A Mágikus Dimenzió Birodalmában volt egy lány, aki egyszer csak rájött, hogy ő tündér és egy hercegnő. Onnantól kezdve az élete teljesen megváltozott, bártan kijelenthető, hogy tün-dérmesévé vált.
Kiderült, hogy Bloom eredetileg a Domino királyainak gyermeke, de örökbe fogadták. Bloomnak… [tovább]
A helyzet az, hogy nem számítottam volna rá, hogy felnőttként fogom látni ezt a mesét, ha már a gyerekkoromból kimaradt. De két barátnőmmel szóba került a nemrég készült Live Action széria, és alig akarták elhinni, hogy én jóformán semmit nem tudok a Winxről. Vagyis leültettek, hogy legalább a filmet megnézetik velem.
És igazság szerint tetszett. Mese, persze, látványosan gyerekek a célcsoport, de abból nagyon szerethető, és nagyon hangulatos, tök jó karakterekkel. Nem nézi hülyének a közönségét, igazából a jó oldal kifejezetten komplex figurákat vonultat fel: egyedül a gonoszoknál van meg az a klasszikus „gonosz vagyok mert… gonosz vagyok” stílus, ami a mesékben jellemző.
A női szereplők barátsága nagyon pozitív (a karakterek közül a személyes kedvenceim Tecna és Stella voltak: az előbbi nem lepett meg, az utóbbi viszont határozottan. Általában a divatrajongó, szép lány karaktere tipikusan nem szokott megfogni, ennek a lánynak viszont van egy jellegzetes stílusa, ami eszméletlen szórakoztató). De ki kell emelnem, hogy a fiúk sem dísznek vannak. A párkapcsolatok kifejezetten egészségesek, a dinamika a szereplők között aranyos, és tényleg harcolni is együtt mennek a tagok, nem csak egyik megmenti a másikat. Bloom és Sky voltak talán a legcsöpögősebbek, de náluk pedig annyira volt egy olyan érzésem, hogy szándékosan dramatizálnak túl minden jelenetet (miután nem egyszer fordult elő, hogy megzavarták őket, és hirtelen természetesen kezdtek el viselkedni, és a féltékenykedő szálat is fél perc alatt lezárták azzal, hogy bíznak egymásban), hogy még őket is szerettem, és inkább nevettem rajtuk, ahelyett, hogy kínosan éreztem volna magam. Ha pedig egy abszolút kedvencet kell mondani, az egy film alatt is Riven. A cinizmusa, a zárkózottsága, de egyben az, hogy mekkora szíve van, nagyon hamar elérte, hogy megkedveljem a srácot. Az egész szívmelengető, bájos mese, ami minden kis butasága dacára felnőtt fejjel is jól esett: komolyan kedvem támadt belenézni a rajzfilmsorozatba, mert el tudom képzelni, hogy élvezném.
Szívmelengető történet volt Bloom család kereséséről, barátságról, hitről és szeretetről. Jó volt a lányokat új fényben látni, újra beleolvadni a világukban. Egy dolog nem tetszett benne, a 3D. Katasztrofa volt a grafika ahhoz képest, amit az első pár évadnak sorozatban láthatunk. Talán egyedül Sky tetszett jobban.
Ettől már csak egy lépés a nádszálderekú Barbie lányok. A történet aranyos, szép üzenete van. De a grafika és a megvalósítás egyenesen borzalmas! Vicces volt Melissa McCarthy magyar hangja a gonosz szájából. Ő mindig édes, cuki karaktereket formál meg.
Egyértelműen ez már egy következő szint az Én kicsi pónim után, itt már sokkal több a romantika, és kezdik nyomni a darázsderekú, belőtt hajú nőideált (ami után a Barbie már nem is lesz meglepő). A történet rettentő fura, zagyva, egy csomó mindent nem értettem, pedig negyven vagyok, és tényleg figyeltem :-D De a hét évest lekötötte, ez számít…
