A ház, amit Jack épített (2018) 67% 239★

Olyan film, amit egykönnyen nem fogok elfelejteni. Az emberi elme legsötétebb bugyraiba is képes alámerülni és megmutatni nekünk azt, amitől tartunk vagy amire gondolni sem merünk, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy mi, emberek sok mindenre képesek vagyunk és nem csak a jó dolgokat értem ezalatt, hanem amint ez a film is olyan jól a képünkbe vágja, a legrosszabb dolgok sem állnak távol tőlünk.
Nagyon beteg, kemény, kegyetlen egy film és mégis arra sarkallt, hogy tovább nézzem, lássuk mi sül ki belőle.
Matt Dillon könyörtelenül és fájdalomkeltően jó volt a pszichopata/ empátia nélküli ember szerepében, ennyire jól játszani még őt nem láttam.
Lars von Trier kétségkívül az egyik legjobb rendező,forgatókönyvíró- jut eszembe, fel is kell hoznom magam a filmjeivel.

Hát ez beteges az tuti. Eszement ez a fickó, de mégis egy zseni. Nem csoda, hogy sosem kapták el a zsaruk, amikor pedig ott volt a lehetőség, nem hittek az áldozatnak. Baromi jó témát boncolgat, elég sok mindent megemlít, ami érdekessé teszi a filmet, és a személyiségét. Vannak benne vicces részek, és vannak durvák, egy pár még sokkoló is lehet aki nem szokott hozzá még az ilyen jellegű filmekhez, de ajánlott megnézni, mert nagyon jó, bár azt be kell valljam néha vegyült bele unalmas rész is. Matt Dillon valami elképesztőt alakított ebben a filmben. Zseniálisan hozta a kényszer beteg, és az örült kombinációt, bírtam a csávót. :-) A vége teljesen meglepett, én nem erre számítottam, nem ilyen befejezésre.

lehet nem én vagyok a legjobb személy erre de whatever….
teljesen, 100%-ban és hihetetlenül elfogult vagyok ha egy von Trier filmről kell beszélni. Tényleg nem akarom részletezni miért legyen annyi elég, hogy nagyon szeretem azt a polgár pukkasztó depresszíót amit ő képvisel. Szóval ez a film is olyan volt nekem, hogy kötelező sőt valószínűleg az évben az egyik legvártabb filmem volt.
Ez a film undorító, hosszú, teljesen öncélú, unalmas, művészkedő, beképzelt, hatásvadász, nyers stb… és pont emiatt utálom azt, hogy mennyire is „szerettem”.

Ez pont azon filmek egyikke ahol totálisan megértem ha valaki azt mondja, hogy ki nem állja. Az egész film egy beképzelt ars poetica egy egészen ügyes de sokszor olcsónak ható szimbolikával (Trier filmjei=Jack „művészetnek” beállított gyilkosságai). Teletömve utalásokkal Trier előző filmjeire (többek között itt is megjelenik a Nimfomániásból ismert mindennapi hobbi olyan mint az xy, az Antikrisztus epizódikussága, sőt egy ponton ez a szerencsétlen a spoiler).
Ha nagyon szépen akarnám kifejezni magam akkor azt írnám ide amit letterboxd-on is írtam de nem illene bele ebbe az undorítóan értelmiségi módon megfogalmazott szösszenetbe. (sorry).

Közben olyan ideológiákról áradozik a főszereplőnk mint Hitler ikonizálása, a gyilkosság mint függőség, a nők mint ostoba állatok…és egyéb fini nagyszerűségek. Az ember meg végig gondolkodik, hogy most akkor mit vegyen halál komolyan vagy mit ne. A film azért egyértelműsít sok mindent, de az például pont nem teljesen átlátható, hogy Jack mennyire is a szócsöve Triernek. Mert ott van a másik karakterünk is Verge aki jófej meg normális és az ember nem tudja eldönteni, hogy ő esetleg ugyanúgy a rendező nézőpontját képviseli-e. Mert néha olyan a film mintha a két ideológia összecsapása Trier 2 órás belső monológja lenne megfilmesítve, néha olyan mintha Jack Trier múltját míg Verge a jelenjét akarná megfogalmazni de van amikor Verge vagy éppen Jack van totális idiótának beállítva.

A film amúgy meglepő de az első talán egy órában még vicces is bár én első megnézésre nem nagyon tudtam eldönteni, hogy tényleg vicces akar-e lenni :/
Az egyetlen olyan dolog ami nagyon idegesített az az utolsó 30 perc. Az epilógus teljesen felesleges volt már csak olyan volt mint egy nagy időhúzás az egyetlen egy jó dolog az a folytogató kézi kamerás barlangos rész volt ami olyan mintha én mentem le volna kicsit barlangokat felvenni.
Gondolom plusz pont még a visszatérő Bowie számért bár a korlátolt agyam azt már nem nagyon fogta, hogy ez most csak azért van-e itt mert jó szám vagy azért mert a sztorihoz is hozzá akarnak-e toldani valamit. A színészi játék detto nagyon szuper nem gondoltam volna, hogy Matt Dillon-nak ilyen jól áll az ember darabolás.
Mindenesetre ez az a film amit senkinek nem ajánlanék de ha mégis akkor az ember készüljön fel rá, hogy nagyon szeretnie kell Trier-t ahhoz, hogy ne akarja egy ásóval pofán csapni a végére mert hát..na…

Excuse me, what??

Nem bírtam végignézni. Halál unalmas

Nem egy könnyű film, elég tájékozottnak kell lenni, hogy értsük. Szerencsére ismerem Dante: Isteni színjáték c. művét, így végül leesett, hogy Verge valójában Vergilius és a Pokolban vezeti körbe Jack-et.
Az első gyilkosságot teljesen megértem, szerintem én sem tudtam volna visszafogni magam ha a helyében lettem volna. Ilyen idegesítő nővel ritkán találkozik az ember, szinte azt vettem ki a szavaiból, hogy „öljön már meg valaki”.
Az épületek elemzése egy kissé untatott, ugyanis sose érdekelt ez a dolog, de magam is meglepődtem, hogy végül sikerült végigülnöm.
Nem volt egy rossz film, viszont tényleg inkább művészfilm/thriller mintsem horror. Bár voltak jelenetek, amik a horror kategóriába sorolhatók, mégsem volt az. Nálam ez tipikus egyszernézős film, nem hiszem, hogy valaha sikerül még egyszer végignéznem.
Annak viszont örülök, hogy Jack háza végül felépült. :'D

Túlértékelt film szerintem. Unalmas, vontatott, és számomra túl művészi lett. Nagyon nem jött át ez most, pedig a történet alapján az én stílusom lenne…

9.5

Mestermű; Trier legkiforrottabb alkotása.

Iszonyatosan beteg, nyomasztó, groteszk utazás egy sorozatgyilkos elméjében. Gyomorforgató, ugyanakkor mélyen elgondolkodtat az érzéketlenné váló társadalmunk széthulló moralitásáról. Noha még a feloldásnak szánt véget is hihetetlen nyomasztóvá tette, mégsem mondanám a legjobb von Trier alkotásnak. A kattogást mégis nagyon sokáig betáplálta az agyamba. Erősen 18+!!!!

Nem volt rám akkora hatással, mint vártam, ennek ellenére ez egy beteg, sokkoló film.
Matt Dillont eddig nem sok szerepben láttam, de itt jól alakította a pszichopatát. Aki ráadásul kényszerbeteg is, úgyhogy szinte izgulhatunk azért, hogy mikor buktatja le magát.
Kicsit olyan volt, mintha a Gyilkos elméket néztem volna a gyilkos szemszögéből, tetszettek a magyarázatok, amiket adott a tetteire.
A második felétől kicsit ellaposodott, nem tudott annyira lekötni, mint az elején.
Az első esetnél úgy éreztem, mintha egy Tarantino filmet kapnék, a párbeszéd teljesen odaillő volt.