Paterson (2016) 34

Paterson buszsofőr napjaink Amerikájában: egy New Jersey-beli városban, a vele azonos nevű Patersonban él. A befelé forduló férfi csöndes boldogságot talál egyszerű életében. Minden napja ugyanúgy telik: vezetés közben megfigyeli a várost, beszélgetésfoszlányokat kap el, esténként iszik egy… [tovább]

angol

Szereposztás

Adam Driver
Kara Hayward
Golshifteh FarahaniLaura
Adam DriverPaterson
Rizwan ManjiDonny
Hirdetés

Kedvencelte 7

Várólistára tette 98


Kiemelt értékelések

Lali 

Kedves, finom film. Tágas, szellős, lírikus.
Sokat bántom az amerikai filmeket – főként a hollywoodiakat persze –, hogy minden lírát nélkülöznek. Így aztán örülök ennek a filmnek.

Ez egy teljesen más Amerika, mint ami úgy általában az amerikai filmipar filmjein keresztül átjön.
El tudom képzelni, hogy Amerika nagy varázsa sokaknak épp ezt a lírikus vagy lírikusabb Amerikát jelenti.
Persze megközelíthető ez az érzés a szabadságvágyon keresztül is.
A film – anélkül, hogy erről bármilyen formában is beszélni szándékozna – tulajdonképpen egy hihetetlenül szabad világban játszódik. Mintha álmodnád, bár minden eleme valóságos.

Én nem mondhatnám, hogy Amerika rajongó lennék. Vannak, amiket tisztelni tudok bennük, vannak, amik félelmet ébresztenek bennem. Sokszor úgy érzem, hogy gyengéknek nem való.
Pedig ha jól belegondolok, elég sok olyan amerikai filmet láttam, ami nem a hősökre, hanem éppen hogy a gyengékre, vagy a leggyengébbekre épül.
Itt most sem erőt, sem gyengeséget nem láthatunk. Leginkább a tisztaság szóval tudnám kifejezni a film által keltett alapvető érzést, élményt.

És még nem is beszéltünk a film jól látható szerelmes száláról. Hogy hogyan kéne szeretnünk egymást. Ezt gyönyörűen megmutatja Jarmusch.
Nem láttam még a rendezőtől más filmet, így a leghíresebbet, a Florida, a paradicsomot sem.
De kétlem, hogy ott a megtalált paradicsomról lenne szó.
Mert az itt van, Patersonban.

Nagyon sok szép jelenet van a filmben, és szinte mindegyikben van egy csipetnyi valóságon túli, angyali jellegű rezgés abban, ahogy az emberek egymással érintkeznek.
A tulajdonképpeni zárójelenetben ez a rezgés már mintha még annál is magasabbról érkezne.

Jó tudni, hogy ez is Amerika.

1 hozzászólás
eNNBeus

Már annyira megszoktam hogy minden filmtől valami nagy csimbummot kell várnom, hogy végig volt bennem valami feszültség egyes jeleneteknél, hogy na most… na most történik valami ami kizökkent, szíven rúg, az érzelmek skáláját mozgatja meg. Aztán nem történt semmi.
VÉGRE!
Pont ettől volt annyira jó! Úgy értem nem voltak benne nagy drámák, oltári nagy égbekiáltó bölcsességek, és mégis működött! Igen, ez az élet gyerekek! Igen, elveszünk a hétköznapokban, belebambulunk helyzetekbe, akarunk valami nagyot aztán hagyjuk elúszni a lehetőséget, álmodozunk, nagy terveink vannak, amik vagy megvalósulnak vagy jön egy másik amivel szintén nem kezdünk az égvilágos semmit.
Nekem ez, most bejött.
Teljesen másra számítottam Jarmusch előző filmjeiből kiindulva, de őszintén, jól esett végre valami, aminek élet szaga van.

És piszok jók voltak a cuccok amiket a csaj festett, az egyik függönyhöz kifejezetten kedvet kaptam :)

Honey_Fly 

Csütörtökön, a Logan után mondtam a férjemnek, hogy mostantól lassú japán filmeket szeretnék nézni vagy olyanokat amiben nincs akció és futkározás, ugrálás és úgy összességében semmi fizikailag elszédítő. Jarmusch filmje teljesítette minden kívánságomat mert még egy japán úr is feltűnik benne :) Csodásan megnyugtató, békés film ami megmutatja, hogy a legátlagosabb mindennapokban is mennyi szépség és költészet rejtőzik.

Winterspell

Hihető, emberi és szívhez szóló: egyszóval gyönyörű. Annak különösen örültem, hogy majdnem tele volt a terem; jó azt látni, hogy az emberek még kíváncsiak egy lassú tempójú, gondolkodós filmre.

virezma

Az a helyzet, hogy nagyon vártam már ezt a filmet. Nem vagyok egy Jarmusch-szakértő, de kezdek kikupálódni, sőt még bizonyos visszatérő motívumokat is felfedezni véltem a korábbi alkotásaiból.
Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a filmet, azt mondanám: költészet. És ez most nem csak egy jelző a rendező és a stáb munkájára, hanem a megjelenített világot is összefoglalja. Ez a világ a főszereplő személye köré szerveződik, de valójában mindent áthat, amit érzékel.
Paterson buszsofőr. Gyalog jár munkába. Útközben megcsodálja a vízesést, az őszi faleveleket, sőt már ébredéskor megfigyelő üzemmódba kapcsol: figyeli a beszűrődő napfényt, a felesége arcát, a gyufás skatulyát, a felszálló utasok sztorijait.
Paterson egy kisváros, és a helyiek nagyon büszkék minden hírességre, aki valamilyen módon kötődik hozzá. Pl. itt született William Carlos Williams, aki az egyetemen az egyik kedvencem volt. Az az érdekes, hogy nem csak a buszsofőr költő, hanem a japán turista meg a tízéves kislány is. Paterson felesége pedig álmokat költ. Gitáros lesz, meg festőművész, meg sütiboltot nyit. És közben minden nap újraalkotja önmagát. Aztán ott vannak még Paterson törzshelyének, a bárnak különös figurái. De a legjobb fej mégiscsak a kutya!
Nem mondom, hogy mindenkinek ajánlom, mert nem. Lassú film, hangulatfilm, minimalista film. Szerettem. (És még a versíráshoz is meghozta a kedvem.)

Fájvirág

Nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e, vagy sem, mert nem erre számítottam. Újra meg kéne néznem talán, de lehet, hogy nem. Csalódottan jöttem ki a moziból, de azóta is a fejemben jár a film. Tényleg nem tudom, mit gondoljak róla.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján