A Megalopolisz jövőképében Új Róma városának fényűző, hatalmas felhőkarcolói között komoly ellentétek feszülnek. Az ambiciózus és vizionárius építész, Cesar Catilina progresszív gondolkodásával szemben áll Franklyn Cicero polgármester hatalmi beágyazottsága és kapzsiságtól hajtott… [tovább]
Megalopolisz (2024) 14★
Szereposztás
Várólistára tette 109
Kiemelt értékelések
Kísértet járja be az amerikai filmgyártást, sorra születnek a veteránok fontos kiáltványai, Nolan és Scorsese után Coppola is előállt a maga egyedi víziójával, gondolataival. Több helyütt pátoszos, szokatlanul optimista végkicsengésű, ráadásul a furcsaságai miatt bizony kell hozzá jókora nyitottság, hogy befogadói oldalról összeálljon, és azért még élvezhető is legyen. Az eleje még annyira nem győzött meg, olcsónak gondoltam a Római Birodalom és Amerikai Birodalom közötti párhuzamállítást, de aztán kiderült, hogy itt nem egyszerű múltidézésről lesz szó (a köntös egyébként is talán inkább irodalmi), hiszen a különböző korok pont úgy egymásra rakódnak benne, mint az új Mad Max-ben. Eltér viszont Miller filmjétől abban, hogy ez a halmozás nem sivárságot, hanem pompát és hihetetlen, álomszerű képi világot eredményez (a problémák nem is a felszínen vannak, hanem a csillogás mögött). A narratív megoldások felszabadultak/elszabadultak, néhol egyenesen kaotikus összhatást eredményeznek, látszik a filmen, hogy sok spontán megoldás került bele (pl. a Hamletes monológ).
Adam Drivernek nagyon jól állnak ezek a komolyabb, filozofikus szerepek (Paterson), olyasmi kaliber ezen a téren, mint Robert Pattinson (jogosan merülhet fel a Cosmopolis, mint filmes referencia). Nathalie Emmanuel idén másodjára alakít egy okos, érzékeny és vonzó női karaktert, John Woo új filmjében is szerettem.
Mélyen politikai film, számos aktuális folyamatra kertelés nélkül utal. spoiler Ilyen téren nem minden megoldását láttam problémamentesnek: a magányos, de azért a hatalomba valamelyest beékelődött feltalálót/építészt (akit természetesen a háttérből egy nő inspirál) megtenni a remény hordozójának, nem tudom, hogy jó ötlet-e. Ha viszont szimbólumként fogjuk fel ezt a karaktert és hozzávesszük, hogy a tudását másnak is képes átadni (nem akadémikus, az elit számára fenntartott alkalmasságról van szó esetében), akkor az segít valamennyit az ellentmondásos összképen.
Újabban rossz idők járnak a hagyományos értelemben vett történelemre az utópiák/disztópiák filmjeiben (pl. a Majmok bolygója új részeiben a zsarnokok kifejezetten imádják a történelmet), erre nekünk különösen érdemes odafigyelnünk, mivel itthon elképesztő energiával zajlik a történelmi giccs termelése. Intő jel, hogy Driver karaktere azt mondja a végén: nagyon izgatja az idő kérdése, érdekli is a történelem, de semennyire nem érdekli a maga személyének a történelemben elfoglalt helye. A mindenki és minden helyét stabilan kijelölő történelmi folyamot megszakítani, új időfelfogást kidolgozni és egy radikálisan nyitott történelem mellett érvelni, ez ma az építészek dolga.
A dolgok a filmben jól alakulnak, a kritika viszont nincs elragadtatva Coppola filmjétől. Egy hazai elemzés egyenesen gimnazista álmodozásnak tartja.* Az IndieWire empatikusabb reakciója** tanulságosan állapítja meg ezzel kapcsolatban: „“Megalopolis” does everything in its power to remind the audience that we share in the outcome of its demented fever dream. Which isn’t to say that we’re obligated to make this particular movie a success, only that we’d do well to examine the source of whatever hostility it might reflexively produce within us.” Szóval érdemes megnézni, ez az utópikus elgondolás miért kelt bennünk viszolygást vagy lebecsülést.
*https://24.hu/kultura/2024/09/30/megalopolisz-kritika-f…
**https://www.indiewire.com/criticism/movies/megalopolis-…
Nehéz hova tenni, nem hagyományos élmény. Még néhány év és pont kijött volna a Fritz Lang-féle Metropolis 100. évfordulójára, amit Róma hanyatlásán, a Mozi létjogosultságának kérdésén és a kontroverz, Ayn Rand-i kompromisszumképtelen úttörő hősön túl egyértelműen alapul vesz. Szerintem komoly műértőknek is feladja a leckét és egyszerűbb elintézni annyival, hogy egy túl(ön)finanszírozott, széteső és elnyújtott, művészfilmes csíny. Egyike azoknak amiknek képsorain és tartalmán merengeni már-már kellemesebb mint csak nézni. A vége talán már zavarba ejtően optimista is. Ugyanakkor megér egy-két újranézést, mert amellett, hogy esztétikailag, rendezésben, történetvezetésben és vizuálisan sodor magával, elvarázsol, talán a legátfogóbb emlékmű is az elmúlt 100 év mozgóképes kultúrájának.
Mi van?
Biztos én nem értettem meg a film mondanivalóját, de nem hittem, hogy sajnálni fogom a 2+ órát, amit a moziban töltöttem, meg a jegy árát…
Bizony azok közé tartozok, akik nem értették meg, hogy mi volt Coppola célja ezzel a filmmel. Lehet, hogy sokat markolt, de keveset fogott? Nekem pl. nagyon hiányzott, hogy nem volt megmagyarázva az spoiler.
#kinozážitok č. 20 bolo megalomanské dielo F. F. Coppolu premietané v rámci BE2CAN 2024 | Bratislava. Patrím medzi divákov, ktorí nevedia, čo týmto filmom chcel majster povedať. ♀️ Metropolis Fritza Langa bol oveľa, oveľa lepší.