Persona (1966) 83% 90★

Hát nem tudom, mennyi értelme van egy ilyen klasszikushoz értékelést írni :D. Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy erős a rendezés (ha ezt ma hoznák ki, akkor is alázna mindent, és tényleg olyan néhol, mintha horrorfilmet néznék), a két színésznő is remek, de nekem elsősorban Sven Nykvist operatőri munkája miatt lesz emlékezetes a Persona… legalább 10-15 pillanatképet ki lehetne venni a filmből, bekeretezni, aztán kitenni a falra :D, annyira gyönyörűen vannak megkomponálva.

(Nálam ez a film amúgy a forgatókönyvön ment el kicsit, lehetett volna valamivel visszafogottabb/koncentráltabb a történet. Kicsit az volt az érzésem, hogy nagyon személyes alkotással van dolgom, és Bergman nem minden esetben volt képes megszűrni azt, ami foglalkoztatta. Túl sok réteget pakolt egymásra, és ezek minél teljesebb értelmezéséhez talán önmagában nem is elég a film, el kellene merülni az életmű többi részében is.)

Kik vagyunk? Csak szerepeket játszunk? A szerepeink felcserélhetők egymással? Lehetünk több személy egyszerre? Élhetünk több életet? Hogyan legyünk önmagunk? Önmagunknak lenni nem csak egy újabb szerep?

Ilyen kérdéseket vetett fel bennem a film. Asszem bírom Bergmant.

Megkapó film, sarkos, éles. Liv Ullmann arca álló képként is elég lett volna a filmbe annyi mindent magában hordoz, de nem tudtam felülni most erre a vonatra, pedig lelkileg és egyéb körülmények miatt is úgy éreztem vagy most vagy soha. Ami meglepett, hogy a zenei rendezés sokszor zavart, jobban benne tudok maradni egy érzelemben kevésbé erőszakos zenei aláfestéssel, igaz ez jellemző a korra, viszont itt zavart. A csendet jobban tudtam volna azonosítani azzal amit látok.

Sok véleményt olvastam erről a filmről, nekem nem tetszett annyira mint a legtöbb embernek, de nem rossz film.

Nagyon szép volt meg minden, de… nem értettem. És ez meglehetősen zavar. Vártam, hogy a vége feloldja a feszültséget és kapjak valami magyarázatot, de talán csak még inkább a levegőbe dobott mindent. Értem én, hogy klasszikus meg 1001 film meg minden, de egyáltalán nem jött át nekem, amit át akart adni. Már ha át akart adni valamit. Tudom, hogy valószínűleg én vagyok olyan visszamaradott, hogy szeretem, ha van egy története a filmnek, de itt igazából csak egymásra dobált fancy képkockák meg videórészletek, random párbeszédek, történetek, vita, hallucináció… hát a végére már úgy éreztem, én hallucinálok. Pedig azt hittem, valami skizofrénes sztori lesz, valószínűleg tényleg az, de miért nem lehetett egyértelmű választ adni? Mivel teljesen kusza az egész film, gondolkodni se nagyon lehet rajta, hogy megtaláljam a nekem megfelelő és tetszetős választ. Úgy fogok rá visszagondolni, hogy meh. Még egy olyan művészfilm, amitől butának érzi magát az ember.
Azt pedig bosszantónak tartom, hogy a sznob tanárom kijelentette, hogy anélkül nem nevezheti magát senki műveltnek, hogy ne látta volna ezt a filmet. Nos, kérem szépen láttam, de ha ettől lesz valaki művelt, akkor tisztelettel visszautasítom, hogy valaha is művelt akarnék lenni. Az érthetetlen, elvont művészet nem egyenlő a műveltséggel.