Halott ember (1995) 83% 117★

„Some are born to Sweet Delight,
Some are born to Endless Night”

Egyik kedvencem, Neil Young fantasztikus zenéjével együtt: https://www.youtube.com/watch…

Jim Jarmusch 1995-ös filmje. Zseniális. A Szellemkutyát és a Kávé és cigarettát láttam tőle még, de utána kellene néznem egy kicsit jobban, mi mindent rendezett még.
A film pedig… Hát nem is tudom hol kezdjem. Johnny Depp a főszereplő és Iggy Pop is feltűnik benne. Ami viszont mindent visz, az Neil Young zenéje. Pöttyet pszichedelikus, mint maga a film is. Egy látomás az egész tele szimbólumokkal. És ehhez jön még William Blake látomásos lélekköltészete – aki szintén nagy kedvencem –, mindez egy indián szájából. „… betettek a fehére iskolájába. Ott találtam egy könyvben a szavakra, amelyeket te, William Blake írtál. Hatalmas szavak voltak és hozzám szóltak.”
Művészfilm, naná, hogy az. Már eleve kezdésnek a tízperces vonatjelenet. Ááá… William Blake könyvelő Nobody segítségével William Blake költővel és festővel találkozik a vadnyugaton, és megkezdődik spirituális utazása, szívében a halált hordozó golyóval.
Tökéletes.
https://kulturleny.wordpress.com/2013/03/18/halott_ember/

A szürreális elemekkel erősen átszőtt alkotás élet és halál határmezsgyéjén lavírozik. Ezt a különös utazást átszövi egy egészen egyedi hangulat, melyet a zene csak még markánsabbá tesz. Nem mindennapi western, az biztos!

Johnny Depp korrekten hozza a „főhőst”, de a filmet az indián útitársat alakító Gary Farmer viszi el, akivel Johnny kitűnő párost alkot. spoiler. És a marcona, kegyetlen Lance Henriksen.
Jim Jarmusch módra felbukkan a filmben több legendés színész (vagy akár zenész is), akik rövid ideig egyedi szerepekben brillíroznak.

Elég grandiózus utazás volt. Mindenkinek tartogat valami érdekeset a film. A színészek kiválóak voltak, a szimbólumok érthetőek, a korkép bántóan őszinte, a kórkép pedig halálos. A zene kifejezetten sokat adott a film élvezetéhez, noha a változatosságot feláldozták a funkció oltárán. Megértem a használatát, de nekem töredezetté teszi a filmet az egységbe zárt szegmensekre tagolás, és ez itt sem tetszett igazán. A többi problémám William Blake és Nobody karakterét érinti, de ezek a „mind my own business” kategóriába tartoznak. Mindenképpen lesz második megtekintés is.

Nagyszerű, a kedvenc Depp- és Jarmusch-filmem. Baljós, költői, lassú, humoros.
'Machine? That's the end of the line!'

Különleges hangulatú, szép film, kötelező darab! Csodás képekkel és zenékkel. :)

Senki: Megölted a fehér embert, aki megölt téged?
William 'Bill' Blake: De én nem vagyok halott. Vagy igen?

Ez a film… Ez a film egy pszichedelikus utazás teljesen legális módszerekkel. Neil Young és Jim Jarmusch tökéletesen értették egymás gondolatait. Az enyémeket pedig elrepítették ismeretlen tájak fölé, ahol az éjjeli tábortűz füstje William Blake verseket küld fel az égbe. Én meg csak köröztem ott és néztem lefelé, hogy mit csinál a hülye fehér ember. Még nem tértem magamhoz.

Régen valamikor próbálkoztam már ezzel a filmmel, de akkor nem tudtam végignézni, és most is csak két részletben – nem tudom, mi az oka ennek, talán az, hogy a western sem érdekelt sosem különösebben, meg Neil Young zenéje sem fogott meg úgy egyébként. Pár hónapja olvastam egy Tokarczuk könyvet, amiben William Blake neve folyton felbukkant, akkor utánaolvastam, ki is volt ő, és hát eléggé wow-élmény volt, micsoda figura, még ha nem is kattantam rá a verseire, az egész személyiség meg amit életében csinált, nagyon izgalmas. És akkor most, pont most ideértem ehhez a filmhez, és itt van William Blake. Szóval ez azért flash volt így. A film után megnéztem még két interjút, amiben maga Jarmusch beszél a filmről, és ezek így együtt most annyira teljes élményt adtak, hogy ez maradandó lesz. Akkor is, ha nem ez a kedvenc Jarmusch filmem.

A zenéje fantasztikus, ahogy a Nobodys jelenetek is.
Ez egy utazás, ahol inkább a párbeszédeken van a hangsúly, mint az akciókon.
Eléggé fura film.

Nem semmi film. Nem ehhez a westernhez vagyok szokva, igaz azokat nem is Jarmusch készítette.