MoiraCarey  

Nyilván a legjobbat kellett példának hozni, úgyhogy jöjjön Huszárik Zoltánon kívül 7 rendező (+4 ráadás), akik a csúcson kezdték (nem feltétlen sorrendben):

Enyedi Ildikó – Az én XX. századom
Debütáláskor nem csak az a fontos, hogy kiváló legyen a film, hanem hogy a rendező mondjon magáról valamit, bemutatkozzon. A cím nem csak azt állítja helyesen, hogy ha egy történelmi időszakról (lehetne személy, esemény is) csinálsz filmet, akkor az instant a saját perspektívádba kerül (az objektivitásra törekvés ostobaság és unalmas), hanem egyúttal kikiáltja, hogy „Ez vagyok én!”. És igen: Bogaras karakterek, a csoda, és Enyedi hatalmas szíve.

Will Vinton – Closed Mondays
(Oké, elvileg előtte csinált még valamit, ami sehol sem elérhető, remélem csak vizsgafilm volt, most tekintsünk el ettől)
Az első modern claymation-t alkalmazó film megteremtője (persze, Bob Gardiner is ott állt mellette, de tudjuk, ki volt a filmkészítő). Rövidfilmek ritkán fognak meg, a Closed Mondays viszont annyira érdekes, gyönyörű, ötletes, hogy bármikor újra tudnám nézni. Gondolkodtam, hogy az egyetlen nagyjátékfilmet, a The Adventures of Mark Twain-t rakjam be Vintontól. A szabályoknak megfelelne, de hazugság lett volna: Vinton rövidfilmes volt.

Nemes Jeles László – Saul fia
Igazi filmes gondolkodás. Bravúros operatőri munka, a képek beszélnek. Legjobb holokausztfilm, talán pont azért, mert nem is arról szól elsősorban. Minden díjat megérdemelt.

Satoshi Kon – Perfect Blue
Az egyik legfeszesebb pszicho-thriller, amit valaha láttam. Kon megmutatta, hogy mihez ért a legjobban: A meghasadt elme hátborzongatóan hiteles megjelenítése, képzelet/álom és valóság közti határ elmosása. Sennen Joyuu, Mousou Dairinin, Paprika ugyanezt bizonyítják. Nagy kár, hogy korán elhunyt.

Jafar Panahi – A fehér léggömb
Panahi filmjeiben a főszereplőnek általában egyetlen konkrét célja van: A tükörben pl. a kislány egyszerűen haza akar jutni, a Pályán kívül főszereplője egy focimeccsre akar bejutni, itt pedig a kislány egy halat akar venni (közben vissza kell szereznie az elvesztett pénzét), mégis elképesztően izgalmas. A fehér léggömb esetében még kézzelfogható társadalmi kommentár sincs (vagy nagyon el van rejtve), mégis teljesen kész van, számomra a rendező legjobbja. Panahi bármit csinál, képes elérni azt a hatást, mintha nem is filmet néznél, hanem a való világot.

Obayashi Nobuhiko – Hausu
Na ezt nevezem erőteljes bemutatkozásnak. Biztos, hogy senki nem felejti el, aki látta. Obayashi szerzői indíttatású művei két dologról szólnak: A fiatalságról (erről mindig) és a háborúról. A Hausuban mindkettő előkerül, nagyon groteszk módon. Az első filmje hordozza leginkább a rendező kézjegyét: Különböző zsánerfilmes eszközök vegyítése (TV-film/dorama, horror, itt még karate/kungfufilm is), merész, gyermeki kreativitást idéző képi megoldások, azok az odavarázsolt hátterek :D, komolyan veszi a nevetségest. És annyira gyönyörű.

Jean-Luc Godard – Kifulladásig
Az allúziók nagymestere; hihetetlen, ahogyan beépíti a filmjeibe az utalásokat, akár szöveg, akár kép formájában. Művei nagy része amolyan 200 IQ-s stílusgyakorlatok, magáról a filmművészetről szólnak, de azért „valós” mondanivalóval is rendelkeznek. A Kifulladásig Godard tökéletes parabolája: A narratíva és a metasík (a zárást leszámítva) szabályosan elkülöníthető, ugyanakkor szépen egybeforrt. Hát igen, akkoriban voltak kritikusok, akik nem csak kritizáltak, hanem megmutatták, hogy kell ezt csinálni. (Na de elsőre? Ilyet???)

Ráadás:
Alain Resnais – Szerelmem, Hirosima
Igazából a Saul fia helyére akartam tenni, de nagyon dekoncentrált voltam, mikor néztem. Csak annyi maradt meg, hogy minden jelenetéből ordított, mennyire vérprofi. Nem is akartam elhinni, hogy ez egy első film.

Dan Gilroy – Éjjeli féreg
Na igen, erről beszéltem. Nagyszerű film, de az alkotóról kb. csak annyit mondott, hogy nagyon érti a dolgát. Igaz, nem láttam mást tőle, szóval lehet, tévedek.

Kogonada – Columbus
Rendkívül ígéretes új rendező, hihetetlen érzelmi intelligenciával. A következő filmje, az After Yang a nagy-kedvenceim között van.

Vincent Gallo – Buffalo ’66
Mert olyan kis furi. Meg egyedi. Meg mert Vincent Gallo nagy szerelmem.