kedveltem meg igazán, ahogy a gyiptusokat is. Sajnos a többi karaktert annyira nem éreztem, Will szálát teljesen feleslegesnek találtam, sokat nem adott a történethez, ahogy Carlo sem.
A hatodik részen húztam a számat spoiler.
Valószínűleg az is baj volt, hogy nem ismerem a regényeket. A sorozat engem annyira nem tudott lekötni, sokszor untam magam rajta. Ezzel csak az a baj, hogy így egy csomó olyan jelenetet „szenvedtem” végig, ami a történet szempontjából fontos lett volna.
Lyra családja sem érdekelt különösebben, a gyiptusos részek sokkal érdekesebbek, emberibbek voltak.
Sok kérdést nyitva hagyott nekem egy-egy karakter motivációját tekintve.
A főcíme pedig telitalálat!

2023.10.15.
Újranézve a sorozatot, ez egy nagyon jó multiverzumos fantasy történet. Sok szereplőt mozgat, és bár nem mindnek lett azonnal egyértelmű a célja, a végére minden a helyére kerül.
Látványvilágára nem lehet panasz, és ez főleg az utolsó évadban kristályosodik ki.
A szereplők többsége egészen szimpatikus lett, még azok is, akiket eleinte nem tudtam hova tenni, a gonoszokat pedig tényleg lehet utálni. Külön ki kell emelni James McAvoyt, aki szinte tökéletes, mint Asriel. Látszik rajta, hogy nagyon élvezte a szerepét.
A világok jól össze lettek rakva, egyedül a sztorimagyarázást oldottam volna meg másként.