Csipkerózsika (1959) 78% 428★

LOL spoiler
Aranyos és nagyon szeretnivaló volt, bár nekem valahogy benne volt Alice Csodaországból. Talán a tündérkék miatt, talán Hajnal (teljesen elfelejtettem, hogy igazából így hívták) haja tűnt ilyennek. Csipkerózsikát sosem szerettem annyira, mint Belle-t, vagy más hercegnőket, és nem is volt rám akkora hatással, de a szerelmi szál nagyon édes. Kedvenc részem, mikor találkoznak. És ez az idézet: https://snitt.hu/idezetek/10151 Ez annyira 21. századi néha… :D

Ami halálra idegesített az egész filmben, az Hajnal magyar szinkronja volt. Hogy lehet egy tizenhat éves lánynak ilyen mutált hangja, b?! Oké, hogy szép hangú kellett, vagy ilyesmi, de voltak/vannak fiatal lányok is, akiknek gyönyörű hangjuk (volt). Szóval ezt nem értem, és tényleg nagyon idegesített, mert mindig elképzeltem, amikor megszólal, erre meg egy… Bah.

Elég hirtelen ért véget, rövid volt. Mint az értékelés. Ha. Ha.

Gyerekként sem szerettem igazán ezt a mesét, felnőttként pedig még annyira sem nyűgöz le. Mindig is unalmasnak és kicsit bugyutának tartottam, a tündérek engem kifejezetten zavartak. A dalokat sem szeretem túlzottan, legalábbis más mesékkel összehasonlítva.

A Csipkerózsika nem a legkedvencebb mesém, mármint szeretem bár régen jobban. De valahogy annyira nem jön át. A 3 tündért nagyon bírtam benne meg Fülöpöt is. Csipkerózsikát már nem annyira. Meg azért maga a főszereplő elég kevésszer szerepelt!
Túl rövid is volt. A zenék se tettszettek annyira. Csak ez: https://www.youtube.com/watch…
Elmenni elmegy, de azért nem a legjobb Disney hercegnős mese!
UI: Az állatokat nagyon bírtam! :D

Valamennyi 20. századi Disney-animáció (többek között: Hófehérke, Hamupipőke, A kis hableány, Oroszlánkirály) kiérdemelte az „esztétika mesterkurzusa” címet. Ezek közül is kiemelkedik a Csipkerózsika páratlan csúcsteljesítménye.

Disney-filmek között, a pazar látványvilág megteremtésének céljából talán a Csipkerózsika él a legtöbb kísérletező megoldással. A film elején a nép örömfelvonulása nem várt erővel bír; habár a perspektíva, a térbeliség hanyagolását főként a reneszánsz előtti művészet ihlette a filmben, a végeredményen én egy kis kubista hatást érzékelek (legalábbis ennél az egy jelenetnél). A valósághű megközelítést itt nem a megszokott mesei ábrázolással bojkottálja, hanem a nem természetes / szintetikus színhasználattal. A tömeg egybeolvadását megakadályozza a vibráló színekkel, amelyek ugyanakkor az emberek körvonalait is elnyomják, így végül mégiscsak megtörténik az összeolvadás, csak az embereké helyett inkább alig kivehető formáké. A háttérben lévő város épületei nem mindig különíthetők el térben, a színek és az árnyékolás emeli ki a szerkezeti elemeket, furcsa geometriai formákat létrehozva. A színek funkcionális szerepére helyeződik a hangsúly; a szokatlan tonalitás majdhogynem nyugtalanító hangulatot eredményez (azok a tetőtől talpig matt fekete lovak, lovagok; na meg van egy full-vörös, szarvakkal…). Rendkívül friss, figyelemfelkeltő kezdés.
Nem sokkal ezután következik az abszolút kedvenc jelenetem a filmből: a tündérek adományai. Az 1940-es Fantázia impresszionista stílusát juttatta eszembe, tökéletesítve. Akárhányszor látom, mindig elbűvöl, hogyan lesz a varázslatból egy galaxis örvénylő mozgása, majd abból mindenféle gyönyörű álomkép, ami csillámló porként visszahull a hercegnőre. Fauna ajándékánál nem is értem, mit csináltak a készítők: mintha áttetsző lobogókat lengetnének a kamerába, amiken foszforeszkáló madarak vannak. Csodás. És Demóna átkára mi is lenne a megoldás, ha nem maga az álom.
Azt hiszem, olyan dolgokra, mint a hibátlan dramaturgia / a mozgások aprólékos kidolgozottsága / hogyan válik a zene a film szerves részévé / – nem érdemes kitérni, hiszen ezek más klasszikus Disney-művek erényei is, csupán a Csipkerózsika mindent egy fokkal profibban csinál.

A számtalan feldolgozás között párját ritkítóan fenomenális tündérmese-adaptáció, amit átjár a frissesség. A Disneynek mindig is kiváló (mondjuk ki: a legjobb) érzéke volt a tündérmesék tipikus atmoszférájának vásznon való megragadásához, olyannyira, hogy aki gyerekként látta ezeket a filmeket, hangulatiság szempontjából valószínűleg meg sem tudja különböztetni az eredeti változatoktól; kánon. Ehhez persze hozzáadódik a Disney bájos / bájolgó természete, valamint a finom változtatások, toldások, amelyek érdekessé teszik a történetet is. A Csipkerózsika modern ízét a nagyszerű forgatókönyve, a frappáns párbeszédek és a humor adja. Ezeknek hála a karakterek is többek lesznek archetípusoknál; nyilván nincs szükség túlírt karakterekre, de az interakciókból kiderül, hogy igenis árnyaltak, emberiek a szereplők.

A szerelmesek találkozásának gyönyörű jelenetét mindig hangsúlyozzák (ezért erről nem is írnék – pedig fontos, meg hát a „Hol volt, hol nem…” dal a legszebb), de azt már kevésbé, hogy a film kifinomult, első osztályú komédia. Habár az öreg Walt Disney hanyagolni akarta a Hamupipőkés egérüldözős bóhozatokat, nem jelenti azt, hogy a filmen nem érhető tetten a játékosság. A három bogaras jó tündér egyszerű parasztasszonyokként nevelik fel a hercegnőt az erdőben, de varázspálcák nélkül épphogy csak életképesek, semmi érzékük a házimunkához. Ruhát varrnak Csipkerózsikának:
Fióna: Ez borzalmas!
Flóra: Mert terajtad van, édesem.
Fauna tortát süt recept alapján: Tojás, liszt, tej (énekelve)… Öö, tegyétek azt, ami ide van írva!
Aztán, amikor a két király együtt iszogatnak, dalolásznak, hallal vívnak:
S az unokáim sem biztos, hogy téged akarnak nagyapjuknak!
Vagy a legismertebb, amikor Fülöp minden teketória nélkül elmondja apjának, hogy egy parasztlányt vesz feleségül: Ugyan, apám! Te nem haladsz a korral. Ez már a XIV. század.

Ugyanakkor sötét, komor is tud lenni, amikor kell. Demóna igazán hátborzongató, méltóságteljes főgonosz, és iszonyú jól áll neki a méregzöld. spoiler

A befejezésnél természetesen elérkezünk a Happy Endhez, a felhők közti tánchoz, de érdekes, ahogy tudatosítják, hogy ez már csupán a megszokás, a recept. A Csipkerózsika ebben is kiemelkedik társai közül, a zárlat valójában egy fontos esztétikai (!) kérdésre van kiélezve: Kék vagy rózsaszín?

Fúú, ez nagyon rossz… alig vártam, hogy vége legyen… buták és gyerekesek a tündérek spoiler. Egy sámli is több aggyal bír, mint ezek hárman. Csipkerózsikánál egyszerűbb lány a világon nincs, az meg milyen már, hogy a gonosz varázslónő hipnózissal támad. Fülöp herceg meg lehetne a vadász a Hófehérkében.
A zene pedig, mint egy Huszka Jenő operett, ami a maga nemében remek, pl. a Bob herceg minden daláért odavagyok, de nem illik egy ilyen rajzfilmhez.
Adaptációért kiált… No ezt pl. szívesen megnézném nagy nevekkel, díszlet-, és jelmezarzenállal.
Valljuk be őszintén, ebbe azért kicsit belehaltam…

Szerintem gyerekkoromban ezt a mesét csak könyvből ismertem, rendesen nem láttam még így egyben, vagy igen, de akkor alig valamire emlékszem belőle. Nagyon jól esett felidézni ezt a gyönyörű klasszikust, főleg úgy, hogy amikor ez elkészült, még anyukám sem született meg, felfoghatatlan érzés. :D

A legnagyobb baj ezzel, hogy felnőttként néztem, és így már nem tudott elvarázsolni. A tündérek roppant idegesítőek voltak, a történet alig létezik, és unalmas volt, és túl hamar véget ért. A dalok sem nyűgöztek le, van egy-kettő részlet, amit szeretek, de a nagy bajom a klasszikus, régi Disney-k többségével az az irtózatosan magas szoprán, amiben a hercegnők énekelnek. :D Ezek ellenére nem utáltam, csak gyerekként kellett volna látni.

Hát őszintén már nem igazán dobtam tőle hátast. Végig untam az egészet. Nem igazán jött be nekem ez a verzió. Szépnek szép volt, de nem kedvenc már.

Kedvenc hercegnős meséim egyike. A jó győz a gonosz felett, a szépségre rátalál a herceg, és valljuk be lányok, mi is egy színváltós csodaszép ruháról álmodtunk mindig is :D

Ezekhez a hercegnős témákhoz már gyerekként is túl feminista voltam. Biztos ezért kedvelem Jázmint :)