Paterson (2016) 80% 156★

Én is hal lennék,
még ha néma is, és nem
öszvér vagy disznó.

spoiler

spoiler

spoiler

spoiler

Kedves, finom film. Tágas, szellős, lírikus.
Sokat bántom az amerikai filmeket – főként a hollywoodiakat persze –, hogy minden lírát nélkülöznek. Így aztán örülök ennek a filmnek.

Ez egy teljesen más Amerika, mint ami úgy általában az amerikai filmipar filmjein keresztül átjön.
El tudom képzelni, hogy Amerika nagy varázsa sokaknak épp ezt a lírikus vagy lírikusabb Amerikát jelenti.
Persze megközelíthető ez az érzés a szabadságvágyon keresztül is.
A film – anélkül, hogy erről bármilyen formában is beszélni szándékozna – tulajdonképpen egy hihetetlenül szabad világban játszódik. Mintha álmodnád, bár minden eleme valóságos.

Én nem mondhatnám, hogy Amerika rajongó lennék. Vannak, amiket tisztelni tudok bennük, vannak, amik félelmet ébresztenek bennem. Sokszor úgy érzem, hogy gyengéknek nem való.
Pedig ha jól belegondolok, elég sok olyan amerikai filmet láttam, ami nem a hősökre, hanem éppen hogy a gyengékre, vagy a leggyengébbekre épül.
Itt most sem erőt, sem gyengeséget nem láthatunk. Leginkább a tisztaság szóval tudnám kifejezni a film által keltett alapvető érzést, élményt.

És még nem is beszéltünk a film jól látható szerelmes száláról. Hogy hogyan kéne szeretnünk egymást. Ezt gyönyörűen megmutatja Jarmusch.
Nem láttam még a rendezőtől más filmet, így a leghíresebbet, a Florida, a paradicsomot sem.
De kétlem, hogy ott a megtalált paradicsomról lenne szó.
Mert az itt van, Patersonban.

Nagyon sok szép jelenet van a filmben, és szinte mindegyikben van egy csipetnyi valóságon túli, angyali jellegű rezgés abban, ahogy az emberek egymással érintkeznek.
A tulajdonképpeni zárójelenetben ez a rezgés már mintha még annál is magasabbról érkezne.

Jó tudni, hogy ez is Amerika.

A versei (Ron Padgett) magyarul (Mesterházi Mónika fordítása) itt: http://epa.oszk.hu/00000/00016/00226/pdf/EPA00016_uj_fo…

Van egy barátom, aki mindig embereket gyűjt maga köré. Általában kettesben szoktunk találkozni, mert én leginkább az 1:1 találkozásokat szeretem. Megkérdi olyankor, mi van velem és mit csináltam mostanában. Többnyire semmit. Semmi olyat, amiről regényt lehet írni. (Novellákat mondjuk lehet írni róla.) Dolgozni voltam, meg ebédelni, meg gyalogolni/futni/görkorizni, meg csináltam valamit szavakkal. És közben figyeltem. És tulajdonképpen tök jó volt az egész. Nem volt látványos, nem tudnám kirakni az instára, de pont jó volt és pont elég. Nem néznivaló. Élni-való, mondjuk. Minden érdekesebb, ha közelről nézed.
Ilyen ez a film is. Csak jó, ahogy van.

Lassú, lírikus művészfilm egy átlagos, költői vénával rendelkező buszsofőr mindennapjairól, kapcsolatáról a feleségével és a várossal, amelyben él. Paterson egy hetét követjük végig, amiben minden nap majdnem ugyanolyan, mégis más; vagyis pont olyan, mint maga az élet. Nincs nagy cselekmény, nincsenek váratlan fordulatok, ennek a filmnek hangulata van. Engem teljesen magával ragadott, de úgy érzem, ha nem Adam Driver lett volna a főszereplő, nem tetszett volna ennyire. Szerintem remekül állt neki ez a szerep, meg különben is, annyira vonz a megjelenése és a kisugárzása, hogy egy pillanatra sem tudtam levenni a szemem a képernyőről. Ugyanakkor ez nem egy tömegfilm és abszolút megértem, ha valaki unalmasnak tartja.

Már annyira megszoktam hogy minden filmtől valami nagy csimbummot kell várnom, hogy végig volt bennem valami feszültség egyes jeleneteknél, hogy na most… na most történik valami ami kizökkent, szíven rúg, az érzelmek skáláját mozgatja meg. Aztán nem történt semmi.
VÉGRE!
Pont ettől volt annyira jó! Úgy értem nem voltak benne nagy drámák, oltári nagy égbekiáltó bölcsességek, és mégis működött! Igen, ez az élet gyerekek! Igen, elveszünk a hétköznapokban, belebambulunk helyzetekbe, akarunk valami nagyot aztán hagyjuk elúszni a lehetőséget, álmodozunk, nagy terveink vannak, amik vagy megvalósulnak vagy jön egy másik amivel szintén nem kezdünk az égvilágos semmit.
Nekem ez, most bejött.
Teljesen másra számítottam Jarmusch előző filmjeiből kiindulva, de őszintén, jól esett végre valami, aminek élet szaga van.

És piszok jók voltak a cuccok amiket a csaj festett, az egyik függönyhöz kifejezetten kedvet kaptam :)

Csütörtökön, a Logan után mondtam a férjemnek, hogy mostantól lassú japán filmeket szeretnék nézni vagy olyanokat amiben nincs akció és futkározás, ugrálás és úgy összességében semmi fizikailag elszédítő. Jarmusch filmje teljesítette minden kívánságomat mert még egy japán úr is feltűnik benne :) Csodásan megnyugtató, békés film ami megmutatja, hogy a legátlagosabb mindennapokban is mennyi szépség és költészet rejtőzik.

Kellemesen lírai és hétköznapi történései ellenére (vagy talán pont azért) szerethető alkotás.

ennél szebb művészfilmet még szerintem soha nem láttam.

paterson boldogan éli mindennapjait. egyszerű léleknek tűnik első pillanatra: egy buszsofőr, aki kutyát sétáltat, megiszik egy korsó sört, és lefekszik aludni. ám közben verseket ír, és gyönyörű harmóniában él feleségével, aki teljes ellentettje.

ritkán van olyan film, amit ha otthon nézek, nem mozgatom meg a kurzort, hogy még mennyi van hátra belőle. ez a film az elejétől fogva magával ragad, és a végéig ott tart! varázslatos

Én az ilyen típusú filmekkel nem tudok mit kezdeni, ezek nem nekem valóak.
Marvin nagyon kis aranyos volt, ő volt a kedvencem. ^^ Mondjuk amit a végén csinált az nem volt szép. :/ Persze Paterson is hibás benne, hogy otthagyta. A jelenet, amikor Paterson Marvin-ra néz, majd a festményre, majd vissza Marvin-ra, az vicces volt. :D
Érdekes volt az amikor máshogy alakult a reggel és nem a napi rutin szerint alakult, akkor valahogy érezhető volt, hogy valami más lesz a napban is.
Talán az zavar a legjobban az ilyen filmekben, hogy nem értem benne a szereplőket, fogalmam sincs, hogy mit gondolnak, és a jelenetek, párbeszédek egy nagy része egyszerűen doesn't make sense, csak úgy lógnak a levegőben.
Nekem a feleségével való kapcsolata is olyan furcsa volt, plusz a felesége magyar hangja szörnyen irritált, meg igazából a viselkedése is, illetve Paterson karaktere is néha, mert olyan nyámnyila? vagy nem is tudom, hogy milyen szót használhatnék rá. Amikor viszont spoiler
És a vége végképp furcsa volt, az kifejezetten nem is tetszett, spoiler

– Sajnos ma vesztésre állok.
– Kivel játszol?
– Magammal.
Ez ismerős. :D